Egy pillanat alatt átjátszották maguknak a vidéki sajtót, a katpolos szélhámos Ferenczy, Demján és a hálózat emberei, avagy a média lenyúlásának története (7.)

Kezdjük az elején, amelyet ebben a cikkemben, cikksorozatom első részében már megírtam: az 1987-ben elindult Magyar Hitelbank létrehozza a Tájékoztatási Hivatal vezető káderével, Virág Andrással a Reform Rt.-t. A háttérben Berecz János és Pozsgay Imre vigyázó tekintete. Elindítják a Reformot, majd a katpolos média-menedzser és szélhámos Ferenczy József közvetítésével behozzák Magyarországra a német Axel Springert, amellyel közös céget alapítanak. Ha minden igaz, a Reform Rt. végül mégis kimarad a történetből.

A vállalat élére a diktatúrában Nyugatra, német nyelvterületre küldött Bayer József kerül. Az ő vezetésével megkörnyékezik az MSZP tulajdonában lévő megyei lapokat, majd a legegyszerűbb megoldást választják: új lapokat indítanak, ahova átpakolnak mindent: felszerelést, újságírókat, mindent. Az új újságokat kinyomják, majd értesítés nélkül kipostázzák az előfizetőknek (ez megyénként sok tízezer embert és családot jelentett) a nyomda és a Posta segítségével. Végül kilenc megyei lapot szereztek meg így.

Az egész MSZP, így a KISZ-vagyon elkótyavetyélését és átmentését levezénylő Nagy Imre természetesen asszisztál ehhez (korábban a KISZ egyik legértékesebb épületét éppen a Hitelbanknak játssza át), párttársa, az MSZP-kincstárnok Fabriczky András őrnagy pedig ledorongálja a puccs ellen lázadó főszerkesztőt. Ugyanő Bayer József iskolatársa a Marx Károlyról, egy alomból jönnek.

Az MSZP a választás két fordulója között – amikor már biztos az átmeneti bukás – egy egyszemélyes kft.-t alapít (Vállalkozásszervezési és Kiszolgáló Kft.), amelyre átruházza az Esti Hírlap, a Figyelő, a Magyarország és a Vasárnapi Hírek alapítói jogát. A vezetője Nagy Imre. Az április elsejei Springer-trükk után Nagy gyorsan átjátssza a legértékesebb lapokat (Népszabadság, Szabad Föld, Figyelő, Esti Hírlap) a Hírlapkiadó Vállalatnak, az MSZP pedig privatizálja a megmaradt lapjait.

A Szabad Föld ezután a Demján képviselte kanadai CEIC Holdinghoz kerül, majd maga a Magyar Hitelbank veszi meg. A Vasárnapi Hírek pedig végül Fenyő Jánosé lett. A Népszavával együtt. Persze a többi lapnak is megvan a története.

– mondta Göncz Árpád államfő, amikor tegnap a Parlamentben – a miniszterelnök javaslatára – átnyújtotta Josef von Ferenczynek a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét a Magyarországért, az itthoni és emigrációban élő magyarság megsegítése, integrálása érdekében végzett sokéves tevékenysége elismeréseképpen.”

Így megy ez.

Virág elvtárs, Demján, a Springer és Von Ferenczy közös cége

Ugorjunk vissza a rendszerváltás hajnalára: sorozatom korábbi részében megírtam, hogy 1988 augusztusában a német Springer kiadó üzleti tárgyalásokat folytatott a Magyar Hitelbank Rt. és a Magyar Reform Rt. vezetőivel. „A közvetítő Von Ferenczy” – írta a Népszabadság 1988 nyarán.

Erről is a Népszabadság számolt be (december 23-án):

A megelőző sajtótájékoztatón az újságírók csak általánosságokat tudhattak meg az új cég terveiről. <…> Az új vegyesvállalat alaptőkéje egymillió márka, amelyben a magyar, illetve a nyugatnémet fél ötven-ötven százalékban részesedik.”

Az időzítés nem véletlen – karácsony ünnepén senki sem foglalkozott az üggyel.

A Reform Rt. zászlóshajója, a Tőke Péter titkos munkatárs irányította Reform 1989 januárjában közölt képes cikket az üzletről: „December végén az Axel Springer és a Ferenczy kiadók a Magyar Hitel Bankkal és a Reform Lap- és Könyvkiadó Rt-vel közösen Axel Springer Budapest névvel vegyesvállalatot alapított 1 millió márkás alaptőkével. Könyveket és folyóiratokat készülnek kiadni Magyarországon.” Az íráshoz mellékelt fotón a Reform Rt.-t irányító Virág András („Virág elvtárs”) mellett Demján Sándor és az említett Tamm látható.

Az a feladat is Virágék lapjára, a Reformra hárult, hogy a közvéleménynek bemutassák a titokzatos Josef von Ferency médiamágnást. Az 1989 februárjában megjelent egész oldalas cikk címe: „Pénzügyiházasságközvetítő”. Alatta a csalogató mondatok:

Egyszerű üzenetek, hogy mindenki megértse.

Már a cikk bevezetőjében elénk varázsolja Von Ferenczyt, a klasszikus, egyszerre posztkommunista és kapitalista, kelet-nyugati hálózati embert: „A magát tömör egyszerűséggel média-menedzsernek nevező Josef von Ferenczy nem ismeretlen a világ történéseit figyelő állampolgárok előtt. A magyar származású nyugatnémet üzletember nevéhez fűződik a magyarországi SOS gyermekfalu létrehozása, a Kelet-Nyugat értelmiségi párbeszéd megszervezése, s nem utolsósorban az Axel Springer Budapest Kft. megalapítása, amelynek egyben részvényese is. Noha éppen most múlt 70 éves, mégsem üldögél békésen München legelőkelőbb részén lévő házának kertjében. Ott van, ahol a dolgok történnek – például Gorbacsov díszvacsoráján Bonnban –, illetve időről időre előrukkol valami Keleten és Nyugaton egyaránt visszhangot keltő ötlettel.”

Már ezen a szövegen mosolyoghatunk: Ferenczy München előkelő részén lakik, Gorbacsov díszvacsoráján cseverészik, Keleten és Nyugaton is meghallják – ez az ember már valaki, „ott van, ahol a dolgok történnek”. Kiderül a cikkből az is, hogy Németh Miklós nagy rajongója. „Budapesti látogatása során fogadta önt Németh Miklós miniszterelnök. Politikusaink közül miért éppen tőle kért lehetőséget a megbeszélésre, miért vele tárgyalt elképzeléseiről?

Ferenczy – aki szinte hazajárt a Reformhoz – később, 1989 telén is a lapon keresztül üzente meg Németh Miklóshoz való ragaszkodását: „Josef von Ferenczv kiállt a Németh-kormány mellett” – így Reform cikkének hatalmas címe. „Megvédték Németh Miklós kormányát a nyugatnémet újságírók és üzletemberek Münchenben. Az egyik előkelő szállodában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón történt ugyanis: Josef von Ferenczy és társa, dr. Rolf Beisswingert, valamint Erdély Gábor, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója bejelentette egy magyar-nyugatnémet közös vállalat megalapítását.

A cikkből kiderül, hogy az „előkelő szállodában tartott nemzetközi sajtótájékoztató” (ugyanaz a trükk, megint az elképzelt kisemberhez, kispolgárt szédítik) békés és optimista hangulatát a Szabad Európa Rádió riportere zavarta meg. „A bajor fővárosban a szócsatát a Szabad Európa Rádió tudósítója váltotta ki.

Bárd István megkérdezte, hogy a tekintélyes Ferenczy-csoport miért bízik ennyire a jelenlegi magyar vezetőkben, akik Bárd szerint a parancsuralmi gazdaságirányítást szokták meg, és ez a garnitúra személyében alkalmatlan arra hogy a Nyugat felé nyisson, illetve végrehajtsa a piacgazdálkodásra való átállást. A kérdés hallatán felmorajlott a sajtótájékoztató 120 résztvevője. Magyarországnak most túl jó a híre, ezért aztán az efféle régi dallamok süket fülekre találtak.”

Régi dallamok és süket fülek – utólag még érdekesebb az állítólagos reformer Reform stílusa.

Bárd kérdése persze teljesen logikus és érthető, ahogyan az is, hogy ezzel megzavarja a valójában zártkörű rendezvényt, amely a békés átmenet és a közös német-posztkommunista mutyizás egyik állomása.

A tudósító szerint Bárd ünneprontó kérdése valóssággal feldühítette a sajtótájékoztató résztvevőit: „A rendíthetetlenül rigorózus rádióriporter felpaprikázta az egyik üzletembert: Carl Wieland vállalkozó elmondta, hogy Magyarországon éppen úgy senki nem tudja garantálni egy cégnek a sikert, amint a világon másutt sem: – Egy leánykérésnél sem tudja senki biztosan, hogy a házasság boldogan alakul-e – mondta C. Wieland. – Termékfejlesztő cégemmel két éve működöm magyarokkal együtt. Tapasztalataim szerint a magyar szakemberek szorgalmasak és jól képzettek. Azonkívül valakinek a politikai nézetei nem zárják ki, hogy egy szakmában jó teljesítményt érjen el.”

Tudatosan vagy sem, Wieland úr szétkente a felvetett témát. A cikk szerzője Bajai Ernő István volt, őt küldte a Reform Münchenbe, és ha már ott volt, egy kis keretes írásban is bemutatta a „jótevőt”. Címe: „Világképe magyar, üzleti szelleme német”. „Terveim között szerepel a Ferenczy-cég kiadói tevékenységét Magyarországra is kiterjeszteni – árulta el Bajainak Von Ferenczy. – Ugyanazzal akarunk foglalkozni Budapesten, mint Münchenben, Zürichben és Bécsben.

Szeretnék a magyar tévében egy harmadik csatornát létrehozni. De mivel a tévé politikai eszköz, egyelőre nem szorgalmazom a dolgot. Várunk a Parlament tévével kapcsolatos állásfoglalására Ez egyébként, a Springer kiadótól függetlenül, kizárólag az én cégem ügye.”

Közben Virág elvtársék pénze elfogyott?

Más cikkekből is kiderül, hogy tényleg tervezték a magyar tévé elindítását. Az tény, hogy a Reform Rt. 1989-ben nehéz anyagi helyzetbe került (nyilván túlköltekeztek vagy túllopták magukat), 1989. április 18-án jelent meg a következő segélykiáltás: „Türelmet a Reformnak”. „Városszerte híre ment, hogy a Reform Rt. fizetési gondokkal küszködik. A hír megerősíteni látszott azt a feltevést, hogy a cég közgyűlését a nyilvánosság kizárásával tartották meg az elmúlt héten a részvényesek. A Reform Rt. közgyűlése – mondta el Virág András vezérigazgató – operatív munkamegbeszélés volt inkább, s afféle stratégiai tanácskozás; a tervek szerint a jövőben sem kívánják a hasonló jellegű konzultációt tágabb körben megtartani.

Egyébként is az 1988-as esztendő csak csonka üzleti éve volt a 10 millió forint alaptőkével, alig egy esztendeje alapított részvénytársaságnak. A tervezett üzleti koncepciók csak az 1989-es évben értek be, addig jószerivel a Reform című hetilapnak kellett eltartania a vállalkozást. <…> Bejegyzés alatt van az Axel Springer-konszern és a Magyar Hitel Bank vegyes vállalata, amely valószínűleg közelebbi kapcsolatot létesít a Reform Rt.- vel, amely ugyancsak sokoldalú kapcsolatra törekszik a kiadói vegyes vállalattal.”

A „valószínűleg” a kifejezésen csak csodálkozhatunk, hiszen 1988 karácsonyán már tényként közölték a közös cég megalapítását, amelyben akkor még Virág elvtársék Reformja is benne volt. Egy későbbi cikkből kiderült, hogy az Axel Springer Budapest Kft.-t (AS-B) végül

„1989. február 24-én alapította két magyar és két német gazdálkodó szervezet, valamint egy magyar magánszemély. Az utóbbi – Bayer József – egyúttal a cég ügyvezetője is, s így a mostani sajtóbotrány >főhőse<. A 30 millió forint törzstőkéjű cégben 45 százalékkal részes a Magyar Hitel Bank, 40 százalékkal az Axel Springer Verlag AG, 10 százalékkal a Ferenczy Verlag AG, 2,5-2,5 százalék pedig a budapesti Vinton Kft., illetve Bayer József tulajdonában van.”

Mivel a rendszerváltás után is csodás karriert befutó Vinton Kft. Bayeré volt, így övé volt öt százalék. De hol maradt a Reform Rt.? Vélelmezhetjük, hogy kihagyták őket. Nem volt rájuk szükség, a Hitelbank pénze és ereje így is benne volt.

Bayer József a 168 órában / Forrás: Arcanum.hu

Tény, hogy az Axel Springer Budapest Kiadói Kft. élére a tévé volt kereskedelmi igazgatóját, a dörzsölt és futtatott közgazdászt, az említett Bayer Józsefet nevezték ki.

Bayer pályaképét alaposabban bemutatom majd a következő cikkében, legyen most elég annyi, hogy bár a levéltárban nincs dossziéja, egyértelműen a külkeres, külpolos hálózat megfuttatott embere volt. Bayert fiatalon, az elitképző Marx Károly Közgazdasági Egyetem után Bécsbe küldték, a patinás Collegium Hungaricum titkára lett, amit a hatvanas évek elején indítottak újra, és a kádári hírszerzés kiemelt rezidentúrájának, központjának számított. Az intézménynél az osztrákok és a nyugat-németek ellen dolgoztak. Bécs után Bayer József Stuttgartba mehetett ösztöndíjjal, majd hazatérve a tévé kereskedelmi igazgatója lett. Nem véletlenül választották őt a Springernél.

És most térjünk át a fenti idézetben feltűnő „sajtóbotrányra”.

Egy pillanat alatt megkaparintották a vidéki sajtó nagy részét

Bayer József és a Springer Budapest nevét 1990 tavaszán ismerte meg a magyarországi közvélemény. A hírhedt „Springer-botrány” 1990 április elején robbant ki.

„Mostanában bárkivel előfordulhat, hogy egy szép napon arra ébred, hogy az általa előfizetett lap helyén egy >újatúj

Maradt a nyomda is, s a régi lap előfizetői – akár tetszik nekik, akár nem – azóta az >új

Bár a cikk – nyilván az esetleges perek és az akkor zajló rendszerváltozás és átalakulás miatt – érthetően óvatosan fogalmaz, ma már világosan látható a történet. A háttérben a Springer és az emberei már korábban elkezdték a játszmát, amelyben az MSZP is részt vett. „Bár az MSZP szerepe igen ellentmondásos az ügyben, a jelek szerint a Springer Kft-t sem kell félteni – folytatódott a cikk. –

Felhajtóik<– köztük főszerkesztő és a veszprémi nyomda igazgatója szerint ipari minisztériumi tisztviselő is akad – előkészítették a terepet, győzködték az érintetteket, információkat gyűjtöttek, az AS-B képviselői pedig végigjárták a szerkesztőségeket, s ígértek fűt-fát, technikai felszereléseket, külföldi nyelvtanfolyamokat, publikálási lehetőségeket a nyugati Springer-lapokban. Írásban azonban kizárólag egyéni munkaszerződéseket fektettek le, s a >kedvezményeket

A korábbinál több fizetést – minden ellenkező híreszteléssel szemben – senki sem tudott kialkudni, de Egerben átvállalták a dolgozók OTP-kölcsöneit, a tatabányai 24 Óra című lapnál pedig mindenkinek egy évre garantálták munkaviszonya fenntartását.”

„Az sem zavarta a Springer Kft. vezetőjét, hogy – mint azt a Minisztertanács Hivatalában megtudtuk – az >új

Bayer József egyébként a múlt heti sajtótájékoztatóban szemrebbenés nélkül állította ennek ellenkezőjét. Az újságírók kérdéseire válaszolva az ügyvezető ugyanott tagadta, hogy előzetesen megállapodott volna az MSZP-vel, korábban viszont a szerkesztőségek – például a Kelet-Magyarország – vezetői előtt azt állította, hogy a tárgyalások a párt jóváhagyásával folynak.

Persze a kétes üzletek megkötéséhez is legalább két félre van szükség. Miért mentek bele a szerkesztőségek a >buliba?<

Körkérdésünkből kiderült, érveik között legnyomósabb az volt, attól tartottak, hogy a hatalomváltás után egy államosított lapnál nem tarthatnák meg eddigi állásukat, beosztásukat. Mint az egyik lap munkatársától hallhattuk, náluk a megyeszékhelyen >már két kinevezett MDF-es főszerkesztő is szaladgál<”.

(Az írás a Magyar Sajtóban jelent meg a Heti Világgazdaság cikke nyomán).

A puccs jól tervezett: éppen a választás közepén járunk, az első fordulót (március 25.) az MDF nyerte az SZDSZ előtt, a szocialisták alig 10 százalékot értek el. A váltás és félelem a munkavállalók részéről teljesen logikus: a diktatúrában dolgozó újságírók jelentős része valóban félthette volna az állását egy valódi rendszerváltás és egy normális átvilágítás után. Ha a nagyobb lapok példáját kivetítjük a kisebb, vidéki újságokra: kevés olyan újság lehetett, amit nem hálózati ember vezetett.

Jól jött a német-magyar cég ígérete: minden mehet tovább, mintha mi sem történt volna. A Marxon végzett, majd a diktatúrában végig emelkedő Bayer József személye ne lett volna elég garancia?

Miniszteri főtanácsosként intézkedett, majd a Springer Budapest műszaki vezetője lett

A cikkben említettek egy felhajtót: az ipari minisztérium tisztviselőjét. Egy Népszabadság-cikkből kiderül, hogy kiről volt szó.

„Hetekkel ezelőtt hivatalos adatokat, információkat kért tőlem Balogh Ádám, az Ipari Minisztériumból. Tájékozódott terveinkről, lehetőségeinkről. Később tudtam meg Bayer úrtól, a Springer képviselőjétől, hogy Balogh Ádám egyben a Springer megbízottja is. Hogyan lehet így piaci tisztességről, versenyről beszélni?”

– kérdezte a megkeresett veszprémi nyomda vezetője a napilap újságírójától a botrány idején.

Balogh Ádám a nyolcvanas években az Ipari Minisztérium főmunkatársa, osztályvezetője, főtanácsosa volt, szakterülete a nyomdászat. 1984-ben a Magyar Grafikában jelentett meg tanulmányt arról a csehszlovákiai és NDK-s útról, amelyet a minisztérium és a Nyomdaipari Egyesülés munkatársai „együtt ismerték meg ezen országok könyvkiadással, - nyomtatással és - terjesztéssel foglalkozó szerveit, tájékozódtak együttműködési rendszerükről.”

Pár hónappal később, 1990 októberében Balogh már a Springer Budapest műszaki vezetőjeként beszélt a fejlesztésekről a sajtónak. A minisztériumtól talán ekkor már dobbantott.

A Magyar Nemzet 1990. március 31-án adta le a „vészjelzést”, előtte a Rádió számolt be az esetről:

„Jelszó: jobbra át? – Springer esete a vidéki napilapokkal”

– írta a Nemzet, már a címből kiderül, hogy a jobboldalra tolódástól tartottak, illetve azzal riogatták a közvéleményt (természetesen ok nélkül): „ Nem megvenni akarják az MSZP-től, hanem újjáalakítani” – így az alcím.

„A Magyar Rádió tegnapi Déli krónikájában elhangzott a hír, miszerint a Békés Megyei Népújságot eladták egy nyugati cégnek, és a dolgozók megkapták a felmondólevelüket Ez a hír nemcsak önmagában figyelemre méltó, hanem abban az összefüggésben is, hogy több megyéből érkeztek vészjelzések a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez a megyei lapok eladásával, átjátszásával kapcsolatban” – írta a Magyar Nemzet. A napilapnak Bayer József megerősítette a hírt: „Hasonló tárgyalásokat folytat az Axel Springer Budapest más megyei lapokkal is – tudtuk meg a cég ügyvezető igazgatójától, Bayer Józseftől. Információja szerint nem az MSZP-től kívánják átvenni az újságokat, hanem mindenütt új lapot indítanának, amelyben többségi, esetleg 100 százalékos részesedést szereznek.”

Az MSZP nevében Nagy Imre (a KISZ utolsó első titkára és a DEMISZ első elnöke) cáfolta a „híreszteléseket”: „A Szocialista Párt nem tárgyal a Springer konszernnel egyetlen megyei napilap eladásáról sem – válaszolta Nagy Imre, az MSZP elnökségi tagja az MTI érdeklődésére. Határozottan cáfolta azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint tíz, az MSZP tulajdonában lévő megyei lap –, köztük például a Szolnok Megyei Néplap – áruba bocsátásáról kezdődtek volna tárgyalások.”

Nagy Imre természetesen hazudott, később a többi lapot is eladták.

Nagy ma már arról a legismertebb, hogy 1989 áprilisában legyőzte Gyurcsány Ferencet a Kommunista Ifjúsági Szövetség gyűlésén, így ő lett az utódszervezet, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) elnöke. A DEMISZ megkapta a KISZ-vagyont, amiből Nagy a KISZ-KB Duna-parti székházát azonnal eladta a Magyar Hitelbanknak – azaz Demján Sándoréknak. Mert minden összeér.

A győzelem és a vereség pillanata: Nagy Imre, a DEMISZ elnöke, alatta a frissen legyőzött, durcás Gyurcsány / Fotó: MTI

„INTERJÚ A „BOTRÁNYHŐSSEL” – Bayer József tagadta a titkos megállapodást

De térjünk vissza 1990 tavaszához. A Népszabadság hosszabban is megszólaltatta Bayer Józsefet, a cikk „INTERJÚ A „BOTRÁNYHŐSSEL – A Springer sajtószabadságot kínál” – címmel jelent meg. A kulcsszó ezúttal is a függetlenség és a pártok felettiség volt:

„Hadd mondjam el a cég filozófiáját.

A sajtószabadság nevében a mi lápjaink a demokratikus berendezkedéshez, a szociális piacgazdaság elveihez ragaszkodnak, s lojálisak az alkotmányos berendezkedéshez, pártok felett állnak”

– mondta Bayer, majd az MSZP vagyonátmentését firtató kérdésre a következőt válaszolta: „Kategorikusan visszautasítom, hogy itt titkos megállapodás lett volna. Új lapokat alakítottunk, s a szerkesztőségek azért fordultak hozzánk, mert nálunk vélik a gazdasági, politikai, egzisztenciális biztonságukat megtalálni. Ezért levelemben, amit az MSZP illetékeséhez küldtem, megírtam: csak a berendezésekéit, esetleges épületekért fizetünk. De a lap tulajdonjogáért már nem”.

Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a szellemi tőke a legjelentősebb ilyenkor. Ezt sokan hangsúlyozták akkoriban, bár a szavuk ebben az ellenszélben, a hatalom ellenében semmit sem ért. Sokan még örültek is, hogy már nem az MSZP kezében vannak a lapok. Pár nappal a választás második fordulója (április 8.) megszólaltatták az MDF-et is (szintén Népszabadság). „Újságírói kérdések kapcsán szóba került a Springer-botrányként aposztrofált ügy is. Az MDF szakértői kifejtették: a Springer jó egy éve van jelen a hazai kulturális piacon, és ami a fejlett nyugati technikát illeti, pozitívak a tapasztalataik. A kiadói tevékenység tartalmi oldalát tekintve viszont nem bocsátkoztak értékelésbe.

A lapeladásokkal kapcsolatban az ügy politikai hátterére mutattak rá. Azt hangsúlyozták, hogy nézetük szerint az MSZP nem számolt el a vagyonával, ezért a szóban forgó ügyletek a korábbi vagyonátmentési kísérletek sorába illeszthetők. Egy későbbi időpontban tervezett általános felülvizsgálat keretében e kérdésre szeretnének visszatérni.

A megyei lapok helyzetét jelenleg egy tényfeltáró csoport is vizsgálja. Munkatársunk kérdésére ugyanakkor cáfolták azt a híresztelést, hogy a CDU-hoz közel álló Springer lépésével voltaképp az MDF szeretné a megyei lapokra a kezét.”

Az óvatosság és a remény valahol érthető – a Springer legismertebb lapja, a Die Welt jobbközép felfogású volt. A kérdésre majd visszatérnek a választás után...

Az ekkor még antikommunistaként ismert SZDSZ-hez tartozó Beszélő is kiemelten foglalkozott a témával. Az egyik legátfogóbb cikket Fényi Tibor, a párt alapítója és háttérembere – akiről később kiderült, hogy szintén beszervezték korábban – írta:

„Talán emlékszik még az olvasó, hogy a nyári kerékasztal-tárgyalások során milyen elkeseredett küzdelem dúlt a megyei lapokért.

Az MSZMP akkoriban azt állította, hogy ezeket ő alapította, így az ő tulajdonát képezik. Ettől akkor sem tágított, amikor dokumentumokkal bizonyították, hogy csupán átvett egy-egy korábbi városi újságot, tehát semmiképp sem nevezhető lapalapítónak. Eleinte az ellenzékiek még győzelemnek tekintették, amikor lekerült a fejlécről a világ proletárjait egyesülésre biztató idézet, s néhány helyen (legalább formálisan) elismerték a megyei tanácsok részesedését.

Ez azonban később inkább hátránynak bizonyult: a népszavazás után ugyanis arra hivatkozott a reformszocialista párt, hogy ezek már nem az ő tulajdonát képezik, tehát el sem kell számolnia velük. A Németh-kormány (ki tudja miért?) elfogadta ezt az érvelést, és egyáltalán nem forszírozta a lapok tényleges függetlenedését. így tehát az esélyegyenlőség jegyében úgy jutottunk el a választásokig, hogy vidéken csaknem töretlen volt az állampárt tájékoztatási monopóliuma, bár a legtöbb helyen hetente egy oldalt átengedtek az ellenzéknek is.

Nem az volt a kérdés, hogy elveszik-e tőlünk ezeket a lapokat, hanem az, hogy ki fogja elvenni<

– mondja Fabriczky András, az MSZP kincstárnoka, aki így meséli el a történteket: egyszer csak megjelentek a szerkesztőségekben az Axel Springer emberei, és az újságírókat arra biztatták, hogy testületileg lépjenek ki régi lapjuktól. Menjenek át az újba, ami csak annyiban lenne más, hogy a kiadó a német médiacézár lesz, s a lap neve elé odaírnák az >új

>Láthatja<– panaszkodik Fabriczky úr – itt szó sincs hatalomátmentésről, egyszerűen ilyenek a mai magyar viszonyok. Mi pedig, akik egy szegény kis párt vagyunk, hisz minket senki nem támogat külföldről, mi mást tehetnénk: ha elviszik az újságíróinkat, akkor vidéken megszüntetjük az előző lapot, mert úgysem tudnánk versenyezni a Springerrel.

Fabriczky őrnagy, Bayer iskolatársából az KISZ KB funkcionáriusa

Fabriczky András, a szegény kis párt, az MSZP kincstárnoka.

A Beszélőnek azért elszólta magát: nem az volt a kérdés, hogy elveszik-e, hanem az, hogy ki. Ha innen nézzük, teljesen érthető az üzlet. A cikkben is megemlítették, hogy Bayer József Fabriczky iskolatársa volt – ez így van, együtt jártak a Marx Károly elitképzőbe, ugyanúgy a hetvenes évek közepén végeztek. Fabriczky őrnagy – Békesi Lászlóhoz és a többi MSZMP-káderhez hasonlóan ő is magasrangú tiszt volt – ekkoriban az MSZP vagyonátmentésének a kulcsszereplője, a rendszerváltás előtt a KISZ Központi Bizottságának funkcionáriusa, majd Kispest párttitkára volt, hogy a Gyurcsány-kormány alatt már a terézvárosi korrupciós ügyek háttérfigurája legyen.

Ugyanúgy Gyurcsányék bízták meg 2005-ben azzal, hogy miniszteri biztosként elkótyavetyélje a Club Aligát is – ez volt a szakterülete. A megyei lapok átjátszásánál is megvolt a szerepe, ő dorongolta le felülről a Springerék ellen fellázadt lapot:

„Április 1-jétől, mint köztudott, az >új – folytatódik a Beszélő cikke. –

Amikor a botrány kitört, a kárvallott lapgazda, az MSZP természetesen nem hallgathatott, de ahelyett, hogy megpróbálta volna megakadályozni, hogy az állítólag új lapok szerkesztősége zavartalanul működjön a régi helyiségekben, ahelyett, hogy kérdőre vonta volna a nyomdákat, amelyek a régi szerződések alapján új lapot nyomtattak, vagy a postát, amely kéretlenül új lapot kézbesített a régi előfizetőinek, azokat a lapokat támadta, amelyek megpróbáltak a maguk lábára állni.

A Springer-ügy alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője a Fejér Megyei Lapkiadó Vállalatot sikkasztással vádolta, amiért bevitte a kft.-be a vállalati vagyont, és büntető feljelentéssel fenyegetőzött (Magyar Hírlap, április 6.), holott egy vállalat vezetőjének egyenesen kötelessége, hogy a lehető legelőnyösebben használja fel a rábízott javakat.”

A Fejér Megyei Hírlap lázadásáról László Ilona is megemlékezett abban a komoly, tényfeltáró munkában, amely már a Magyarországban jelent meg 1991-ben. Ekkor a tulajdonosváltás után már nem a hírszerző Kanyó András irányította a Magyarországot. „Az igazsághoz tartozik: a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője megpróbálta a lehetetlent, kétségbeesett hangú körlevelet írt a megyei lapok szerkesztőségeihez, hogy ne dőljenek be akárki ígérgetőnek – írta László Ilona. – A lapok önként >dobtákkarjaiba<.”

A Springer előnytelen ajánlata a „fegyveres testületekére” emlékeztetett

Arról, hogy a Springer Budapest milyen ajánlattal „csábította” a lapokat, mielőtt kijátszotta őket, mindent elárul a következő részlet (Beszélő, Kőszeg Ferenc): „Az üzleti kapcsolat nem volt újkeletű, a Fehérvári Hét mellékletként terjesztette az AS-B TVR Hét c. újságját. A fehérváriak az elsők között kapták meg a Springer cég ajánlatát: lépjenek át az AS-B szolgálatába, és adjanak ki egy új lapot, valamilyen új – például >Új Fejér Megyei Hírlap<– címmel.

A nyereség 90%-a Springeréké, 10%-a a szerkesztőségé, a veszteség viszont nem terheli a szerkesztőket. A székesfehérváriak az AS-B-t képviselő Bayer József ajánlatát rendkívül előnytelennek ítélték. Jól tudták, hogy egy összeszokott szerkesztőség szellemi tőkéje, know-howja sokkal többet ér a nyereség 10%-ánál. Párhuzamosan más cégekkel is tárgyaltak: egy német cég 30, egy angol 40%-os részesedést ajánlott.

Ráadásul a Springerék kínálta egyenszerződés semmire sem kötelezte a kiadót; ellenben tartalmazott olyan feltételt, amelyet Magyarországon eddig legfeljebb fegyveres testületek tagjainak kell magukra vállalniuk:

>Szövetségekben vállalt valóságos vagy tiszteletbeli tisztségek elvállalása (sic!), szakmai írások megjelentetése, valamint a társaság nevében történő nyilvános fellépés a kiadó vezetőjének beleegyezéséhez kötött.<”

A legérdekesebb, amit László Ilona írt a fenti cikkében arról a budapesti aggódásról, amely a médiát uralta. A „Bayer József és a nyomában keletkező botránysorozat nagyon is jól jött az elit fővárosi lapoknak.

Minél hangosabban aggódtak (addig mélyen lenézett) vidéki laptársaikért, annál kevésbé figyelt bárki is a fővárosi lapok előnyösebb pozícióból induló, tehát előnyösebb gazdasági lépéseire az önállósodáshoz. Az MSZP képviseletében Nagy Imre 1990 áprilisában igen előnytelen szerződést kötött a Hírlapkiadó Vállalattal. Néhány példa: átadta a Népszabadság teljes good-will-jét, az Esti Hírlap fele lapalapítói, a Figyelő fele lapalapítói, a Szabad Föld teljes lapalapítói jogát... Nagy Imre, vagyis személyében az MSZP egyetlen lapról nem mondott le, a mindenkor nyereséges Vasárnapi Hírekről.”

Nagy Imre (áll) már Gyurcsány legyőzése után, 1989 nyarán /Fotó: MTI

Rakjuk akkor össze. Az 1987-ben elindult Magyar Hitelbank létrehozza a Tájékoztatási Hivatal vezető káderével, Virág Andrással a Reform Rt.-t. A háttérben Berecz János és Pozsgay Imre vigyázó tekintete. Elindítják a Reformot, majd a katpolos média-menedzser és szélhámos Ferenczy József közvetítésével behozzák Magyarországra a német Axel Springert, amellyel közös céget alapítanak. Ha minden igaz, a Reform Rt. végül mégis kimarad a történetből.

A vállalat élére a diktatúrában Nyugatra, német nyelvterületre küldött Bayer József kerül. Az ő vezetésével megkörnyékezik az MSZP tulajdonában lévő megyei lapokat, majd a legegyszerűbb megoldást választják: új lapokat indítanak, ahova átpakolnak mindent: felszerelést, újságírókat, mindent. Az új újságokat kinyomják, majd értesítés nélkül kipostázzák az előfizetőknek (ez megyénként sok tízezer embert és családot jelentett) a nyomda és a Posta segítségével. Végül kilenc megyei lapot szereztek meg így.

Az egész MSZP, így a KISZ-vagyon elkótyavetyélését és átmentését levezénylő Nagy Imre természetesen asszisztál ehhez (korábban a KISZ egyik legértékesebb épületét éppen a Hitelbanknak játssza át), párttársa, az MSZP-kincstárnok Fabriczky András őrnagy pedig ledorongálja a puccs ellen lázadó főszerkesztőt. Ugyanő Bayer József iskolatársa a Marx Károlyról, egy alomból jönnek.

Az MSZP a választás két fordulója között – amikor már biztos az átmeneti bukás – egy egyszemélyes kft.-t alapít (Vállalkozásszervezési és Kiszolgáló Kft.), amelyre átruházza az Esti Hírlap, a Figyelő, a Magyarország és a Vasárnapi Hírek alapítói jogát. A vezetője Nagy Imre. Az április elsejei Springer-trükk után Nagy gyorsan átjátssza a legértékesebb lapokat (Népszabadság, Szabad Föld, Figyelő, Esti Hírlap) a Hírlapkiadó Vállalatnak, az MSZP pedig privatizálja a megmaradt lapjait.

A Szabad Föld ezután a Demján képviselte kanadai CEIC Holdinghoz kerül, majd maga a Magyar Hitelbank veszi meg. A Vasárnapi Hírek pedig végül Fenyő Jánosé lett. A Népszavával együtt. Persze a többi lapnak is megvan a története.

A Vasárnapi Hírek címû politika hetilap I. évfolyamának l. száma. Ünnepi bejelentő: Bányász Rezső / Fotó: MTI

A választás után már hiába kötelezték elszámolásra az MSZP-t

Térjünk vissza 1990. április 8-ára. AZ MDF megnyerte a választást, megalakult a sajtóprivatizációt vizsgáló bizottság. Ennek júliusi ülésén Bayer József „kikérte magának”, hogy

„a Springert kereszténydemokrata orientáltságúnak nevezzék”.

Már ebből is látszik, hogy ügyesen taktikáztak a háttérben. Az ügyletet – mint ahogyan semmit – már nem tudták „visszacsinálni”. „Amikor 1990-ben a már szabadon választott, új parlament az MSZP-t is elszámolásra kötelezte – a lapok sorsa már eldőlt!” – írta cikkében László Ilona.

Tőke Péter és Von Ferenczy szerecsenmosdatása

Bárhogyan próbálták kimosni a Springert, az ügy kellemetlenül érintette Von Ferenczyt is. A médiamenedzsert a Reformban próbálták a leginkább újraöltöztetni, maga Tőke Péter főszerkesztő-titkosmunkatárs készített vele a lap augusztusi számába egy kétoldalas interjút, amelyben Ferenczy már Antall Józsefékhez is megpróbált közeledni.

Az oldalakon átívelő cím: „Tisztázzuk von Ferenczy úrnak van-e titkos vörös kapcsolata”. (Segítek a válasszal: van – azaz volt.) És a bemutató szöveg:

„Jól ismert Hornt, Bereczet, Németh Miklóst, és nem tagadja meg őket • Antalnak is segít, ha igényli”.

„Ha hiszik, ha nem, egyesek tudni vélik, hogy az ismert németországi médiatulajdonos, Josef von Ferenczy lepaktált a magyar vörösökkel. Holott közismert, hogy az igencsak kapitalista Axel Springer sajtóbirodalom budapesti szálláscsinálója volt. No persze – mondják Berecz és Grósz barátja is. Van-e tehát valamiféle titkos vörös kapcsolat? Telefaxon elküldött kérdéseinkre készséggel válaszolt Ferenczy úr, s ezeket szó szerint közöljük” – írta az interjú kopfjában Tőke Péter szokásos iskolás stílusában. Az interjú elején Von Ferenczy magyarországi visszatéréséről és a Berecz Józseffel kialakult barátságáról szólt:

„Többször kérte, hogy Magyarországon hozzak létre egy bármilyen jellegű médiacsoportot. Ezt azonban visszautasítottam, míg egyszer azt mondhattam, hogy beszélhetünk a dologról, ha a Springer kiadó Budapesten kiadót alapíthat, amelyben a Ferenczy cég is részesedik, ő pedig egy magánbankot tud bekapcsolni. Sikerült neki”.

Ferenczy ezután – hiszen a kommunistákhoz, poszt- és reformkommunistákhoz való szoros kapcsolatát lehetetlen lett volna letagadni – ezúttal is előhúzta a „kelet-nyugati”, pártok feletti üzletember imázsát. Ahogyan a Springer, ő is független:

„A Magyarországon – főként a háttérben – minduntalan felmerülő kérdést politikai meggyőződésemről még egyszer és véglegesen megpróbálom megvilágítani: ebben az országban, amelyben élek, soha nem voltam párttag, és Magyarországon sem.”

Tudjuk, hogy ez is hazugság. Ferenczi József a második világháború után azonnal belépett a Magyar Kommunista Pártba, ahol rendületlenül emelkedett felfelé lebukásáig és disszidálásáig.

„Jó egy éve ön HungaroConsult néven céget alapított, hogy befektetőket, vállalkozókat toborozzon a magyar gazdaság megsegítésére” – vetette fel Tőke, mire Von Ferenczy:

„Soha nem volt szándékom bárkivel is közös vállalatot létrehozni. Döntő ok az az 1989. július 2-án általam a Welt am Sonntagban megjelent cikk volt, amelyben a magyar-német vegyesvállalatok működőképességéről írtam.

Magyarországon is, Németországban is többen mondták, hogy ne tippeket adjak, hanem magam is legyek aktív. így jött létre egy >házasság

Ez is hazugság. A valóság ezzel szemben az, hogy már az 1988 karácsonyán megalapított Springer Budapest leányvállalatban is benne volt a Ferenczy-csoport.

Ezután jött a legfontosabb kérdés: „Kész-e együttműködni az Antall- kormánnyal, s segítséget nyújtani neki Németországból?” „A kérdés, hogyan viszonyulok az új magyar miniszterelnökhöz, dr. Antall Józsefhez, egyszerűen megválaszolható: ha neki vagy a kormánynak szüksége van rám, és valamit tehetek, akkor azt megteszem. Ha engem nem kérdeznek és nem kérnek, akkor természetesen – kivéve saját kezdeményezésemet – nem tehetek semmit. Az, hogy a bármikori demokratikus magyar miniszterelnököt hogyan hívják, számomra nem döntő fontosságú. Az a fontos, hogy Magyarország érdekében cselekedjen.”

A Dialóg az iskolában, az oktatásban, a társadalomban című nemzetközi konferenciát a Parlament Kongresszusi termében rendezték meg. A képen: Horn Gyula volt miniszterelnök (b) és Josef von Ferenczy, az Európai Párbeszéd Alapítvány tiszteletbeli elnöke / Fotó: MTI

Az önzetlen, Németországba szakadt, de szívében mindig magyar hazafi.

Szintén 1990 decemberében jelent meg az a cikk, amely jól rávilágít ennek a hálózati körnek a működésére, Ferenczy gátlástalanságára, valamint arra, mennyire megbíztak ekkor benne (mint mondjuk Tőke Péterben, Brády Zoltánban vagy Bartis Ferencben):

„Egy hivatalos magánlap, avagy a felsült panaszkodók” – megjelent a Beszélőben.

„Három párt (FKgP, KDNP, SZDSZ), valamint a Politikai Foglyok Országos Szövetsége kaposvári szervezete levelet írt Joseph von Ferenczy úrnak (lásd keretes dokumentumunkat). Elpanaszolták, hogy az Axel Springer-Budapest Kft. révén áprilisban privatizált lap, amelyet továbbra is a régi főszerkesztő vezet, visszaél monopolhelyzetével, a demokratikus pártok híreit elutasítja vagy manipuláltan közli stb. A naiv próbálkozás hiábavalónak bizonyult. A panaszoslevél – akár annak idején a Kádár-titkárságra küldött beadványok – az AS-B közvetítésével ahhoz került, akiről szólt. Kercza Imre főszerkesztő pedig a szerkesztőség falitábláján helyezte el a Németországot megjárt iratot.”

A jó Ferenczy tehát azonnal visszaküldte főszerkesztőnek – mindezt amúgy már a jóval a választás után. Kercza Imre idén nyáron hunyt el, 1990-től hosszú ideig vezette a Somogyi Hírlapot, aminek korábban főszerkesztő-helyettese volt. Méltatásában ezt írták ( Sonline.hu): „Sok évtizedes munkájáról Találkozások, csavargások, töprengések címmel adott ki riportkötetet. Ebben azt írta, hogy két ember volt a számára meghatározó az egész életében: az egyik Jávori Béla, Somogyi Néplap egykori főszerkesztője, a másik Bayer József, az Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója”.

Jávori 1955-től volt a Somogyi Néplap újságírója, az eltiport forradalom után egyre feljebb emelkedett, 1958-ban már főszerkesztő-helyettes volt (huszonhét évesen), majd 1969-től húsz évig vezette a megyei propaganda-lapot. Bayer József függetlenségéről sokat elmond, hogy a néhai Kerczának ő és Jávori volt a példaképe.

Bayer Józsefék kiálltak a Politikai Főiskolán végzett főszerkesztő mellett

Persze ez az egész rendszerszerű volt, ahogyan ez a Szolnok megyei lap botrányából is kiderült.

Az ügy főszereplője, Hajnal József 1988-ban lett a Szolnok Megyei Néplap főszerkesztője, amikor elődje nyugdíjba vonulat. Amikor a Springer Budapest létrehozta az Új Néplapot, természetesen őt is átcsalogatta oda. Az újabb botrány a nagy trükk után néhány héttel tört ki.

1990 májusában a Fidesz, az FKgP, az MDF és az SZDSZ közös nyilatkozatot adott ki, „amelyben kijelentik, hogy a továbbiakban semmiféle politikai információt nem adnak az Üj Néplap számára”. „A nyilatkozat szerint a lap vezetésében, stílusában, színvonalában változatlanul tapasztalhatók ma is a pártállam sajtójának jellemzői.”

De miért? Hadd idézzem a Magyar Nemzet május 24-ei cikkét:

„A nyugdíjba készülők nyugalomban kívánják eltölteni hátralévő hónapjaikat. A középnemzedék kivár, a fiataloknak szavuk nincs, minek szólaljanak hát meg. Baráti beszélgetéseken emlékeztetnek csak a tényre: főszerkesztőjük kiválasztásánál, kinevezésekor, nem annyira szakmai, mint inkább politikai szempontok érvényesültek.

Mert miközben Hajnal József végigjárta a szerkesztőség hivatali szamárlétráját, párhuzamosan járt egy másikat is. KISZ-alapszervezeti titkárból párttitkár lett, s miközben – már olvasószerkesztőként – iratkozott be a Politikai Főiskolára. Ottani szakdolgozatában 1956 őszének szolnoki eseményeit örökítette meg.

S azokat aligha minősíthette három évvel ezelőtt forradalomnak és szabadságharcnak. (Igaz, dolgozatát még legközvetlenebb munkatársai sem ismerik.) 1987-es kinevezése az akkori pártkörökben (MSZMP) nem volt egyértelmű, csak miután az elsőként megkérdezett jelölt nemet mondott, lépett másodhegedűsből az élvonalba.”

Az Összefogás a Megújításáért Mozgalom elsõ országos értekezlete a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Fõiskoláján / Fotó: MTI

Hajnal egyébként kohómérnökből lett újságíró, miután elvégezte a hírszerzés alá tartozó MÚOSZ újságíró-iskoláját, és Szolnokon elindíthatta karrierjét. Életrajzában ezt írják: „1995-ben került vissza Miskolcra, ettől az évtől a Magyar Rádió miskolci stúdiójának, a Miskolci Rádiónak a vezetője. Nyolc éven keresztül óraadó tanára a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének, és az egri Eszterházy Károly főiskolának. Később több kutatási program kommunikációs munkatársa, 2015-től a kazincbarcikai Kommunikációs Centrum Igazgatója másfél éven át”. Sokra vitte. .

Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a bojkott nem érte el a célját.

„Miután nyilatkozatukat eljuttatták az Axel Springer Bp. Kft. ügyvezetőjének, Bayer Józsefnek is, a tulajdonos azt válaszolta, hogy nem tűr beleszólást a tulajdonában levő lap irányításába, különösképpen a főszerkesztő kinevezésébe. Ezzel mintegy megerősítette státusában az Új Néplap főszerkesztőjét”

– írta a Magyar Nemzet júniusban. Tehát megfelelt neki a Politikai Főiskolán végzett kommunista káder, aki egészen 1995-ig főszerkesztő maradt. De az igazi csattanó hátravan, hiszen ahogyan az alcím tájékoztatta az olvasókat:

„az SZDSZ visszalépett Szolnokon a sajtóbojkottól”.

Folytatom.