agrárpolitika
Nagy István: Brüsszelnek a gazdálkodókat kell az agrárpolitika középpontjába állítania
Újra a gazdálkodókat kell az uniós agrárpolitika középpontjába állítani, ez a magyar EU elnökség egyik prioritása – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Janusz Wojciechowskival, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosával egyeztetett csütörtökön, Budapesten.Együnk szart, emberek, Davos milliárdosai nem tévednek!
A globalista eliteket az európai agráripar is rendkívüli módon zavarja. Nem véletlenül vásároltak meg mindenféle NGO-kat meg környezetvédelmi aktivistákat, és fizettek le egyetemi tudományos munkatársakat; a gép- és vegyipar után ezt is le akarják építeni, illetve fillérekért elbitorolni. Európa meg eheti a mérgező ukrán szart, a gazdagabbjának jut amerikai génmódosított.Elkezdődött a választások előtti végső leszámolás a baloldalon
Az ellenzéki koalíció bedarálásának célegyenesére fordult rá Gyurcsány Ferenc vasárnap délelőtti sajtótájékoztatójában, ahol a DK elnöke pártjának új agrár-szakpolitikusát mutatta be, akit a Momentumtól sikerült "elhalászniuk". Gyurcsányék a fogást az ilyen, viszonylag hétköznapi esetekhez képest szokatlanul látványos módon, egy sajtótájékoztató keretei között mutatták be, kiemelve: a 33 éves agrárpolitikus a rivális Momentumtól érkezett. Ez pedig egyértelmű (had)üzenet lehetet a bukott kormányfőtől "szövetségesei" irányába: a DK mindent és mindenkit visz 2022-ben az ellenzéki oldalon. Az MSZP és a Jobbik felszalámizva, felkészül a Momentum, az ellenzéki pozícióharc utolsó fordulójában csak egy maradhat.Jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok
A magyar föld, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hazánkban több, mint félmillió embernek ad munkát, az őket segítő törvényjavaslatnak köszönhetően pedig jelentős adókedvezményben részesülnek a családi gazdaságok – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.Elkezdődött a berlini Zöld Hét, a világ legnagyobb mezőgazdasági vására
Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására. A magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. Nagy István elmondta: lengyel kezdeményezésre a Visegrádi Négyek, a balti államok, Finnország és Ausztria közös közép-európai nyilatkozatban határozzák meg az EU agrárpolitikájára vonatkozó elvárásaikat.Célt értek a pályázati források: eddig 480 milliárd forint vidékfejlesztési támogatást fizettek ki
Közel 190 ezer nyertes pályázat, 1317 milliárd forintnyi meghirdetett és 480 milliárd forint kifizetett támogatás – röviden ez a mérlege a 2014 és 2020 között elérhető Vidékfejlesztési program eddigi eredményeinek – írja a Magyar Nemzet. Bár a meghirdetett pályázatok jelentős része mára lezárult, a megmaradt és a visszahulló forrásokat újra meghirdeti a tárca, így ősszel további fejlesztési célokra pályázhatnak az érintettek.Ajánljuk még














