Pesti Srácok

Elfoglalta a parlamenti díszpáholyt az egykori BKV–ellenőr, Jakab tetovált nője, a “mamuszos” Enikő

Elfoglalta a parlamenti díszpáholyt az egykori BKV–ellenőr, Jakab tetovált nője, a “mamuszos” Enikő

Jakab Péter jól fizető parlamenti állással honorálta kedvese szolgálatait. Molnár Enikő az egykori BKV-ellenőr, akinek fellépése, felhatalmazás nélküli intézkedései a pártelnök lemondásához, már-már pártszakadáshoz vezettek, hétfőtől a Jobbik-frakció adminisztratív főnökeként, a hírek szerint 2 millió forintos fizetésért folytathatja pályafutását – hívta fel rá a figyelmet a Metropol.

Már el is foglalta a helyét az Országgyűlésben, Jakab Péter utasítására a frakcióalkalmazottak számára fenntartott díszpáholyban. Hétfő délután már innen figyelte élettársa legutóbbi „fellépését”. A Metropol fotósa úgy látta, hogy Molnár Enikő a páholyból egyfajta folyamatos kapcsolatban állt Jakabbal, több alkalommal is azonos időben emelték fel a készüléket, úgy tűnt, hogy élettársa instrukciókkal látja el őt, egymás után küldve az SMS-eket. Közben Molnár Enikő laptopján a parlamenti közvetítést is „elemezte”, hogyan sül el Jakab produkciója.

A mamuszos irányítja Jakabot

Molnár Enikő jobbikos források szerint később eldicsekedett azzal, hogy ő maga „utasította” Jakabot arra, hogy ezúttal legyen egy kicsit visszafogottabb, lehetőleg ne sértse meg a házszabályt, mert ha elveszik tőle a szót, az egész beszéd mehet a kukába, és nem lesz mivel begyűjteni a lájkokat Facebookon. Jakab felszólalása alatt élettársa árgus szemekkel kémlelte az eseményeket, egyértelműen azt figyelte, hogy minden az előre megírt forgatókönyv szerint zajlik-e. Molnár Enikő tekintete sok mindent elárult. Az elején szigorú, de bizakodó volt, aztán ahogy telt az idő, úgy vált egyre kétkedőbbé. Miután Jakab befejezte a mondandóját, Molnár arcára kiült a csalódottság. Szemmel láthatóan nem volt elégedett Jakab teljesítményével, valami nem úgy sült el, ahogy ő eltervezte.

PestiSracok facebook image

Molnár Enikő 2 milliós fizetését akkor jelenthetik be az Országgyűlés Hivatalának, ha Jakab bemutatja a jegyzőkönyvet a frakció működési szabályzatának megváltoztatásáról. A Metropol értesülése szerint a Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készítette elő a párt bukott elnöke. Ez lényegében teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi forrásait is teljes egészében meg akarja szerezni. Az új szabályzat szerint a parlamenti képviselők pénzügyi keretei, az alkalmazottak bére felett ezután ő maga rendelkezhet. Jakab ezzel évente 600 millió forint sorsáról dönthet, egy személyben, kontroll nélkül. A frakciószabályzat átalakítása elsősorban azért volt sürgős, mert Jakab azonnal 2 milliós fizetést „szakított ki” ebből a keretből Molnár Enikő számára – aki így máris elfoglalhatta a parlamenti páholyt.

Forrás és fotó: Metropol

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.