Pesti Srácok

Elkezdődött a berlini Zöld Hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági vására

Elkezdődött a berlini Zöld Hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági vására

Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására. A magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. Nagy István elmondta: lengyel kezdeményezésre a Visegrádi Négyek, a balti államok, Finnország és Ausztria közös közép-európai nyilatkozatban határozzák meg az EU agrárpolitikájára vonatkozó elvárásaikat.

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik. Magyarország ismét előkelő helyen, Lengyelország és a díszvendég Horvátország között kapott helyet.

– húzta alá Nagy István. A megnyitó után a közmédiának adott nyilatkozatában arról is szólt, hogy a vásáron folytatott szakmai beszélgetéseken szinte minden mondatban megjelenik a klímaváltozás miatti aggodalom.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. Hozzátette, hogy az agráriumnak "kifejezetten az érdeke az éghajlatváltozás elleni küzdelem", és a környezetet védő technológiák kidolgozása.

– emelte ki Nagy István.

– mutatott rá a miniszter, aki számos kétoldalú megbeszélést folytat a vásár alkalmából. Találkozott mások mellett "Magyarország szövetségese", Lengyelország mezőgazdasági miniszterével, Jan Krzysztof Ardanowskival. A magyar-lengyel együttműködésről elmondta, hogy "csak összefogással lehetünk sikeresek a gazdáknak járó agrártámogatások megőrzésében".

– ismertette Nagy István.

A 600 négyzetméteres közösségi standon az idén is hagyományos magyar fogásokat kínáló vendéglő várja a látogatókat, és bemutatkozik 16 társkiállító, a többi között szarvasgombából készített termékekkel, húskészítményekkel, gyógyteákkal, gyógynövényes mézekkel, hidegen sajtolt olajokkal és édességekkel. A tíznapos vásárra a szervezők várakozása szerint 400 ezren látogatnak el. A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (GFFA), amelyen Nagy István is részt vesz.

Forrás: MTI; Fotó: Fekete István

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.