Pesti Srácok

Elhunyt dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezető bírája

Családtagjai közölték, hogy életének 89. évében elhunyt dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája. A kiváló jogász a Szeviép-ügy, illetve a 2006-os atrocitások feltárásában is fontos szerepet vállalt.

Mint ismert, a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet a Szeviép-ügyben felmentő ítéletet hozó szegedi bíróságról. Mint írtuk, a másodfokon felmentő ítéletet hozó bírói tanács tagja, dr. Nóvé Ágnes lehetett összeférhetetlen önkormányzati céges szerződései miatt, másrészt a tanácsvezető bíró, dr. Kovalcsik Éva érintettsége is felmerülhet a legújabb információk szerint. Az ügynek súlyos következményei lehetnek – ezzel kapcsolatban is nyilatkozott nekünk korábban dr. Völgyesi Miklós. A nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök, büntetőbíró az őszödi beszéd tizenötödik évfordulója kapcsán a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott:

Korábban a Sargentini-jelentésről lapunknak elmondta, hogy az elmarasztalja a Kúria és a magyar bíróságok munkáját, de nem szabad elfelejteni, hogy ez azóta sem került le a napirendről. A jelentés elfogult és nem szakembertől származik, komoly ténybeli tévedéseket tartalmaz.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Dr. Völgyesi Miklós a budai Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1953-tól az ELTE jogi karán folytatta tanulmányait. 1957 júliusában doktori jogi diplomát szerezett, 1959 decemberében kiváló minősítésű egységes bírói–ügyészi szakvizsgát tett. 1977. január 1. napjával választották legfelsőbb bírósági bíróvá.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.