Egy észak-karolinai szövetségi börtönben 81 éves korában meghalt a pajzsmirigyproblémákkal küzdő Peter Gotti, a New York-i öt család egyikének meghatározó alakja, a Gambino-klán egykori vezetője, aki 17 éve ült. A nehézsúlyú maffiózó öccse, John Gotti volt az utolsó médiasztár gengszter, aki a nyolcvanas években érdemelte ki a Teflon Don nevet, mivel sokáig minden vád lepergett róla. John Gotti bukását végül alvezére, Salvatore „Sammy, a bika” Gravano okozta, aki az FBI informátoraként nemcsak őt, hanem a Cosa Nostra több vezetőjét is börtönbe juttatta 1992-ben – írja az Index.
A portál felidézte, hogy John Gotti azután is irányította a Gambino-klánt, hogy életfogytiglanit kapott. Rákbetegsége miatt azonban egy idő után már képtelen volt kézben tartani az ügyeit, és 1999-ben átadta a hatalmat fiának, John „Junior” Gottinak. A trónörökös még abban az évben börtönbe került, és ekkor lépett a színre Peter Gotti, aki azonnal hozzálátott, hogy rendezze a család dolgait. Peter Gotti 1999-ben egy leszállóágban lévő bűnszervezetet vett át, amelyre a többi New York-i család is gyanakvással tekintett. Általános közvélekedés szerint a Gambino család hanyatlását John Gotti sztárallűrjei és drogügyletei okozták, és erős üzenet volt, hogy Gotti 2002-es temetésén egyetlen prominens gengszter sem jelent meg. A 2000-es évekre olyannyira megszaporodtak a bűnbánó maffiózók a szervezetben, hogy a nagymenők fele már rács mögé került. Peter Gotti sem sokáig keresztapáskodhatott, öccse temetése után egy évvel őt is 25 év börtönre ítélték. A szokásos maffiás vádpontok mellett Steven Seagal megzsarolásában is bűnösnek mondták ki.
Peter Gotti megromlott egészségi állapotára hivatkozva ügyvédje az elmúlt években többször is próbálta elérni az idősödő gengszter szabadlábra helyezését. A pajzsmirigyproblémákkal küzdő Gotti fél szemére megvakult, és védője, James Craven korábban azzal érvelt, hogy „még Stevie Wonder is látná, hogy nem jelent veszélyt senkire”. A most elhunyt egykori keresztapa valóban nem hagyott mély nyomokat a szervezett bűnözés történetében. Lewis Kasman, Gotti egykori bizalmasa az AP hírügynökségnek azt mondta, volt főnöke „túl kedves” volt ahhoz, hogy újjáépítse a birodalmat. Az emberei keményebb fellépést vártak tőle, és ennek hiányában a Lucchese család simán elsöpörte őket – írja a portál.
Forrás: Index; Fotó: celebritycovernews.com-képernyőfelvétel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS