Pesti Srácok

Egy volt tanár a pedagógussztrájkról

Egy volt tanár a pedagógussztrájkról

Több mint negyven éve nem tanítok magyar–történelmet. Akkori tanártársaim között voltak osztályidegenek, pályát tévesztettek, igazi hivatásosak, szenvedélyes tanárok, aztán közénk keveredtek egykori leszerelt ávéhás tisztek, pufajkások, úgymond partizánok, akik állítólag Jugoszláviában harcoltak a németek ellen. És velünk együtt tanítottak megveszekedett hithű komcsik, akik szovjet emberek szerettek volna lenni.

Színes volt a pálya, sok-sok női pedagógussal. Bolond egy világ volt, de fiatalok voltunk és reménykedtünk valami jobbra. Egy percig sem gondolt arra senki sem az 1970-es években, hogy egyszer véget ér a szovjet megszállás. A százötven éves török megszállásra gondoltunk. Mi persze élvezettel, örömmel tanítottuk Balassit, Csokonait, Petőfit, Adyt, Kosztolányit, József Attilát és a magyar irodalom más nagyságait.

Magyarságra, nemzeti önérzetre így oktathattuk nebulóinkat. Bár alacsony volt a pedagógusfizetés, nyomasztott bennünket ezer gond, önálló lakásról, autóról álmodni sem mertünk, de senki sem gondolt arra – még a komcsik sem –, hogy egy percre is elhagyja a katedrát, a tanítást, és otthagyja a gyerekeket. Igaz, akkor sem képviselték a szakszervezetek a munkavállalókat, a tanárokat, hiszen a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) fiókszervezetei voltak; központilag emelték a béreket, az árakat, valódi bolsevista diktatúra volt és az úgynevezett gulyáskommunizmusban "kuss" volt a nevünk. Az eszünkbe sem jutott, hogy utcára menjünk tüntetni az érdekeinkért, sérelmeinkért. Ott kísért mindenkiben az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő kíméletlen, véres megtorlás.

Most a magyar polgároknak nem "kuss" a nevük, szabadon választhatnak, dönthetnek sorsukról. Viszont a magyar szakszervezetek többsége, így a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is megragadt a régi pártállami modellnél. Komcsik gyülekezete maradt ugyanúgy, mint régen, náluk elmaradt a rendszerváltás, nem érdekli őket, hogy mire van szükségük tagtársaiknak, nem harcolnak érdekeikért, hanem továbbra is küzdenek a balliberális eszmékért, várják a felsőbb utasítást – ki tudja, honnan? – és felsorakoznak a nemzeti oktatás, a magyar kultúra ellen. Nemrég beszéltem egy Balaton-felvidéki lovasbarátom feleségével – Orsival –, aki Budapesten középiskolai tanár, és kétségbe van esve, hogy hétfőn a tantestületből csak heten mennek be az iskolába tanítani; a többiek hitből, főként félelemből elmennek sztrájkolni. Pont most, a járvány idején – panaszkodott –, amikor a Covid-19 miatt hónapokig többször volt az iskolákban online oktatás, akkor mennek tüntetni. A gyerekek alig tanulnak, hiányos tudással rendelkeznek és eltűnt jó néhány pedagógusból a szakmai felelősség – hangsúlyozta Orsolya, a tanárnő.

PestiSracok facebook image

Sajnos ezeket a dilemmákat igazolni tudom. Egyik unokám, aki általános iskolába jár, tavaly az online oktatást a második osztályban kezdte. Több gyereknél otthon nem volt számítógép, vagy a szülő nem értett a laptop kezeléséhez. Gondoljunk csak bele, hogy országszerte hány iskolást érinthet a távoktatás eredménytelensége. Éppen ezért minden percet, órát, napot kellene kihasználni minden tanítónak, tanárnak, hogy személyes jelenlétükkel oktassanak. Nincs felmérésem, de meg vagyok győződve, hogy a magyar pedagógustársadalom döntő többsége nem adja el magát holmi hazug eszmékért, félrevezető hívó szavakért, hamis ígéretekért, és számukra továbbra is az első a tanítás, a hivatás. Tudjuk, a tanári pálya legalább olyan fontos, mint az egészségügyben dolgozni, hiszen pedagógusaink munkájától függ a jövő nemzedéke. Ugyanolyan anyagi megbecsülés jár a tanároknak, mint az orvosoknak. Nyilván nem lehet a tanár "a nemzet napszámosa", mint a mi időnkben, de azért valljuk be, már nem is az. Van jövőképe a tanári élethivatásnak, amit minden iskolában dolgozó pedagógus – tegyük a szívünkre a kezünket – évről évre tapasztal. S eddig ez a kormány, amit ígért, be is tartotta. A pedagógusok is megkapják időben a tervezett béremeléseket.

Akkor miért is mennének ki a tanítók, a tanárok az utcára tüntetni? Azért a néhány száz túlélésért küzdő PDSZ-es alkalmazottért, hogy nekik jobb legyen? Azok a tanártársak, akik mégis bedőltek a PDSZ ígéreteinek, azok gondolják végig, hogy csak eszközök a választás előtt, és a komcsik-balliberálisok, mint annyiszor, most is becsapják őket. Tehát ébresztő! Ha tehetném, én nem a régi kommunista reinkarnációkat, múmiákat választanám, hanem a katedrát és a tanulókat. Mert ők nem balhézni, hanem tanulni szeretnének. S a szüleik is így gondolják.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.