A Ius fecaliaról
Nagy vihart kavart a közélet iránt érdeklődők széles néprétegeiben, hogy Szél Bertalant (szül.: Szél Bernadett) nem engedték ott és akkor kakálni az MTVA székházában, amikor ő – a képviselői igazolványát lobogtatva – akart. Jogismereti gyorstalpaló következik a szabad székelés jogáról.
Kezdjük ott, hogy köztársaságkori jogelv.
A hanyatló köztársaság korában a Gracchus fivérek sikertelenül küzdöttek a jog minden szabad római polgárra történő kiterjesztéséért. A császárkorban mint jogintézmény fennmarad, ám Tiberiustól kezdve a szenátus átruházza az imperátorra. A népvándorlás korában az árnyékszékek hanyatlásával a ~ fecalia feledésbe merül, a birodalom keleti felében azonban Iustinianus megerősíti a jogintézményt és kiterjeszti a felsőpapságra, valamint a konstantinápolyi magisztrátusokra.
A ~ fecalia a rendi társadalmak idején éli másodvirágzását.
A Magna Charta egyenesen úgy rendelkezik, idézzük, „All freemen may enter unharmed and without fear, and may stay in the toilets of the king.” Clause41.
A kontinensen sok helyütt az árnyékszékek adómentességét értettek rajta, míg Rettegett Iván uralkodása idején Oroszországban a jog visszájára fordul és a cár számára biztosítja a lehetőséget, hogy a bojárok dácsáját is székelés céljából kisajátíthassa.
Az abszolutizmus során a jogintézmény visszaszorul vagy kiüresedik a kontinentális Európában, de elemi erővel tör felszínre a francia forradalom során, amikor a tömegek követelik a Bastille illemhelyeinek megnyitását. A Code Civil már mint elidegeníthetetlen jogot rögzíti a ~ fecaliat, ugyanakkor meg jó száz evet kell várni, míg az első világháború után általánosan elfogadottá válik. A szocialista jogfejlődés is ismeri a székelés szabad jogát, ám míg azt a burzsoá alkotmányok csak az elöljárók számra biztosítják, az 1936-os szovjet alkotmány a dolgozók jogaként nevesíti és kiterjeszti a nőkre is.
In: A polgári társadalmak jogfejlődése az ókortól napjainkig. Jobbágy Gábor, Egyetemi kiadó, 1982., 142.o
