Pesti Srácok

Elérhetetlenné tette a legnagyobb felvidéki magyar hírportál tartalmait a Facebook

Elérhetetlenné tette a legnagyobb felvidéki magyar hírportál tartalmait a Facebook

Elérhetetlenné tette a legnagyobb felvidéki magyar hírportál, a ma7.sk tartalmait a Facebook saját felületén – közölte honlapján a hírportál kedden.

– írták a Ma7 honlapján a hírportál szerkesztői. Molnár Judit, a hírportált is magába foglaló Ma7 médiacsalád főszerkesztője az MTI-nek elmondta: a portálon megjelenő híreik elérhetőségét a közösségi hálón már tavaly ősztől jelentősen – saját adataik szerint mintegy 90 százalékkal – visszafogta a Facebook, és a helyzet most odáig fajult, hogy az oldalra posztolt új tartalmakat már egyáltalán nem tudja elérni a portál mintegy 30 ezer követője. Hozzátette: a Facebook hozzájuk eljuttatott indoklásában irányelveinek állítólagos megsértéseire hivatkozott, érdemi magyarázatot azonban nem adtak.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Molnár Judit. Puskás Attila, a ma7.sk hírportált is működtető Pro Media Alapítvány ügyvezetője az MTI-vel közölte: ahogy a korábbi korlátozásokra, úgy a mostani teljes blokkolásra is jogi képviselőjük útján próbálnak meg konkrét magyarázatot és orvoslatot szerezni, a Facebook lépésének valós okai között pedig a hírportál konzervatív irányultságát és annak növekvő népszerűségét sejtik.

– jelentette ki Puskás Attila.

Forrás: MTI; Fotó: maszol.ro

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.