Pesti Srácok

Az emberi jogok korlátozása azt jelenti, hogy a fehér európai dolgozó lakosságnak rosszabb lesz

null

Theresa May miniszterelnökasszony, a Nagybritek valószínűleg csekély többséggel újra megválasztott vezére éppen az emberi jogok korlátozását jelentette be a két hónapon belül kettő terrormerénylet után. Az elkövetők – immár kimondhatjuk: természetesen – mohamedánok voltak. Youssef, meg Farid, ugye legalábbis az eddigi értékrendünk szerint nem kifejezetten óangol nevek.

Tehát immár a második terrortámadás – a második muzulmán terrortámadás, legyünk pontosak – után azt bírja kitalálni a haladóliberáliskonzervatívfranctudjami elit, hogy akkor az emberi jogok korlátozását kellene törvényekbe önteni.

Legyünk tényszerűek: mivel a három elkövető már korábban is a szolgálatok „látókörében” volt, csak éppen azt nem vették észre, hogy pár handzsárral járókelőket akarnak döfködni, ez a következőt fogja jelenteni:

PestiSracok facebook image

Ha valaki a facebook-twitter-instagram szentháromságán valami olyasmit talál írni, ami „rasszizmus”-gyanús, akkor elviszik, megbilincselik és lecsukják.

Ugyanis a modern jogállami szankciók egyedül a törvénytisztelő, bejelentett állású, családos embereket fenyegetik valójában. Ha ön ellen ugyanis bármilyen eljárás indul, az azt jelenti, hogy önt megbélyegzi, kereseti lehetőségei lecsökkennek, a családja rosszabbul él.

Durvább esetben, ha önt lecsukják, akkor az ön életkörülményei radikálisan meg fognak romlani kiszabadulta után is. Ellentétben Youssef, Fareed, Ali és Muhammad életkörülményeivel, akik ellen, ha eljárás indul, akkor semmi eredménye se lesz, ha bebörtönzik, kiszabadulta után közössége hősként fogja ünnepelni. A segélyt – mivel ők nem dolgoznak, s nem is akarnak, ellentétben önnel – emellett ugyanúgy kapni fogja.

Tehát az emberi jogok korlátozása egyetlen valós társadalmi csoportot érint hátrányosan: a bejelentett állással rendelkező, családos, rendszerint fehér állampolgárokat. Az egyszerű turistákat, akiknek sokkal nehezebb lesz átjutni a határon. A látogatókat, akik órákon keresztül fognak állni a reptereken, a rokonokat, akiknek majd vízumot kell igényelni, és a nyaralókat, akik majd nem vihetnek fel laptopot a repülőgépekre, és a fenekük lyukába is belenéznek majd ellenőrzés címén.

Továbbá a titkosszolgálatok ellenőrizni fogják az ön számítógéphasználatát, s ha véletlenül egyszer letölt valami filmet, amelyre nem fizeti meg a jogdíjat, kiszámlázzák önnek a 2000 eurót/1500 fontot/600 ezer forintot. (Amúgy Fareed, Youssef és Ali papírok nélkül érkezett, 18 év alatti volt és január 1-én született. Aztán „integrálódott” állampolgár lett, segélyen. Használt számítógépet, mobiltelefont. Nyilván nézték is mit csinál. Sikeres integráció, ugyeugye..)

Aztán Sadiq Khan, az új londoni kán bemegy egy műsorba, s elmondja, hogy a terrortámadások a modern nagyvárosi lét integráns részei, s mikor ezt a méretes baromságot valaki (pl. Trump elnök) szóvá teszi, akkor a szóvá tevőt hülyézik le.

Jegyezzük meg: a demokrácia kegyetlen dolog: ha Londonban – sej haj van számos utca – a lordmayort úgy hívják, hogy Sadiq, akkor az azt jelenti, hogy Sadiqék kerültek többségbe. Úgyhogy majd még lesz több ilyen derék ember, csupa Fareed, meg Mohammad, satöbbi. Tudják amúgy, hogy milyen nevű

politikusokat találnak Brüsszelben

? Én legalábbis elég sok ilyen nevűt láttam, az a gyanúm, hogy a választóik szintén ilyen nevűek. Csak szólok.

Mostanában jutunk lassan, de nagyon lassan el arra a pontra, amikor a bolond európai libsik ostobaságain átlátnak a népek. Ennek egyébként drámai következményei lesznek, s ezeket a drámai következményeket jó magyar nyelven polgárháborúnak hívják.

Egy Fearson nevű ürge így definiálta a pogárháborút: „egy országon belül, szervezett csoportok által vívott fegyveres konfliktus, melynek célja a központi vagy regionális politikai hatalom megszerzése vagy a kormányzati politikai megváltoztatásának kikényszerítése".

Vagyis, hogy ne legyenek illúzióink, a polgárháború az, amikor a népesség egyik része rátámad a másik részére. Nos, ha a muzulmánok rátámadnak a nem muzulmánokra, akkor, legalábbis a definíció alapján polgárháborút kezdeményeznek.

Ilyen polgárháborúk, forradalmak, stb. egyébként a történelem folyamán számos alkalommal voltak Európa országaiban. A vége a dolgok logikája szerint az erősebb győzelmével zárult, a következmények pedig évszázadokra megváltoztatták a történelem menetét. Sajnos, nekünk magyaroknak ez nem érdekünk.

Ha Angliában egymásnak esnek, vagy mondjuk Bajorországban felhevülnek a söröskriglik, akkor nekünk onnan nem jut pénz. Az előbbiek már úgyis megunták az uniósdit, az utóbbiak meg megették, birodalmilag. Az utóbbiak, az előbbiekkel együtt azonban szintén megunhatják ezt az arabosdit – mert azért már jó rég voltak nácik, s a történelem kereke ugye 70-80 évenként fordul egyet-egyet – akkor nem ide jönnek befektetni, hanem hadsereget vesznek és tankokkal veszik el, ami nekik szerintük jár.

Ne feledjük, az ultraliberális-szociáldemokrata Weimar után nem egy civilizált konzervatív kormány, hanem egy őrült diktátor került hatalomra. A francia forradalom pedig sokkal brutálisabb elnyomást eredményezett a Bourbonok legdurvább időszakaiban előforduló túlkapásoknál. Szóval ne legyenek illúzióink, Sadiq, Fareed, Youssef késelései, meg Ali és Mohammed robbantásai egy olyan helyzetet fognak kiprovokálni, ami nekünk, káeurópaiaknak csak rosszat hoz.

Szóval az emberi jogok korlátozása alapvetően csak és kizárólag nekünk lesz rossz. Ezt megszívtuk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.