![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/D_PRG20240718003-1000x600.jpg)
Együttműködést célzó levelet küldött a Patrióták Európáért frakció vezetőinek, tagjainak a CÖF-CÖKA. Mint írták, céljuk, hogy tovább bővítsék az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) hatékony működését.
Az EuCET civil világból érkező alapítói kötelességüknek érezték ugyanis, hogy fellépjenek azokkal a Szerződésekkel ellentétes, az Európai Unió alapeszméjét közvetlenül veszélyeztető törekvésekkel szemben(…)
– írja levelében Csizmadia László. Mint emlékeztetett, az Európai Uniós Civil Együttműködési Tanácsot (EuCET) 2019-ben hozták létre a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kezdeményezésére, annak érdekében, hogy nemzetközi szakmai együttműködést alakítson ki a nemzeti-konzervatív értékeket magukénak valló európai civil szervezetek és szakszervezetek között. Csizmadia László kiemelte, hogy az EuCET céljai a következőképpen kerültek meghatározásra:
- az európai nemzetek közötti béke és párbeszéd előmozdítása civil eszközökkel és a civil társadalom intézményei, illetve fórumai révén;
- a szubszidiaritás elvének és a népfelség eszméjének érvényre juttatása, beleértve a civil önvédelem képviseletét, illetve az egyéni és közösségi polgári akarat összefogását, annak érdekében, hogy azok ne legyenek megkerülhetők az uniós vezetés által;
- visszaadni az uniós vezetői gondolkodásban, illetve az európai közgondolkodásban az Európát alkotó nemzetek történelmi és kulturális sokszínűségének, mint magától értetődő összeurópai értéknek a méltó helyét;
- fellépés a káros föderalista, szuperföderalista törekvésekkel szemben és a nemzetállami szuverenitás oltalmazása, amely magában foglalja az országhatárok védelmét, illetve az illegális migráció, valamint a koncepciótlan tömeges gazdasági bevándorlás megállítását is;
- Európa görög-római és zsidó-keresztény kulturális örökségének ápolása és fundamentumainak védelme, amelynek egyik legfontosabb eleme a családnak, mint a társadalom alapegységének támogatása, ami meggyőződésünk szerint Európa sikeres jövőjének záloga, egyben pedig a kontinenst sújtó demográfiai válságra adható egyetlen sikeres válasz is;
- a munkavállalói érdekvédelem új típusú kihívásokhoz alkalmazkodó megvalósítása a zsidó-keresztény értékek mentén;
- végül, de nem utolsó sorban az elkövetkező generációk jövője iránt érzett határozott felelősségvállalás és ennek civil eszközökkel történő számonkérése az uniós döntések során;
Az EuCET jelenleg az unió tagállamainak közel kétharmadát reprezentáló, mintegy 30 szakszervezet, civil szervezet és ifjúsági szervezet együttműködésében dolgozik a fenti célok megvalósításáért. Csizmadia László levelében kiemelte:
hatékonyságunkat még inkább fokozná, ha javasolni tudna nekünk további olyan, az Ön hazájában működő szakszervezeteket, civil és ifjúsági szervezeteket, akikkel együttműködést alakíthatnánk ki patrióta (civil) munkánk sikeres megvalósítása és céljaink elérése érdekében.
Mint fogalmazott, az elmúlt időszak globális válságai arra mutattak rá, hogy elkerülhetetlen a kereszténydemokrata szellemi elődök által megálmodott Európai Unió reformja, amely kizárólag patrióta uniós vezetők által valósítható meg.
Forrás: CÖF-CÖKA; Fotó: Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. július 18-án. Az ülésen szavaznak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottságnak az Európai Néppárt (EPP) által újraválasztásra jelölt eddigi elnökéről.
MTI/Purger Tamás
Füge
2024-07-23 at 18:21
A Patriotáknak mindent bojkottálni kell ami egy kicsit is ellentétes az EU alapelvével. Nem kell részt sem venni, de elfogadni sem a hozott határozatokat. A végrehajtásról már nem is beszélve! Semmit amit ezek a “debilek” hoznak- No pesrsze ameddig nincsenek kifizetve a nekünk járó pénzek, addig egy petákot sem befizetni nekik!!! Boruljon az a bili rendesen, ne csak lötyögjön!!!
Megjegyzem, a nyugat nekünk soha sem volt egyenlő partnerünk, mindig és most is csak másodendűeknek tartanak bennünket, hát legyen. Meglátjuk ki éli túl… (migráció stb…)
Igaza van rózsinak!!!
2024-07-23 at 18:15
Igaza van rózsinak!
Alapítani kell egy új uniót is, felcsut központtal.
El kell törölni a köztársaságot is, helyette új közösségi forma legyen, a nyáj.
Össze kellene hoznunk egy igazi békepárti facebookot is. Hogy kellően demokratikus legyen arról majd garanciát ad a PS.
Az ateista magyar állampolgárokat is meg kell téríteni, erre kiváló és bevált eszközünk legyen az inkvizíció
A tízparancsolat 5. 6. 7. 8. 9. 10. pontjait törölni kell, hogy a fidesznek ezt ne kelljen napi szinten megszegni.
Igazságügyi miniszternek ki kell nevezni Naprózsát, szolgálati helye legyen Hárshegy.
Új tákolmányt kell szerkeszteni ( a Szájer léle helyett ), ezzel a munkával a precízen fogalmazó, széles látókörű, logikus gondolkozású “Talra magyar!” birkatársat bíznám meg.
Naprózsa
2024-07-23 at 17:42
Alapítsunk egy normalitás alapú új európai bíróságot, és minden globalista rendeletet vizsgáljunk meg és rójunk ki súlyos büntetéseket azokra, akik az európai keresztény kultúra és ősnépesség ellen bármilyen módon tesznek.
Azt is ki kell mondnunk, hogy az iszlám nem része Európának mert totálisan kimeríti az emberiség ellenesség, a minden ember egyenlő elveink megcsúfolását.
Ergo vagy áttérnek a gyakorló kereszténységre, vagy kifelé minden muzulmán Európából!
na4
2024-07-23 at 17:24
Hajrá!
cser borbála
2024-07-23 at 16:54
#talpra magyar
#amarna
Csatlakozom! Pénz, paripa , fegyver náluk van!
Amarna
2024-07-23 at 16:22
“Talpra magyar”hoz csatlakozom azzal a kiegészítéssel ,hogy jól megtervezett és finanszírozott a gittegylet minden lépése a deep states:Európa kivégzése….terve szerint!!!!
HUXIT…míg lehetőségünk van rá!!!!
Sós
2024-07-23 at 16:10
Kit érdekel?
Talpra magyar!
2024-07-23 at 16:01
Von der Leyenék Dobrevék M. Péterék veszélyesek rénk nézve mert féktelenül migránsokra ukrajnai háborúra gender pedofilokra korrupcióra pártok ….. pénzelésükre költik a milliárdjainkat.