Pesti Srácok

Elemzők: Elhúzódhat a folyamat, de elfogadják majd az új biztosjelölteket a biztosi posztokra

Elemzők: Elhúzódhat a folyamat, de elfogadják majd az új biztosjelölteket a biztosi posztokra

Az M1 aktuális csatorna hétfő esti adásában megszólaló politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint bár elhúzódhat a folyamat, "átmennek" az Európai Bizottság új biztosjelöltjei a meghallgatásokon.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője azt mondta: nagy a valószínűsége annak, hogy az Európai Parlament jogi bizottságban nem fognak "gáncsoskodni" a jelöltekkel szemben, a politikai hatalmi alkuk ugyanis már lezajlottak. Úgy fogalmazott, az összeférhetetlenség hangsúlyozása a korábbi magyar jelölt, Trócsányi László esetében egyértelműen "politikai, mondvacsinált ok" volt. Az elemző az új magyar jelöltet, Várhelyi Olivért feddhetetlennek nevezte, hozzátéve: több évtizede szolgál az EU különböző intézményeiben, így az aktuálpolitikához nem volt köze.

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint példátlan lenne az EU történetében az, ha egy tagállam biztosjelöltjét másodszor is "visszadobnák". Hozzátette: 2017-ben hozták meg azt a szabályt, amely lehetővé teszi, hogy pénzügyi érdekeltségek és összeférhetetlenség miatt is vizsgálják a jelölteket, így most először alkalmazták a meghallgatásokon ezt a szűrőt. A magyar biztosnak szánt bővítés- és szomszédságpolitikai portfóliót Párkányi Eszter nemcsak a nyugat-balkáni országok integrációja szempontjából nevezte fontosnak.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.