
Három év öt hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a kamaszt, aki tavaly májusban megerőszakolt egy hazafelé tartó hajdú-bihari nőt ittasan, a három kisgyermeke előtt. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője a 24.hu megkeresésére azt közölte, hogy a fiatalember részbeni beismerő vallomást tett a büntetőeljárás során, és azzal védekezett, hogy a nő is akarta az általa kezdeményezett kapcsolatot.
A lap szerint a bűncselekmény idején még csak tizenhét éves fiú ittasan támadt a harminchárom éves háromgyermekes anyára. Hátulról a nő mögé került, majd kitépte a kezéből a maga mellett tolt kerékpárját, és a gyermekülésben ülő ötéves kisfiúval együtt elborította. A fiú ezután az út melletti sötét, füves területre rángatta a nőt, ahol háttal a földre lökte, majd közölte vele, hogy az akarata ellenére is nemi aktust fog vele létesíteni. A nő alsó ruházatát lerángatta, kezeit lefogta, majd megerőszakolta. A földön fekvő áldozat megpróbált védekezni, segítségért kiabált, de nem tudott ellenállni a nála sokkal erősebb fiatalnak. A két kisebbik gyermek annyira megrémült, hogy elmenekült, a közeli otthonuk irányába szaladtak segítséget kérni. A nő tizenegy éves lánya kikapta a kerékpár kosarában lévő telefont és sokkos állapotban felhívta a segélyhívót. Az operátor így a háttérből hallotta a még folyamatban lévő bűncselekményt övező kiabálást is. Mindezen körülményeket észlelve a tettes a kerékpárjával elmenekült. A rendőrök rövidesen a helyszínre érkeztek és néhány órán belül elfogták a fiút, aki azóta letartóztatását tölti a javítóintézetben.
A szóvivő elmondta, hogy a fiú a bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el, sőt, kezdetben arra hivatkozott, hogy az általa kezdeményezett szexuális kapcsolatot az asszony is akarta. A fiatal hozzátartozói többször is megpróbálták befolyásolni a nőt az eljárás során, de a Szilvási László, fiatalkorúak bírája által vezetett tanács a nő mindvégig következetes, és egybehangzó vallomását fogadta el. A fiú sajnálatát fejezte ki, és bocsánatot kért az utolsó szó jogán, de a bíróság nem tekintette őszintének a megbánását, miután a javítóintézetben is igyekezett teljesen elbagatellizálni a történteket. A fiút három év öt hónap fiatalkorúak börtönére ítélték, és négy évre eltiltották a közügyektől. A tanács elnöke az indoklása során kiemelte a fiú gátlástalan, útonállószerű elkövetési módját, és azt, hogy teljesen közömbös volt a számára az, hogy a három kisgyereke előtt erőszakolja meg áldozatát. A bíróság ítélete nem jogerős, a fiú és védője részben téves jogi minősítés, részben enyhítés iránt fellebbezett. Az ügyész tudomásul vette a döntést. Az elkövető az eljárás jogerős befejezéséig javítóintézetben marad.
Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Naprózsa
2021-01-09 at 01:10
Igen, kedves Khm, és amikor Gyurcsányék nyernének és kinyitnák a határokat, meg betelepítenék a házainkba a 80 milliós eltartásra kijelölt muzulmánokat, ez az eset mindennapos lesz (nyugaton is). A nemi erőszakkal az esetek zömében a legyőzöttek megalázása a fő cél. Ha a muzulmánok lerakatának odadobni Magyarországot sikerül az ellenzékeinknek hatalomra szavaztatni magát, egyetlen nő, asszony sem lesz biztonságban. Akár a férjével, nagyobb gyerekeivel megy majd az utcán, akkor is mindenki szeme láttára lefogják majd a férjet és a szomszédok okulására fogják az asszonyokat, kislányokat megerőszakolni.
Ez a mai “fiú” esete még csak egy ízelítő az állati hódítók viselkedési módszereiből.
S egy dolgot képébe kell nyomni a szavazójogú kiscsaládoknak, és a rendes, dolgozó magyar cigányoknak egyaránt (hogy ők szóljanak a társaikhoz):
Nehogy azt higgyék, hogy majd a muzulmánokkal együtt fogják terrorizálni és kifosztani a magyarokat! A cigányságnak csak addig van jó dolga amíg magyarok élnek itt. Mert mi fizetjük a segélyt, családi pótlékot, gyógykezelését annak a cigánynak is aki nem akar dolgozni, de ha itt hemzsegnek majd a muzulmánok, akkor már nem fogjuk bírni ennyi léhűtő politikust, “értelmiségit”, színészképzőbe meg más büfészakra járó egyetemistát, betegeket, fogyatékos és cigány polgártársakat támogatni vagy teljesen eltartani, gyógykezelni.
A muzulmánoknak a cigányok és betegek, meg a fehér értelmiség is felesleges lesz, és tesznek is majd arról, hogy ezeket a rétegeket kiirtsák, jobb esetben munkára kényszerítsék.
Úgyhogy ennek ismeretében alaposan meg kell gondolniuk, hogy a Gyurcsányékra adják -e a voksukat! És senki ne számítson arra, hogy majd áttér muzulmánnak, mert akkor is kifosztják, mert másodrendű muzulmánnak fogják tartani, és felesleges konkurensnek a magyar nép kirablásában.
khm
2021-01-08 at 17:59
Na az ilyen ómigránsok létszámát kellene még megtetézni az újakkal.
imre
2021-01-08 at 17:51
Ilyenekbol lesz tomeg gyilkos.
Bugris
2021-01-08 at 16:33
Milyen ügyvéd amelyik még enyhitést kér egy ilyen tettért? Közzé kéne tenni a nevét. Az elkövető pedig 20 év börtönt és utána kötelet.
Imre, a polgár
2021-01-08 at 16:16
Tavaly májusban volt 17, tehát már NEM FIÚ, HANEM FÉRFI!
Mindenki tudja, hogy a “fiú” a magyar Lügenpressében 99%-ban ómigráns bűnözőt takar.
Vesszen a jobboldali PC!
És nem érdekel, hogy libsi a forrás, akkor ki kell javítani, és odaírni, hogy “24.hu nyomán”!
BB
2021-01-08 at 15:55
Elég smucig volt a bíró. Az ügyész sem vitte túlzásba a társadalom védelmét!
Rizikó
2021-01-08 at 14:41
Tiszta amerika a Blm(CB) belügy.
gács
2021-01-08 at 14:22
Ezért a szívtelen, embertelen gaztettért ez a büntetés felér öttalálatossal. Nagy baj van az igazságszolgáltatással, én őszintén szólva az ügyész magatartásán is csodálkozom. Minden esély megvan rá, hogy a cinikus,képmutató akasztófavirággal néhány kellemes börtönévnyi felkészítés után újra találkozik a környezete. Kérdés, hol lesz már akkor a bíró és az ügyész?
Tuti
2021-01-08 at 14:03
az a bilincs a kepen rossz helyen van…
szemet szemért
2021-01-08 at 14:00
Kivinni a helyszínre és fejbe lőni. Ja , a családja szeme láttára.
ViAM
2021-01-08 at 13:21
Miután két gyerek a közeli(!) lakóhelyükre rohant, nyilván nem néptelen tanya mellett erőszakoskodott ez a …, a “drágalátos” szomszédok addig mit csináltak? Örültek az ingyen cirkusznak???
:o)
2021-01-08 at 13:04
“A fiatal hozzátartozói többször is megpróbálták befolyásolni a nőt az eljárás során,”
Nágy a csálád…
Namond
2021-01-08 at 12:59
Pfúj, pfúj!
Szemüveget a bírónak!
A bírónak piros lap és menjen vissza partjelzőnek!
A játékosnak eltiltás és játékengedély felfüggesztés!
Nyilvános videóbíráskodást a bíróságokon!
Naprózsa
2021-01-08 at 12:46
Ez esetben kevés a büntetés. Ugyanis totális gátlástalanságánál fontos tényező, hogy DIREKT a gyerekek előtt csinálta, mert a nő és a gyerekek megalázása nagyobb élmény az ilyennek mint maga a szexualitás. Ez látatlanban pszichopata, kész bűnöző és már nem “fiú”. Egyébként is legyen már végre elfogadott, hogy aki tud nőket leteperni és megerőszakolni, az már soha nem fiú. Pont a tettével és erejével igazolta, hogy felnőtt, ergo felnőttként kell büntetni is. Persze nyilván cigány a család, azoknak a szokása “meggyőzni” az áldozatot. Képzelem, hogy mit éltek át a gyerekek ekkora aljas brutalitás örökre beleéghetett szegénykék agyába. Ezért + büntetés jár.
Királytigris
2021-01-08 at 12:16
Ne börtönbe csukják, hanem heréljék ki!
oshon
2021-01-08 at 12:05
Eroszakolja meg az ugymond itelobiro feleseget is , gyerekei elott … “oszt” rend lesz … elobb utobb !