Pesti Srácok

Életfogytiglant kapott Hasszán Farhud, az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristája

Életfogytiglant kapott Hasszán Farhud, az Iszlám Állam Magyarországon elfogott terroristája

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék az egyebek mellet terrorizmussal vádolt Hasszán Farhudot. A bíróság emberiesség elleni bűntett elkövetésében találta bűnösnek a huszonnyolc éves férfit. A szír állampolgárt csaknem két éve a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, miután fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Hamis okiratokkal próbált repülőre szállni egy női utasával. Embercsempészés és hamis közokirat felhasználása miatt rövid időn belül felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és kiutasította Magyarországról, majd kiderült, hogy Farhud azonos lehet azzal a férfival, aki a belga titkos­szolgálat szerint 2016-ban, a szíriai Homsz városában társaival terrortámadást követett el. Adataik és a rendelkezésre álló bizonyítékok, többek között vallomások, operatív adatok és videofelvételek szerint húsz embert végzett ki, akik megtagadták csatlakozásukat az ISIS-hez. A gyanú szerint Hasszán Farhud parancsba az emberek kivégzését, lefejezését és maga is részt vett a gyilkosságokban.

Hasszán Farhud a csütörtöki tárgyalásra TEK-es kommandósok kíséretében érkezett. A bíró röviden ismertette a vádbeszédet, és részletezte, hogy az ügyészség szerint a vádlott hogyan tartott terrorban embereket, falvakat Szíriában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nevében. A vádirati tényállás szerint Hasszán Farhud kimerítette az emberiesség elleni bűntett fogalmát. A tárgyaláson a szír férfi, aki védője szerint csak egy egyszerű, nincstelen szír parasztember, végig csak a padlót nézte, nagyon ritka pillantott fel a bíróra.

Hassan Farhudot életfogytiglannal sújtotta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék, a bíróság szerint a vádlott az Iszlám Állam egy szíriai terroregységének vezetője volt. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A szír terrorista többször panaszkodott amiatt, hogy nem érzi jól magát a börtönben; jelentések szerint volt, hogy nem ette meg az ételét, amit kap, és nem ment ki az udvarra sétálni, háromszor pedig már öngyilkosságot is megkísérelt. A szeptemberi tárgyaláson Hasszán Farhud azt kérte, vigyék vissza Szíriába, hogy ott meggyilkolják, mert szerinte az jobb lesz neki. A bíró erre akkor azt mondta, hogy erre nincs mód.

PestiSracok facebook image

A vád az volt Farhud ellen, hogy az Iszlám Állam egyik harcosaként nemcsak közönséges katona volt, de egy kisebb csoport vezetését is rábízta a terrorszervezet. Több olyan videofelvétel készült róla, amelyeken húsz fogoly kivégzését rendeli el. Többek között feladata volt, hogy halállistát készítsen az iszlám ellenségeiről, civilekről, akiket bosszúból, illetve megfélemlítés céljából társaival együtt kivégeztek.

Farhud korábban azt kérte a bíróságtól, hogy vigyék vissza Szíriába, ahol ellenségei majd megölik. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A védelem álláspontja szerint nemzetközi bíróságnak kellett volna eljárnia az ügyben, a vád szerint ugyanis egy szír állampolgár Szíriában hajthatta végre a bűncselekményeket. Kelen László védő csütörtökön megismételte, hogy Hasszán Farhud analfabéta, vagyontalan és műveletlen ember; az a fajta halállista, amit a vád állít, nem is létezik, ugyanis a vádlott azt nem is írhatta volna le, hiszen nem tudja használni a tollat, ráadásul a listát nem is csatolta az Ügyészség a bizonyítékok listájára. Az utolsó szó jogával nem élt Hasszán Farhud.

A vádlott nem élt az utolsó szó jogával. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A Fővárosi Törvényszék Hasszán Farhudot bűnösnek találta emberiesség elleni bűntettben, így életfogytiglanig tartó fegyházbüntetésre ítélte, valamint örökre kiutasította Magyarországról. A szír terrorista az elsőfokú döntés értelmében legkorábban harminc év múlva szabadulhat feltételesen. A bíróság döntése ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be; szerintük terrorcselekmény elkövetése miatt is el kellene ítélni Hasszán Farhudot, és kizárnák a feltételes szabadlábra helyezést is.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Kelen László, a szír férfi ügyvédje is fellebbezett, ám ő Farhud felmentéséért. A tárgyalás azzal zárult, hogy a bíró kijelentette: az elítélt továbbra is letartóztatásban marad. Ezzel egyetértett az ügyész is, Kelen László is, ám Hasszán nem értette a kérdést, nem tudott válaszolni; a bíró úgy értelmezte ezt, hogy a letartóztatása ellen fellebbezést nyújtott be. Az ítélet nem jogerős, a szír férfi ügye folytatódik.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.