Pesti Srácok

Életfogytiglant kapott a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)

Életfogytiglant kapott a Teréz körúti robbantó (Frissítve!)

Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta szerdán kihirdetett ítéletében a Fővárosi Törvényszék azt a fiatalembert, aki két esztendeje két rendőrt robbantott fel az általa készített pokolgéppel a budapesti Teréz körúton a járőrök életveszélyes, illetve súlyos sérülését okozva. A döntés értelmében a huszonöt éves P. László Gergely legkorábban huszonöt év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság emberölés kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélésben és terrorcselekmény kísérletének bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, aki a korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan az ítélethirdetésen sem jelent meg. P. László Gergelynek a határozat értelmében meg kell fizetnie a több, mint száztíz millió forintos bűnügyi költséget is.

Legkevesebb huszonöt évet kell eltöltenie a fegyházban a Teréz körúti robbantónak a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett, nem jogerős ítélete szerint, miután a testület emberölés kísérletében, robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélésben és terrorcselekmény kísérletében bűnösnek találta az ugyancsak huszonöt éves P. László Gergelyt. A komoly társadalmi vitákat kiváltó, két esztendeje elkövetett, Magyarországon példátlan bűncselekmény vizsgálatában a döntést meghozó Kalina József bíró az összes vádpontban elmarasztalta a vádlottat, sőt, a vádiratban szereplő terrorcselekmény előkészületét a súlyosabban szankcionálandó kísérletként állapította meg. A bíró a vizsgálatban számos alkalommal nyilatkozó igazságügyi szakértők véleményére alapozva azt állapította meg: nem a merénylőn múlt, hogy a megtámadott rendőrök életben maradtak, a P. László Gergely által házilag készített pokolgép pedig akár egy kisebb tömeget is megölhetett volna a forgalmas, zsúfolt utcán. Ugyancsak a szakértők véleményeire alapozva állapította meg a bíróság, hogy a vádlott ugyan komoly viselkedészavarral küzd, de egyértelmű, hogy elmeállapota nem kóros, így felfoghatta, hogy mit tesz, amikor elhatározta, hogy bombát robbant a Teréz körúton. A perben a vádlott ellen szóltak azok a tárgyi bizonyítékok is, amelyek alátámasztották, hogy a fiatalember készült tettére, hosszasan és gondosan kísérletezett, mire precízen összeállította a bombáját és annak vezérlőegységét. Ugyancsak a vádlott terhére rótta a bíróság a részletes, a büntetőper januári kezdetén visszavont beismerő vallomását, amelyben számos olyan körülményt tárt fel, amelyet kizárólag a valódi tettes ismerhetett.

A rendőrök fegyvereit akarta megszerezni

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a két évvel ezelőtti támadás után egy hónappal őrizetbe vett P. László Gergely elfogása után sokáig hallgatásba burkolózott, majd a tavalyi év elején részletes vallomásba kezdett, és elmondta, hogy a felrobbantott rendőrök fegyvereit akarta megszerezni, hogy azokkal védje meg magát üldözőitől, akik állítása szerint gyermekkora óta megkeserítették életét. A fegyvereket végül nem vette el a támadáskor, de perében néhányszor még hivatkozott üldöztetéseire, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Erről a mániákus viselkedésről az őt vizsgáló elmeorvosok is említést tettek, megállapításaik szerint az a vádlott hányatott fiatalkorából fakad. A beismerő vallomás után a fiatalember ismét a hallhatást választotta, és nem beszélt tettéről, majd fokozatosan leépítette kapcsolatait hozzátartozóival és a perében őt képviselő összesen négy védőjével is. P. László Gergelyt négy alkalommal vizsgálták meg az elmeorvosok, de a viselkedészavarain kívül nem találtak nála kóros elváltozásra utaló jeleket. A viselkedészavarok a tárgyalásokon is meglátszottak, számos alkalommal megzavarta a bíróság munkáját, botrányokat igyekezett kelteni, majd Kalina József a jogszabályok figyelembevételével engedélyezte neki, hogy távolmaradjon a tárgyalásoktól. P. László Gergely szerdai ítélethirdetésén sem jelent meg. Amíg részt vett a bizonyításban, egy alkalommal mondta el, hogy senkit nem akart megölni, de megbánás jeleit nem mutatta, az általa felrobbantott, tanúként meghallgatott rendőrök vallomásait például látványosan végignevetgélte. Lényeges körülmény volt a vádlott tettének megítélésében, hogy a támadás után emailt küldött a rendőrségnek, amelyben részletesen leírta az általa készített pokolgép elkészítését, az előkészületeket, paramétereket. A perben vita tárgya volt egy másik, el nem küldött, de a vádlottnak tulajdonított, és a hatóságoknak szánt email, amelyben a fiatalember egymillió eurót követelt volna azért, hogy ne kövessen el hasonló merényleteket. P. László Gergely ugyan nem, de az általa felrobbantott, maradandó károsodásokat szenvedett rendőrök megjelentek a szerdai ítélethirdetésen.

PestiSracok facebook image
Kalina József bíró a Teréz körúti robbantó távollétében ismertette a Fővárosi Törvényszék ítéletét. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ragaszkodik a súlyosabb büntetéshez az ügyészség

Negyven évben látja a feltételes szabadság lehetőségének legkorábbi időpontját a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség – mondta el újságíróknak az ítélet kihirdetése után az ügyben eljáró ügyész. Kovasits Gábor közölte, hogy a fellebezésük nemcsak erre, hanem a terrorcselekmény megítélésére is vonatkozik. Az ügyészség szerint nem bizonyítható, hogy a vádlott megkísérelte volna azt, csak az a biztos, hogy előkészületeket tett annak érdekében. Ez látszólag a vádlottnak kedvez, az ügyészség szerint azonban jogi szempontból indokolt lenne figyelembe venni az álláspontjukat. Kovasits Gábor felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálat sikerében komoly szerepet vállalt az ügyészség mellett a rendőrség és a terrorelhárítási szakszolgálatok is. P. László Gergelyt négyen védték az ellene indított büntetőeljárásban, a Fővárosi Törvényszéken Jován László a terhelt felmentése, illetve a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést, így a szerdai ítélet nem jogerős, a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.