Pesti Srácok

Elfogták egy 16 évvel ezelőtti csecsemőgyilkosság gyanúsítottját

Elfogták egy 16 évvel ezelőtti csecsemőgyilkosság gyanúsítottját

Letartóztatásban marad az a férfi, aki ellen egy három hónap híján tizenhat éve elkövetett emberölés miatt indult eljárás. A bizonyítékok alapján az apa ölt meg 2004-ben, Péteriben egy csecsemőt, majd a holttestet a szemét közé rejtette. A férfi a feleségét is megfenyegette, ezért nem derült fény eddig a bűnügyre.

A bizonyítékok szerint a férfi 2004-ben megölte újszülött csecsemőjüket. A bírói indokolás szerint a gyanúsított személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól is, hogy a bizonyítást a tanúk, történetesen az anya további befolyásolásával és megfélemlítésével veszélyeztetné, elrejtőzne vagy megszökne az eljárás elől.

A nyomozati anyag szerint 2004. szeptember 24-én hajnalban a most emberöléssel gyanúsított apa akkori felesége a Péteri községben levő családi házukban egy életképes fiúgyermeket hozott a világra. A férfi ezt követően az újszülöttet egy asztalterítőbe csomagolta be szorosan, hogy a baba ne kaphasson levegőt. Ezután a csomagot kivitte az utcára, pár sarokra a lakásuktól elrejtette a lomtalanítási-bontási hulladékok közé, amelyekről jól tudta, még aznap délelőtt el fogják szállítani. Ez meg is történt, ám a titokra hamar fény derült: még aznap megtalálták az akkor már halott babát egy Vecséshez közeli külterületi szeméttelepen. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat szerint az életképes csecsemő halálát fulladás, ellátatlanság, kihűlés okozta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást az ügyben: első körben a szülés utáni panaszokkal orvoshoz forduló nőket keresték fel. Utóbb kiderült: ez azért volt vakvágány, mert a férj fenyegetésekkel, hetekig tartó bezárással elérte, hogy a nő senkinek ne beszéljen állapotáról. Senki nem tudta, hogy az asszony gyermeket vár, nem járt orvosnál, védőnőnél, férje fenyegetéseire igyekezett úgy öltözni, hogy leplezze a terhesség jeleit.

Abban az évben nyolc csecsemőgyilkosság történt az országban, de csak ennek az egynek a felelőse maradt ismeretlen. A nyomozati eljárást a rendőrség felfüggesztette, ám mivel a csecsemőgyilkosságot az emberölés minősített esetei közé sorolja a hatályban levő büntetőjogi kódex, így ennek a jogsértésnek nincs elévülési ideje. A rendőrség rutinszerűen, rendszeresen leporolja a felfüggesztett eljárások aktáit, folyamatosan végez az ügyekben meghallgatásokat, adatgyűjtéseket, hiszen az eltelt évek során sok minden megváltozhat. Leginkább az emberi kapcsolatok terén, egy megszűnt fenyegetettségi helyzet, egy megszűnt függőségi viszony, egy szerelmi–baráti kapcsolat felbomlása hozhat legtöbbször fordulatot a nyomozásokban. A csecsemőgyilkosság ügyében is ilyen információk merülhettek fel. A rendőrség ezeknek a részleteiről a nyomozás és a bizonyítás érdekeire hivatkozva egyelőre hírzárlatot rendelt el; mindössze annyit erősítettek meg, hogy a tizenhat évvel ezelőtt elrendelt ügy gyanúsítottja egyértelműen köthető az újszülött halálához.

Petőfi Attila vezérőrnagy június 23-án tart sajtótájékoztatót az ORFK Teve utcai központjában az ügy részleteiről.

Forrás: birosag.hu/Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.