Francia miniszterelnökből Barcelona polgármestere – mindennapos országváltó műtét a fejlett nyugaton
Manuel Valls, egykori francia miniszterelnök életútja maga az identitások olvasztótégelyéből kiömlő nagy, közös európaiság. Minden, ami visszataszító abban a jövőképben, amint a jelentgető libsik követendőnek tartanak. A sehova és senkihez nem tartozó senkik Európája, ahol már nemcsak nemek, hanem nemzetek sincsenek. Nincs már semmi, amit érdemes volna megőrizni – jöhetnek a négerek...
Manuel Valls katalán apától és svájci olasz anyától született Barcelonában, majd 20 éves korától már francia állampolgárként új hazájában futott be veretes politikai karriert. Jelenleg pedig katalánként szülővárosa polgármestere akar lenni.
A hír hallatán most aztán ünnepelhetnénk együtt a nagy, határok nélküli közös Európát. Ráadásul micsoda perspektívát nyit ez a fordulat a bukott européer politikusoknak: ha valamelyik ország belpolitikájában nem terem már számukra babér, még mindig próbálkozhatnak máshol, hisz már nem számít a nemzeti identitás, csak a progresszió, meg a holmi megosztottságok árkai fölötti hidak tákolása. Mert Valls eleve azzal a felütéssel lépett színre, hogy hagyjuk is ezt a katalán függetlenségi dolgot, ha rajta múlik, Barcelonában békésen fog egymás mellett élni a függetlenségpárti az egységpártival. Ebben a sematikus világban ő csak azért fog küzdeni, hogy minden barcelonai lakosnak jó legyen. Vagy nem.
A katalán gyökereinek újrafelfedezése sokkal inkább a politikai karriervágy egy visszataszító megnyilvánulása.
Mintha a politika is csak ugyanolyan lenne, mint a multinacionális vállalatok világa, ahol egy topmenedzser odamegy, ahol éppen jobb lehetőségeket vagy többet kínálnak neki. Jelen esetben kampányfinanszírozás formájában.
Valls Franciaországban bukott politikusnak számít. Hiába a katalán családi kötődés, nehéz nem arra gondolni, hogy visszaköltözésével egy hanyatló politikai pályafutást akar revitalizálni.
Azonban van itt még egy s más; az összeesküvés-elmélet hívőknek bizonyára bogarat tehet a fülébe, hogy épp akkor jelentkezik be Katalónia fővárosának vezetésére a homogén Európáért leginkább küzdő Franciaországból egy baloldali politikus, amikor a katalán függetlenség nagyon is forró téma.
Ráadásul Valls nem is csinál titkot abból, hogy személyes ambícióit az egységes Európa szolgálatába állítaná: „…de az, hogy Barcelonába jövök, nem törés, hanem ugyanannak az útnak a folytatása: Európa útjáé.” Szívbe markoló szavak ettől a decens szarkeverőtől, aki bár először az egységpárti liberálisokkal került közeli kapcsolatba, most, részben hátat fordítva nekik, persze már függetlennek nevezi magát – divatos jelző – és a többi politikai erőnek is udvarol. Érthető, hogy mindenkivel jóban akar lenni, hisz Katalóniában a politikai küzdőteret a bal- és jobboldali megosztottság dimenzióján túl az egység- és függetlenség pártiak szembenállása is meghatározza.
A magát meg az európai jövővel azonosító politikus pedig ezekről nem mond semmit. Semmiről nem mond semmit, csak jót akar. Mindenkinek.
És a semmi lesz belőle.
