Ilyen a liberálisok híres összetartása: amint koalícióra léptett a jobboldali kormánnyal persona non grata lett a svéd Liberálisok Pártja. Elvbarátaik nem csak elfordultak tőlük Brüsszelben, de egyenesen odáig jutottak, hogy vizsgálatot indítanak ellenük. A bűnük, hogy kompromisszumkészek.
Vizsgálóbizottságot küldött Stockholmba az Újítsuk meg Európát európai parlamenti frakció, miután tagjuk, a svéd Liberálisok Pártja (LP) jobboldali kormánykoalíció tagja lett. Svédország legunióbarátabb pártjának tartott LP vezetője persona non grata lett Brüsszelben, uniós képviselőjüket ki akarják zárni a frakcióból, a svédeket pedig rendezvényeire sem hívja meg az európai liberális pártcsalád – írja a Magyar Nemzet. Tavaly tavasszal, az LP elnöke úgy nyilatkozott, hogy politikájuk jobban teret nyerhet, ha a 2022-es választásokon a polgári pártok miniszterelnök-jelöltjét támogatják, nem az addigi szövetségeseiket, a baloldali és zöld pártokat. Később Nyamko Sabuni azt is hozzátette, a radikális Svéd Demokratákkal (SD) való közös munkát sem zárják ki.
Az egy-két százalékra visszaesett mikropártnak jót tett az irányváltás, legalábbis megmenekültek a parlamentből való kieséstől, kicsivel a küszöb feletti eredménnyel bejutottak. Igazi sikerük azonban az, hogy ugyan a jobboldalon az SD végzett a legjobb eredménnyel, a liberálisok ellenállásának köszönhetően a kormánykoalícióból kimaradt a náluk ötször nagyobb párt. Ők viszont bekerültek a hárompárti koalícióba, a Mérsékeltek és a Kereszténydemokrata Párt mellé, míg az SD – a négy párt közötti úgynevezett Tidö Egyezmény alapján – a kabineten kívülről támogatják a kormány munkáját, és járulnak hozzá a parlamenti többséghez.
A Liberálisok Párt kormányzati szerepvállalása, és különösen a kabinet életképességét biztosító Tidö Egyezmény kiverte a biztosítékot az Európai Parlament Renew Europe liberális képviselőcsoportjánál. Elsősorban a megállapodás a migráció korlátozásával és a bűnüldözés, illetve igazságszolgáltatással kapcsolatos részei − amelyek elsősorban a radikálisok miatt kerültek bele az egyezménybe − volt vörös posztó. Már októberben kezdeményezték a svéd liberálisok egyetlen képviselőjének, Karin Karlsbrónak a kizárását a frakcióból, aki egyébként az Európai Parlamentben leginkább jogállamisági, egyenlőségi és LMBTQ-problémákkal foglalkozott. Később Magyarországon nem ismeretlen módszerrel kellett szembesülnie a svéd kormánypártnak: a liberálisok EU-frakciója vizsgálóbizottságot küldött Stockholmba, annak érdekében, hogy megvizsgálják a kormányzati együttműködést.
A delegáció tagjai a párt vezetése mellett felkeresték a stockholmi székhelyű Civil Rights Defenders emberi jogi szervezetet, akik készséggel tájékoztatták őket arról, hogy a Tidö Egyezmény aláássa a jogállamiság elveit, továbbá felvetették aggodalmukat a civil társadalom szűkülő lehetőségeivel kapcsolatban. Feltehetően elítélő határozatot hoz majd a bizottság a svéd liberálisok jobboldali kormányzati részvétele miatt. A legtöbb, amit tehetnek a svédek ellen, hogy kizárják képviselőjüket a frakcióból, amihez a 103 tagú csoport legalább kétharmadának szavazatára van szükség.
DörrögZuldán
2022-11-14 at 11:28
A libernyákok feltehetőleg nem demokraták, hanem inkább a meritokrácia hívei. A meritokrácia pedig az aktuális filantróp által favorizált ideológia és személyek (a kettő között nem szükséges átfedés, csak a személyek kellő “empátiája”, a hozzáértés kevéssé feltétel) egyvelege.
ERZSI
2022-11-14 at 10:06
A mai liberális a legócskább ember!
Bölcs
2022-11-14 at 09:44
Az Euròpai Parlament is mindenbe belepofàzik. Mindenki abba a pàrtba megy,amit elvei szerint jònak tart. Nem nyugszanak a liberàlisok nem csak itthon,az egèsz vilàgban sem.Mikor èrjūk màr el,hogy ìrmagjuk sem legyen?
Ungarn über alles !
2022-11-14 at 09:33
a Jakobinusok kései elkorcsosodott szaradékait újból meg kellene ismertetni a nyaktilóval ! …nyilvánosan
Majomvadász
2022-11-14 at 09:13
A mai európai “értékrend” szerint csak ott van demokrácia és szabadság, ahol mindenki aberrált libernyák, és és aktívan részt vállal a saját társadalma tudatos elpusztításában, ami idővel átmegy a gazdaság elpusztításába.
Amelyik párt ettől egy kicsit is elhajlok, vagy koalícióra lép egy jobbközép párttal, az áruló, és ki kell közösíteni. A magyar példa azt mutatja, hogy egy szélsőjobboldali párttal szabad koalícióra és szövetségre lépni, mert azok már legalább annyira aberráltak, mint a szélsőballibernyákok, így velük szemben nem kell finnyásnak lenni.
Vízöntő
2022-11-14 at 09:06
A liberálisok internacionalista szervezetének az alelnöke a múlt nélküli Berg Dániel (Cseh Katalin férje, a frakcióban majd az asszony szavaz Donáth Annával együtt!), tagja Verhofstadt is, a fogtündér!
Ezek akarják vezetni az EU-t (vagy vezetik is?). Ugyanúgy komcsi ág mint a szocik, csak azoknál műveltebbnek tartják magukat pedig csak gátlástalanabbak bizonyos területeken!
A svédek küldjék el a francba őket!
1valaki
2022-11-14 at 08:16
Bezony így van ez! Aki nem eléggé libernyák, arra fújolnak a libernyákabb libernyákok.
Egyébként meg “to be, or not tobe, that is the question”. A Liberálisok Pártja úgy gondolta, hogy “to be”.