Pesti Srácok

Eldőlt: Prőhle Gergelyt október végével menesztik a PIM éléről

Eldőlt: Prőhle Gergelyt október végével menesztik a PIM éléről

Október végével távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) éléről Prőhle Gergely – értesült a PestiSrácok.hu az Emberi Erőforrások Minisztériumához közeli forrásból. Prőhle nem önszántából hagyja el az állami intézményt, hanem Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter döntött így. A PIM jó ideje olyan balliberális művészek kifizetőhelyként működött, akik – a közpénzek zsebre tételével egyidejűleg – idehaza és külföldön is diktatúrázták Magyarországot. Úgy tudjuk, az utolsó csepp a pohárban a Tanácsköztársaságot dicsőítő kiállítás megszervezése volt.

A főigazgató menesztése kapcsán kerestük az Emmit, ám jelezték, értesülésünket nem kívánják kommentálni. Prőhle Gergelyt is megkerestük, aki sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a hírt, ám válaszleveléből úgy tűnik, ő is tudhat valamiféle „döntésről”, csak még írásban nem kapta azt meg. A főigazgató szó szerint a következőket válaszolta portálunknak:

Augusztusban a Demokrata már megírta, hogy távozik Prőhle Gergely, ám akkor az érintett a 444-nek nyilatkozva még cáfolta a hírt.

PestiSracok facebook image

Kulturkampf

Prőhle Gergely pozícióját Szakács Árpád Magyar Időkben megjelenő, Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata rendítette meg, annak is a negyedik része, amelyből többek között kiderült, hogy a PIM már-már a balliberális művészvilág kifizetőhelyeként működik. Szakács úgy fogalmazott:

A cikkíró a teljesség igénye nélkül fölsorolta, kiket futtat a leginkább a PIM: Závada Pál, Spiró György, Nádas Péter, Dés László, Gerendás Péter, Hegedűs D. Géza, Térey János, Visky András, Krasznahorkai László, Szabó T. Anna, Cselényi László, Peer Krisztián, Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Péterfy Gergely, Potozky László, Márton László, Totth Benedek, Csuhai István, Demény Péter, Szántó T. Gábor, Parti Nagy Lajos, Petőcz András, Gyáni Gábor, Dragomán György, Farkasházy Tivadar (igen, jól olvassák: Farkasházy Tivadar! – P. T.), Kálmán C. György, Kende Péter, Gömöri György stb. Szakács mindehhez hozzátette: „Természetesen itt-ott elszórva, ordító kisebbségben konzervatív emberek is helyet kapnak, de a balliberális oldal mintha hazajárna a PIM-be.” A cikksorozat hatodik részéből az is kiderült, hogy júniusban Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak az országos alelnöke, Vágó István „gyémántfokozatú rettegő” léphetett föl a PIM-ben, aki „irodalmi témákban pallérozta” az érdeklődők tudását.

Már ezek a cikkek is igencsak megingatták Prőhle Gergely pozícióját, ám az utolsó csepp a pohárban – információink szerint – a sorozat kilencedik része volt. A Visszasírja a vörösterrort a ballib értelmiség című írás azt taglalta, hogy a PIM alá tartozó Kassák Múzeum egy olyan tárlatot rendezett márciusban a Tanácsköztársaságról, amelyet „még a Rákosi-éra alatt szocializálódott keményvonalas bolsevikok is méltán megirigyelhettek volna. A cikk szerint a kiállítást „Böcskei Balázs politológus, az ELTE oktatója nyitotta meg, aki nemcsak méltatta a Tanácsköztársaságot, hanem megfogalmazta azon vágyát, miszerint bízik e nagyszerű kor visszatérésében”. Szakács Árpád azt írta: a tárlatot az összes, állami támogatásból működő kulturális portál népszerűsítette.

Kulturális korszakváltás

Emlékezetes, Orbán Viktor júliusban Tusványosonkulturális korszakváltást” hirdetett. A miniszterelnök megüzente: a harmadik kétharmad új szellemi és kulturális teret teremt, ezért nagy változások jönnek szeptembertől a kultúrpolitikában. A változások egyébként már a tusványosi beszéd előtt megkezdődtek, hiszen Szakács Árpád cikksorozatának másik „érintettjét”, Hammerstein Juditot – mint azt elsőként megírtuk – már július elején menesztette a kormányfő a Balassi Intézet éléről.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.