„>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgy<< előadás< – mondja és nevet” – jelentette Szabó „Képesi” István Mensáros Lászlóról 1959 tavaszán. A színészt ekkoriban ítélte 2 év 2 hónapra a bíróság az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepe miatt. Mensáros László biztosan nem volt boldog, fiának írt visszaemlékezése szerint félt, és már saját tehetségében sem volt biztos. Emberségét viszont végig megőrizte, hitét a börtönben találta meg, ahol – saját és Tolnay Klári visszaemlékezése szerint is – jobb emberré vált. A sok ügynök, vérbíró, ávéhás és munkásőr, hamis és valódi forradalmár mellett szükségünk van valódi, emberi, nem hamis hérosszá dagasztott hősökre is. Ilyennek érzem Mensáros Lászlót.
„Augusztus 4. Fiacskám! Megszakítom a fentieket. Ma inkább panaszkodni vágyom, mint gondolkozni. […] Úgy érzem, mintha a tétlenség üres órái kiszívnák minden gondolatomat, érzésemet, képességeimet.
Néha csak álomnak tűnik, hogy valamikor állítólag jó színész voltam, és azontúl voltak elképzeléseim mindenről, ami a színházat illette.
Ma semmim sincs, úgy érzem, ha arra kerülne a sor, hogy megint valami jót játsszak, nem tudnám eljátszani. Mintha nem is én lettem volna az, aki Debrecenben annyit dolgozott, tanult, tervezgetett. […]
Hiába járok és élek egyre óvatosabban, egyre növekvőbb félelemben, mintha csak állandóan figyelnének.
[…] Súlyosbította helyzetemet rendőrségi ügyem is. Beláthatod, az ilyesmi nem egyszerű dolog. Az ember idegrendszerét az ilyen megpróbáltatás olyan mértékben igénybe veszi, hogy bármennyire is sikerül egy ideig lelki fölényét és nyugalmát megtartania, előbb-utóbb engednie kell idegrendszer túlfeszítettségének. Azt az ilyen összeomlás után az ember újból regenerálódik. Úgy ébred fel belőle, mint egy gennyes fekély felfakadása után.” (Részlet Mensáros László: Intelmei fiához, Péterhez című írásából).
A fenti bejegyzést legendás színészünk 1958 nyarán jegyezte le, alig több mint két héttel ezután, augusztus 22-én tartóztatták le Budapesten, a testvére lakásán. A családja e borzasztóan nehéz időszakban Debrecenben élt. A visszaemlékezések szerint ezt megelőző kihallgatására barátja, pályatársa, Tolnay Klári kísérte be a Markó utcába.
Nem véletlenül idézték be: Mensáros László kiemelkedő szerepet játszott Debrecenben az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban (és utána is), tagja volt a városi forradalmi bizottmánynak, és kulcsszerepe volt abban, hogy színházban nem fajultak el az események. Ezt még a vele szemben elfogult bírósági ítéletben is elismerték.
Mensáros a Gyűjtőfogházban összekerült a zseniális Darvas Ivánnal, akivel színházi esteket szerveztek. Nem sokáig. „A fővárosból vonaton szállították Debrecenbe. A kísérő őr – szabályellenesen – nem bilincseli meg a művészt, az utasok előtt nem akarja nehéz helyzetbe hozni, Mensáros pedig becsületszavát adja, hogy nem szökik meg. A debreceni börtönbe 1958. augusztus 26-án fogadják be. A 497-189 törzsszámot kapja” – írták arra az 1990-es interjúra alapozva, amit Ablonczy László, Mensáros életének, ’56-os szerepének avatott kutatója készített a színészlegendával.
Látjuk, hogy a színészt viszonylag későn érte el a megtorlás, de nem véletlenül. Meg volt tervezve az egész, lépésről-lépésre: „1958. június 16-án, amikor Nagy Imrét kivégezték, őrületes döbbenet ült rám, de fel nem merült bennem, hogy a dolgok csak most kezdődnek – mondta az előbb említett Ablonczy Lászlónak már 1990-ben (forrás Arcanum.hu). – Ma már tudjuk, az országos közhangulatra vártak.” Ablonczy: „És Kádárék megnyugodtak: elkezdhetik a bosszúhadjáratot”. Mensáros:
„Igen, most már úgy látták, bátran előszedhetik az összes kis csirketolvajt is.”
Csirketolvajokat összegyűjteni, horthystákat kivégezni
Csirketolvaj. (Nagyjából egy évvel ezelőtt követte el Kádár János emlékezetes kirohanását az Ideiglenes Intéző Bizottságon: „körmenetben kell [a volt „horthystákat”] bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni.”). Mensáros körül már 1958 tavaszától szorult a hurok. Ablonczy remek tanulmányához (és az abban idézett korabeli iratokhoz) fordulok: „1958. március 29-én […] Debrecenben >Összefoglaló-jelentés< készült >Mensáros László ügyében<. Az iratból kitűnik: a debreceni forradalmi bizottmány más tagjai ellen folytatott korábbi nyomozásban többen >Mensárosra mint hangadóra hivatkoztak<. Formálódott a rágalom-dramaturgia, mert a jelentés megállapítja: >… cselekménye bizonyítható, így a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel büntetési tétele 5–15 évig terjedhető börtön<. Egy megjegyzés is olvasható az irat végén:
Mensárost már őrizetbe kellett volna venni, de: >készülő magyar filmben szerepet játszott, így az őrizetbe vételből kimaradt. […] <”.
A Fortepan.hu-nak hála láthatjuk azokat a fotókat, amelyek 1957-ben, Fábry Zoltán: Bolond április című filmjének forgatásán készültek.
A képen túllépve, az időben visszalépve, megállapíthatjuk, hogy Mensáros Lászlót ’56 előtt sem hordta tenyerén a kommunista diktatúra. Bár a tehetséges fiatalember már 1946-tól színészetet tanult – közben a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház ösztöndíjasa lett –, hiába került „polgári származásával” éppen Várkonyi segítségével a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, onnan 1949-ben politikai okokra hivatkozva eltávolították.
Ezután 1949. november 17-én Körmendnél tiltott határátlépést kísérelt meg, de letartóztatták, és 13 hónap börtönbüntetést kapott. Szombathelyen, majd a kaposvári börtönben raboskodott, kisfia és felesége közben otthon várták.
A tehetséget így sem lehetett elnyomni, 1952-ben Debrecenbe került, ahol 1957 szeptemberéig Csokonai Színház tagja volt. A debreceni forradalmi napokról Fülep Tibor újságíró írt hiánypótló munkát (tényleg, valahogy így kell elképzelni egy főszereplőket megszólaltató, bátor, ugyanakkor nem elfogult művet) ebből világosan megismerhetjük az eseményeket. Természetesen a bírósági iratokat is mankóként használhatjuk, ezeket az ÁBTL egyik dossziéjában találtam, amikor teljesen más kerestem, de világosan kiderül a sorokból Mensáros szerepe:
„A vádlottnak a debreceni >Forradalmi Bizottmány< ülésein több felszólalása hangzott el. – Azt, hogy pontosan mikor szólalt fel megállapitani nem lehet, csak azt nagyjából, hogy milyen kijelentések voltak.
Felszólalásai feltétlen uszitóak voltak, amelyeken hangoztatta, hogy >a szovjet csapatok azonnal hagyják el Magyarország területét, a Forradalmi Bizottmány addig ne ismerje el Nagy Imre kormányát, amíg szovjet csapatok vannak Magyarország területén. Beszédében utalt arra: >hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok Budapesten tüzet nyitottak a szabadságharcosokra.”
Mensáros azt is hangoztatta, hogy „Magyarországról anyagi javakat, élelmet, gépeket, urániumot szállitottak ki ellenszolgáltatás nélkül, vagy csekély értékü ellenszolgáltatásért. A volt magyar kormány a szovjet kormány utasitására elzárta az utat a fejlett nyugati kultúra elől, az MDP. alá volt rendelve az SZKP.-nak. Követelte a varsói szerződés felbontását, –”.
Azt hiszem egyet érthetünk abban, hogy a színész még a bírósági irat szerint is csak az igazat mondta el. „[…] követelte vádlott, szinte szinészi mozdulatokkal hangsulyozva mondókáját, hogy az Államvédelmi Hatóság tisztjeivel és sorkatonáival szemben egyaránt radikálisan járjanak el és kijelentette, hogy
>itt valami sötét aknamunka folyik, mert az ÁVH.-ok nemzeti szinü szalaggal takarják el a kék szint a sapkájukon és géppisztolyosan, oldalkocsis-motorkerékpárral járöröznek az utcákon. Addig nem lesz békesség, míg ezek fegyveresen járkálnak az utcán. […] <”.
Kirakták a téeszcsés szerelem dalnokát
Voltak egyéb bűnei is: „A szinházi >Forradalmi Bizottmány] 1956. november 1.-én határozatot hozott Péteri Lajos függetlenitett szakszervezeti funkcioniárus elbocsátására kommunista magatartása miatt. […]”. Ne restelljük leírni, hogy az eltávolított elvtársban egy elfelejtett nagy költőt, ködlovagot tisztelhetünk, erre a versre az Arcanum varázslatos folyóirat-adatbázisában találtam rá:
„Tszcs-ben arattunk tegnap,
Tűzkévéket szórt a meleg nap
Ránk s a forró eltikkadt tájra –
Gondoltam rád kis, szőke lányka.”
Péteri Lajos rímfaragó funkcionárius verse az Építünk debreceni folyóiratban jelent meg, 1952-ben, de nyilván nem „kultúrarombolásért” távolították el Mensáros Lászlóék.
A művész a tárgyaláson szembesült azzal, hogy mennyien (köztük sok színész) vallottak ellene. „Elmondhatom: sok kolléga vallomása meglepett – mondta erről a már idézett 1990-es interjúban. – Valószínűleg nem tudták, hogy ez valamikor az én kezembe juthat. A későbbiekben senkinek nem tettem ezért szemrehányást.
De fönntartottam magamnak azt a jogot, hogy akik megérdemlik, azoknak majd nem fogok köszönni.
És nagyon csodálkoztak ezen, amint visszahallottam.” Ablonczy: „Hosszú volt a lista?” „Hosszú. De egyébként nem foglalkoztam velük, semmiféle bosszú nem élt bennem. Én úgy fogtam fel, hogy a Jóisten ezt így akarta, ezen az úton nekem végig kell menni, és én ezt nem akartam feszegetni”.
Több színész vallott ellene
A bírósági iratok szerint Csorba László alezredes, Mervó Zoltán, Zeke László és Pogány Árpád is terhelő adatokat mondott Mensárosra, de a legszélsőségesebb vallomást az iratokban kommunistaként ismertetett Angyal Sándor és Siménfalvi Lajos művészek tették. Tény, hogy – ha minden igaz – a hajuk szála sem görbült. Igazságot nem tehetünk, az mindenesetre különös, hogy a többiek közül a debreceni „események” sűrűjébe keveredő Mervó Zoltán 1958. október 6-án jogerősen egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de már 1958. november 3-án szabadult. Tehát egy hónapot sem volt bent. Lehet, hogy más oka volt, első látásra mindenesetre furcsa.
Ha őket megemlítettük, feltétlenül ki kell emelnünk Kerekes Gábor (a debreceni opera művésze) szerepét is. Ő kifejezetten védte Mensárost: „Kerekes tanu hangsulyozottan emelte ki a vádlott >baloldali< magatartását. Ez az állitás csupán a tanú nem tisztánlátására és elfogultságára jellemző” – söpörte le a bíróság:
„Nem csupán fasiszták fáradoznak a népi demokratikus rend megváltoztatásán, de azon fáradozik a munkáshatalom mindenrendű és rangu ellensége.”
Mensáros: Csöndesíteni a szélsőségeket
Az világos, hogy a színész mindkét szélsőség ellen fellépett, 1990-ben erről is szimpatikus önkritikával beszélt: „Voltak, akik a rendszer teljes fölbomlását ajánlották, nagyon komoly fölszólalások hangzottak el. Három embert tudok, aki él, vezető pozícióban van, aki ezeken jelen volt, s aztán a tárgyaláson is tanúsította, hogy hogyan történtek a dolgok.
Ma szégyellem, de a jó ég tudja, mitől, valóban hittem, hogy népi demokrácia. Én mindig amellett álltam, hogy ez a rendszer életképes. Hogy ez a rendszer teljesen életképtelen, arra később jöttem rá.
Abban a helyzetben úgy éreztem szükségét, hogy csöndesíteni kell a szélsőségeket. Legalább színházon belül.”
A bírósági ítéletetben erről ezt írták: „A debreceni Csokonai Szinházban az ellenforradalom idején különféle csoportosulások voltak. Volt egy baloldali csoport, idetartoznak a kommunisták, volt egy szélsőséges jobboldali csoport. [Nyilván az ő értelmezésükben szélsőséges – szerk.] Görbe Jánossal az élen és volt a vádlotték [Mensáros Lászlóék] csoportja, amelyik bár egyetértett a rendszerváltozással, de elitélte a szélső jobboldali csoport fasiszta izü kirohanásait és törekvéseit.”
A színész tagja volt annak a küldöttségnek is, amelyik a forradalmi napokban Budapestre ment. „Mentünk a Parlamentbe, de Nagy Imrével nem sikerült beszélni – mondta ugyanebben az interjúban. – Nagy Imrét láttuk, amint szép lassan, komótosan bejött, odamentek hozzá emberek, beszélgetett velük; aztán láttuk Maléter Pált. Losonczy Géza fogadott bennünket. Arra határozottan emlékszem, milyen megnyugtatóan beszélt.
Elmondta: ők, kommunisták, belátják, hogy nem sikerült az országot vezetniük. Nem érett meg a helyzet arra, hogy a kommunisták átvegyék az uralmat. Elrontották a dolgot, ezt be kell látniuk, már megoldás nincs, mint egy kisebbségbe visszavonulni, mint ahogy mindig is voltak, és átadják a terepet.
De nem adják föl a harcot, csak nem olyan eszközökkel folytatják, mint addig. Arról teljes mértékben letesznek, mondta, hogy vezető szerepet játsszanak a magyar politikában. Le kell vonniuk a tanulságot.”
Munkástanács és sztrájk
A művész azok közé tartozott, akik a szovjet hadsereg bevonulása után sem adták fel a küzdelmet. Ítéletében kulcsszerepet játszott, hogy részt vett a debreceni munkástanács „szervezkedésben”. „Rövid idő múlva meghallottam, hogy Pesten a munkástanácsokat kezdik szervezni, éppen Kádár intenciójára. Akkor én ezt saját felelősségemre elkezdtem Debrecenben, úgy, hogy elmentem az embereket megkérdezni, hogyan indítsuk meg a munkástanácsokat. Vass Imrével [ Vass Imre MÁV ellenőr 5 év börtönt kapott – MG] beszéltünk erről.
Nagyon sok helyen jártunk, Kiss Tamásra emlékszem, Nagy Jánosra, Kulinékra [Kulin László]. Nem tudom, hogy honnan szedtük a neveket, címeket. Iskolákba mentünk.
A pesti munkástanácsokat szervezni kezdték, így az embernek az volt az érzése, hogy valamiféle változás fog történni. Ez decemberig tartott” – emlékezett az interjúban.
Ez és a sztrájk súlyos ítéletében is kiemelt szerepet kapott. Az iratok szerint Szedő Lajos színész lakásán „szervezkedtek”, ott találták ki, hogyan fognak sztrájkolni.
Két ítélet között Budapesten
Mensáros Lászlót ekkor 2 év hat hónapra ítélték, de ügyét 1958 decemberében a feljebbviteli tárgyaláson visszatették első fokra, ezután szabadlábon védekezhetett, és visszatért Budapestre. Tavasszal, 1959. április 9-én a debreceni megyei bíróság – a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében –négy hónappal mérsékelte korábbi büntetését, és 2 év 2 hónap börtönre ítélte. Ezután a Legfelsőbb Bíróság döntésére vártak.
Korábbi kutatásomból tudom, hogy ekkoriban találkozhatott Szabó „Képesi” István filmrendezővel, akit nem sokkal korábban szervezett be az állambiztonság. A múltjával nyilvánosan soha szembe nem néző Oscar-díjas rendező ezt jelentette:
„Mensáros László szinész – aki az ellenforradalommal kapcsolatos politika bünügyben vád alatt áll, szabadlábon védekezik. Jelenleg Budapesten tartózkodik, testvére – akivel nyáron egy nyaralóhelyen voltam – bemutatott neki az Egyetem espressoban. Filmekről szóló semleges beszélgetés után kijelentette, hogy nem játszott szivesen Pesten. Egy kedves szerepe volt csak, az >Anna Frank< Pétere, a többi csak olyan, hogy szivesebben ült börtönben, mint játszott. Kérdésemre, hogy mit vár a tárgyalástól, azt válaszolta:
>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgy<< előadás< – mondja és nevet. Nagyon jó a hangulata.
Megjelent a főiskola Lumpácius Vagabundusz főpróbáján és nagyon vidáman viselkedett. Egy régi ismerőse ment el mellette, s csak hüvösen köszönt. Mensáros gúnyosan megjegyezte: >Fél idejönni hozzám<”.
A színész nyilván szerepet játszott. Nem hinnénk, hogy annyira jó volt a hangulata akkor, amikor már minden menthetetlennek tűnt, amikor százával akasztották fel a forradalmárokat, legyenek azok „fasiszták” vagy „kommunisták”. Ettől függetlenül jellemző Szabó István tartótisztjének értékelése: „Ugy látszik Mensáros biztos az enyhe itéletben, ezért viselkedik ilyen arcátlanul.” (Jelentés Budapest, 1959. május 5.). Enyhe ítéletről szó sem volt: a 2 év 2 hónapot 1959. szeptember 15-én a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa helyben hagyta. Az előzetesben töltött hónapokat beszámítva, a művész végül 1960. július 20-án szabadult Márianosztráról.
Kiegészíti ezt a hullámzó élettörténetet, hogy Mensáros László a fogságban „tért meg”. Addig sem volt ateista, de bent minden megváltozott, Tolnay Klári szerint is jobb emberré vált. Mensáros maga így írt erről: „És akkor, 1958 őszén a debreceni börtönben, ahol az egyik cellából a másikba helyezgették át az embert, egyszer csak összekerültem egy katolikus plébánossal. Sokat beszélgettünk és vitatkoztunk egymással. A keresztény hit igaz megértéséhez és átéléséhez ekkor még nem volt igazi affinitásom. Ez a pap minden reggel titokban misézett a cellában, felhasználva az édesanyja által küldött szőlőt és kovásztalan kenyeret, amit élelmiszercsomagban kapott. Egyik nap így szólt hozzám: – Holnap reggel az utolsó misémet mondom, mert megvonták a csomagkedvezményemet, holnapra marad még egy szőlőszem és egy kovásztalan kenyérdarabocskám. Ha részt akarsz venni ezen a misén, előtte meggyóntatlak.
Ez a felszólítás olyan volt számomra, mintha maga Jézus kínálná fel nekem a lehetőséget. Megrendítő hatással volt ez a nyilvánvalóan nem véletlenül kialakult helyzet. Döntenem kellett.
És akkor rájöttem, hogy nem filozofálgatni és okoskodni kell, vannak titkok, amelyeket el kell fogadni. Jézust nem logikával, hanem feltétlenül odaadással és szeretettel kell követni.
Gyóntam, megáldoztam. […] Ez az utolsó mise az én utolsó lehetőségem is volt arra, hogy visszatérjek és segítségével megváltozzam.” (Részlet a „Lázadó voltam” című írásból).
Kint a többi ötvenhatossal együtt sokáig a kitaszítottak életét élte. Mégis megtalálta az útját. Újabb részlet Ablonczy László 1990-es interjújából: Ablonczy: „Amikor kijöttél, a kollégák hogy viselkedtek?” Mensáros: „Sehogy, mert nem találkoztunk.
Amikor a Lónyai utcában dolgoztam, senki sem keresett meg, kivéve Latinovitsot.
Én se kerestem senkit, tudomásul vettem a helyzetemet, nem érintkeztem senkivel.” Ablonczy: „Az emberek befogadtak a börtön után?” Mensáros: „A Lónyai utcában írni-olvasni nem tudó emberekkel dolgoztam a pincében, ahol patkányok szaladgáltak. Ennél mélyebb már nincs. Ott is visszahúzódtam. Könyveket vittem, és olvastam. Borzasztó diskurzusok folytak körülöttem. Két hónap múlva, egy téli napon, egyszer csak megszólal valaki:
Mondd meg már, mit olvasol, baszd meg. Olyan jó ez? Mi ez? Olvass már föl valamit!
És elkezdődött az, hogy rendszeresen föl kellett olvasnom. Készültem mindennap, mint az előadóestre, Shakespeare-darabokkal, Arany János-, József Attila-, Szabó Lőrinc-versekkel, Shaw-darabokat olvastam fel, aztán az Oidipuszt és az Élektrát – elképesztő hatással! Mindegyiket egy kicsit magyaráztam. Ha én ezekén nem megyek keresztül, nem hiszem, hogy ez az átalakulás létrejött volna.”
Mensáros Lászlót hosszú vezeklés után visszafogadta a “szakma”, még megélhette a rendszerváltást, emlékezetes szerepet kapott Nagy Imréék újratemetésén. Utólag olvasva különösen visszatetsző, hogy a Népszava Démon és angyal volt című cikkel emlékezett nagy színészünkre. Mácsai Pál színész-rendezőt idézték: „Mácsai szerint démoni és angyali alak volt egy személyben. Nem vált el benne a sötét és a világos lélek”.
Írták, mondták ezt Mensáros Lászlóról abban a közegben, ahol egy Major Tamást, egy Kardos Györgyöt csupán „ellentmondásos” emberként jellemeznek.
Ha arra gondolunk, hogy Mensáros Lászlót nem lehetett sem szélsőjobboldalisággal, sem társutassággal vádolni, talán megértjük, honnan jöttek ezek a jelzők. Hadd zárjam soraival a cikket: „A szeretet mindenki számára kötelező, kemény gyakorlat naponta, minden olyan órában, amikor az ember mások megértésével, meghallgatásával, figyelmességgel, tapintattal, alkalmazkodással, megbocsátással és végső fokon önzetlen segítséggel kerül szembe. Ez a küzdelem idestova harminc éve tart bennem, kisebb-nagyobb eredményekkel.” (Részlet a Lázadó voltamból).
Artur
2017-10-26 at 22:34
s elmondjon dolgokat, melyeket mások talán még eddig sosem hallottak. Van benne rendszer, de ő is őrült, az odaállók logikája szerint. Jagok ugyanis mindenkit lenéznek, kinek még elvei vannak, gerince, s nem adja nevét s lelkét oda, talmi judáspénzekért. Hiszen hogyan vette a bátorságot, hogy „holt lelkeket” mint kádár s kiszolgálói mocskoljon, azaz csak annyit tegyen, hogy elmondta róluk az igazat? Láttuk, amikor pufajkát húz az utcalánynak önként álló, akkor ő nem a martonlaci üdvözlést gyakorolja, lásd Clintont s Móónikát! Á dehogy. Hiszen színész, ez csak szerep, nem kell komolyan venni. S különben is, egészen más az, ha a valódi utcalány csinálja, életét kockáztatva, vagy pedig a hős, a bátor, aki kidülleszti mellét, s üvölti, szeretlek hatalom, szeretlek, kádár elvtárs! „Csupa Jago ül a nézőtéren!” Valóban.
Artur
2017-10-26 at 22:32
A kedélyes, drága jó Kádár, kinek talán sosem lehet elfelejteni, biztató tekintetét, meleg mosolyát. A Marton László sexuális szerencsétlen ügyében a feljelentő művésznőről, idézőjelbe téve ezt, kiderült, színházi előadásban is hasonló dolgokat csinált, ráadásul állítólag saját férje rendezte a darabot, nem is az alföldi vécécsésze, Ádám Ottók méltó utóda. Na, most ha ezt filmben teszi, vagy a porondon, a világot jelentő deszkákon, akkor rendben van, hiszen színész, ez a munkája,stb. Sőt valójában hős, éppen, mint a Madách Jago-ja, amikor a fiatal színész autóját koszorúzzák meg a rajongók, a belvárosban…
S ha valaki szóvá teszi, talán nem kéne egy férfinek, ismétlem férfinak, letérdelnie egy kádár elé, aki a magyarság történetében, csak abban egyedi, hogy ő, a magyarság gyilkosa. Nincs olyan Shakespeare figura, aki ne lenne különb kádárnál, s az összes kádár kannibálnál.
S az is való igaz, hogy „holt nagyságok”, a 251 áruló író, a másfélmillió 1957 május elsején felvonuló, a színész, a zeneszerző, de a vátesz, a nemzet őrlelke, aki elhagyja őrhelyét, s elsőnek tapsol kádárnak, őket szapulni, hogyan merészelte bárki is. Hamvas, megtudtuk nem mondhatott igazat, sőt kisbetűvel kell írni a nevét, Márai is gyanús, mi az , hogy legalább három oldalnyi anyagot el kell olvasni tőle, hogy valamit megértsen belőle az, kinek az erkölcs, s a hűség, felfoghatatlan fogalmak, akárcsak Isten, vagy a lélek.
S szegény Mező Gábor is, feladatának tekinti, hogy igazat irjon, s elmondjon dolgo
Artur
2017-10-26 at 22:25
„részletesen feltárta, hogyan, milyen eszközökkel vezették le Kádárék 1956 novembere után a megtorlást, miként építették fel rendőrökből, ügyészekből, bírókból, népbírákból a megtorló-gépezetet.
ÖSSZESEPERTÉK A FORRADALOM „FALEVELEIT”
1956 novemberében járunk: Kádár János hazatért, az ország szétlőve, meggyalázva, a szovjet hadsereg inváziója befejeződött, néhány szabadságharcos tart már csak ki az országban, a Mecsekben vagy éppen Csepelen. Kádárék legfontosabb feladata a „rend” helyreállítása, s ehhez legfontosabb, elrettentő eszközük a megtorlás. Hogyan láttak „munkához”? Először, ahogyan maga a „jó Kádár” fogalmazott „összeseperték a falevelet”, azaz letartóztattak több mint harmincezer embert. Ehhez a feladathoz – a szovjet hatalom és hadsereg támogatásával – teljesen átalakították, „megreformálták”a forradalom alatt komoly vérveszteséget szenvedett rendőrséget, amelyből sokan kiléptek, mások „disszidáltak”. Az állomány feltöltéséhez jól jöttek az államvédelem sáros emberei, akiket egyszerűen áthelyeztek – ők szívesen elvégeztek a legmocskosabb munkákat is. Második lépésben átalakították, „megnevelték” az ügyészséget, „megreformálták” a bíróságot – sokan lemondtak, visszavonultak, mert nem akartak vérbírók lenni –, majd Dr. Frankensteinként megalkották a tökéletesen engedelmes, kézi vezérlésű népbíróságokat, amelyek mindig meghozták a diktatúrának megfelelő, tragikus ítéleteket.
ELVETEMÜLT DIKTÁTOR: A „JÓ” KÁDÁR IGAZI ARCA
Külön érdekes, tipikus és ijesztő Kádár János átalakulása. A diktátor – maga nevezte 1957-ben diktatúrának a rendszert – a forradalom leverése után, 1956 őszén még rettegett (jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy attól féltek, elsöprik őket), amnesztiát emlegetett, majd egyre bátrabb, véresszájúbb lett. Miután 1957 tavaszán Moszkvában szabad kezet kapott, már körmenetben akarta kivégezni a „horthystákat”. Talán felesleges felemlíteni, mennyire erős sokakban a gulyáskommunizmus iránt érzett nosztalgia, a „jó Kádár” és az „élhető kommunizmus” ábrándja. A kádári megtorlás rendszere bemutatja, hogyan örökítették át a „jó Kádárék” a forradalom leverése után Rákosiék rendszerét, átalakítva, de az elnyomás legfontosabb eszközeit, módszereit megőrizve. A kirakatpereket például nem kedvelték. Kádár szavait idézve láthatjuk, hogyan bánt ellenségeivel.
KÁDÁR: MOST A DIKTATÚRÁN VAN A HANGSÚLY
Kádár 1956. november 16-án az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának ülésén (miután találkozott a kínai nagykövettel) már diktatúráról beszélt, túl puhának tartotta a rendőrséget – voltak, akiket le is váltott – : A kínaiak saját rendszerüket népi demokratikus diktatúrának nevezik, „amely tartalmában kifejezi a mi rendszerünk lényegét is: demokrácia a nép felé és diktatúra az ellenforradalom felé… Most, a jelenlegi helyzetben a diktatúrán van a hangsúly”. Majd később ugyanott: „A politikai rendőrség nagyon fontos dolog. Ezzel kapcsolatban olyan kifogás van – szerintem teljesen jogosan -, hogy a politikai rendőrségnek állandóan nekünk kell szólni, hogy valakit itt vagy ott le kell tartóztatni…. az a rendőrség a normális, amely mindenkit le akar tartóztatni. Ez egy hivatásérzés és tudat. Itt fordított helyzettel találkozunk, mindig mi szólunk, hogy ezt vagy azt le kell tartóztatni, bíróság elé kell állítani” (és ott halálra, esetleg ennyi és ennyi év börtönre ítélni – a szerk.).
KÁDÁR: EGYETLEN DOLGOZÓNAK SEM ESIK BÁNTÓDÁSA
Kádár a forradalom leverésekor még amnesztiát hirdetett, de jól tudjuk, ez csak csel volt, kártékony hazugság. 1956 november 26-án még nem volt magabiztos – nem kapott végleges megerősítést Moszkvától –, ezért a rádióban megint amnesztiáról beszélt: „Ismételten félreérthetetlenül kijelentem azt is: a kormány november 4-i felhívásában tett ünnepélyes ígéretét, mely szerint egyetlen dolgozónak sem esik bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásokban részt vett”.
KÁDÁR MOSZKVÁBAN SZABAD KEZET KAPOTT
A diktátor Szovjetunióban tett látogatása után bátorodott fel, ezután már szó sem volt amnesztiáról, megbocsátásról. „Kádár keményebb hangvétele és agresszívebb fellépése mögött az 1957. márciusi moszkvai tárgyalások játszhattak főszerepet – írja erről Zinner Tibor. – Az ottani politikai vezetés, egyetértve a magyar delegáció tagjaival – miután „a falevélsöprés elég jól meg van szervezve” (tehát a BM állambiztonsági szerve szovjet közreműködéssel végrehajtotta a letartóztatásokat, illetve meghatározott személyeket, csoportokat őrizetbe vett) – elérkezettnek látta az időt a megtorlás igazságügyi eszközökkel történő lebonyolításához…”
KÁDÁR: KÖRMENETBEN KELL ŐKET KIVÉGEZNI
Kádár már 1957 április 2-án, az Ideiglenes Intéző Bizottság ülésén kimutatta foga fehérét: „Az országban aktivizálódtak, felléptek, hatalmat ragadtak a kezükbe horthysta katonatisztek, csendőrök stb. Ezeknek ügyét is komolyan kézbe kell venni, és nagyon tárgyalni nem is kell. Meg kell csinálni a népbíróságot, és ahol csak olyan, volt horthystákkal találkozunk, akik vették maguknak bátorságot és disznóságokat csináltak, körmenetben kell bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni. Ha ez nem történik meg, akkor a népnek nyugalma itt soha nem lesz. Ezeket az ítéleteket nem kell az újságba hozni”.
KÁDÁR: PUHÁK AZ ÍTÉLETEK, ELVTÁRSAK
Kádár ugyanezen az ülésen visszahozta a színleg megtagadott Rákosi-kor módszereit, stílusát. Kevesellte a büntetéseket, lágyszívű bírókról értekezett: „Most is vannak olyanok, még a vizsgáló szerv emberei közt is, hogy például az írókkal kapcsolatbannem tudnak tárgyilagosak lenni, személyi befolyásuk alatt vannak – magyarázta. – A különböző bűncselekményeket elintézik 6-8 évi fegyházzal. Itt muszáj erősíteni. Már felmerül novemberben a gondolat, hogy létre kell hozni a népbíróságot, amely a legfontosabb államellenes bűnök tárgyalásával foglalkozna. Most meg kell újra nézni, hogy hányadán is állunk. Előfordult például, hogy Nezvál (Ferenc) elvtárs egy ilyen ügyben kiizzadt egy halálbüntetést, és a felső bíróságon megesett a szívük rajta, és büntetését átváltoztatták életfogytiglani börtönre. Össze kell szedni egy tucat ilyen ügyet… A falevélsöprés elég jól meg van szervezve, a dolognak ez a része működik, de a többi nem működik”. Mit lehet tenni Kádár elvtárs? Át kell alakítani a bíróságot, létre kell hozni a népbíróságokat, akik rohamtempóban dolgoznak, és mindig kiszámolják a megfelelő büntetést („Virág elvtárs, ez az ítélet!” – A tanú…). Részlet az ülés jegyzőkönyvéből: „Az Intéző Bizottság szükségesnek tartja az ellenforradalom maradványainak komolyabb és gyorsabb felszámolását. Megbízza Münnich és Biszkuelvtársakat, hogy a népbírósági törvény, illetve meglévő büntetőszerveink segítségével jelentős felelősségre vonásokat eszközöljenek sajtónyilvánosság nélkül”.
Dr.Farkas Gábor
2017-10-26 at 21:00
Most döbbentem rá milyen veszteség ért mindenkit amikor bezárták a Lipótmezei Elmegyógyintézetet, a grafomániás őrülteket szélnek eresztették,és azóta itt élnek közöttünk!Ugye ARTUR?
Legaljasabb mocskolódás amit ez a Lipót íráskényszerből összhord nagyszerű emberekről szinészekről,írokról, költökről.Szerintem őrült,de van benne rendszer, holt nagyságokat mocskol akik már nem tudnak védekezni,vagy megszólalni.
Szerencsénkre Ők már visszavonhatatlanul igazi nagy magyar művészek,és mindenki emlékezetében azok is maradnak.A patkányok cincogása csak a csatornában hallatszik,nem is kell rá figyelni,nem érdemel figyelmet.
Isten áldását és megbocsátó kegyelmét kérem háborodott elmédre ARTUR!
Artur
2017-10-26 at 22:07
Kedves Jago, talán négy jago, ahogy Fejes kérdezi. Joga van a nézőtérről, a rossznak szurkolni. Talán olvassa el, amit kádárról ez a fiatal fiú felmutatott nekünk. S aztán ennek fényében, nézze meg, kik kaptak Kossuth díjat sietve, több milliós kegyösszegeket, s szovjetunióba jutalomutazást, nyaralót, pénzt, paripát fegyvert. Közben a nép, egy átlag szövőnő évi keresete 3000 forint, a diákok, a gyermekek, a munkások… Ők, akik csinálták a forradalmat, reménytelen nyomorba kerültek, s végső kétségbeesésbe, akik elárulták sietve, a keresztrefeszített magyar nép vérző testébe mártották sunyi, áruló kezüket, s arcul csapták a Magyart, ahogy elébb Tamási Márait, a 251 irónak csúfolt az egész népet, Jago és közönségük, akik Jagot szeretik! neki szurkolnak, beteg torz, s gonosz lények csupán, marxisták. komcsik. Nem mindenki volt párttag, s a magyar nem vonult fel május elsején, nem vett részt a hatalom körüli sündörgésben..Vannak az odaállók, s vannak akik nemet mondtak, arra az ultimátumra Istentől, ami a bolsevizmus. véleményét, köszönöm, igen bátor volt, kidüllesztette mellét s hitet tett a hivatalosok, a kenetteljes hitványak mellett. gratulálok hozzá…
Artur
2017-10-24 at 12:07
Nem szerepel, a homi előadásban.
„Már Bessenyei Ferenc dühödten orditotta, a Madách nemtelen igazgató-rendezőjének nemtelen Shakespeare darabjában, hogy csupa Jago ül a nézőtéren, s a gyáva intrikusnak szurkol és tapsol. Már akkor Fejes Endre megírta, hogy mégiscsak furcsa, hogy a Jago-t játszó fiatal szinész kocsiját koszoruzzák fel a rajongók. Miért is? Mert csupa beteg ösztönű csiga természetü, sem nem férfi, sem nem nő vette körül, az egyetlen heterosexuálist,Bessenyeit, s idézőjelbe tették, kigunyolták minden gesztusát, szavát, s metakommunikációs jelekkel, egymás közt érintkeztek, s kacsingattak a nézőtérre a buzik. Rendező s szereplők, egyaránt.”
Viszont mégis szörnyű, természetellenes s perverz a tény:
„április 5. Hétfő.1976.
„Virágot Jágónak
A televízió a legutóbbi színházi világnap alkalmából közvetítette a Madách Színház nagy sikerű Othello-előadását, amelyben Jago szerepét Huszti Péter alakítja. MÁSNAP REGGEL A KITŰNŐ MŰVÉSZ KOCSIJÁT A KÖRNYÉKBELI NÉZŐK VIRÁGCSOKROKKAL DÍSZÍTETTÉK FEL…”
A három pont után nem következett semmi. Aki a rövid hírt leadta, tudta a dolgát.
Én is tudom.
Kár, hogy nem áprilisi tréfa volt.
Ebben az előadásban Othellót a kitűnő színművész, Bessenyei Ferenc alakítja.
Hová dughatta el a kocsiját?
Mert félek, nagyon félek, ha a környékbeli nézők megtalálják…
Lám, a nekem reménytelen célt azért el lehet érni.
Meg lehet szeretni ezt a kedves Jagót.
De kár.
És ebben a hírben az előadás szerettette meg őt ily nagyon a nézők egy részével.
Nem ártana talán komolyan venni ezt az egészet, és valóban visszatérni az előadásra és az előadás elért hatására.
Csak ennyit akartam mondani.1976.”
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/FEJES/fejes00069a/fejes00075/fejes00075.html
Hát mi derül ki ebből az egész oly ferde kádári világból? Az, hogy semmi nem volt rendben, jó estét nyár, jó estét szerelem.
S minden becsületes ember, undorral fordult el tölűk, s ahogy ereje engedte, ellenük mondott. Fejes, vagy Hamvas, frusztrált volt s felháborodott? Igen. Jogos undort és megvetést éreztek ezek iránt..
Artur
2017-10-24 at 12:06
Lehotka Gábor is párttitkár volt, s marxista, sietve közölte, amikor Bach-ot játszott. Ami, azért érdekes, hiszen aki nem érti meg, hogy Bach milyen mélyen vallásos, s valódi nagycsaládos, potens ember, hogyan tudja visszaadni érzéseit?
Milyen lett volna itt a világ, ha mindenki Hamvas, vagy Márai lett volna? Steinbeck Lement a holdja. A magyar lelki egészsége épp marad, nem kezd fogyásba, azaz még csak gyermektelenségbe 1957-től, ha nem vonulnak fel, maguk akkor és ott, az odaállók, a felvonulók kérték. 1962-ben nem lesz világelső gyermektelenségben a magyar, Kennedy csodálatos sorai, meggyilkoltatása ellenére, élő valóság maradhatott volna. Volna. Ha Kodály, csak töredékében Márai, vagy Bartók, akkor azonnal elhagyja hazáját, nem adja nevét ezeknek, s vállalja azt az égő áldozatot, amit Márai Sándor vállalt, kinek íróként szívét és nyelvét egyszerre tépi ki, az emigráció. Az élet különös ajándéka, hogy még képes volt olyan remekművekre, mint a San Gennaro vére, vagy a Mennyből az angyal. Márai titka, egyszerű, ugyanaz, mint Balczóé, vagy szerénytelenül, lekopogom, az enyém. A család. Márai férfi ugyanis, felesége otthonában él, Márai a családfenntartó. Neki és öccsének, Radványi Gézának nem volt olyan szerencséje, mint Bachnak, vagy Balczónak. De. Örökbe fogadtak, s körbevették magukat jósággal és szeretettel. Márai titka, hogy nem állt szóba senkivel, minden derék ember, kinek tartása van, csak kinyilatkoztat. Máraiban van egy tökéletes ítélőbíró, mely segít neki abban, hogy épp fordítva járjon el, mint a középszer értelmiségi. Márai 44 előtt németellenes, megszállásunk után zsidó és bolsevik ellenes, ami ugyanaz.
Márai soha nincs egyedül, hiába próbálgatja sajnálgatni, irigy kortárs irodalomtársadalma. Márai az Igazsággal van, vele van az Igazság, benne van Isten, a Szentlélek. Mi kellene még?
Tegnap sajnos lemaradtam, volt egy másfélórás riportfilm Balczó Andrással, konzerválva van, ötvennek sem néz ki, hála Istennek. S mit is csinál? Jön, lát, s győz, mert nem tesz egyebet, kinyilatkoztat, közöl. Miért ilyen magabiztos, honnan a dölyf, az öntelt nyugalom, ha a békák és disznók vélekedés szintjére lemegyünk? Miért ennyire sas a többi apró madár között, Balczó? Férfi, asszonya otthon él, s neveli vagy 14 gyermeküket, Balczó Istentudása pedig, ahogy apám mondta, kegyelmi állapot. Balczó is megfontolás nélkül kimondja az igazat, minden következménnyel, az igazat, s csak az igazat mondja.
Mező Gábornak, mint szakembernek ajánlom, nézzen utána a Bacsó és Makk kérdéseknek. Igazak vagy nem a vádak, melyekkel illeték őket. Cserébe adok oly idolokat, melyekben hibát NEM találhat. Szőts István, Lajtha László, majdnem hibátlan Radványi Géza. Ők azért is megérnek több misét is, mert de Sica látva látja, kicsoda valójában Szőts. A melyiket kilenc közül Jókai zsenialitása pedig, mesélő Sinkovits Imre…Szőts búcsú levele a gyerekekhez, akikkel forgatott, kötelező olvasmányok lesznek egyszer, egy szabad Magyarországon.
Kik sündörögnek körölöttük, Sára azért derék ember, annyira remélem, hogy az.
Mivel Ön szeret olvasni, ismételjük át, miért volt ez a nagy felzúdulás a cikke körül?
Márai haragszik Gézára, mert az hazajött, s kezelt az árulókkal, megbocsátott az aktiv bűnnek, annak pedig nincsen még bocsánat. Radványi megcsinálja a Circus Maximust, körötte sündörög, az összes, az egész bagázs, jó és rosssz.
Márai előzöleg kérte, figyelmeztette, ne tegye ezt. Radványi megtette. Márai nem áll vele többé szóba! Jőn a hír, Radványi megvakult, intézetbe van, nem sikerült az operációja. Márai eljön a világ másik végéről, azt hiszem Bécsbe, bekopogtat. Radványi nyitja az ajtót, Te itt vagy Sándor? Te, látsz? Hátat fordít és hazautazik.
NE MONDJA SENKI, HOGY NEM ÉLET ÉS HALÁL KÉRDÉSE, ODAÁLLT VALAKI, VAGY MERT S TUDOTT HAMVAS, VAGY MÁRAI, DE LEGALÁBB BALCZÓ LENNI.
Mensáros miért különb az átlagnál, amikor ő is sokszor megalkuvó lesz, s gyenge? Őt miért nem „támadom”, ahogy itt a buták vélték, mert én védtem egyedül Sinkovits-ot s én tartom értéknek, megtévedt, eltévedt lovagnak.
Mensáros magánéletét nem teregeti ki, mégis mindenki tudja, ismeri. Nem akar divatot csinálni belőle, s jónak, követendőnek, haladónak mutatni azt. Viszont kéri, „felejtsetek el.”
Nem kezdett önön szobrának építésébe, nem fabulál arról, hogy ő ellenálló volt, s mondjuk háromszor, azaz 3 alkalommal szökött volna meg a szovjet fogságból,stb.
Elismerem, elfogult vagyok vele, mert grammra egyforma volt az agyunk, – hit és a mi kis városunk ügyében. Hamar indulatba jött, férfi volt. Igen, az. Ő, Darvas Ivánhoz hasonlóan beismeri, ha letérdel. Utána sietve taxiba száll, s gyónni megy. Mit jelent ez? Legkevesebb, hogy bűnérzete van, bűntudata van. Nem kezd önigazoló, mismásolásba, szembe mert nézni, végzetével s ösztöneivel. Nem hazudott másnak, önmagának, vagy Istennek. Szavalt november hetedikén, élő adásban? Igen, utána azonnal ment gyónni. S ahogy ő szavalt, soha senki nem fog szavalni. Új világot teremt, egy élő külön galaxist.Soha senki nem fog Aranyt úgy mondani, mint ő. Mitől lenne ő démoni?
Artur
2017-10-24 at 12:01
Teátrális pózban próbálták itt egyesek, védeni a védhetetlent, a tényeket. Ha bárki beüti a nevet, azonnal láthatja, furcsa érzés lehetett a börtönökben azoknak olvasni, elébb a „szörnyű”, áruló levelet, amikor 251 nyomorult odaállt, nem helytállt! Odaállt a gyilkosok mellé, s őket igazolta. Aláírtak. Őket nem is verték, mint Csurkát és még annyi áldozatot. Nézzük meg mégegyszer, mikor akasztják fel Mansfeld Pétert? Mikor szabadul, egy Fekete Gyula, vagy Mensáros László. Hamvas sorai, lángoló igazságok, s hiába lamentálnak, ájvékolnak, gazemberség volt „szerepet” játszani. Mert ezzel elkezdték kádár szekerét tolni, mely 89-ig, hazaárulások, erkölcsi nihil, s rothadás, adósság rákja, egészségügyi csőd, öngyilkosságokban világelső a magyar, s az abortuszok számában. Népesedési csőd. Jó, ha tudjuk, örömmel s kéjjel osztották meg, az árulókról szóló örvendező hivatalos cikkeket, az őrök a börtönökben, s kéjjel nézték, sokan hogyan omlanak össze s veszítik el, összes reményüket. S lesznek hitetlen cinikus, ateista, nihilisták. Olvastam oszkárszabóügynök pistáról a cikkét! Nagyon ott van, tökéletes. Mennyire kaméleonok ezek, semmi sem bizonyítja jobban, mivel nem ismertem a fajtájukat, nem éltem s élek közöttük, csak utólag tudtam meg, hogy milyen aljas, pöffeszkedő szabóistván ügynök. Hiszen édeske, lágy stilusa egészen másnak mutatta önönmagát.. Mikor fiatal voltam, elhittem, jé, egy jóakaratú zs.gyerek, egy rendes, a baloldaliak között. Gazember csupán. A napfény izének tökéletes s undorító magyarellenessége, önként s dalolva mutatta meg, nekik nem hazájuk Magyarország, csak hódoltsági terület.. Az a baj, hogy ilyenkor megint egy Eperjes Károly ronda, és aljas megalázkodása jut az eszembe. Miért? Mert Eperjes érték, kár érte.. Lakat T. Károly élő műsorában, a frissen lebukott, pöffeteg, pökhendi, öntelt Szabóügynök oszkár elé térdelt le Eperjes, s valami olyan simulékony, megalázkodó, alárendelt oboázásba kezdett, hogy Marton László irigyelni kezdte mefisztó ügynököt.. Mindenki helyette szégyellte magát, néző, a többi résztvevő. S Szabó gonosz fekete szemei, vadul s megbántott Shylocksággal villogtak a világba.. Hogyan merészelték őt, lebuktatni. Nem volt elégedett Eperjes szolgáltatásával. Miért kellett ezt nekem látni, amikor nem is vagyok rendszeres tévénéző, pláne nem, a komcsik adóin. Fejes Endre cikket ír, lásd gondolta a fene, kötetét, ahol „csupa Jago ül a nézőtéren.” Lám, ma is, itt is, csupa Jago a hozzászólók zöme. Tisztelet a kivételnek. Ha Magyarországon csupa Márai ül a nézőtéren, akkor kádár rendszere nem tud triumfálni 1957 és 89 között. Nincsen akkor talán 9 millió abortusz, viszont többen lennénk mi, Balczó és én.
Lehetne itt is az átlag család gyermekszáma hat, azaz 6, mint jelen pillanatban is, Isráhelben.
Ha a magyar értelmiség nem is tudott Márai lenni, azaz sarkcsillag, de legalább jegenye, Balczó András, igazán lehetett volna! Nem tudom, valaki nézte, valaha is, a magyar élsportolók hány százaléka lett nagycsaládos, én csak Egerszegi Krisztinát s Balczót tudom. Az is érdekes lenne, mennyien élnek egyáltalán családban, s mennyien lettek csak stólbucik s celebek.
Ha az országlakos átlag legalább egy Hamvas Béla gerincével és erkölcsével rendelkezik, a magyar élne, fogyása nem lenne lassan visszafordíthatatlan folyamat. Miért kell ezt nekem tudni, látni, s elmondani? Mert van, valami vad, angyali küldetés, egy alapösztön, mely rögtön megmutatja, állati érzékkel rávezet, az oldalra, a műsorra, a hírre. A legcsekélyebb jelre, ahol megmutatja magát a hamís, az aljas. Miért kellett nekem látnom a tévében, amikor Kóós János elmondja, ő öntudatos elvtárs, a szovjet-magyar baráti társaság oszlopos tagja, rendszeresen lesz joszipkobzon magyar változata. Miért? Hát pénzért, sikerért, hatalomért, gondtalan, munkanélküli lumpen életformáért. Nem csak zalatnay csinált tölcsért a kezéből. Én láttam azt az adást is, ahol Agárdit jegyeztem meg, mert róla addig nem tudtam, milyen is. Ott adta át a hobbi ikonfestő a szovjet nagykövetnek az olajba festett képét, s mondott olyan dolgokat, melyeket hallva, csak köpni tud az ember. Jött itt az egyik helytálló, persze régi odaálló, hogy vallásos lett volna. Lehet, de ezt gondosan titkolta.. „Mert nem vallási okokból festek ikonokat, csak tetszik a stilusuk. „Tudom erre, nem lehet sokat adni. Hegedüs D. Géza nyolcvan körül még azt állította nem ismeri apját, ő árvagyerek. 89 után. Mindig is boldog családban élt, apja lelkész, vagy prédikátor.. Sztankay elegánsabb, azt írta a káderlapjára, apja pásztor. Azt nem tette hozzá, hogy lelkipásztor..
Artur
2017-10-23 at 21:54
Hamvas tökéletes sorai, cáfolhatatlanok. San Gennaro vére, örökérvényű Máraitól.
Talán próbálják hangosan felolvasni maguknak, talán akkor valami mégis, mégis, átmegy. Abba a végtelen buta sötétségbe, amit gyávaságuknak nevezhetünk.
„Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. NEM ÍRNI TÖBB, MINT ÍRNI. AHELYETT, HOGY ELVONULTAK VOLNA KAPÁLNI ÉS FÁT VÁGNI, ÉDES VOLT NEKIK AZ ÉRVÉNYESÜLÉS ÉS A PÉNZ.
Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. AZONNAL ELKEZDTEK MENTSÉGEKET KOHOLNI, ELKEZDTEK SUGDOLÓZNI, HOGY MENNYIRE SZENVEDNEK, MIKÖZBEN VASTAG ÖSSZEGEKET GYÚRTAK ZSEBÜKBE A LIBAPECSENYÉN HÍZOTT VÉRTANÚK. FOGADOK, HOGY A TÖRTÉNELEMBE, MINT MÁRTÍROKAT JEGYZIK FEL ŐKET, E KOSZOS ÉS RIPŐK SÖPREDÉKET, DICSŐÍTIK EGYMÁST, ÉS BEVEZETIK EGYMÁST A TÖRTÉNELEMBE, ÓVATOSAN BERZSENYI ÉS CSOKONAI, PETŐFI, BARTÓK, CSONTVÁRY, ARANY ÉS KEMÉNY KÖZÉ, AHELYETT, HOGY RÉMPÉLDAKÉNT MUTOGATNÁK ŐKET A PANOPTIKUMBAN: ÍME, AKIKNEK DRÁGÁBB VOLT A SELYEM NYAKKENDŐ, MINT EZERKILENCSZÁZÖTVENHAT. MINTHA ÉLETNEK LEHETNE TARTANI AZT, AMIT EZEK ÉLNEK, MINTHA KÖLTÉSZET ÉS ZENE ÉS DRÁMA LENNE AZ, AMIT EZEK CSINÁLNAK, MINTHA LEHETNE ILYEN FELTÉTELEK KÖZÖTT ÉLNI.”
Artur
2017-10-23 at 21:47
Vannak értékek, valóban.S értéktelenek. Illyés s Németh darabjai nem fogják kiállni az idők próbáját. Illyésnek még volt tehetsége, ha igaz, én nem vettem észre, de hiszek Márainak, Németh azonban az, akiről írt a San Gennaro vérében. Az a pár oldal mindent elmond. s az a vicc, tudván tudom, a hitvány érdekvédő is elolvasta, aztán persze úgy tesz, mintha nem. S kéri, töröljék sietve. Ettől még igaz marad…
Nem kell nekem hinni, nézzék meg utólag ezeket a darabokat. Valamiért Latinovitsék nagy előadásai tönkrementek, ezek azonban láthatóak. Hát azon kívül, hogy Görgey ármánytóbi, szegény Ungvári László kapta ezeket a szerepeket, s Kossuth elvtárs, Petőfi még elvtársabb, s a nép, majd a nép, mindent meg fog oldani, semmit nem mondanak, önkarikaturának talán jók. Ne feledjük Szerb Antalnak van igaza, Petőfi a nemesség költője. Kádár elvtárs sikeresen kiirtja a parasztságot, a munkásosztályt is..
Ez van Adyjukkal is., a gyerekekre ma már nem hat, talmi, modoros, teljesen igaza van Kosztolányinak a különvéleményben. Márai azonban örök, ahogyan Kosztolányi is.
Ja, Babits hitvány gazember, hazaáruló. Lásd Lendvai válaszát, az igazi haza cikkre, különös tekintettel a dátumokra..
Artur
2017-10-23 at 21:36
„Az alkalmazkodás nem megalkuvás.”
Hamvas Béla, Márai Sándor, és Isten, az Igazság, nem igy gondolja ezt. Én sem. Ebbe a megalkuvásba halunk bele.. Tudom, most rohan feljelenteni, s nagy diadala lesz, az igazat törlik, s maga szapulása marad. Nem érdekes? Mindig a libsik kezdenek szapulva támadni, érvek helyett. A komcsik.
Az pedig, hogy senki nem jegyzi meg, aki magyar, egy balos komcsi emlékét s tetteit, csak a vezetőikét. bűnként felhozni, a butaság teteje. Kit érdekel, hogy kuczkapéter is aláírt? Nem ő kellett nekik, hanem éppen a valódi tehetség. Az, hogy Sinkovits fájt, annak jele, hogy érték volt. De ezt a nőkórus nem értheti, valódi nő nem ír ide, csak a hiénáknál divat, a nemváltás… Meg a hazai közvélemény nőnek már nem nevezhető részénél.
MIÉRT TÖRLIK HAMVAST? Meséljék már el? Mert az igazat mondta? Ezt a helyet leszámítva, maguk a feljelentők s önkéntes érdekvédői a hazugságoknak, mindenütt sietve elérik, hogy töröljék. Hamvas cáfolhatatlan. Erre mi történik, engem kezd szapulni, pár szerencsétlen, vélvén, az összeollózás vádja, elég lesz, hogy fumigálhassák az Igazságot.. De az a szép az egészben, hogy nem is nekik irtam, kit érdekelnek? A fiatalúrnak, az Igazságnak, apámnak és önmagamnak, Istennek, Márainak, Hamvasnak, nekik igen. De maguknak? Hát mit képzelnek magukról? Hogy jövők én ahhoz, hogy magyarázkodnom kelljen bárkinek is itt? Istenem, hihetetlen..
Való, igaz, éppen a 888. jól írta le azokat az érveket, melyek szerint Marton Lászlót már nem illeti meg az ártatlanság védelme. Hogyan is mondták. Sexuális zaklató. Ez lenne a legkisebb vétke, szerintem nagyon rossz színházat csinált, a hogyan mondjam el neked, már nem színház, valami más..De még mindig nem tudom, hogy mi volt a nagyobb szégyen. Bátyám keresztapjának közszereplése, öntudatos elvtársi hörgéseiben, a forradalom után pár évvel. Vagy az orális sexre való öregemberi túlkapás. Hát inkább Marton László, bármilyen kis komcsi is egyébként, más faj. Én sem dicsekedhetem nagyon, az én keresztapám Barlay Gusztáv volt. Szerencsére, maguk azt sem tudják, ki is volt. Én tudom, de tényleg lényegtelen. Jó hír, Bayer is azt mondja éppen ebben a pillanatban, ha kötelező kvóta, ki kell lépni. Ez a vélemények rovata, az összes esett lélek, fura figura, buta s okos, rejtett s őszinte, mindenki Hyde-parkja. Ezt ne feledjék a mű felháborodók. Jogunk van a véleményünkhöz.
Artur
2017-10-23 at 21:18
“Azok a nagy művek alkalmasak voltak arra, hogy a színművész, a főszereplő összekancsintson a nézőkkel: Kossuth, Görgey, Széchenyi, Galilei stb. által mondják ki azt, amit a rendszerről gondolnak.” aha. emlékszem betelefonáltam annak idején a Duna tévébe, ne adják már le újra és újra azokat a hazugságokat, amit Kossuth elvtársuk szájába adtak szünetlen. Lásd Illyés puszták népét, a fáklya, meg a többi “drámát”. vicc ez.. görgeyről annyit hazudtak össze, hogy felsorolni lehetetlen, vérbajos lett volna, irja pusztaffy úr, nos apám az osztályidegen, sokszor mesélte el, az öreg Görgey unoka, tán hetvenéves lehetett, helyből felugrott egy asztalra nagyapámnál, ezt csináld utánam pupák! meddig kell még a hazugságokat ismételgetni, azokkal szemben, akik tényleg nem tudtak s tudnak védekezni. ? hiszen Sinkovits, vagy Marton László s kis köre meg tudja védeni magát, Márai, vagy Görgey Arthur nem.. A magyar nemességet évtizedeken át szapulták, amikor mi gyerekek voltunk, fasiszták menjenek haza, küldtek el minket az iskolából, amikor valami vörös rumlit tartottak, mi is volt, kisz, vagy uttörő, kispajtás? Ugyan… Amit Tamási csinált az aljasság, én csak annyit tettem, hogy szóltam a fiatal cikkirónak, szerintem vigyázzon, ha forrásként akarja használni a képmutató retusálókat.. s messsze nem azok, minek mutatják magukat. Ha valaki pedig elhiszi, Sinkovitsnek nem adtak szabad akaratot, s nem választhatta volna, a Hamvas féle utat, az vagy hülye, vagy gazember, vagy mindkettő.. Ha a magyar értelmiség nem lesz áruló, akkor nincsen ennyi ideig kádárrendszer, nem lesz az átlag ilyen erkölcsi hulla,mint az itteni hozzászólók durva része, s nem pusztulunk el.. nem fogyunk el..
Artur
2017-10-23 at 19:34
Márai Sándor viszontválasza: „Válasz Tamási Áronnak. A budapesti Kossuth rádió egyik közelmúlt irodalmi műsorának keretei között Tamási Áron megjegyzéseket fűzött egy vershez. A vers címe: Halotti beszéd. Én írtam. Tamási prózában beszélt a versről. Prózában válaszolok. Azt mondotta Tamási, a külföldre szakadt magyar író (idézek) »ne a gyász színeit lobogtassa« hazafelé, hanem teljék el »a reménykedés erejével«. Egyetértünk. De meg kell vallanom valamit. Az irodalmat nem lehet különválasztani a naptártól, amelynek térfogatán belül az írói munka hangot ad. Ezt a verset, a Halotti beszéd című rímes írást 1949 tavaszán írtam, tehát öt év előtt. Esztendeje éltem akkor idegenben, az önként választott számkivetésben. Nem tudom, mit írt öt esztendő előtt, azon a viharos tavaszon Tamási Áron a nyilvánosság számára odahaza, mert abban az időben nem jutottak el hozzám a hazai irodalmi művek. Azt sem tudom, mit írt a fiókjának, ha ugyan írt egyáltalán. De bizonyosan tudom, hogy öt esztendő előtt nem élt magyar író, otthon sem, külföldön sem, aki derűlátó, reményt, hitet keltő sorokat vetett papírra. Úgy értem, nem élt ilyen magyar író sehol a világon, ha az író szerepét másképp fogjuk fel, mint a közönség és a pillanat mulatójának vagy a hatalom kikiáltójának szerepét. Tudom, Tamási is másképpen fogja fel az író hivatását, egész életműve ezt bizonyítja. Öt év előtt magyar író nem látott mást, otthon és a világban, csak nagy veszélyeket. Az ország egy idegen hatalom szuronyainak rabsága alá jutott. Az idegen hatalom politikai kiküldöttjei puccsszerűen átvették a hatalmat Magyarországon, az alkotmányos élet megszűnt, a társadalmi, gazdasági, szellemi élet teljessége egy türelmetlen, igazságtalan, kegyetlen rendszer ellenőrzése alá került. Ez a rendszer igazságtevést és új világrendet hirdetett, de a valóságban ártatlan áldozatok tízezreit küldötte a vesztőhelyre és a börtönökbe, az igazságtevés helyett megkísérelte kifosztani, koldusbotra juttatni, gyarmati sorba taszítani az országot. Akadtak tollforgatók odahaza, akik ezt a kísérletet prózában, versben helyeselték. Mások, az igazi írók, hallgattak. És ebben az időben dermedt lélekkel figyelt a nagyvilág is. Elhangzottak ünnepélyes tiltakozások, a »nagyhatalmak jegyzéket váltottak«, mint Tamási idézi, de a vasfüggöny mögött a szovjet zavartalanul emésztette a nagy prédát, hetvenmillió európai ember sorsát. Ebben a világhelyzetben, ebben a lelkiállapotban írtam a Halotti beszéd című verset. Otthonról nem érkezett más hír, csak az erőszak és a pusztulás hírei. A nagyvilágból nem érkezett más hír, mint a felháborodás hírei, amelyet nem követett cselekvő tiltakozás. A nagy veszélyek, amelyek a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, otthon maradt írótársainkat fenyegették, aztán az emigrációs élet ridegsége, a hazátlanság gyötrő mindennapos problémái, az értetlenség, az idegen világ légköre, mindez együtt nem adott módot arra, hogy másféle verset is írjak abban az időben, mint amelynek címe Halotti beszéd. Amit addig csak értelemmel tudtam, azt abban az időben sorsszerűen megértettem: az anyanyelv térfogatán kívül az író nyomorék. A legjobb fordítás is mankó csak, amellyel az író biceg az idegenben. Az anyanyelv a legmélyebb sorsközösség. Megdöbbenve figyeltem, mint az egész külföldi magyarság, kik szólalnak meg odahaza a magyar irodalom nevében és mit mondanak? Iparkodtunk mentséget találni azok számára, akik az önkényuralom világában szólani kényszerültek. S a sokféle honvágy mellett, amellyel hazagondoltunk, nem utolsósorban honvággyal gondoltunk azokra az otthoni írótársainkra, akiket módjuk volt odahaza magyarul hallgatni. Erről a pillanatról beszél a Halotti beszéd. A vers az emigráció szócsövein át hangot kapott, itt és ott. Öt év telt el és úgy tetszik, most jutott el Tamási Áronhoz, aki visszautasítja a vers pesszimizmusát s íróját, a szabad földön élő magyar íróktól általánosan hitet keltő, reménykedést sugárzó írásokat követel. Bizonyos, ma nem írnám meg ezt a verset. A hamis derűlátás, üdvrivalgó ígérgetés igéit ma sem írhatom, de az elmúlt öt évben nagy változás következett be: a történelem lendítőkerekét már egy kozmikus energia, az atomerő hajtja. – A szabad világ felelős és cselekvőképes hatalmai felocsúdtak a szovjet imperialista merényleteinek első, bénító hatása alól és minden következménnyel »megállj«-t kiáltottak a támadónak, és kimondották, minden következménnyel, hogy ez a »megállj« soha nem lehet valamilyen erőszakosan megrajzolt érdekszféra határán. Kimondották, minden következménnyel, hogy addig nincs béke, sem egyezség, amíg a szovjet vissza nem adja a fogoly népek szabadságát, így hazánk szabadságát. Kimondották, hogy a felszabadult népek szabad választásokon döntik el, milyen alkotmányos alakzatban, milyen társadalmi formákban kívánnak élni. Kimondották, minden következménnyel, amikor zúgni kezdtek a berlini légihíd repülőgépei, kimondották, minden következménnyel, amikor »megállj«-t kiáltottak a szovjetnek Koreában, kimondják most, amíg beszélünk, a tárgyalásokon, amelyek Genfben minden következménnyel döntenek a világsorsot befolyásoló kérdésekről. Kimondották a közelmúltban a berlini konferencián, amikor elutasították a szovjet követeléseit és hitet tettek, hogy népek sorsa nem lehet többé százalékos osztozkodás, titkos megegyezések műsorszáma. Öt év alatt a támadás arcvonalával szemben felépült a világban a védekezés cselekvő arcvonala. Felépült a világban és felépült odahaza, ahol a fogoly népek, így a magyarság tiltakozása visszakozásra késztette sok kérdésben az erőszak ügynökeit. Ez és még sok minden más történt ez öt évben, s ezért, ha ma írnék verset, nem a Halotti beszéd című verset írnám. Ma van miben hinni. Öt év előtt volt mit siratni. Ennyit a versről, magunkról. De búcsúra még egy szót. Ez az aggodalom szava. Amíg az írók odahaza hallgattak vagy kényszeredetten mellébeszéltek, aggódtunk értük. De most, amikor az otthoni hatalom taktikája megparancsolja nekik, hogy a szabadság igéit hirdessék, aggodalmunk növekszik. Vannak országok, ahol a hóhér frakkot húz a kivégzéshez. De frakkban is hóhér. Mindaz, amit az elmúlt években a budapesti rádió hangszóróján át hallottunk, gyanakvásra késztet, akár ócsárlás, akár békülékeny közeledés ez a hang. Néha Jákobé a hang, néha Ároné, de a kéz, amely a mikrofont igazítja, mindig Ézsaué. Ezért aggódunk. És béke velünk; ha nem is békeharcos értelemben. – New York, 1954. IV. 25.”
Gáspár Anett
2017-10-23 at 21:09
Ezeket a tirádáidat nyomd a Schilling-szutyokfészekben, ott meghallgatásra találsz.
Artur
2017-10-23 at 21:50
Hölgyem! Ön utcalány? a kocsma aljáról ha feltápászkodik s józan lesz, akkor se fröcsögjön fölfelé. igy visszaesik magácskára yehunöstény..innentől kerüljük egymást ha lehet, nem magának írok, maga olvasni sem akar, nem is tud, csak azt látja, mit hitványai súgnak magának..mi köze lehet Igazsághoz nagysághoz, vagy Végtelenhez.. miért zavarja ez a pár sor? kérdezze meg orvosát, talán meg tudja gyógyítani…
Artur
2017-10-23 at 19:33
a kommunista rezsim Tamási Áronnal íratott kritikát a versről a Művelt Nép című lapban. Márai így reagált erre: „Otthon versekben, rádióüzenetekben, cikkekben válaszolnak most a Halotti beszéd című versre. Nyilván elrendelték otthon a kommunisták ezt a koncertet: így bizonyítják, hogy aki elmegy hazulról, elsorvad a honvágytól. Ez részben igaz is; de annak, hogy elmentem hazulról, a kommunisták voltak az okozói. Ha ők nincsenek, ma nincs honvágyam.”
tamási.
„Kedves Márai Sándor!*
Te ama írók közé tartozol, akik nagyon jól tudják, hogy az irodalomnak is megvan a maga szellemi rendje. Ezen a renden sem népszerűség, sem mellőzés nem tud változtatni. Bizonyára ennek a szellemi „nehézkedési törvénynek” köszönhetem, hogy elhangzott versedre éppen én válaszolok.
Borongás, fájdalom és lemondás ül az írásodon. E vigasztalan szellem ellen belőlem melegítve parázslik a magyarság izzó sorsának parazsa. Ezt a melegítő tüzet jó és illendő volna nekem is a vers formájába szorítanom. Mivel azonban az irodalmi anyakönyv engemet egészen a kötetlen beszéd emberének ismer, abból az értékes figyelemből, amely rövid válaszomat kísérheti, semmit sem akarnék általengedni egy ilyen kísérlet számára.
Versed, miközben hallgattam, egyre jobban a hit és az egészség hullámait verte fel bennem, a Te nyomasztó igéid ellen. Aztán, midőn már csendesedtek ezek a hullámok, az értelem mérlegére tettem a nagy kérdést, melyet írásod megszaggatott. A nagy kérdést, mely nemcsak a miénk, akik ma magyarul bárhol élünk, hanem a nemzeté is, melynek lüktető csillaga a kortársak küzdelmén túlsugárzik. Te erre a kérdésre a hit roncsaival válaszoltál, és letörted a reménység szárnyait. Az értelem, mely emberi lelket és értékes barátot megérteni siet, a Te elborult zokszavaidra is igyekszik okot és megértést keresni. Sőt a szellemi bajtárs együttérzése fel is ment téged. De hát ez az ítélkezés már annyira elvont, hogy annak igazsága csak az angyalok között lehet igazság.
Mi pedig földi lények vagyunk.
Az értelmünk testhez van kötve, mely a vérén és idegrendszerén keresztül az élet ösztönének és nemes indulatoknak is ágya. Vérével családhoz tartozik, mint a víz cseppje a csermelyhez; s idegrendszerével egy hálózathoz, melynek nemzet a neve. Lehet egy cseppnek, bármilyen csillogó is, más természetes célja, mint a folyócskákon keresztül a tengerbe ömleni? És lehet az írói idegrendszer áramának más természetes útja, mint a nemzeten keresztül az emberiség?
Te ne tudnád, kedves barátom, hogy ilyen törvény alatt vagyunk?!
Ha pedig így van, akkor az értelem elvont igazsága s nemkülönben az író egyedülvalósága csak ábránd: olyan ábránd, melyet tetszelgő felfogás festett az irodalom egére szivárványnak. Bizony, nem egyedülvalók vagyunk, hanem valamiféle szerves egységhez tartozunk: versed szavai szerint egy családhoz, melynek a nyelvén szólunk. Ennek a családnak országföldje van, s ha most kevesebb is, mint nagy bűnök előtt, annál édesebb ez a föld. Történelme van, mely ha gyakran szerencsétlen volt is, de hősi volt és önzetlenségében költők tollára méltó. Irodalma van, mely nyelvi társtalanságában a mesék pazar színeiben lüktet. Halottai vannak, kiknek a neve nem „számadat”, hanem csillagok a föld alatti égen. Élő népe van, mely munkával és az erkölcsi érzék örökségével keresi a boldogulás útját; és álmai vannak, amelyek nem a „zsiványoké”, mint ahogy versedben írod, hanem a jövendőé.
Persze egyformán tudjuk ezt mind a ketten, de keserű és hangzatos szavakkal Te a versedben temetést tartasz mindezek fölött. Hatásos ugyan a szó, és megvesztegető az írói mód, de az itthoni földről felemeljük a fejünket, és elsirató igéid ellen szólunk. S mialatt „a nagyhatalmak csakugyan hosszú jegyzékeket cserélnek”, mi is idézgetjük a költő szavait: „az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak”, de mikor Te azt mondod, hogy „lehet”, akkor az itthoni földről felemeljük a fejünket, és ellene szólunk sivár igédnek. Ellene szólunk, és azt mondjuk: Bárhol vagy, és bárhol vannak a többiek, akik a magyar nyelv családjába tartoztok: ne a gyász színeit lobogtassátok felénk, hanem teljetek el annak a reménységnek erejével, melyet erről a földről az egész nép az élet természetes vágyával küld a világba. Igen, mi ezt küldjük a világba, amelyről hisszük, hogy nagy vajúdások között megtisztulni és eggyé lenni törekszik.”
Hihetetlen aljas ez a Tamási Áron.
Ha ezt is, valakinek magyarázni kell, az menthetetlen. Kenetteljes, aljas, s velejéig romlott ember Tamási Áron. Védekezni nem tudó, válaszolni sincsen lehetősége, Márainak, de miért kellene, ennyi hazugságra válaszolni? A bolsevikok valamiért nagyon allergiásak, a Halotti beszédekre. Kosztolányit is gyülölik, három nagy Istentudó verséért, a Halotti beszédért, a szeptemberi áhitatért, s a hajnali részegségért. Márai és Kosztolányi írják a magyar történet legnagyobb verseit. Nem illyés, s népi elvtársak.
Artur
2017-10-23 at 18:48
„Az erőszakos hatalom tehetetlen a szellemi ember beleegyezése és helyeslése nélkül.”
Értik végre, miről beszéltem itt, s mi a megszállottság, amit hűségnek nevezünk?
Gáspár Anett
2017-10-23 at 21:02
Én azt értem, hogy:
1. aki műveletlen, tele előítéletekkel, az ne kérkedjen a fogyatékosságával
2. a félművelt megszállott, aki már védekezésképtelen művészekről firkál sommás ítéleteket, akiket valószínűleg élőben soha nem látott, írókról, akiket soha nem olvasott, az egy hitvány nímand. Az csak a Schilling- szutyokfészekben kaphat magának egy sarkot.
Mert hogy milyen érdekes, csupa olyan nevet olvashattunk, akik nemzeti elkötelezett, magas műveltségű alkotók, színművészek, akik az adott diktatúrában (amit a te felmenőid működtettek) is megőrizték mint magánember és mint művész is a szellemi-erkölcsi tisztességüket.
Hol vagy, hol vagytok ti hozzájuk képest?! Soha senki nem fog már rátok emlékezni (sőt már holnap sem), amikor évtizedek, akár évszázadok múlva is emlegetni fogják Illyés, Németh, Sinkovits, Agárdy stb. nevét.
Téged az frusztrál, hogy te soha nem lehetsz művész! Még csepűrágó sem, mert az is egy színvonal.
Artur
2017-10-23 at 21:09
Még egy. Általában szokjanak végre le arról, hogy csak azért tisztelik a sportolókat, Márai szerint, fellázadt prolik, mert sikeresek, valamint a ripacsokat..Ne tegyék ezt! Elmondhatatlanul aljas, tisztátalan, minden képzeletet felülmúlóan aljas a belviláguk és nemi, némi életük, nagyon nagy tisztelet a kivételeknek.. De szinte nincsen ilyen. Hallgatok. Amiről bizonyosan tudom, hogy a magyarság pusztulásához nincsen tevékeny köze, arról hallgatok. VAN MIRŐL HALLGATNI.
Gáspár Anett
2017-10-23 at 21:18
És szerinted a Kádár-érában helytálló legnagyobb művészeink – akikhez ebben a nagy szabadosságban fogható nincs és nem is lesz, de ennek kifejtése, megértése meghaladná a felfogó képességedet, ezért nem teszem- okozták a magyarság pusztulását?!
Szerencsétlen, szánalmas alak, te. 🙁
Artur
2017-10-23 at 18:42
“„De az a különös, vad erő, ami ezekben az emberekben van, mindig legyőzött. Ezek az emberek úgy vonszolják magukat óceánokon át, földrészek között, ahogyan mi, akiknek még hazánk van és otthonunk, soha nem tudunk érezni és cselekedni. Mindig udvarias volt, de úgy, mint a kínaiak, amikor idegennel, fehér bőrűvel beszélnek… Sértően udvarias volt. Mint aki ezt mondja: „Te nem tudsz valamit.” És csakugyan, amikor ezzel az emberrel beszéltem., s aztán néha másokkal, menekültekkel … beszélgetés közben elakadt a szavunk, s ilyenkor mindig úgy éreztem, a társalgás megszakadt, mert nem tudok valamit, s amit nem tudok, olyasmi, amit a másik, aki tudja, nem mondhat el szavakkal… A mi időnkben történik valami, amit nem lehet szavakkal elmondani, mert akkor rögtön hamis lesz és útszéli… Nem lehet elmondani. Csak megélni lehet… S aki nem élte meg, nem tudja meg soha, mi az, ami a mostani időben igazán történik?… S aki megélte, az tudja, de szavakkal nem mondhatja el, mert csak megélni lehet, soha elmondani… Egyszer megkérdeztem, beszélgetés közben, mit gondol, miféle érzések, indulatok háborgatják leginkább a menekülteket? A bosszú? Vagy a különféle nosztalgiák, a hazatérés, a voltunk-mi-másfélék-is nosztalgiái? … Azt mondta, hogy a jelenkori menekültek legerősebb érzése és legkínosabb öntudata a bűntudat. Ezt nagyon komolyan mondta… úgy, mint aki valami valóságosról beszél, valamiről, amit sokszor és alaposan átgondol. A bűntudat, mondta, sok mindenből eredhet … vannak, akiknek bűntudatuk van, mert elkövettek valamit. Ezek nem érdekesek, mondta. Ezeknek módjuk van megkönnyebbülni… Megbánják, megvallják, vagy ha lehet, jóváteszik azt, amit elkövettek… De aztán vannak mások, akiknek bűntudatuk van, mert nem követtek el valamit. És úgy érzik, ez a mulasztás megbocsáthatatlan. Például nem mentettek meg valakit, akit idejében, bizonyos veszélyek vállalásával, meg lehetett volna menteni a szenvedések elől… Nem árultak el senkit, csak a döntő pillanatokban nem cselekedtek. Ez minden bűnük. És nincs hatóság a földön, amely e mulasztás miatt formálisan felelősségre vonhatná őket. De nincs hatóság a földön, talán az égben sem..
így mondta… amely a mulasztás bűne alól felmenthetné őket. De ezek a durvább esetek, mondta… Az újkori menekültek bűntudata nem ilyen egyszerű. Ezek az emberek bűntudatot éreznek, mert nem követtek el
valamit… Mert nem voltak erősebbek, mint… És ilyenkor elakad a hangjuk. Erősebbek, mint kicsoda? Mint az erőszakos rendszerek? Mint a gyűlölet, a hazugság, a kegyetlenség rendszerei? Lehet az egyes ember erősebb, mint a zsarnokság és a rendőrállam? Hol, miben lehet erősebb?… A gyakorlatban nevetséges ez a kérdés és nevetséges a feltevés, hogy az egyes ember bűntudatot érezhet, mert nem erősebb, ravaszabb, cselekvőképesebb, mint a világ, amelyben él, s amely megtelt gonosz érdek-szövetségekkel és agyafúrt fegyverekkel. Hol, miben lehet az egyes ember erősebb, mint ez a felfegyverzett, gonosz világ?… Azt mondta, most éppen azért nagyon nehéz megközelíteni az emberek lelkiismeretét, mert az egyes ember elmenekül az egyéni, lelkiismereti felelősség elől a közösségi jelszavak mögé.
Az egyéniség ma beéri azzal, ha részt vesz valamiben… De nem elég részt venni, azt mondta. Személyesen, egyedül kell cselekedni. És ha lehetetlen, akkor meg kell kísérelni a lehetetlent. Azt mondta, odaát…, de nehéz ezt az „odaáf’-ot pontosan megjelölni. Mert valószínűleg nemcsak a térképen van ez az „odaát”, valahol a hivatalos vasfüggöny mögött, hanem ideát is van egy határvonal, ember és ember között… mindenütt…parancsol? Miért nevet, commandatore? … Itt, ebben a szobában, kettőnk között?. .. Igen, ez is lehetséges. Talán ezért mondta, hogy „odaát” elkövetkezik egy pillanat, amikor az emberek, akik nem kísérelték meg a lehetetlent, egy napon bűntudatot éreznek.
Azt mondta, a bolsevizmus már csak következmény. A bolsevizmus rendszer. És a védekezések, amelyek fasizmusok, nácizmusok alakjában kialakultak a bolsevizmussal szemben, mindenütt a világon, rendszerek védekezései egy rendszerrel szemben. Az igazi ellenfél másutt van, mondta. „Odaát” van…, tehát nem a tömegek között lappang, hanem az egyes emberben, a személyiségben, aki a pillanatban, amikor a tökéletes és föltétien nihil, mint lehetőség, megnyílik előtte, nem kezd minden következménnyel tiltakozni, hanem mérlegel, összehasonlít, hümmög és azt mondja, „majd másképp lesz”, vagy „várjunk száz, kétszáz évet”, vagy „vallási energiáról” beszél … Akkor már elkezdődött. Mi? A nihil. Ez az ember hitt benne, hogy a bolsevizmus nem más, mint a nihil társadalmi alakja. De a nihil mélyebb, így hitte…mélyebb, veszedelmesebb. Ezt egy napon megértik az emberek, aki „odaát” voltak és bűntudatot éreznek.”
„. Ez az ember nem kért semmit. Csak felkeresett, amikor megérkezett. Úgy értem, nem kért vallási tanácsot, sem lelki vigaszt. Nem kért ajánlást a hatóságokhoz. Azt hiszem, volt valami pénze. Elmondom önnek, úgy, ahogy láttam, s ahogy később, mikor magam sem értettem egyet-mást, iparkodtam megérteni… Jó neve volt, a hazájában. És jó neve volt, hazáján kívül, a szakmájában. Biztosan tudom, hogy nem kényszerítették szökésre.
Soha nem is mondta, hogy kényszerítették. Az a fajta szakember volt, akit minden erőszakos rendszer szívesen megtűr otthon. Azt sem kérik tőlük feltétlenül, hogy belépjenek az éppen időszerű pártok valamelyikébe. Az erőszakos rendszerek örülnek, ha egy tisztelt név és egy jó szakember, akit külföldön ismernek, otthon marad, semleges munkaterületen dolgozik. Ezzel az emberrel is ez történt. Minden erőszakos rendszer örül, ha egy tudós, művész, egy író otthon marad, az erőszakos rendszer zónahatárain belül. Megtűrik akkor is, ha nem politizál… Közelről mindez másképp van. Az ilyen rendszernek fontosabb, hogy felmutathat otthon és a világnak egy művészt, egy írót, egy szakembert, aki viszonylagos és látszólagos szabadságban dolgozik és munkájával hasznára van a rendszernek, mint egy mártír, egy neves mártír, akit a rendszer kénytelen elnémítani és üldözni. Az ilyesmi népszerűtlen. Üldözik a politikust, akinek más a véleménye. Üldözik a kis szakembert, aki nem túlságosan fontos, aki valamilyen munkahelyen ellenáll, akit nem kedvelnek, akit pótolni lehet, vagy akit elrettentő példa kedvéért fel lehet áldozni… De egy jó név, aki a tetejébe jó szakember is, többet ér, ha csendesen otthon marad, elvonul, ártatlanul morog a rendszerre. Az ilyen ember többet ér a náciknak vagy a kommunistáknak, mint egy mártír vagy egy száműzött. Ezzel az emberrel is ez történt. Nem bántották a nácik. Nem kényeztették, de nem is bántották… És aztán, amikor minden fordult a hazájában, nem bántották a kommunisták… Egy ideig félretolták. De tűrték, hogy hallgasson. Erről mi is tudunk egyet-mást, Itáliában, igaz, commandatore?… Itt, Nápolyban is élt néhány híres ember, aki nem volt fasiszta, aki a fasiszták ellen volt, de nem bántotta senki. Croce, igen… És még sokan, akik nem voltak ilyen híresek… Az erőszakos rendszerek sokat tanultak az utolsó évtizedekben. Tudnak valamit, amit kezdetben nem tudtak… Tudják, hogy az erőszakos rendszereknek szükségük van az írókra és a tudósokra, szükségük van akkor is, ha ezek ellenük vannak. Szükségük van az író és a tudós létezésének tényére. Az írás, a tudás és a hatalom viszonya titokzatos… Az erőszakos hatalom tehetetlen a szellemi ember beleegyezése és helyeslése nélkül. A tömegek bizalmát csak akkor tudja megnyerni az erőszak, ha a tudós, az író a maga különös tekintélyével bizonyítja, hogy a hatalmi rendszer, amelyről éppen szó van, jó hatalom, érdemes támogatni. Az ilyen rendszerek számára sokat ér az író és tudós, mert van egyféle pogány hitele a tömegek szemében, mint a táltosnak vagy a varázslónak. Sokszor láttam ezt. Mi is láttuk, Itáliában, milyen óvatosan bántak a fasiszták az írókkal és a tudósokkal. Amíg egyáltalán lehetséges volt, mindig, mindent elnéztek nekik. A bolsevisták is ezt csinálják.
Hivatalosan megróják őket, ha véleményük vagy az, amit csinálnak, nem egyezik a pártvonallal, de a valóságban mindig, mindent elnéznek…, csak maradjon közöttük, akár hallgató állapotban is… Nem hiszi, commandatore? Honnan tudom? … Mondom, sokan jöttek hozzánk, ezekben az években, a rendházba. Sok emberrel beszélünk… Mit óhajt?… Csak azt mondom, amit hallottam Nem egytől hallottam Az erőszakos rendszerek mindent elkövetnek, hogy megkapják a szellemi alkotó emberek jóváhagyását. Ez fontosabb számukra, mint a tömegek félelme, a megrendezett bizalmi tüntetések, a hamis választások. A PAP, AZTÁN A TUDÓS, AZ ÍRÓ… Ő KELL NEKIK. ELŐSZÖR CSÁBÍTJÁK, AZTÁN FENYEGETIK. A PAP VALLÁSI TEKINTÉLYE, AZ ÍRÓ, A TUDÓS MÁGIKUS TEKINTÉLYE, EZ SOKAT ÉR A DIKTÁTOROKNAK. DE UGYANAKKOR TANULTAK A DIKTÁTOROK MÉG VALAMIT. ÉS EZ ELÉG KÜLÖNÖS. AMIKOR MINDENT ELKÖVETNEK, HOGY CSÁBÍTÁSSAL VAGY FENYEGETÉSSEL MEGNYERJÉK A PAPOT, AZ ÍRÓT, A TUDÓST, TUDJÁK A DIKTÁTOROK, S AZTÁN AZOK, AKIK TOBOROZZÁK NEKIK A SZELLEMI EMBEREKET, HOGY ABBAN A PILLANATBAN, AMIKOR A PAP, A SZELLEMI ALKOTÓ EMBER ODAADTA SZAVÁT AZ ERŐSZAKOT GYAKORLÓ HATALOMNAK, RÖGTÖN ÉRTÉKTELEN IS AZ ILYEN EMBER A HATALOM SZÁMÁRA, MERT AZ A VALLÁSI VAGY MÁGIKUS HITEL, AMELY A TÖMEGEK SZEMÉBEN ADDIG KÖRÜLVETTE A SZELLEMI EMBERT, EGYSZERRE MEGSEMMISÜL. KAPNAK EGY PAPOT, AKI HASZTALAN PRÉDIKÁLJA A SZÓSZÉKRŐL, AMIT A HATALOM KÍVÁN, A TÖMEGEK NEM HISZNEK TÖBBÉ NEKI. KAPNAK EGY ÍRÓT, EGY TUDÓST, AKI HIÚSÁGBÓL VAGY FÉLELEMBŐL DOLGOZIK NEKIK, DE A TÖMEGEKNEK NEM KELL TÖBBÉ, AMIT ÍR VAGY TANÍT… EZÉRT AZ ERŐSZAKOS HATALMI RENDSZEREK TITOKBAN TÖBBRE BECSÜLNEK EGY TUDÓST, EGY ÍRÓT, AKI A RENDSZER HATALMI KÖRZETÉBEN MARAD, DE NEM LÉP BE A PÁRTBA, NEM LELKENDEZIK A FASIZMUSÉRT VAGY A KOMMUNIZMUSÉRT. EGYFÉLE CSENDES, MORGÓ, DE MINDENESTŐL ÁRTALMATLAN VILÁGNÉZETI ELLENZÉKBEN MARAD, DE OTTHON VAN, DOLGOZIK, S AZ ERŐSZAKOS RENDSZER EZT MONDHATJA SAJÁT TÖMEGEINEK ÉS A VILÁGNAK: LÁTJÁTOK, NEM VAGYUNK MI OLYAN BARBÁROK… EZ AZ EMBER ELLENÜNK ÉREZ ÉS GONDOLKOZIK, DE MI MEGTŰRJÜK, KENYERET ADUNK NEKI, NEM KÉNYSZERÍTJÜK MEGGYŐZŐDÉSÉVEL ELLENTÉTES MUTATVÁNYOKRA ÉS KIJELENTÉSEKRE. Croce őszintén gyűlölte és megvetette a fasizmust, ezt ön tudja legjobban, commandatore, aki itt volt, ebben a szobában, már a fasizmus alatt… bocsásson meg. De Croce, aki itt a szomszédban, a Via Trinita Maggiorén, a könyvei között haragudott a fasizmusra, s közben, huszonöt éven át, megjelentette a Criticát és írta a könyveit, sokkal többet ért Mussolininak, mint egy Croce, aki mártír, akit durván üldöznek, elnémítanak, számkivetésbe kergetnek… Másképpen, más méretekben, ezzel az emberrel is ez történt, otthon, a hazájában, mikor az erőszakos rendszerek uralkodni kezdtek ott. Természetesen nem minden szellemi alkotó emberrel bánnak ilyen ravaszul és óvatosan a fasiszták és kommunisták. A nagy többséget kényszerítik, hogy lelkesedjen érettük, műveket kívánnak tőlük, melyek a hatalmi rendszer eszméit dicsőítik… De ezt a nagy többséget, melyet jól megfizetnek, nem becsülik sokra. A diktátorok megtanulták, hogy szükségük van szellemi ellenzékre. Ahogy a választásokon, amelyek ezekben az országokban nem igazi választások, a választási eredménynek kihirdetett csalás mindig felmutat egy vagy két százalék ellenzéket. Ilyen szellemi fügefalevélre szükségük van a diktátoroknak. Mit mond, commandatore?… Hogy miért ment el hazájából ez az ember, ha nem bántották?… Nehéz kérdés. Talán éppen azért. Talán megértette egy napon, hogy el kell menni, mert ha marad, az ártalmatlan ellenzéki szerepében többet használ a kommunistáknak, mint ha közéjük áll. Nem akart közéjük állni. És nem akarta tovább elviselni, hogy ő, az ártalmatlan ellenzék, egyféle műtárgy, melyet a kommunisták gúnyos áhítattal felmutatnak tömegeiknek és a világnak. Lehet, hogy ezért ment el – mondta, és egy színes, nagyméretű, vastag lenből szőtt paraszt zsebkendőt húzott elő csuhája zsebéből, és szemérmes mozdulattal orrát fújta.”
Na igen.
Artur
2017-10-23 at 18:41
“A lakást őrizték, aztán azt, hogy a feleségük cselédet tartott egy társadalomban, ahol mindenki, aki nem volt kivételezett, cselédsorba került… Őrizték az utazási illetményeket, a külföldi kiküldetést, a kivételezettségi előnyöket… És őrizték, népmentés ürügyén, mindenekfelett a Szerepet… Őrizték az illúzióját annak, hogy ők is valakik, akkor is valakik, ha a saját erejükből nem tudnak azok lenni, akik aztán a Párt gúnyos-cinikus segítségével lesznek… Ezek a finom emberek, akik egy napon sértődötten elódalognak abból a kommunista világból, amelyet segítettek megvalósítani… és aztán odakünn, ahol még nincs bolsevizmus, nosztalgikusan suttogják, hogy tulajdonképpen szép és jó lenne a bolsevizmus, ha a bolsevisták meg nem akadályozzák, hogy ők, a finom, művelt exkommunisták és társutasok megvalósítsák a bolsevizmust. De azt mondta, ezeknek az embereknek nincs igazuk, amikor azt hiszik, a bolsevizmust másképp is meg lehet valósítani, mint ahogy Sztálin csinálta…
Azt mondta, meggyőződött róla, hogy Sztálin és hívei kitűnő bolsevisták voltak, akik remekbe csinálták a bolsevizmust, mert egy vállalkozást, amely nem emberszabású és ködös utópiák ígéretével elveszi az emberektől a magántulajdont, aztán a szabad vállalkozás, a szabad munkavállalás, írás, hitélet és politikai véleménynyilvánítás jogát, nem lehet másképp megvalósítani, csak embertelen, erőszakos eszközökkel… És abban is igaza volt Sztálinnak, amikor nem bízta a széplelkű romantikus kommunistákra, a társutas-nyomorékokra a bolsevizmus megvalósítását, hanem kiirtotta a régi gárdát, mert a poklot csak szakszerűen lehet befűteni… tehát nem liberális tessék-lássék engedmények módszereivel, hanem szakember módjára, úgy, ahogy Sztálin és a bolsevisták, az igaziak csinálták… Nem szerette az exkommunistákat és a sápítozó, szemforgató társutasokat, akik szemlesütve panaszolják, hogy a módszerek rosszak… Azt mondta, nem érdemes együtt lenni emberekkel, akik a bendőjükkel még mindig éhesen gondolnak valamire, amit az értelmükkel már kénytelenek elítélni. És azt is mondta, hogy nem hisz az exkommunistáknak abban a merevgörcsös fenyegetőzésében, amellyel a kommunistáknak azt ígérik, hogy ez a per, amely most már minden következménnyel elkezdődött a világban, a végén nem a kommunisták és a szabad vállalkozás hívei, nem is a kommunisták és a nyugati szocialisták, hanem a kommunisták és az exkommunisták között fog eldőlni… Ebben sem hitt. Azt mondta, hisz abban, hogy ez a per a végén az istenhívő és a hitetlen emberek között fog eldőlni…
Minthogy deista volt, nem hitt a vallásokban, de hitt abban, hogy az emberi küzdelmek igazi értelme az istenhívő és a hitetlen emberek viaskodása. Az ő számára hitetlenek voltak azok, akik megtagadták az embernek azt a képességét, hogy belső, szellemi forradalommal szabadítsa fel önmagát, az embert, a társadalmi rendszerek rabságából… Azt mondta, nem hisz semmiféle társadalmi megoldásban. Nem hisz másban, csak a megváltásban.”
Artur
2017-10-23 at 18:40
és egy napon megrémülnek, mert iszonyodva tapasztalják, hogy egy nép, szótlanul, mindenre elszánt, félelmes hallgatással, végzetes elutasítással felel minden alattomos közeledési kísérletükre” …Igazság! Remélem,azt is tudom, kire gondolt Márai, a bankárfiú a gyilkos lukácsgyörgy, ha sánta nyomorék,akkor Goebbels és szegény Kodolányi.
Artur
2017-10-23 at 18:36
“San Gennaro vére.
„Látott egyfajta embert, aki belülről, őszintén rokonszenvezett a bolsevizmussal. Ezt az emberfajtát szociográfiai értelemben nehéz meghatározni, de talán ő az, akit így neveznek: a kis proli… Tehát a csökkent értékű paraszt, a falurossza, a fegyelmezetlen életű és hiányos képzettségű munkás, akinek számára a bolsevizmus érvényesülési lehetőség s ugyanakkor a társadalmi bosszú, az egyéni kegyetlenségi hajlamok kiélésének, egyféle vad és felelőtlen heccnek a lehetősége … Ez a fajta ember őszintén az erőszakos hatalommal tart. Ez volt a véreskezű náci pribék, s ez ma a kommunista üzemekben és a lakóházakban a spicli és a hajcsár. Ez a fajzat nem olyan ritka és kevés, mint általában hiszik, de végül is nincsenek döntően sokan, a vasfüggöny egyik oldalán sem
A náci és a kommunista vezetőség megveti a kis prolit, de szívesen felhasználják őket a piszkos munkák elvégzésére. Aztán látta azt a másik, megint csak nehezen meghatározható társadalmi réteget, amely értelmiségi rétegnek mondja magát, s kezdeti ingadozások után összeáll a kommunistákkal vagy a nácikkal, mert sápot remél, vagy védelmet remél, vagy bosszút remél… Bosszút miért? Mindig ugyanazért. Mert nem érvényesült. Mert az erőszakos rendszerek egyike, a nácizmus, kegyetlenül megsértette. Mert egy másik világban, amely fasizmussal próbált védekezni a bolsevizmus ellen, valamikor, valahol megbántották… Mert nem tudta cselekedetekkel és eredményekkel pótolni azt, ami a tehetségéből és a jelleméből hiányzott… Ez a fajta ember gyakori és inkább szánalomra méltó. Ezek rögtön csatlakoznak minden többségi párthoz, amely számukra védelmet és érvényesülést ígér… Az író, aki nem is tehetségtelen, de érzi, tudja, hogy hiányzik a tehetségéből valami… az a többlet, ami kell ahhoz, hogy amikor ír, igazán alkosson… tehát nemcsak úgy, hogy leírja, ami az emberekkel történik, hiszen ezt az újságok is leírják… nem, hiányzik a többlet, az erő, ami kell ahhoz, hogy leírja, mi történik az emberekben, amikor történik velük valami… És kínlódik, hiába van sikere, érzi, hogy kevés, erőtlen, amit ír … És aztán belép a Pártba, mert akkor megnyugszik, az egyéni felelősség, az írói lelkiismeret kínjai enyhülnek, a Párt majd felel helyette is… A közepes orvos, akinek rendelőjét elkerülték a betegek, de a
többségi Párt jóváhagyásával kórházi főorvos lesz, egyetemi tanár..: Az énekes, aki elitta a hangját, és azt hiszi, ha rikkant egyet és elénekli az Internacionálét, megkapja Lohengrin szerepét… Nem, ezek nem érdekesek. De látta azokat, akik valamilyen bonyolult öncsalással, az értelmük minden elutasító kritikája dacára, egy ideig elfogadják a kommunizmust mint megoldást, mint a magánélet és a társadalmi élet problémáinak megoldási lehetőségét … Néha részt vállalnak a kommunista összeesküvésben, néha csak biccentenek hozzá, óvatos jóváhagyással, mint romantikus értelmiségiek… és egy napon megrémülnek, mert iszonyodva tapasztalják, hogy egy nép, szótlanul, mindenre elszánt, félelmes hallgatással, végzetes elutasítással felel minden alattomos közeledési kísérletükre …
Akkor felocsúdnak és megrettennek, odébbállnak, így vagy úgy…
Később ezek lesznek a hivatásos exkommunisták és társutasok, akik úgy viselkednek, mint a kommunizmus szabadalmazott, okleveles szakértői… Beülnek a szabad világban az íróasztalok mögé és fölényesen, orrhangon magyarázzák azoknak, akik soha nem voltak kommunisták, mi a rossz a kommunizmusban… Figyelje meg, commandatore, milyen ritka ezek között az, aki megtagadja a kommunizmust… Mindig csak azt szajkolják, hogy rosszak a módszerek, a kommunista vállalkozás még fiatal és tapasztalatlan, még történnek hibák… De nagyon ritka, aki bevallja, hogy nem a módszerek rosszak, hanem a kommunizmus mint eszme és gyakorlat, rothadt és embertelen… Azt mondta, ezek a exkommunisták és társutasok úgy viselkednek, mint a piromániákus, aki megrettent a tűzvésztől… igen, a tűzvésztől, amelyet ő is segített felgyújtani… De aztán megijedt a tűztől, és ő, a gyújtogató, gyorsan beállt kárbecslőnek egy tűzbiztosítási társasághoz…
Ezeket különösen nem szerette. Erről többször beszélt… Azt mondta, figyelte otthon ezeket a szellemi piromániákusokat, akik szemlesütve, selypegve falaznak a nihilnek… Kik ezek!
Mindig a szellemi nyomorék… A bankárfiú, aki beáll fílozófúsnak a kommunistákhoz, mert soha egyetlen önálló bölcseleti gondolata nem volt, de a kommunistáktól katedrát kap, ahonnan, ex chatedra, kihirdeti, hogy ő, a filozófús, tulajdonképpen felesleges a társadalomban, mert az osztályöntudat a kommunista világban feleslegessé tesz minden filozófiát… Ez a fajta szellemi nyomorék, aki kéjesen kasztrálja önmagát, hogy aztán szerepet kapjon a szerájban, ahol, az ideológusok korában, neki is megengedik, hogy kappanhangon énekeljen… Mindig a szellemi nyomorék… Ezek egy napon megrettennek és odébbállnak… Néha csak otthon maradnak, köhintenek egyet-kettőt, hümmögnek, revideálnak… De a nyomorék örökké nosztalgikus marad. Ha odébbállnak, fájdalmas mosollyal járnak és kelnek a világban, amely még vagy már nem kommunista… Mindenkit lenéznek, aki nem tudja olyan jól a leckét, mint ők, az igazi kommunisták… Ha otthon maradnak, tenyerüket a szájuk elé tartják, és így súgják azoknak, akik megvetik a kommunizmust és a kommunistákat, hogy ők csak azért kommunisták és társutasok, mert így akarnak segíteni a népen, ilyen álruhában őrzik a nemzetet… De a valóság más. És az emberek tudják, hogy ezek a nyomorékok nem a nemzetet őrizték, amikor elfogadták a párttól a katedrát vagy a kegyelemkenyeret, sőt a kegyelemkalácsot… Nem, mást őriztek.”
Artur
2017-10-23 at 18:10
S nézzük a kritikákat! Mindig érdemes.
„(…) A Párbeszéd” jelentős részén érezni a kommunista művészi igényt. (…)
(…) végre lényeges kérdéssel birkózik. Nem kiagyalt rejtélyt, hanem valóságos problémát próbál felfejteni: a mai Magyarország legaktívabb, százszor is megtépett és százszor is megedzett rétegének sorsát és karakterét. (…)
(…) Ez a komplex és sűrű dráma minden eddiginél újabb és gazdagabb ábrázolást kíván. Ezt a súlyos és széles drámát nem képes a hagyományos szerelmi problematika felszínén tartani. Csak úgy, ha mindaz, ami belőle kiszorult, illusztrációja lesz.(…) „
Komlós János (Népszabadság 1963. október 13.)
Köszönjük meg Komlós elvtársnak, az ávos örnagynak, a förabbinak, valamint a mikroszkóp késöbbi igazgatójának, ezt a magvas, haladó, közösségi kritikát. Kómlós lesz az, aki a legdühödtebb támadásokat intézi a nagycsaládos anyák ellen, röviden bagzó, ellő nyulaknak titulálva őket, s csodálatos humorát az egész kádári bagázs, az országlakosság marxista része osztja majd. Ahogy Fekete Gyula mondja,a kannibálok.
Artur
2017-10-23 at 18:02
Nagy öröm, Benedek Marcell s István nem írták alá, ahogy Tersánszky sem. Fejes és Lengyel, sajnos igen, azért nem vettem észre, mert a komcsikra nem figyel az ember. Csak a magyar árulása fáj.
Az egyetemes hazugság korában, igazat mondani, forradalmi tett. George Orwell.
Na, most itt van ez a pufajkás kép, ahol öntudatos, a forradalom szörnyű emlékébe, megkerülhetetlen tényébe, beleőszült László elvtárs szedi össze, a gonosz ellenforradalmárokat, a suhanc Sztankay az egyik ilyen sötétben bújkáló fásisztá..Persze a horngyuszis pufajkában feszítő Sinkovits elvtárs elkapja, nem egyedül, de előállítják ezt a gazt, az ötvenhatos forradalmárt.
„Lászlóval, aki a Kádár-kormány mellé állva karhatalmista (a ma
elterjedt kifejezéssel pufajkás) lesz, egy presszóban végrehajtott razzia során ismét találkozik”
„László Sztálinvárosban (mai nevén Dunaújvárosban) valósítja meg diplomamunkáját.
A film végén a két főszereplő ismét egymásra talál, tehát a film a sok felvetett probléma és gond ellenére optimista kicsengésű.”
„A „Párbeszéd” az akkori nézők számára néhány meglepő mozzanatot mutatott be:
• Korábban nem ismert nyíltsággal beszél a koalíciós idők ellentmondásairól.
• 1956 interpretálása elüt az addigi sematikus „ellenforradalom-ábrázolás”-tól, a film 56 atmoszféráját idézi fel.
Hihetetlen, de elhangzik a filmben (ugyan nevének említése nélkül) Nagy Imre utolsó rádióbeszéde. Kétségtelen, hogy az kisebb változtatással jelenik meg, és nem a miniszterelnök, hanem egy bemondó hangján, de ne felejtsük el, hogy Nagy Imrét csupán öt évvel korábban végezték ki – többek között – hazaárulásért. „”
Mindenki eldöntheti maga, megkeresi ezeket az adatokat, vagy tovább hazudik önmagának, s a többieknek.
Sinkovits-Vitay András
2017-10-25 at 02:49
Kendermagos KRÉTArtur, csak figyelem hihetetlenül alulművelt, alultájékozott mondandóját. Tehát nem hallgatok, sértődötten, csak figyelek. Imádkozom. Önért. Erősen. Sokat. Nem tudja, ki volt Benedek Marcell (hűha), nem tudja, hogy sem Latinovits Zoltán, sem József Attila nem volt öngyilkos (hűha). Ezekután miről tárgyalhatnánk KRÉTArtur ? No és hol ? Ahol megmutathatja, hogy Öné a legnagyobb, ahogy kívánta? Nem nyilvánosan,persze, ahogy szeretné, csak a mosdóban, a Markóban, magának, ahogy ezeket is önmagának írja. Tudja, mit gondolok KRÉTArtur ? Önt küldték, Ön provokál, az árfolyamát nem ismerem, de őszintén szólva.. 🙂 . A “magyarságát” hangoztatja, pedig igaz magyar nem kérkedik ezzel. DE: az Ön esetében megáll a “Nagy nyilvánosság előtt elkövetett KEGYELETSÉRTÉS, BECSÜLETSÉRTÉS, RÁGALMAZÁS, JÓ HÍRNÉVHEZ VALÓ JOG MEGSÉRTÉSE !” – Ennyit erről, KRÉTArtúr. Ne kóstolgasson, mert Önért imádkozom, KRÉTArtúr. Ne zavarjon meg ebben. Családjáért is teszem, SZERETETBŐL.
Artur
2017-10-25 at 04:49
Hát fiam, ugyanolyan kenetteljes álszent vagy, mint szegény apád volt. Lelked rajta. azt nézd már meg, csak a neten lévő anyagokban, hogy a csudába lehetett valaki 10 filmben főszereplő, amikor még Fekete Gyula, vagy Mensáros a börtönben van, Mansfeld várja a halált, amit kádárék végre is hajtanak.Mivel elérte, hogy más részében töröljenek, itt is törölsz majd? MÁR NEM NÉZÜNK SZEMBE, NEM KELL PÁRBAJOZNUNK? Egy telefonszámot adhatnál, s legalább beszélgethetünk is. Küldtek engem? Na igen, az Igazság , mindig kiderül, s tényleg nem tudom, mit akarsz ezzel a kendermag és kréta dumával, nem én kezeltem a komcsikkal, hanem Ti.Komolyan gondolod, valaha is volt időm, kedvem, vagy egyáltalán lehetőségem, nem vagyok én “veterán békeharcos”. Ha arról beszélnél, Apád is áldozat, s kádár, aki a magyar nép gyilkosa, tette tönkre, ferdítette el, annyi jobb sorsra érdemes ember életét, szemléletét, s vette el a lelküket.Mondd kettős nevű András barátom, néztél már fényképeket, ahol kodály hajlong, láttad itt Tamási levelét, Márai válaszát, ahol Illyés mesterségesen próbál alulról felfelé nézni kádárra, erre a féregre, a képen a többi tettestársatok, a magyar nép árulói, a jó hírnévhez való jog megsértéséről. Mert egy vélemény oldalon, azt mondtam szerintem vigyázzon ez a gyerek, mint forrással, az önfestővel. Azt nagyon köszönöm, hogy imádkozol a családomért, ha őszintén ezt teszed, értem is nyugodtan. Amit sajnos soha nem fogsz megérteni, s csak egy őrült következetlenségének fogod tartani, hogy én jobban becsülöm apád tehetségét, mint Te valaha is tehetnéd, mivel Te, szükségszerüen elfogult vagy, nagyon helyesen, ez a gyermek feladata, apja iránt. Csak az igazat mondtam, s ha valaki küldött, az Isten, a Szentlélek. Latinovits utolsó éveiről pedig, ha arra céloztál volna, hogy meggyilkolták, itt ezen a helyen, a közvéleménnyel ismertessed, tényeidet, adataidat, ne célozgass, találj! Az újságíró gyereknek kell egyedül vigyáznia, mert neki, nem szabad és lehet, tényeket, adatokat, összekeverni a véleménnyel. Véleménye mindenkinek lehet.. Nem tudom ki volt Benedek Marcell. Lehet, tényleg nem tudom, mivel minden balos ateista lukácsgyörgyös kapcsolata ellenére értéknek tudom, s ismerem, igaz, tényleg csak a könyvekből, mondd már el az igazat, nyugodtan. Kiváncsian várom, bárkitől. Ha az itt lévő San Gennaro vére kevés részletét elolvasod, próbáld szerepnek felfogni… akkor megérted, a mi inditékainkat is. Akik nem írtunk alá, nem vonultunk be, nem léptünk be, nem álltunk közéjük, s nem irtunk hosszas leveleket a Hatalomnak, melynek végén ott volt a Kurir közlése szerint, “soha nem felejtjük kádár jános elvtárs meleg baráti tekintetét, biztató mosolyát. Ránk nem mosolygott sem kádár, sem senki a komcsik közül. Viszont engem és András bátyámat, hazaküldtek az iskolából, amikor vörös nyakkendőztek, fásiszták menjenek haza, úvöltötte gesztidezső igazgatóhelyettes, kádár egyik kispajtása… a középiskolában az osztályomban, ketten álltunk fel a kérdésre, van itt még olyan aki vallásos és Istenhívő: mert akkor menjenek haza, nem méltók itt lenni a Kisz gyülésén. Nem is akartunk ott lenni,de ez más kérdés..Mintha te lennél kissé zavaros, italos mondókád szerint, csak most látom, reggel..én vagyok kendermagos? ennél veszélyesebb vagyok, sosem iszom, mint állitólag Hitler sem.. Én mámoros tudok lenni még, kopogjuk le, az Igazságtól is, elég jó társaság az..A szeretetet köszönöm, abból sosem elég. Ja és még egy, ha jól emlékszem, én itt sem hozzád, sem máshoz nem nagyon szólhattam, csak a cikkszerzőhöz. Én reagáltam, a Te jelentkezésedre, nem én kóstolgatlak, ami az egyik szerencsétlen nem idevaló nőnek adott válaszomat illeti,az csak annyi volt, s oly stilusban, ahogy ő kezdte. én nem tudok röviden fogalmazni. Ha tudnék író lennék, de nem vagyok az..Lehet, nem ismerem József Attilát sem, viszont ismerem, mit mondott Márai, az egyik legszebb méltató emlékeztető beszédében róla. Lehet, Neked van igazad s többet tud az átlag nálam Benedek Marcellről. gyorsan megnyitom a könyveim adatait, az excel szerint pillanatnyilag 7680 kötet van itt, csak Benedek alatt, Elek István Marcell, 120ig számoltam, aztán meguntam, ezek között nincs olyan, amit ne olvastam volna el. Tudom, nem mindegy, hogy a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik, de ha tényleg van hited, azt is tudod, nálunk lelki szegényeknél, együgyüeknél van az Igazság, s boldogok vagyunk, kopogjuk le..üdv..
Artur
2017-10-25 at 06:23
Bocsánat a tegezésért, azt hiszem én vagyok a fiatalabb, csak erre a zavaros, önmagával tusakodó stilushoz, ébresztőnek szántam. Maradjunk a magázásnál, távolságtartóbb az. Kedvesen próbált arra célozni, hogy én lennék a soros fajtájához tartozó, s ezért provokáltam volna. Álmomban sem gondoltam, hogy bárkit is provokálok, mert párbeszédbe kezdtem a cikkíróval. Mivel anyai nagyanyám, jól érezte ezt a komcsi igazgatóhelyettes, és nagyapám nyilasok voltak, nagyanyám légóparancsnok, érdekes ezt is olvasnom, hogy kenderes vagyok én. Nem, csak magyar. Mi elvesztettük a háborút. Mi magyarok, nem kollaboránsok!!, egy hódoltsági területen, valójában távol a rendszertől, belső emigrációban élünk. Ezért annyira lelki rokonunk Márai, aki valójában egész életében emigrációban volt. Mint minden rendes ember. Tehát nem fasiszták vagyunk, nem is nácik, csak nyilasok, vér szerint. Sosem fogom letagadni a nagyszüleimet. Apám a vöröst is, de a barnát is mélyen megvetette a Várban szolgált, horthysta volt. Van pár botor cselekedete. Cikkek köszönik ezt még meg neki, mentette a zsidókat. Nem kellett volna. (Mint tudjuk rontotta soros üzletét, lásd László Károly tanúságát, vagy akár Eichmannét,stb.) Egy ideig ő is reménykedett, lehet ezekkel együttélni, úgy hogy a becsülete is megmaradhasson valakinek. 1945 és 48 között még Márainak is vannak ilyen illuziói. Mivel ő nagy, neki mennie kell. Apám felfogása szerint csak a patkány hagyja el a süllyedő hajót, ezért ötvenhatban sem megy el. Pedig a Szabad Európánál biztosan várták, de akárhol élhetett volna, mivel úri fiú volt, németül, angolul anyanyelvi szinten, franciául keveset tudott. S nagyon jóképű volt, remek filmszínész lehetett volna, talán még külföldön is. Viszont daliás magyar bunkók vagyunk, mi nem megyünk el, ahogy bármennyire irigylem a Horthy unokát, muszlimok sem leszünk, soha. A Haza Végzet ugyanis, feloldozhatatlan kötés. A rádióban apám nem olvasta be, ezt a szemetet nem olvasom be, a Mindszentyt illető rádió „hírt”. Azt hiszem Benke Valéria, annyit üzent neki, köszönje meg, hogy nem adták át az államvédelemnek. Kezdek ismerős lenni? Olyan hamar künn volt, hogy fel sem fogta, kik is dobták ki.. A mikrofon ezért igen hamar elkerült örökre a látóköréből. Még a Madách társalgójában vitte Cyrano belső szerepét, Pécsi Sanyi, gondolom ezért is, beszél majd nekem a gyereknek oly szeretettel utólag róla. Ő kimondta, amit a többiek nem mertek, vagy tudtak. Nagy vitatkozó volt. Amikor eljön a forradalom, a gyerekek, áthozzák neki egy két kis zsidó jelentését róla. „a tárgyilagosság álarca mögött angolszászokat éltet, s megkérdőjelezi…stb.. igen veszélyes, mert vitában verhetetlen,stb.”
Na ő, tényleg katolikus, mert nincsen benne bosszúvágy, csak egy egyszerű példa. Az egyik festő, ezerszer mondta el utólag, fültanúja voltam, komám, mögmentetted az életemet, Hódmezővásárhelyi ember volt, s a forradalom gyermekei el akarták vinni, azt hitték kabátja miatt, meg egy nagy anyajegy volt az arcán, abámi félelmetessé tette, hogy ávos. Apám annyit mondott nekik, azonnal tegyétek le, ez jó fiú. Bármikor átadhatta volna a feljelentőit erdei Sándort?, vagy Farkas Aladárt, de a Stálin szobor alkotóját is. Azokban a napokban, volt olyan balkomcsi festő, kinek kisleányát a volt nyilas nagyanyám vitte ki, mert megint elbújtak az emberek, legalábbis a balrészük a pincékbe. A gyerekek fegyvereit elásták később, még a hatvanas években is, volt olyan vásott kis csibész, aki sisakot, meg egyéb rozsdás fegyvert talált s azzal játszott. Mindig, minden kiderül, de maradt egy belső körben is, ha összetartóak is tudnak lenni. A Madách forradalmi bizottságában, Timár József lesz az elnök, apám az alelnök. Majd látom a Fedák Sári dokumentumfilmben a tiltottak között a nevét. Azt hiszem Horvay volt, aki álljunk fel s tisztelegjünk a forradalom áldozatai s hősei előtt. Apám akkor felállt s meddig fognak még ezek a kaméleonok? Erre lehurrogták a sunyi Horvayt, Barlay is egy féreg, a Gusztáv… A továbbiak jellemzőek, sok derék emberrel családdal ez történt. Nem a kábelgyár, a segédmunka volt a nehéz, hanem elviselni 1957 május elsejét. Majd látni sorban, hogyan állnak oda, adják a nevüket, a hitelüket, a lelküket. Majd aláírják ötvenhat ellenforradalom volt.. Soroljam? Fordított Görgey Artúrok lettünk, árulók között, mi az osztályidegenek. Azaz ránk néztek sandán, a gyávák, az árulók az odaállók. Soha nem felejtem el, amikor friss hó esett, s valamiért sétálni vitt apám, a Hős utcában meglátogatott valakit. Na ott élt a nép, amit mi elzárt művészvilágunkban nem igen láthattunk. Oly tisztelettel köszöntötték, oly cinkos összenézéssel, mint aki súlyos betegségen esett át, a munkás is, szegényes környezetében, meg ez a hallgatag szomorú úr, aki az apám volt.
Apámat szerette a nép, mindig, mindenki a végtelenségig rendes volt vele és tisztelték. Ez valódi tisztelet volt, nem a sikernek szólt s érdek nélküli, valódi szeretet volt. Az is hazugság, hogy kádár a munkásokat szerette volna, s azok lettek volna hatalmon. Nem, az áruló értelmiségi volt hatalmon akkor is, a munkásban több erkölcs volt, s nemesség, s magyarság. A diszpinty árulókat ne vegyük munkás, vagy emberszámba. A valódi, nem vonult fel! Csak maguk!
Artur
2017-10-25 at 06:29
„Mindig a szellemi nyomorék… A bankárfiú, aki beáll fílozófúsnak a kommunistákhoz, mert soha egyetlen önálló bölcseleti gondolata nem volt, de a kommunistáktól katedrát kap, ahonnan, ex chatedra, kihirdeti, hogy ő, a filozófús, tulajdonképpen felesleges a társadalomban, mert az osztályöntudat a kommunista világban feleslegessé tesz minden filozófiát… Ez a fajta szellemi nyomorék, aki kéjesen kasztrálja önmagát, hogy aztán szerepet kapjon a szerájban, ahol, az ideológusok korában, neki is megengedik, hogy kappanhangon énekeljen… Mindig a szellemi nyomorék… Ezek egy napon megrettennek és odébbállnak… Néha csak otthon maradnak, köhintenek egyet-kettőt, hümmögnek, revideálnak… De a nyomorék örökké nosztalgikus marad. Ha odébbállnak, fájdalmas mosollyal járnak és kelnek a világban, amely még vagy már nem kommunista… Mindenkit lenéznek, aki nem tudja olyan jól a leckét, mint ők, az igazi kommunisták… Ha otthon maradnak, tenyerüket a szájuk elé tartják, és így súgják azoknak, akik megvetik a kommunizmust és a kommunistákat, hogy ők csak azért kommunisták és társutasok, mert így akarnak segíteni a népen, ilyen álruhában őrzik a nemzetet… De a valóság más. És az emberek tudják, hogy ezek a nyomorékok nem a nemzetet őrizték, amikor elfogadták a párttól a katedrát vagy a kegyelemkenyeret, sőt a kegyelemkalácsot… Nem, mást őriztek.
és egy napon megrémülnek, mert iszonyodva tapasztalják, hogy EGY NÉP, SZÓTLANUL, MINDENRE ELSZÁNT, FÉLELMES HALLGATÁSSAL, VÉGZETES ELUTASÍTÁSSAL FELEL MINDEN ALATTOMOS KÖZELEDÉSI KÍSÉRLETÜKRE”
Én ennek a fordítottját láttam, valódi szeretetet, s egyfajta hálát. Sokkal jobban megértette az „egyszerű” ember, azt a kiállást, helytállást, mert ez tényleg az volt, amit a nadrágos ember, a szellemi ember hajtott végre, amikor nemet mondott ezeknek. S nem egyezett bele, nem járult hozzá. Hamvas Béla nálam tömörebben mondja el, az igazat.
Kérdezhetné, honnan az a dölyf, az erkölcsi fölény, a lenézés joga? Nagy árat fizettünk érte, higgye el. Ha írónak készült valaki, akkor még Nemeskürty is, marxistának nevezi magát. Engelst idézget, meg a vulgármarxista slogeneket. Ez volt az ára, hogy elmondhassa Zápolyáról, hogy nemzeti király volt, s élete végére, egész személyes vagyonát a köz szolgálatára fordította. Márai azonban kommunista odaállású írónak nevezi. Minek nevezze, tulipánnak? Apád is odaállt, s túl korán, túl hamar, amikor a magyar nép gerincét törik össze. Leakartam írni, áldozat ő is, de nem abban és nem úgy, ahogy most regéltek az odaállókról. Az aktiv bűnnek nincsen bocsánat, mondja a lengyel pápa. Amikor apám megkegyelmezett az akkor pár napra kiszolgáltatott kis komcsiknak, azok akkor legyőzettek,a megbocsátás nem álságos. Már Claudius is azt mondja,benne ülök bűneim eredményében, királyságomban, asszonyom ölében, imám nem szállhat fel az égig. De. mégis letérdel, imádkozni kezd. ez menti meg akkor életét.
Kádár, Kodály, Illyés Tamási, vagy Németh sosem bánták meg bűneiket. Most olvasom valahol Major Tamás ez a féreg, milyen öntudatos vidám hólyag volt, s mennyire élvezte cinikus aljassága, alattomossága, hitetlensége, pillanatnyi hasznát. Ezeknél a Te apád ezerszer milliószor nagyobb ember, s még milliószor jobb színész volt.
Láttad itt a listát, az aláíró 251 írónak csúfolt nyomorult gazembert? Kosztolányi Dezsőné is köztük van. Tudom én félművelt senki vagyok, véleményem sem lehet, mégis elmondom. Kosztolányi Dezsőné aljas ember, szemét alak. Ő egy sajátos fajiság sárga szemüvegén nézi a világot, s nagyon sokat árt ezzel Kosztolányinak. Talán a betegségét is neki köszönheti….Aki, akarja érti. Azonban Lendvai István, nagy ember, s méltatlanul elfeledett hős. Kosztolányit most akarják végleg eltüntetni, ha tényleg Istennek és az Igazságnak akarsz ékeskedni magyarságoddal, akkor olvasd már fel, Kosztolányi Pardon cikkeit, az eredeti Édes Annát, valamint az Aranysárkányt. Lendvai cikkeit, amig lehet. Kosztolányi elhallgatott részét. Te vagy az értelmiségi színész! Nálad az elöny, fiam! Visszatérek a magázásra.
Tudom, hogy szenvedett ezek miatt, s óriási belső, lelki harcok gyötörhették. Kosztolányiról is azt mondják, mindenkivel kedves volt, nem tudott személyesen ellentmondani, vagy kellemetlen lenni senkivel szemben. Mint író, azonban kérlelhetetlen, ebben Márai. Márai hozzánk hasonló természet, távolságtartó, nem feledő, egy belső, csalhatatlan itélőbíró berendezéssel áldva, verve.. Azoknak nehezebb, akiknek a magánélet Kosztolányis természetet adott. Most olvastam a napokban, valójában Márai áhitotta volna az emberek, bárki közvetlen szeretetét, testi közelségét. Annyira, hogy ezt azzal leplezi, hogy azonnal megszakít minden kapcsolatot azzal, aki közeledne feléjük. Ez nem igaz. Csak, azokkal, s csak azokkal, akikről valamit megtudott, a legkisebb jellemhibát, ha nem is teszi szóvá, nem fogadja el, nem türi meg. Nem áll le pacsizni. Ezért a legendás történet igazsága, Illyésnek azt üzeni vissza, a portáson keresztül, hazaárulókkal nem tárgyal. EBBEN NINCS ALKU.
Márai egy igazi úr. S inkább Byron, mint közösségi, olyan szuszi nyuszi átlag..
Távol élni a rendszertől, soha nem tartozni közéjük!
„Haragban voltunk én és a Világ, avas bűzének sose hízelegtem,
Bálványai előtt álszent imát
Nem visszhangoztam: nem láthattak engem
Szelíden mosolyogni: a tömegben
El nem vegyültem – és ha köztük álltam,
Nem tartoztam közéjük…”
Mi két külön út vagyunk, két világ! Más a naprendszerünk is. Önök, Ti odaállók vagytok.
Mi nem, távol élünk a Hatalomtól, csak undorodni s megvetni tudjuk azt. Márai azt mondja, aki az államot védi, egy érdeket véd.
„„A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám. S a hazafiasság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni. De hányan és milyen lehetetlen alkalmak ürügyén élnek ebből a trükkösített, fröccsös hazafiasságból – élnek és éltek, mert ez a legbiztosabb mutatványszám mindenféle pódiumon.”
„„Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!”
Márai Sándor A hazáról és az államról
“Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: ‘Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.’ A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem.
A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összesége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi mértékben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, ‘szereted’-e, vagy sem. Egyek vagytok.
De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást.
A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van.
De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel – megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús.
AKI AZ ÁLLAMOT SZERETI, EGY ÉRDEKET SZERET. AKI A HAZÁT SZERETI, EGY VÉGZETET SZERET.
Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.”
Artur
2017-10-25 at 11:52
A forradalmi bizottságban persze nagyon sokan voltak, nekem e kettő volt fontos.
olszal
2017-10-23 at 14:42
Ha valaki meg tudja cáfolni hitelt érdemlően, objektíven,tényekkel alátámasztott módon az “Artur” által leírtakat, tegye azt.
Szívesen olvasnám…
Zsuzsa
2017-10-23 at 16:51
Kedves László!
Kinek lesz annyi ideje, s veszi a fáradtságot, hogy kb. 10 ember érdeklődésére ily sokat körmöljön?
„Artur” amellett, hogy grafomán s – feltehetően – a téma ismerője (régóta és mélyen beleáshatta magát), egyfajta frusztráltságot ír ki magából, talán nem kis elfogultsággal. Családi háttere teheti megszállottá. Bizonyos tekintetben tiszteletet érdemlő. Ugyanakkor szégyenletes is. Mint egy fizikatanár, aki ugyan nem tudná bizonyítani tételét, de sokat tud (többet, mint hallgatói), s ezt örömmel osztja meg velük. Persze csak álnév alatt, nehogy családjának ebből kára legyen. Vajon az általa tisztességtelennek tartott hírességek nem szintén az övéik miatt aggódtak, mikor kicsit úgy tettek, mintha … Már ha!
Artur
2017-10-23 at 18:33
Aha. Ha én, élek a hozzászólások átlag módszerével, azaz lehetnék tango, névtelen,cash, vagy Cary, tán Zsuzsa, akkor én gyáva vagyok. Ügyes. Igaza van annyiban, hogy nagyon félek a legkisebb fiamtól, nem akarom égetni, mert ő valóban annak tekintené, ha ismeretsége látna. Igen, nem vagyok méltó és jó szűlő, elkényeztettem őket, s papucs is vagyok. Bár most kicsit ordítoztam a feleségemmel, mert el kell mondanom az igazat. S nem őrültek neki. Megszállott vagyok,igaz. S elfogult, szurkoló, magyar és fradista. S Apám lelkét idéztem meg, persze nem maguknak! Az Igazságnak, önmagamnak. Grafomán nem vagyok, csak gyors, s nekem kicsit nagyobb van ezek szerint, mint az átlagnak. Nekem ez kevés, amit írok. Innen lehet látni: tudom, hogy csak egy kiváncsi úr vagyok, azaz dilettáns. Nem profi.
Aljas csúsztatás az azonban, hogy egy gyékényre helyezne ezekkel. Ahogy Csortos Gyula mondta, nem vagyunk mi kollégák,nem vagyok én kurva.
Nem kicsit tettek úgy, próbálja megérteni, kedves Névtelen Zsuzsa! A nemzet őrlelkei hagyták el feladatukat és hivatásukat, s beálltak csasztuskát írni a cipészekhez.
Zsuzsa
2017-10-23 at 20:23
Kedves Uram!
Nem állítottam, hogy gyáva. De ha ekkora tudása van erről a korról, miért nem írja meg hitelt érdemlően, nyíltan? Megírta, oka van. Az ok viszont kifogás, s csak e kifogás okán hasonlítottam Önt a pocskondiázott hírességekhez, nem az elkövetett bűnök miatt. Tehát szó sincs egy gyékényről.
„ beálltak csasztuskát írni a cipészekhez.” Ezt Sinkovitsról is állítja? Mert nekem ez volt nagyon meredek. Itt nem értettem, hogy mi a célja? Talán Balczó Andráson és az Ön édesapján kívül nincs is igaz ember ’56 után Magyarországon?
(Mellékes, de ezt a mondatát nem értem: „Grafomán nem vagyok, csak gyors, s nekem kicsit nagyobb van ezek szerint, mint az átlagnak.”)
Üdvözlettel:
Dávid Zsuzsa
P.s: Tudja, én nem sértem senki becsületét, így nem nekem kellene bemutatkoznom. Amit én írok, az mehetne Tango, Cash, vagy Carry név alatt is, a kutyát sem zavarja. Vagyis a „Névtelen Zsuzsa” megnevezés Öntől nem várt s méltatlan személyeskedés, buta vagdalkozási kisérlet, kedves „Artur”.
Artur
2017-10-23 at 20:44
Nem akartam személyeskedni, csak annyit, hogy itt s mindenütt a hozzászólók zömében kitalált nevekkel szerepelnek, s szabózoltánnak mondja magát valaki, lehet kovácsdezső is..Ami azt illeti, sajnos igaz, apám és mi a fiai voltunk magyarok, amikor körmenetre mentünk, amit épp most hallottam beer békepap betiltatott megyéjében…Igaz, ami igaz, ez nevetséges lehet másoknak, de nem nagyon embert, valódit…Csak ezeket itt, az urak elmentek, a cselédek maradtak írta Márai..Ajánlom a San Gennaro vérét, elmondja a lényeget. S mindenki véleményt mond, mindenről, másikról, stb…Ön engem megszállottnak frusztráltnak stb. lát, lelke rajta, de ezt sem saján nevén teszi, kedves Zsuzsa! Igez-e? Ahogy látja, nem keresett meg, a részben okkal sértödő Sinkovits utód.. Talán rájött, ki vagyok, s nem érdemes. Az Igazság igazság marad…
Zsuzsa
2017-10-24 at 06:09
Most még hazugsággal is vádol, Ön, az álneve mögül, engem, aki bemutatkoztam. S egyre értelmetlenebbek a mondatai is. Olvassa csak vissza! S még csak nem is a kérdéseimre válaszol. De már nem is érdekel, mert nincs több mondani valóm az Ön számára. Csalódtam. Többet képzeltem Önről. Azt hittem, köze van az igazsághoz.
Ne válaszoljon, nem méltó a figyelmemre a továbbiakban.
Dávid Zsuzsa
Artur
2017-10-23 at 12:39
Mennyire rímmel ez, a hölgy érveire, lám semmi nem változott. Sőt, éppen ezért ugyanezek, ugyanazok.
„Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék? A mi hazánknak, ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek bizonyára nem. Lehetetlenség volna nem látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat, a tőkés hatalmak politikai játékát. Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét, fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.
Aki barátunk, ezt nem helyeselheti! Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk! Kis nép vagyunk, de történelmi szerepünk és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, feljogosít rá, hogy odakiáltsuk: mi nem vagyunk senkinek politikai cégére, nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben, nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!”
Mondják már meg, lehet ennél undorítóbb gondolatokat megfogalmazni? Hogy nem szakadt rájuk az Ég! Miközben, Camus, vagy Montand derék ember módra szólanak a magyarokról. Idegenek. S hogyan tudja a hazánk, a népünk kifejezéseket egyáltalán a szájára venni, ez az ocsmány banda, amit magyar közéletnek neveztek.
Mansfeld Pétert 1959 március 21-én végezték ki.
„vasesztergályos szakmunkástanuló, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata. A „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Legfőbb bűne az volt a hatalom szemében, hogy egy pillanatra sem tört meg, lázadó magatartásával a végletekig maga ellen fordította a hatalom kommunista képviselőit. 1957-ben sorra születtek meg az 1956-os forradalom utáni megtorlást megalapozó jogszabályok, amelyek megerősítették a fiatalkorúakra kiszabható halálos ítéletek lehetőségét.
„ Elvtársak! Mi a Magyar Népköztársaság bírái vagyunk, a proletárdiktatúra bírái, akiknek az a kötelességük, hogy a proletariátus államát erősítsék és annak minden ellenségét, aki a proletárforradalomra kezet emel, kíméletlenül megsemmisítsük”
BECSÜLETES EMBER NEM KEZELHET KÁDÁRRAL, NEM ÁLLHAT ODA DALOSPACSIRTÁNAK, KÖLTŐNEK, RIPACSNAK, VAGY ZENESZERZŐNEK SEM.
A szörnyű levél, vádirat, s hiába akarják törölni, az Igazság lelkét, az Igazság, akkor is Igazság marad.
Artur
2017-10-23 at 10:51
„Rémpélda a panoptikumban!”
A fórumokon rendszeresen törlik Hamvas Béla gondolatait, még keresztény oldalakon is.
De nagyon sokszor kellett helyettük szégyellni magamat! Lásd például mit mond rákosiék alatt cini azaz Karinthy Ferenc Márairól. Vagy Tamási Áron „nyílt levele” a pártújságban, a válaszolni nem tudó Márai Sándornak. A Halotti beszéd versére válaszul. S kik írták alá, azt is? Még a jó Mezei Mária is.. Kedves Hatalom!
Tamási Áron is egy féreg, életmódja, cinikus nihilizmusa, jellegzetes bolsevik termék. Lehet perelni.
Márai csak a Naplójának válaszolhat, vagy emigráns lapokba, de távol tartja magát, azoktól is, erre tényleg minden oka van, Somlaynak igaza van, utolsó mondataiban, idézte Sinkovits…
Berkesi, Kómlós János és Hofi, ők azok, akik elviselhetetlenek, egy magyar számára, ha lelke van, szenved tölűk, még utólag is. Apám önkínzó mazochizmussal nézte az érem harmadik oldalát, én ha megláttam Kómlós utálatos fejét, nyálas stílusát, vettem a kabátot és kimentem a telep fái közé sétálni. Nem bírtam. Miért nézed? A sorok mögött, a változások. volt a válasz. S Dürrenmatt nyomozójaként fülelt, mikor reped a jég, mikor omlik össze a bolsevizmus?
Tudtam, hogy fáj neki, neki is, apámnak. Ha egy Őze Lajos éjszakai riportban, öntudatos kommunistának vallja magát, rossz volt látni, s elviselni. Amikor Hofi nyeglén szellemeskedik, savanyújóskaként sosem tudok röhögni rajta, s „szerepelnek” az ismert színész óriások! s oly erőltettem nevetnek, tapsolnak, mert tudják ki ez a vipera, ez a kádárféregbogár, kádárapródögei, a hofi..a géza.. Lehet perelni.
„Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat. Mintha életnek lehetne tartani azt, amit ezek élnek, mintha költészet és zene és dráma lenne az, amit ezek csinálnak, mintha lehetne ilyen feltételek között élni akár csak hivatalban, vagy gyárban.”
Artur
2017-10-23 at 10:22
Hamvas Béla gondolatai 1956-ról
„..Ne feledjük el, amit már előttünk mások megírtak, lefestettek, kőbe vésték, végiggondolták esetleg ki is harcolták, vagy kudarcot vallottak vele…” „…Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk.”
Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta.
Minek árulta el?
Annak, hogy élni csak kell. SENKI SE MERT HALNI, MINT AZ OROSZ TANKOK ALATT A MUNKÁSOK ÉS A DIÁKOK ÉS A GYERMEKEK. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás.
Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. NINCS AZ ÉLETNEK OLYAN MÉLYSÉGE ÉS MAGASSÁGA, AMELY EZ ALATT AZ ÁRULÁS ALATT NE ROSKADNA ÖSSZE.
Egy év múlva már úgy éltek, mintha semmi sem történt volna. Mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlenegyszer és egyedül, az egész földön egyesegyedül nem ragyogott volna fel az igazság, és nem mondta volna ki egyszerre és egyhangúlag mindenki, aki itt él, kétszázszoros túl-ha-ta-lom ellenére. Aki ezt elárulta, az már nem hitvány és nem aljas és nem korrupt és nem nyomorult. Tovább élnek és énekelnek és festegetnek és szónokolnak és tanítanak. Tényleg semmi sem történt?
Évek óta azon gondolkozom, ha még valaha a történetben az igazság szóhoz jut, mit fognak mondani arról az időről, ami ezerkilencszázötvenhatot követte, azokról az emberekről, akik zenét komponáltak és képeket állítottak ki, és színpadon játszottak, jóízűen ettek és ittak, ahelyett, hogy fogukat csikorgatták volna. NEM ÍRNI TÖBB, MINT ÍRNI. AHELYETT, HOGY ELVONULTAK VOLNA KAPÁLNI ÉS FÁT VÁGNI, ÉDES VOLT NEKIK AZ ÉRVÉNYESÜLÉS ÉS A PÉNZ.
Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. AZONNAL ELKEZDTEK MENTSÉGEKET KOHOLNI, ELKEZDTEK SUGDOLÓZNI, HOGY MENNYIRE SZENVEDNEK, MIKÖZBEN VASTAG ÖSSZEGEKET GYÚRTAK ZSEBÜKBE A LIBAPECSENYÉN HÍZOTT VÉRTANÚK. FOGADOK, HOGY A TÖRTÉNELEMBE, MINT MÁRTÍROKAT JEGYZIK FEL ŐKET, E KOSZOS ÉS RIPŐK SÖPREDÉKET, DICSŐÍTIK EGYMÁST, ÉS BEVEZETIK EGYMÁST A TÖRTÉNELEMBE, ÓVATOSAN BERZSENYI ÉS CSOKONAI, PETŐFI, BARTÓK, CSONTVÁRY, ARANY ÉS KEMÉNY KÖZÉ, AHELYETT, HOGY RÉMPÉLDAKÉNT MUTOGATNÁK ŐKET A PANOPTIKUMBAN: ÍME, AKIKNEK DRÁGÁBB VOLT A SELYEM NYAKKENDŐ, MINT EZERKILENCSZÁZÖTVENHAT. MINTHA ÉLETNEK LEHETNE TARTANI AZT, AMIT EZEK ÉLNEK, MINTHA KÖLTÉSZET ÉS ZENE ÉS DRÁMA LENNE AZ, AMIT EZEK CSINÁLNAK, MINTHA LEHETNE ILYEN FELTÉTELEK KÖZÖTT ÉLNI AKÁR CSAK HIVATALBAN, VAGY GYÁRBAN.
PERSZE ÉLNI CSAK KELL. NAGYON NEHÉZ. DE HA NAGYON NEHÉZ, HÁT NAGYON NEHÉZ. ELREJTŐZNI ÉS HALLGATNI, ÉS NAPSZÁMOS MUNKÁT VÁLLALNI, ÉS FOGAKAT ÖSSZESZORÍTANI, ÉS NEM LÁZADNI, VAGYIS IGENIS LÁZADNI, ÉS NEM ENGEDNI, ÉS ÁTKOZOTT ÉS BŐSZÜLT GÖRCSBEN ÉLNI, ÉS NEM ENGEDNI. HOL VAN MA AZ A NÉV, BÖRTÖNÖKÖN KÍVÜL, AMELY NEM RAGAD A MOCSOKTÓL?
„Semmi szent nincs, amit ez a nép ne gyalázott volna meg, ne süllyesztett volna hitvány eszközzé, és ami a barbárok között is égi tiszta marad, azt ezek a huncut vadak iparként űzik, és nem is tudnak mást – ahol az embert megalázzák, ott már nem tud másként élni,, mint saját érdekéért, saját hasznát keresi, és nincsen benne többé szív, még akkor sem, ha ünnepel, vagy ha szeret, vagy ha imádkozik” (Hölderlin)
Majd igazolják őket. Lemosogatják őket, bekerülnek a lexikonba, az irodalom és a kultúrtörténetbe, mint akik magas esztétikai értékeket valósítottak meg. Milyen történelem lesz ez?”
Vélemények 1956-ról egykor és ma:
Albert Camus. „A legázolt és bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép az elmúlt húsz esztendőben” „A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
Mihelics Vid kereszténydemokrata politikus: „Elemi erővel szakadtak fel a gátak, amelyek az igazabb, szebb, a jobb felé törő vágyakat annyi éven át oly levegőtlen, sivár mederbe próbálták szorítani, az emberi méltóság megalázásával, a fizikai lét megvonásával, a lélek és a szív kegyetlen gyötrésével.”
Krisna Menon, indiai államférfi: „Aki ma hallgat Magyarország szenvedéseiről, az nemcsak elfogadja azt, ami történt, de cinkossá is válik a magyar nép leigázásának bűnében” – nyilatkozta 1958-ban Új-Delhiben.
John F. Kennedy 1960.-as nyilatkozata: 1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, és bármekkora áldozatot követelne.
Az amerikaiak soha sem fogják – egyetlen fórumon, egyetlen szerződés nyilatkozatában, sem szóval, sem gondolatainkkal – elismerni a szovjet uralmat Magyarországon. Magyarország nem érzelmi vagy politikai alapon követeli a függetlenséget és szabadságot. Ez a követelés mélyen gyökerezik történelmében, kultúrájában, törvényeiben. Bármilyen bábkormányt tartanak fenn, nem hisszük, hogy ezt a követeleést feladnák.
Orbán Viktor: 1956-ban csoda volt születésében, az volt tiszavirág életében, és az volt halálában is. Ott és akkor jött a világra, ahol és amikor senki sem számított rá. Egy olyan nép hazájában történt a csoda, amelyet a XX. század legnagyobb hazugsága, a szocializmus kétszer is meggyötört. Bőséget, igazságot, új hibátlan emberfajtát, sőt mennyországot ígért, ám csak mérhetetlen szenvedést zúdított a magyarokra. bár jeltelen sírba, arccal a föld felé, kátránypapírba csavarva, lábát szögesdróttal összekötözve temették el, mégis feltámadt, itt van közöttünk ma is, és egybegyűjt bennünket. Mérföldkő és magaslat, a magyar szenvedéstörténet megrendítő ikonja. A születés, a halál és a feltámadás reményének legmegrázóbb ünnepe. Felemel és megtisztít.
tango47
2017-10-24 at 11:34
Azért annak örülök a névsor olvastán, hogy két kedvencem, akiket a magyar irodalomban a huszadik század legnagyobbjainak tartok, NEM szerepel az aláírók között: OTTLIK GÉZA és NEMES NAGY ÁGNES.
Artur
2017-10-25 at 06:27
Való, nincsen ott Tersánszky sem, furcsa, de Szabó Magda sem, de azért megnézem mégegyszer.üdv.
Artur
2017-10-23 at 10:20
A szörnyű levél
Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére a magyar írók a következő nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.
Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró, egyben általános emberi felelősségünk tudatában is, felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a magyarországi események ügyét napirendre tűzze. Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz, akik a világban barátainknak nevezik magukat, elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz. Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat és magukévá teszik követelésünket.
Egyek vagyunk ezzel a néppel, ismerjük lelkének minden rezdülését. Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán 1956. október 23-án mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten, amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás, sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka nem tudott többé úrrá lenni. Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Valamennyi irodalmi irányzatot és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük, a részletkérdések egész sorában, még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással; egyet azonban ma már világosan látunk: a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozó véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.
Nem mindannyian értettük akkoriban ennek a lépésnek szükségszerűségét és jelentőségét. Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte sokunknak állásfoglalása. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat, akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni, akik megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól, talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól. Lehetnek közülünk egyeseknek még komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben, a szocialista építés módszerei dolgában, de mint hazafiak, mint a Magyar Népköztársaság hű polgárai, valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását, a kulturális élet felpezsdülését, a közbizalom megerősödését és minden eredmény, amit e téren elértünk, minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van. Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.
Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék? A mi hazánknak, ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek bizonyára nem. Lehetetlenség volna nem látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat, a tőkés hatalmak politikai játékát. Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét, fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.
Aki barátunk, ezt nem helyeselheti! Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk! Kis nép vagyunk, de történelmi szerepünk és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, feljogosít rá, hogy odakiáltsuk: mi nem vagyunk senkinek politikai cégére, nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben, nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!
Akadnak, tudjuk magyar írók, akik másként beszélnek. Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni. A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt; és ma sem könnyű vállalni részünket egy új rendért vajúdó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni. És bizonyosak vagyunk benne, hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz. Aki azonban megfutott, az hallgasson, mert ha szól, szava csak a renegáté lehet. S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert, árulója is lesz szavával.
Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.
Végezetül pedig: mi fontos nemzetközi fórumnak tartjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük, mint amelynek hivatása, hogy a népek sok közös gondjának, egymásra találásának, a békés egymásmellett élésnek műhelye legyen. Szeretnénk tisztelni ezután is! Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett: szeretnénk örülni ezután is.
Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!
A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért, sokat szenvedett hazánkért, a magatok emberségéért, az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk.
Abódy Béla, András László, Alpári Pál, Aranyossy Magda, Aranyossy Pál, Asztalos Sándor, Ács Kató, Bakó József, Baráth Endre, Barabás Tibor, Balázs Anna, Balázs Sándor, Barta Lajos, Bartáné Szucsich Mária, Bába Mihály, Bárány Tamás, Benjámin László, Benamy Sándor, Békés Virág, Beczássy Judit, Bihari Klára, Boldizsár Iván, Bogáti Péter, Bónyi Adorján, Borsi Darázs József, Bölöni György, Bródy Lili. Csanádi Imre, Cseres Tibor, Csepeli Szabó Béla , Csetényi Erzsébet, Czibor János, Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Csuka Zoltán, Csurka Péter, Dallos Sándor, Darázs Endre, Darvas József, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia, Diószegi András, Dobozy Imre, Egri Lajos, Elbert János, Endrődy János, Erdei Sándor, Erdélyi József, Erdős László, Erdődi János, Falu Tamás, Felkai Ferenc, Fejes Endre, Fekete Lajos, Fehér Klára, Féja Géza, Fábián Zoltán, Földes Imre, Földes Mihály, Fodor József, Földes Péter, Földessy Gyula, Földeák János, Füst Milán, Fülöp János, Füsi József, Fazekas Anna. Galsai Pongrác, Gerő János, Gellért György, Gábor György, Gellért Oszkár, Gergely Sándor, Gergely Márta, Gergely Viola, Gera György, Gereblyés László, Goda Gábor, K. Grandpierre Emil, Gyetvai János, Gyagyovszky Emil, Gyárfás Miklós, Györe Imre, Győri Dezső, Hazai Józsefné, Hamvas H. Sándor, Hajnal Gábor, Hajnal Anna, Hámos György, Hárs György, Hegedüs Géza, Hegedűs Zoltán, Hegedűs Bitte Dániel, Hollós Korvin Lajos, Hubai Miklós, Hunyadi József, Illés Lajos, Illés Jenő, Illés Endre, Illés Béla, ILLYÉS GYULA, Imecs Béla, Jankovich Ferenc, Jánosy István, Jászberényi József, Jobbágy Károly, József Farkas, Juhász Ferenc. Kardos László, Karinthy Ferenc, Katkó István, Kamjén István, Kassák Lajos, Kárpáthi Aurél, Keszthelyi Zoltán, Keszi Imre, Kelemen Sándor, Képes Géza, Király István, Kis Károly, Kis Ferenc, E. Kovács Kálmán, Koroda Miklós, KODOLÁNYI JÁNOS, Kolozsvári Endre, Kónya Lajos, Komlós Aladár, KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ, Kopré József, Komjáthy István, Kopányi György, Körössényi János, Kőszegi Imre, Ladányi Mihály, László Gyula, Láng György, Lányi Sarolta, Lengyel József, Ligeti Vilma, Lőrinc Loránd, Lukács Imre. Major Ottó, Madarász Emil, Mándi Éva, Máriássy Judit, Mária Béla, Máté György, Molnár Gábor, Molnár Géza, Mollináry Gizella, Moldvai Győző, Morvay Gyula, Mesterházi Lajos, Murányi Kovács Endre, Nagy László, Nagy Péter, B. Nagy László, Nagy Sándor, Nádass József, Nemes László, NÉMETH LÁSZLÓ, Nyárádi Gábor, Nyíri Tibor, Oláh László, Oravetz Paula, Osváth Zsuzsa, Örkény István, Örvös Lajos, Palasovszky Ödön, Palotai Boris, Palotai Erzsi, Papp László, PASSUTH LÁSZLÓ, Pándi Pál, Pákozdi Ferenc, W. Petrolay Margit, Peterdi Andor, Pilinszky János, Pintér József, Polgár István. Rajcsányi Károly, F. Rácz Kálmán, Remenyik Zsigmond, Reményi Béla, Rideg Sándor, Román György, Rónai Mihály András, Rubinyi Mózes, Sarkadi Imre, Sándor Kálmán, Ságodi József, Sándor Iván, Sinka István, Simon Lajos, Sőtér István, Sós Endre, Soós Magda, Somlyó György, Sólyom László, Simon István, Sipos Gyula, Szabó Pál, SZABÓ LŐRINC, Szabolcsi Miklós, Szamos Rudolf, Szalatnai Rezső, Szakasits Árpád, Szentiványi Kálmán, Szécsi Margit, Szekula Jenő, Szenczei László, Szeberényi Lehel, Szánthó György, Szinetár György, Szinnai Tivadar, Szüdi György, Szűcs László István, Szőnyi Sándor, Szomráki Sándor. Tabi László, TAMÁSI ÁRON, Tamási Lajos, Takács Tibor, Tóth László, Tóth Eszter, Toldalagi Pál, Tolnai Gábor, Török Sándor, Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Timár György, Trencsényi-Waldapfel Imre, Thurzó Gábor, Telekes Béla, Ungvári Tamás, Urbán Ernő, Urbán Eszter, Vaád Ferenc, Vas István, Várkonyi Nagy Béla, Váci Mihály, Várnai Zseni, Vázsonyi Endre, Veres Péter, Vértes György, Vészi Endre, Vitányi János, Vihar Béla, Viktor János, Waldapfel József, WEÖRES SÁNDOR.
Izzik a galagonya, izzik. Jaj, Istenem!
Artur
2017-10-23 at 10:17
2007. október 11-én este, Patrubány Miklós bemutatott egy döbbenetes dokumentumot: az Élet és Irodalom 1957. szeptember 13-i számában közzétette 251 magyar író tiltakozó levelét, amelyben az aláírók azt követelték, hogy az ENSZ Közgyűlése ne tárgyalja az ún. Ötös Bizottság jelentését, amely az 1956-os Magyar Forradalom vérbe fojtásának körülményeit tárta fel.
A tiltakozó levél nem kevesebbet állított, mint hogy „1956. október 23-án az események olyan sorozata indult el Budapesten”, amelynek során „a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.”
Az Országos Széchenyi Könyvtár által rendelkezésre bocsátott újságkivonat szemmel láthatóan megdöbbentette a műsor két 1956-os elítélt szereplőjét, Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét, és Kiss Dénes koszorús költőt, a Trianon Társaság elnökét. Mindketten hallottak erről a levélről, de egyikük sem ismerte tartalmát és aláíróit.
A 251 aláíró között sok jelentéktelen név olvasható.
De szerepel az aláírók között Illyés Gyula, Kassák Lajos, Karinthy Ferenc, Kodolányi János, Örkény István, Passuth László, Szabó Lőrincz és Tamási Áron.
A ma is élők között a legismertebb név a Csoóri Sándoré.
A MŰSOR VENDÉGEI EGYETÉRTETTEK ABBAN, HOGY AMENNYIBEN EZ A LEVÉL IGAZ – MÁRPEDIG EGYIKÜK SEM HALLOTT ARRÓL, HOGY AKÁR 1989. UTÁN, AZ ÉRINTETTEK KÖZÜL BÁRKI JELEZTE VOLNA: VISSZAÉLTEK A NEVÉVEL – AKKOR EBBEN A LEVÉLBEN MEGTALÁLHATÓ MAGYARORSZÁG MOSTANI MÉLY ERKÖLCSI VÁLSÁGÁNAK GYÖKERE.
Abban is egyetértettek, hogy amennyiben az ENSZ Közgyűlése meghallgatta volna a magyar írók követelését, akkor Rácz Sándor és az 1956. után életfogytiglan elítéltek sokasága talán még ma is börtönben sínylődne. Szabadulásuk annak volt köszönhető, hogy az ENSZ Közgyűlése addig nem vette le napirendjéről a „magyar kérdést”, amíg 1963-ban a Kádár rendszer szabadon nem bocsátott mintegy húszezer politikai foglyot.
Sajtószolgálatunk alább közzéteszi a magyar írók 1957-es levelét és az aláírók névsorát.
Budapest, 2007. október 11.
Artur
2017-10-23 at 10:16
Vitay Andrásnál az előny, hiszen, ha jól tudom, gyakorló színész, lovag is.. s nálam ezerszer jobban ismerheti a történetet és irodalmat, hiszen életében nem dolgozott, ezért lett színész. Az élethazugságról ibseni, strinbergi ezer jó példát láthatott.
„A családja megélhetése miatt más munkát vállalt, játékfröccsöntőként dolgozott. 1958-tól engedték meg neki, hogy a külvárosi, „proli” színháznak számító József Attila Színházban újra színészként játsszon. Kiemelkedő tehetsége itt is kifejezésre jutott, sorra vitte sikerre szerepeit. 1963-ban engedték vissza a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött”
NAHÁT, EZ AZTÁN EGY ÜLDÖZÉS. Üldöztetés…
• Szakadék (1956) – Nagy István, tanító
• Az igazi égszínkék (1957) rövidjátékfilm
• A nagyrozsdási eset (1957) – Gábriel Miska (1984-ben mutatták be)
• Külvárosi legenda (1957) – Benkő
• A sötétség határán (1959) rövidjátékfilm
• Vitézek és hősök (1959) tv-film
• Sorompó (1959) rövidjátékfilm – narrátor
• Próbaút (1960) – Vetró János
• Fűre lépni szabad (1960) – Tirpák Géza, Kéri sofőrje
• Cimborák – Hegyen-völgyön (1960) – narrátor
• Az arc nélküli város (1960)
• Négyen az árban (1961) – Pilóta
• Alba Regia (1961) – Gestapo-tiszt
• Jó utat, autóbusz! (1961)
• Megöltek egy lányt (1961)
• Amíg holnap lesz (1961)
• Nő a barakkban (1961) tv-film
• Két félidő a pokolban (1962) – Ónodi
• Legenda a vonaton (1962) – Karló
• Az utolsó vacsora (1962)
• Állandó lakhelye nincs (1962) tv-film
• Isten őszi csillaga (1962)
• Két üres pohár (1962) tv-film
• Tücsök (1963)
• Párbeszéd (1963) vágott változat (1964)
• Fotó Háber (1963)
• Mindennap élünk (1963) – Cirok Feri
• Párbeszéd I–II. (1963) – Horváth László
• Meztelen diplomata (1963) – narrátor
• Új Gilgames (1963)
• Másfél millió (1964) – Hertelendi
• Miért rosszak a magyar filmek? (1964)
• A pénzcsináló (1964) – narrátor
• Kár a benzinért (1964) – Gál
• Már nem olyan időket élünk (1964)
• Álmodozások kora (1964) – Harrer
• Ha egyszer húsz év múlva (1964) – Juhász
• Ők tudják mi a szerelem (1964) tv-film
• Halló, ki az? (1964) tv-film
• A kőszívű ember fiai (1964) – narrátor
• Szeptember (1964) tv-film
• A tizedes meg a többiek (1965) – Molnár Ferenc, a tizedes
Egy lapon! Hihetetlen.
Mensáros pedig.
1960. július 20-án szabadult, Márianosztráról. Ekkor a Rutex nevű cég textilraktárában segédmunkás, majd a margitszigeti Casinóban és a pesterzsébeti Csiliben pincér volt.
Szabadulása utáni élete.
1961 októberétől a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződhetett. Aczél kegyesen engedélyezte.
Nem kell ahhoz Hamletnek lenni, hogy pontosan érezzük, mi a különbség Hamlet s Claudius között. Bár félek, Polonius szerepét mi fogjuk kapni, mert fecsegünk.
Az a munkásfiú, aki Illyés versét szavalta, talán még nyolc évet ül, majd évente többször visszaviszik, miheztartás végett jól megverik, majd visszaviszik munkahelyére, mintha mi sem történt volna. Egészen 1989-ig ez volt a műsor..
Mucsi Szilvia
2017-10-23 at 10:49
Jó lenne ha befejezné végre ezeket a vádaskodó kommenteket. Szégyellje magát. Ön mit csinál itt Artur, azon kívül, hogy mások életét folyamatosan kritizálja, akikhez soha nem fog felérni EMBERSÉGBEN. Ezzel csak saját szegény lelkivilágáról állít ki bizonyítványt. Szép és hasznos munka, gratulálok.
Artur
2017-10-23 at 12:19
Mit csinálok? ellene mondok a hazugságnak, s felmutatom az Igazat. Nem egyezem bele, kádár kannibáljai maguk csupán. Emberségben, tényleg? vicc…Mitől ilyen szellemileg kiskorúak? költői a kérdés,s azonnal jön a felelet, igaza van Márainak a San Gennaro vérében, az értelmiség áruló lesz, s a nép pedig útja tévesztett hülye lesz.. ok és okozat. Kádár a magyar nép gyilkosa. Egyik fő idolja, szekértolója, ideológusa és stárja, hazugságokat makog. S ne szóljak egy szót se, tényleg? Hagyjam, hogy a mai fiatal gyerek, akár csak részben is, ne adj Isten, kritikátlan átvegye, a hazugságokat??
Károly
2017-10-23 at 09:36
……..és az igazság mindig akkor lát napvilágot, derül ki, amikor már az embernek nincs veszteni valója, vagy tévedek?????????
Artur
2017-10-23 at 11:55
nem tudom rám célzott-e, ha nem, akkor elnézést, a nem inge, ne vegye magára esete.. De. jó, ha tudja, tudják, a család könyörög nekem, hagyjam az egészet, hiszen óriási hatalom van a mindig állampártiak mögött, s egy ilyen sz.ember miatt, miért akarom, hogy meghurcolják az egész családot..Nem tehetem, hogy Hamvas, Márai vagy Apám emlékét, s a nép jobb részének emlékét ne védjem meg, s ne mondjak ellen a Gonosznak. 1957 május elsején gerincét törött emberek felvonulva éltették a gyilkost. A nép nagy része azonban nem tette ezt.. S igenis voltak értelmiségiek, akik nem álltak közéjük, s nem voltak hajlandóak a keresztre feszített magyar fiatal nép sebébe mártani a kezüket! S voltak, sajnos sokan, akik azonnal, dalolva megtették ezt. kérem olvassa el, Hamvas sorait, a szörnyű levelet, s általában a valóságot…Én igazat mondok, s ha valamit nem tudok bizonyítani, odaírtam, írom, szerintem..s mivel ez a vélemények rovata, ehhez minden jogom megvan..üdv..
Benedek
2017-10-25 at 21:57
1957-ben a MAGYAROK nem vonultak sehová ! Pláne nem május 1-én.
Horthy világosan és elszörnyűlködve mondta, hogy Budapest “bevörösödött”, hisz a 350.000 Magyar Értelmiséget a vörös zsidók kitelepítették, felakasztották, elűzték hazájukból és helyettük betelepítették a sok ostoba idegen csőcseléket, a sorstársaikat.
A Magyar meg nem nép, hanem nemzettség !
A zsidó Hamvas Béla, akit oly nagyra tart, közölte, hogy a Magyaroknak nincs mivel dicsekedniük -mármint származásukat illetően- akkorse, ha a zsidók nem kiválasztottak. Tehát hamvast nyugodtan írom kisbetűvel.
Artur
2017-10-26 at 04:19
Ön okos ember, de azért nézze meg hová lép. magyarországi másfél millió vonult fel a gyilkosnak integetni, s ezt ismételgették minden évben, lásd felvonulók kérték,stb.. az hogy Hamvas zsidó lenne, nekem új, az, hogy bátor volt s nemes, s nem adta nevét a rosszhoz, viszont ténykérdés..látom odaállók csapatából jött lelke, rajta. de azért volt itt pár zsidó származású, aki nem köpte le magát, s a magyarokat, a forradalmat. a két Benedek, Tersánszky, vagy Fekete István… Ha Kodály vagy Illyés összes érdeme, hogy nem zsidók, s hamvas a zsidó, s a kis betű magának, ezen nem tudok segíteni. Sajnos, mindig vannak emberek, hozzászólók, s ez joguk is, hogy hülyék legyenek. Kaptam már froclizó kritikát, mit akarok Steinbeck kel, az csak egy zsidó. Hát nem, német volt, katolikus német vér szerint. Kennedy sem zsidó, csak hogy tudja, ír katolikus,stb…
Artur
2017-10-23 at 09:24
Különös az Élet! Apám szemérmesen elhallgatta, mekkora áldozat volt valójában az, hogy örökre hátat fordított ezeknek. A gyémántdiplomát nem volt hajlandó átvenni Horvaival és Bánky Zsuzsával, hitványaknak mondta őket, külön ment fel ezért a színpadra, megtapsolták, ha igaz a fiatal gyerekek, a főiskolások. .Egy igazi úr. Ez kedvence volt, emlékszem arra a ritka esetre, mikor színházba ment nézőnek, Mádi Szabó Gábor volt a főszereplő.
Két eset volt, amikor filmet csak velem személyesen nézett meg, a Ház a sziklák alatt és a Balczó film. Amikor Görbe elbúcsúzik fiától a filmben, s készül a börtönbe, hangosan felzokogott. Pedig ezer jó oka lett volna, a fanyalgásra, félre tudta tenni, személyes ellenérzéseit, ha igazit látott. A Balczó film pedig, a Toldi moziban, amikor Balczó meghallja megszületett Marci fia, apám sírt mellettem. Kékszemű idealista volt.
Miért mondom el? Mert persze én is, egy vérvörös komcsi külterületben elcipeltem feleségemet, nézzük meg együtt a Balczó filmet.. előkelő társaságban voltunk, Isten s mi néztük a filmet, üres volt a mozi. Maguk kádár kannibálok, akkor ennyire tartották Balczót. Mondanom sem kell, 89 után évekkel Balczó jön előadást tartani, előtte a film, utána a zsúfolt, ismétlem zsúfolt terem, ahol a kérdező átlag rebegi, Jegenye, csoda, s alázattal kérdeznek alulról felfelé. Talán ugyanazok, akik messze-messze elkerülték a bemutató után nem sokkal. Amikor Kósa is elviselheti a következményeket,de Balczó is.. Balczónak ellentmondok, s szeretném elmondani, ne dobja ki a tévét, a médiumot, hanem foglalja el a magyar, az őt illető részét. Persze félreért, s nagy gőgősnek annyit válaszol nekem, minden nép olyan kormányt kap, amit megérdemel. S ezzel közvetve, engem komcsizott le.. Feleségem szól, hagyjad! Igaza volt. Mondanom sem kell, én szerettem s szeretem Balczó Andrást, s talán egyedül én követtem, szemléletben, életvitelben, legalábbis remélem. Sinkovits Andrásnak abban azonban igaza van, hogy nem vagyok méltó s jó szülő. Na még mennyi minden nem. Az vigasztal, hogy amióta ember él, soha nem voltak méltó feltételek s méltó szülők. Csak mi vagyunk. Ez van.
Apám minden reggel, szó szerint minden reggel, az Ígéret darab módjára, várta, hogy véget érjen a bolsevizmus Magyarországon. S a magyar szabad s független legyen.16,19,25,31,41,49 hullámhosszon minden reggel, majd késő délután majd még késő este, rendületlenül. Újság a népsport és a magyar nemzet. fél nyolckor a híradó,tátátátá, minden nap.. Én annyira utáltam a magyar híradókat, Londont, az amerika hangját, a szabadeurópát, minden zaj ellenére, szerettem. DE MILYENEK VOLTAK KÉREM, A SZILVESZTERI MŰSOROK? Most láttam egyet újra, talán 1963-tól búcsúztak? Hihetetlen álságos volt. Később nem is értem miért csodálkoztak, hogy nem tudott valódi színházat csinálni a Nemzeti. Az odavezényelt katonák, diákok, kötelező volt megnézni, emlékszem Szabó Magda egyik darabja volt nézhetetlen, valamint a Cement, ez a szovjet remekmű is kötelező volt. Raksányi volt talán a forradalom, bádogban? Az utolsó jelenet, utolsó pillanata volt az övé, de oly gyors volt, hogy hamarabb a busz vagy troli megállóban volt, mint mi. Pedig nagyon siettem kifelé.
Az a szép fényes nap. Sinkó az öccse csodálatos jó volt, s nagyon tudott énekelni. Ezzel vissza is élt, ő volt az egyetlen valódi figura, s mindenki fölé emelkedett.. Sinkovits jóságosan s kenetteljesen mindenkinek boldog új évet kíván, de hamarosan jön, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, s Fejes Endre, az a baloldali zsidó ember, elmondja az igazat a kádári vidámságról, a barakról.. a legvidámabbról…
Tehát nem hiszem, hogy nemzeti ügyet kellene csinálni, miért lesz pusztafy úr szekértolója kádáréknak, s Camus csodálatos sorai, miért nem tudnak hatni. Volt rajongó, aki engem hordott el mindennek, s érvnek hozta fel, Németh állandóan rettegett és méregfiolát hordott magánál. Lehet. De. Lehetett volna, Hamvas Béla, vagy műszaki könyvtáros, raktáros, vagy őr. Lengyel József leírja, van egy fiatal, Harasztimiklósnak hívják, azért küldték rá, hogy jelentsen róla, figyelmeztették. Pedig aztán ő igazi, komcsi volt. De. Derék ember. Az igéző akkor is remekmű, ha még magyarul sem tudott rendesen. Fekete Gyula az az üdítő kivétel, aki támogatottból, tűrt, majd tiltott lesz évtizedek alatt. Nagy munkája van ebben. Talán hatvan körül írja a Naplóm a történelemnek kötetében, mennyire felháborító, hogy azt terjesztik a városban, remélem jól emlékszem, Kodály Németh és Illyés milliós fizetéseket kapnak, ez ellen tenni kell valamit. Drága jó lélek. Ma már ismert tény,megérte ez nekik. Amikor Illyés, követségbe ment, a Párt küldte Máraihoz, nem akarta elhinni, hogy Márai nem fogadja el, azt a hihetetlen összeget, amit felajánlottak Márainak. Többször visszakérdezte, hátha Márai nem értette meg. Nem kellett volna odaállnia. Csak künn, objektív, idézőjelbe tett tárgyilagos sorokat írnia, hogy viszonylagossá tegye kádár megítélését.. Márai a koldus szegénységet választotta. Jó, nem lehet mindenki Márai. De legalább törekedjen rá, az Isten szerelmére. Amikor ők együtt mind, a jók a rossz miatt egy máglyára kerülnek, mert a magyar népnek kádár szó szerint a gyilkosa lett, tegyünk azért különbséget, jó s rossz között. Ember s ember között. Mert választásában, s életmódjában, tartásában s viselkedésében, mindenki lehet Hamvas Béla, ha oly tehetséges nem is. Ez szabad akarat kérdése.
„az vagy, amit védesz”. Itt volt vagy másfél millió párttag, ki tudja mennyi kollaboráns, odaálló szekértoló. S volt maga a nép, mely nem állt oda, nem tartozott közéjük. Ezt utólag most mindig össze akarják mosni, ne engedjük ezt!
Voltunk azért páran, akik távol éltünk a rendszertől. Nem nagy dolog ez, hiszen mi is itt éltünk, dolgoztunk. De soha nem álltunk közéjük, nem egyeztünk bele, nem járultunk hozzá az ateista bolsevik rendszerhez s szemléletüket nem vettük át..
Hu, milyen jó volt Paul Scofield egy ember a halhatatlanságnak szinkronjaként! S itt szokott jönni az a szöveg is, amit kádár is használt, soros is, ha nem ők, akkor valaki más csinálta volna. Lósyrt. Mondaná Lee, az Édentől Keletre műben.
Artur
2017-10-23 at 08:12
Vitay András adja meg a telefonszámát s fel fogom hívni, tényleg örülnék neki. Hét gyermekem miatt élek a gondolatszabadság gondtalan hozzászólójának szerepében, mert féltik a helyüket, a munkahelyeiket. Hiszen kellemetlen pali vagyok valóban,igazat mondok. Ez mindig veszélyes dolog,minden korban, minden időben…
Artur
2017-10-23 at 07:47
Mesélje már el nekem valaki, hogyan kaphatott útlevelet, mehetett az USA-ba, ha ehhez semmivel nem adott garanciákat, Csurka módra? Vicc. Fekete Gyula a börtönben van még, itt láthattuk, Mensáros is, s még sokan mások, fiatalok, diákok, gyerekek. nem kell nekem hinni. NÉZZÉK MEG A FILMET, AHOL MUNKÁSŐRPUFAJKÁBAN, ÖNTUDATOS ELVTÁRSKÉNT SZEDI ÖSSZE A GONOSZ ELLENFORRADALMÁROKAT, talán Herskó János? Sztankay statiszta gyerek, ő a gonosz, sötétben bújkáló ellenforradalmár. Amit akár Illyésről, akár Némethről mondtam igaz, általában csak az igazat mondom. S itt csak annyit mondtam,hogy vigyázzon vele, mint forrással, mert az önképe hamis szegény fejének. Cserkész! Tudom, itt az átlag középszer úgy sem hiszi el, én szeretem a Sinkovits-ot, oroszlánkirályként, vagy a Sárkányszív szinkronja zseniális, nagy. Törp papa..Abban is nagy, általában mindenben, ahol nem veszi fel, a nemzeti pózt, s nem akar magyarokodni, s van valami beteges a hatalomhoz való viszonyában. Igaz, én, mi az ellenoldal vagyunk. Apám tudatosan távol él a komcsi rendszertől, haragban voltunk. Mi igen. Pécsi Sanyi, ezért szorítja majd meg a könyököm, oly nagyon, hogy most is érzem, mondd meg Apádnak, ezerszer csókolom, ő az egyetlen igaz magyar ember! Na igen. Egyébként sírt, mintha apját vesztette volna Révai temetésén, meséli apám. Tényleg nagy színészek, ez vitathatatlan.. A Sinkovits fiú elfogultsága részben érthető, szívesen találkozom vele, keresse a bátyámat, majd eligazítja, ide… Állok elébe. Mindenesetre az ő apja nem tudott az én apám szemébe nézni, ahogy senki sem volt férfi itt, csak mind utólag, a hatalommal szemben.
Sinkovits-Vitay András
2017-10-23 at 00:30
No, “Artur”, vége az imának, újra átolvastam, immáron higgadtan, azt a töménytelen sületlenséget, amit volt kedves leírni, “Artur”. Hadd ne soroljam temérdek tévedését, már abban a botcsinálta kis firkában is, amit a “Mi kis városunk”-ról írt. Kicsit “benézte”. Ez nem a Kisváros, “Artur”! De hogy neveket se tudjon, ugye viccel “Artur” ? A hét gyermeknek menthálisan stabilabb édesapát kívánok. Ön, “Artur”, csak rajzolja a krétaköröket,itt, vagy a Kaukázusban, s az Őrangyalai óvják attól, hogy belém kóstoljon. A többi persze ettől még nem marad el. Egymás szemébe fogunk nézni, “Artur” ! Férfiasan, “Artur” ! Úgy tűnik, a törvény előtt is. Így járt “Artur”, az alulinformált “filosz” ! Ne feledje, Istennél a kegyelem, “Artur” !
Artur
2017-10-23 at 07:35
Ahogy gondolja! Tudtommal a bátyám keresztapja volt a Sinkovits Imre. Még töredékét sem mondtam el, a véleményemnek, melyben csak azt írtam, szerintem. Aki csak kicsit is ismeri a kort, jól tudja, olyan ugyan nem volt, hogy Aczél úr, meg én megmondtam a tutit, nem jelentettem senkiről. stb.. A forradalom elvesztése után nem sokkal megjelent apámnál a művésztelepen, s szorongatta a kezét, Te tudod Jóskám, hogy én nem, sohasem. Apám nem szólt hozzá többé, nem állt szóba vele.. Erről ennyit. Ami a párttagságot illeti, itt is hazudott. UGYANIS MÉG ANYÁM is párttag volt, ha akarta, ha nem. akkor rúgták ki, amikor velem volt terhes, mert figyelmeztette Szabó Sándort, hogy mit fognak tenni vele, ha nem lép idejében. Ilyen ilyen családi legendákat tudok. Egyre válaszoljon, de ne álságosan. Irta, vagy nem irta, a kádárnak ezt, soha nem feledjük meleg, biztató mosolyát, tekintetét, igen, vagy nem?
Az ön apja egy óriási színész volt, de a hatalomhoz való viszonyában, alkohol ide, vagy oda, gyáva törpe, megalkuvó volt. Vigyázzon velem! Minden pletykát tudok szinte mindenkiről, s csak töredékét hozom fel, azt is csak azért, mert fiatal lélek a cikk szerző, s nem akarom, hogy hazugságokkal vezessék félre…
Sinkovits-Vitay András
2017-10-22 at 20:01
Kedves Artur ! Erősen imádkozom Önért, mert Istennél a kegyelem. Ami a stílusát illeti, még tetszene is, ha tudná, miről ír, ha ismerné az összefüggéseket, s legfőképpen nem követne el KEGYELETSÉRTÉST, RÁGALMAZÁST, BECSÜLETSÉRTÉST a Szüleim ellen. Ha már ilyen bátor “megmondó ember”, akkor álljunk meg egymással szemtől szemben, s akkor beszéljen, kedves “Artur”, akiről az az érzésem, egy volt osztrák pénzhez köthető a valódi neve. VÁROM A TALÁLKOZÁST ! DE NAGYON!
Zsuzsa
2017-10-22 at 21:04
Kedves András!
De szívesen ott lennék! De félek, csak Ön jelenne meg, az álnevű szószátyár berezelne, mert egy rézgarast sem ér hitelessége. (Garas: groschen mint az említett volt devizanem váltópénze.)
Az Ön szülei, András a tisztesség példaképeiként élnek bennem, s nem csak bennem.
Áldás!
Artur
2017-10-23 at 08:06
Kedves, jöjjön Ön is, várom, nem lesz zárt tárgyalás, de elég bajban lesznek, azonnal, mint egy automata, minden sor, s mondat, mellyel kádárt s rendszerét segítették, ha magyarok tették ezt, mélyen itt van, örökre a fejemben. Miért szép hölgy? Mert kádár ennek a népnek a gyilkosa.. Ha kicsit is a parazsat, a vad ellenállást éleszteni akarom, csak ennyit kell tenni, nézni a régi fényképeket, ahogy ezek bokáznak aczélnak, vagy kádárnak, oly szerelmes mosolyok kíséretében, hogy nincs az a Claudius, aki elfeledhetné a temetetlen halottat, a magyar nép sorsát… Shakespeare-nál a gazembereknek még bűnérzete van, az új dolog, hogy csupa Jago ül a nézőtéren, s megkoszoruzzák a Jagot játszó fiatal színész kocsiját, a rajongók… talán megérti, talán nem. Sinkovits nagy színész, remélhetőleg családi élete tényleg olyan volt, amilyen mutatják ma, nem tudhatom. Ahogy Mensáros mondta, ugyanis elkerültek minket, apám kábelt görgetett munkások között, igen rendesek voltak vele! S még egy azt elismerem Önnek, hogy HÁLÁTLAN VAGYOK GOMBOS KATIVAL SZEMBEN, hiszen ha jól tudom, remélem jól, nagyban segítette anyámat, hogy egyáltalán a pályán maradhasson, ez is tény, s soha nem is fogom letagadni. Furcsa az, tudja, hogy én szeretem őket, még magát is, ismeretlen. De nem tudok, nem fogok hazudni. Az Igazság, az a Szentlélek ugyanis. A fiatal gyereknek mondtam csak a dolgot el, ide senki nem ír, jó ha öten vagyunk, mindig ugyanazok. Mert most fog jönni az a rész, amikor töröltetni fognak. De ez gyerekes, én véleményt mondtam el, lehet hogy buta vagyok, elfogultnak szeretem apámat, s nincsen igazam, de csak figyelmeztettem a Mező Gábort, hogy vigyázzon, s figyeljen… Azonnal látom egy oldalról, egy pillanat alatt, igaz, vagy nem…
Zsuzsa
2017-10-23 at 10:31
Tehát tévedtem – megjelenne, nem rezelt be. Becsülendő!
Köszönöm a meghívást.
Gáspár Anett
2017-10-23 at 21:15
Tehát elfogult vagy, s némi beteges gyűlölet is felgyülemlett benned azok iránt, akik mit sem tehettek arról, hogy apád-anyád milyen sorsra jutott. Magad ismered el, hogy amit megtehettek, megtették.
A hogy te ennek ellenére besározol mindenkit, az már nem menthető a te boldogtalan gyerekkoroddal sem.
Gáspár Anett
2017-10-23 at 20:52
:-))
Gabi
2017-10-22 at 19:43
Dávid Zsuzsa!Darvas nemcsak a forradalmat köpte szembe,hanem a saját cellatársait is!Az amnesztiával való szabadulás után édesapám évekig REF alatt volt ,tehát nyilvános helyekre nem tehette be a lábát,kulturális helyekre meg főleg.Egy vidéki előadás alkalmával megtudta ,hogy Darvas is ott lesz.Szeretett volna vele találkozni. Mivel nem mehetett be üzent neki,hogy ki keresi.Erre a Darvas visszaüzent,hogy nem ismer ilyen embert,és ki sem jött hozzá! Csak ennyit a Darvas a sorstársához való viszonyáról!
Artur
2017-10-23 at 08:19
Ez sajnos igaz, Darvas abban különb, hogy olyan curva, aki nyiltan meg is mondja ezt.. Ilosvay? operaénekes is bizonyára örült, amikor Házy Erzsébettel meglátogatták a sitten, s a rács mögött lévőnek közölte Iván, innentől övé, az énekes volt asszony…Ezer ilyen van, lásd Major Tamást, s beckjuditot, Radnóti szeretőjét, még pénzt is visz Major, s bedugja Radnóti zsebébe, másnap nagyon megverik érte Radnótit. Érdekes összefüggések ezek, csak olvasni kell a sorok között. HOgyan van az, hogy Boldizsáriván ki s bejár a Horthy börtönökbe, s aczélappelgyuri, ez a kövérkés fiatalember, mint egy Tulipanos fanfan, vagy Arsin Lupin, egy nyulacska gondtalanságával megy ide-oda, hol Balassagyarmat, hol Budapest. “Ott segít, ahol tud.” S Radnóti a sárga csillag nélkül nem mer kimenni az utcára, didereg szegény..S hogyan van, hogy valamiért a keresztény zsidókat nem tudják menteni, azok mind odavesznek, kinek keresztapja Prohászka Ottokár, vagy Sik Sándor, az meg fog halni, az öntudatos marxisták biztonságban lesznek zelkzoltánok, vasistvánok, vagy devecserigáborkák. Nem érdekes?? Mit tudnak maguk??
István
2017-10-22 at 19:41
Sok a duma Artur. Az egész kerekasztal ezt gépelgeti?
Artur
2017-10-22 at 17:26
Miért emlékeztet engem annyira a kádár lamentálására ez a szöveg?
„
Sinkovits Imre
A lélek a legnagyobb érték
Tavalyi drámaszámunk bemutatóján a visszaemlékező írásával Évgyűrűk rovatunkban szereplő Sinkovits Imre személyesen is jelen volt. Az időközben elhunyt nemzet színészével ekkor készült az alábbi hangfelvétel.
Mint mindenféle kacatlapba kerülő színész, úgy fogtam hozzá az íráshoz, mérlegelősen. Nem tudtam, hogy mit akarok közölni. Az életem, a pályám nyitott könyv a Belügyminisztérium és a kedves közönség előtt – ilyenkor az ember zavarban van, hogy mi az, amit nem mondott el a Film, színház, muzsikának és más szakmai lapoknak, mi az, amit nem mondtam el nyolc vagy kilenc esztendeje az Ablonczy László igazgatta Színvilágban, a Nemzeti Színház újságában, s akkor gondoltam, mégiscsak az Andorka Rudolfnak föltett kérdés lesz a jó kiindulópont: mivel hatott az én életemre a magyar történelem.
Igen ám, de itt belemerültem az én „vízi horvát” kéményseprő, iparos, kasznár Sinkovits Vince nagyapám történetébe s a vízimolnár Göndöcs nagyapám történetébe, hát elfogytak a lapok, gyűlt a szöveg, és még mindig nem rólam volt szó, hanem csak Trianonról: amikor édesanyám hazavitt bemutatni engem mint elsőszülött fiúgyermekét a famíliába, némi szorongással, mert nagyapám nem akarta odaadni őt édesapámhoz, mert azt mondta Göndöcs nagyapám, hogy egy molnár nem adja a lányát egy pincérhez. 1926-27-et írunk. Én ebből a frigyből jöttem világra első fiúunokaként, s amikor hazamentünk Göndöcs nagyapámhoz, már útlevéllel mentem a nagyszülői házhoz, mert a határ Németújvár mellett Güssing-Strem községgel a vízimalom volt, ami már Burgenlandhoz tartozott. Az írás végére csak 1956-ig jutottam, míg a java, amint tudjuk, azután jött sokunk életében.
Érdekes módon én 56-ban hét éve legálisan jegyzett színművész voltam, vagyis diplomás színész, de már nyolc-kilenc éve ismert volt a nevem a szakmában. Nem jött jól a forradalom leverése után a fennálló Kádár-rendszernek az én népi származásom.
– Sinkovits elvtárs, te hazudtál az életrajzodban! Azt írtad, hogy proletár származású vagy.
– Miért, hiszen apám pincér volt.
– Bocsáss meg, te lumpenproletár származású vagy!
Akkor én nagyon meg voltam rendülve, néhány még ma is élő zseniális filmrendező, akik a diákbizottság vezetői voltak, állandóan ki akartak nyírni, de szerencsére volt két ember – a közelségük miatt hadd említsem meg őket név szerint: Vámos Laci, aki aztán főrendezőm volt a Nemzetiben és Miklósi Gyuri –, ők a diákbizottságon belül megvédtek engem, és Apáti Imre, Gellért Endre, Sulyok Mária, Abonyi Géza így nem rúgtak ki. Nem nézett jól ki a dolog, hogy nem egy rohadt Habsburg-ivadék, egy horthysta tiszt fia állt az ellenforradalom oldalán. Presztízsből szerették volna elérni, hogy én úgy nyilatkozzam meg, mea maxima culpa, tévedtem. Ha önök voltak huszonnyolc évesek, akkor tudják, hogy ennyi idős korban az ember, ennyikor se, de ilyenkor főleg, nem alkuszik, tulajdonképpen akkor nem, ha a hazájáról van szó. És az ember a hazáját nem másért szereti, Senecával szólva, csak mert az övé. Én is így voltam, vagyok és leszek. Ez az én hazám, ezt én így tudom szeretni, mert ezt én így hallottam a szüleimtől, s azok szava nekem szent, meg így tapasztaltam és álltam elébe a különböző ilyen viziteknek, ahol én voltam a „meghívott”. Ezeken viszonylag átsiklottam, átcsúsztam. A belügyeseket könnyű volt átverni, mert hiszen olyan pályán vagyok: színjátszás, emberábrázolás – de azért Aczél Györgyöt nem volt olyan könnyű. Ott még az munkált bennem: következetesség. Hát ő a maga ideológiájáért, a maga eszméiért annak idején börtönben ült, gondoltam, akkor tárgyaljunk ilyen módon egymással, egyenlő félként, elhatározásban, meggyőződésben. S érdekes módon ez eredményes volt. Lassan jöttem rá arra, hogy nem szeretnének engem a másik oldalon tudni. Mikor ezt elismerte, akkor rögtön rájöttem, hogy Major Tamás mért hozott össze Aczéllal. Aczéllal beszéltem, rájöttem, hogy kell viselkedni. Volt egy a beszélgetések közül, amikor elhangzott a következő mondat, nem volt már más érve az Aczélnak: „Sinkovits elvtárs! Gondolt már ön arra, hogy a Petőfi-szobortól a Köztársaság téri akasztásokig maga kövezte az utat?” Nagyon kemény hangon mondta. Hát 1957 tavaszán ilyet hallani bent a Báthory utcában!… (Magamban: „Istenem, most segíts! Most kell okosnak lennem!”) „Bocsásson meg, kedves Aczél úr – elvtársnak nem nevezhettem, mert akkor rögtön megvádolom, hogy ő is forradalmár –, arra még nem gondolt, hogy ezt a bizonyos utat a Petőfi-szobortól a Parlament érintésével a Köztársaság térig netán önök kövezték ki éveken keresztül?” Ez az isteni kegyelem megvilágosítása volt, mert ilyen szorult helyzetben hogy jöhet ilyen ökörség az ember agyába? Csak úgy, hogy elfogadom a partnernek a módszerét, az ő érveit, és megfordítom. Itt megszakadt a beszélgetés, ezután már csak szürke eminenciások kerestek fel, névtelen, arctalan emberek két éven keresztül. Életem legelegánsabb korszaka volt, mert fekete lefüggönyözött állami Mercedeseken ennyit én még nem utaztam. Ezek felületes kihallgatások voltak, a Szabadság-hegyen egy villában. Cserkész voltam. Azt hitték, hogy ha elvisznek engem a József Attila Színházhoz, az Árpád-hídon keresztül át Budára, Budakeszire s hátulról visznek föl a Svábhegyre, s ott a víztorony alatt levisznek a fogaskerekű fele, nem tudom, merre járok. Elég volt a kis rés a függöny mellett, és tudtam. Később már, amikor ez veszélytelen volt, elvittem a családomat megmutatni, főleg a feleségemnek, Gombos Katinak, „lásd, Katikám, édes, ama helyet, amiről nem lett vón szabad neked mesélni”, hogy hol töltöm az estéimet. Vastag, fém, zöldre festett kapu volt, rávilágítottak három-négyszer, ilyet csak primitív kémtörténetekben lehet látni, megjelent egy Quasimodo, kinyitotta az ajtót, s vittek be egy nagyon elegáns villába; valamikor egy tisztességes nagypolgáré lehetett. Hogy milyen felkészültek voltak ezek az urak! Nem alkohol: keksz, tej és kristályvíz volt ott, azzal fogadtak. Tudták, éhomra gyomorfekély lesz, ezt is kikutatták a nacionálémból. Hosszú beszélgetések voltak. Hogy szabadultam meg ettől? Ebben az ötvenhatot követő életem szakaszában ez érdekes. „Hát, Katikám, ne tudjál róla, hogy engem vagy Hamletnek, vagy Cyranónak fognak majd nevezni, ilyen módon jönnek a telefonok, erről nem szabad tudni, ezt megtiltották. De körözd ki már, Katikám, hogy tudnám én ezt megúszni, mert lassan nincs időm megtanulni a következő szerepet.” Három átvirrasztott éjszaka a hitvesemmel, jönnek értem, már nagyon jó autók voltak akkor is a Mercedesek, értem, hogy most is ragaszkodnak néhányan hozzá. Visznek, Quasimodo, ajtó, minden. Megint törtem a fejemet; arra is ügyelnem kellett, hogy olyan kollégára ne kenjek valamit esetleg, aki kiment és nincs itthon, de hátha haza akar jönni. Mert az érthető, hogy mindent arra kenünk, aki már úgyis kiment: Áts Mikiék, Molnár Tibi stb. „Hát akkor, kedves művész úr, arra szeretnénk megkérni, hogy meséljen, szabad a megszokott sorrendet felborítani. Tessék, parancsoljon.” (De ezt parancsolóan.) „Nekem csak egy nagyon nagyon rövid kérdésem lenne, de nagyon szépen kérem, nehogy félreértsék. Én csak azt szeretném megkérdezni, és tessék már megbocsátani, nem besúgót akarnak belőlem faragni?” Azóta nem utazom Mercedesen, soha többé nem jöttek értem. Lám, milyen jó, ha az embernek van egy felesége, akivel még ezt is meg tudja beszélni. A nő emlékezete, szelleme, ereje nélkülözhetetlen. A múltkoriban olvastam Csoóri Sanyitól egy írást, benne egy gondolatot: „Isten az élet, az élet Isten csodája.” Valahogy így vagyok én a magam életével, hogy ez az ő csodája, hogy ezt megérhettem, hetvenegy évesen, hogy Katikámmal együtt, két gyermekünkkel, három unokánkkal együtt élünk-létezünk, nyugodtan tudok én borotválkozni, ő pedig szépítkezni a tükörben. Tiszta lélekkel találkozik szembe, saját arcunk önmagunk arcával.
A nehéz időkről… Fényes Szabolcs adott nekünk kölcsön pénzt, hogy ki tudjuk fizetni a lakbérünket, hogy ne lakoltassanak ki bennünket. Ugyanezen időben azok a névtelen egyetemisták, akik az Árkád rádiót működtették, ahol a Ladányi Miska versei hangzottak el már az orosz megszállás után, azok a diákok hoztak, isten tudja, hány héten, hónapon keresztül – mi nem tudtuk, csak minden reggel ott volt a küszöbön – egy liter, másfél liter tejet, egy kétkilós kenyeret. Hogyha az ember nem kap ilyen sugárzásokat, amelyek az együttérzésről tanúskodnak egyfelől, másfelől abban erősítenek meg, ha esetleg meginogtál volna, ha nagyon intenzíven hatott volna a lelkiismeretedre, már akinek van ilyenje, hogy hátha tévedett az ember, hátha tényleg szembefordultam a népakarattal, nem tartottam valószínűnek, de ezek az erősítések valóban jól jöttek, és látatlanban is köszönöm, meg még azoknak a névteleneknek meg neveseknek, Szekeres Feriéknek, a Madrigál kórusnak meg mindenkinek, akik másféleképpen segítettek rajtunk, meg Kender János festőművész barátunknak, meg Csáki Gábor doktornak, sajnos már kevesen élnek közülük, csak az emléküknek tudok áldozni, s nem személyüknek megköszönni. Igaz, hogy igyekeztünk Katikával életünkben ennek eleget tenni.
Most Katika helyett szólok Önökhöz, ez meglepetés. Az írás helyett felolvasandó leszek egy, a Nemzeti Színház háziraktárából előkerült írást. Aki megtalálta, az a most elköszönt igazgató, Ablonczy László barátom. Tudni kell az írás megértéséhez, hogy 1945-öt követően minden állami alkalmazott az intézménynél évente kénytelen volt beadni egy életrajzot. Hogy miért minden évben? Mert ott maradt, tudtak róla. Azt csak ők tudják. De már nem nagyon élnek közülük. Feltehetem: összevetés végett, hogy minden alkalommal ugyanazt mondja-e, hazudik-e. Ez egy nyomtatott formula. Feltehetőleg egy évvel a halála előtt írhatta Somlay Artúr. „
Van valami nagyon taszító, ordító tisztátalanság és őszintétlenség. Tudom, az átlagnak botfüle van. S különösen botfüle van az Igazságra. Sinkovits hamis.
Mucsi Szilvia
2017-10-22 at 19:57
Ön olyan kérdésekben is bátran állást foglal, akiknek az életéről biztosan állíthatom, hogy semmit sem tud. A Gombos Katalin és Sinkovits Imre művészházaspártól sok tanulnivalója lenne, elsősorban az őszinteség, és az Igazság szeretete. Sinkovits Imre hamis lenne? Alaposan utána kellene nézni, hányszor álltak ki feleségével bátran az igazság, és a meggyőződésük mellett a nevüket, és minden megpróbáltatást is bátran vállalva. Nemzeti ünnepünk, október 23-a kapcsán is. Igazibb Emberek és Magyarok voltak, mint sokan, akik annak tartják magukat, és csak a fellengzős szavaikkal, de nem a tetteikkel próbálnak róla tanúskodni. Az erősek kiállnak, a gyávák inkább elbújnak. Amit Ők képviseltek, aszerint is éltek hitelesen, és azt adták tovább nekünk, akik igenis szeretnénk a példájukat követni, és továbbvinni ezt a fajta tisztaságot és őszinteséget. Vállalom, hogy “botfülű” vagyok az olyan Igazságra, amelyik képmutató. (Egy korábbi hozzászóláshoz: Őze Mártont, valójában Őze Lajosnak hívják).
Artur
2017-10-23 at 07:55
Nem asszonyom, a fia, Nem Lajos, de lehet rosszul tudom, Vicc, hogy engem oktat ki, sajnos kicsit többet tudok Horvayról, vagy Bánki Zsuzsáról, s mindenkiről, aki odaállt s eladta a lelkét, a bolsevizmusnak, ami ultimátum Istentől. Ebben nincs alku. Talán hallotta, talán nem, Márai saját öccsével nem állt szóba, mert odaállt szekértolónak. Még Nemeskürtyről is azt írja a Naplóban, hogy egy kommunista odaállású író, azt mondja rólam, nincs rá jobb szó, polgári író.. S nézzük Nemeskürty emlékezetét, ő arról beszél, hogy könyvet küldött neki személyesen Márai Sándor. Lehet, igaz is, de akkor lett korrekt, ha megemlíti, annak ellenére, hogy komcsi odaállásúnak nevezte. Én nagyon szeretem Nemeskürtyt, sokkal többre tartom, mint az átlag odaállókat. De soha nem tudnék olyat hazudni, hogy nem mondta magát marxista írónak, történésznek nem! s hogy, csak azért, mert nyomtatásban akarta látni,minden 40-ik oldalon van egy Engels idézete, ez volt az ár. de ne hazudjuk azt, hogy nem ismételgette el ő is, a ma már nevetséges vulgármarxista maszlagokat, termelőerők s viszonyokról,s tb.. Na látja Illyés már tudatosan hazudik, vagy Illés Béla, az egy másik fiók s doboz, a pokol mélyebb bugyra…
Mucsi Szilvia
2017-10-23 at 09:12
Gyenge kifogás arra hárítani a felelősséget Artur, hogy a cikk írója fiatal, és tudnia kell az “igazságot”. Milyen igazság az, ami keresztülgázol emberek életén?, akiket felületesen ismer csak. Vajon nekik is el merné mondani ezeket szemtől – szembe,könnyű így, hogy nincsenek jelen. Miért kell beszélni ezekről? Ez nem “gondolatszabadság”, sőt nagyon messze áll attól, inkább úgy mondanám, vájkálás a másik ember magánéletében. Nem beszélve arról, hogy bizony komolyan kegyeletsértő, rágalmazó, hiszen konkrét dologgal semmit nem tud alátámasztani, a használt kifejezések pedig minden jóérzésű embert méltán felháborítanak (“gyáva törpe” és egyebek..) . Túl sok a “ha jól tudom”, és ebben áll a probléma. Amilyen mértékkel mér az “igazság” nevében, olyan mértékkel mérjenek majd vissza, ezt kívánom az érintettek nevében…
Artur
2017-10-23 at 11:46
Van igazság abban amit mond. De ne feledje, én csak annyival kezdtem, vigyázzon vele,mert nem hiteles forrás, önfestő. S szerintem az, hiszen aczélappelről írt soraim, szintén vélemények, azaz adatokból saját következtetések levonása. lásd moldoványákos kert köteteit, érdekes..valamint a neten található, akár egy oldalon lévő teljes önellentmondásokat. s miért fontos ez, hogy az Igazat mondjuk? Hamvas Béla sietve megtaláltam, jó választ ad rá. Senki nem gázolt volna senkin, ha nem kezd hazudozni, s utólag retusált képet adni a valóságról, hogy önmagát ambóra állítva, erkölcsi lényként prédikáljon. ehhez csak nekünk, s csak nekünk van jogunk, akik nem álltunk oda szekértolónak kádárékhoz. csak ennyi az egész…Tudom, mivel gondolkodását sérti, oda sem figyel a tényekre, s éppen azt szeretném, hogy olyan mértékkel mérjenek, Apámnak is, aki magyar volt s úr, s az odaállóknak is, akik csak úgy csinálnak. Hamvas tökéletesen fogalmaz, tényleg jól ismerte a magyarokat…Márai, Hamvas, apám a jót választották. Ezek komcsik lettek, aztán már magyarkodhatnak bármennyit…
Koháry Uzonka
2017-10-22 at 20:49
Sajátos hozzászólásokat produkál, Artur! Forrás, hivatkozás, amire alapozhatna, nincs. Csak vádaskodás. Elképesztő hosszúságú szövegeket tesz közzé, melyeknek a cikkhez való kapcsolódása meglehetősen laza.
Ismerte bármelyik embert,akit itt mocskolt, személyesen? Honnan veszi, amiket ír? Mivel tudja bizonyítani? Lehetséges, hogy azért nincs semmi forrás megjelölve, mert csak a hasára ütött, és a levegőbe beszélt?
Valóban nincs teljes neve, csak egy helytelenül leírt kereszt(?)neve?
Tud arról, hogy a rágalmazást a törvény bünteti?
Azt hiszem, jól tenné, ha magába szállna, eltöprengene az igazság fogalmán, és aztán bocsánatot kérne a hazugságaiért.
Gáspár Anett
2017-10-23 at 21:07
Azért kapott vérszemet ez a nyomorult kis aktivista, mert szóba került a besúgók és az elvakult kommunista aktivisták neve, akiken művészek sorsa múlott: Szabó, Bacsó, Makk…
És azt hitte, hogy ezzel “süllyeszti, meghekkeli a Mensáros László kapcsán közzétett témát, és a közreadott kiegészítő információkat.
Dem int mindannyiszor, a saját maga által indított lavina alá temette magát. 🙂
Gáspár Anett
2017-10-23 at 20:45
Azért, mert úgy belebújtál a liberálfasiszták VAlagába, hogy nem látszol ki belőle. Hónaljszagtól bűzlik az idegányolt copy-paste sorozatod, amivel a Kádár-érában is egyenes derékkal, talpon, tisztességgel működő művészeket akarod besározni és “levadászni”.
Rossz helyen jársz, mert itt nincs affinitása senkinek a szemétségeidre.
Én csak azért olvastam el és azért reagáltam, hogy tudd, hogy átlátszó vagy.
De mondok én neked valamit: maguk a liberálisok vették elő az egyik saját ikonjukat, és végezték ki négy nap alatt, a vallomások alapján minden bizonnyal szexuális bűnöző főrendezőt és a SZFE tanárát. Ott keresgélj, baromarcú, ott aztán dőzsölhetsz és tunkolhatsz.
Ne a magyar színművészeket ekézd, mert ők kikezdhetetlenek!!!
Bizony!
Artur
2017-10-22 at 16:35
A tizedes meg a többiek. Ezredes, minden ezredik szava igaz, sajnos.
volt később olyan emlékező műsor, ahol azon vitatkozott Gobbi Hilda (lásd Somlay halálában való szerepét,stb.) Major Tamás ez a féreg, (Beck Judit a másik fele) és Kállai Ferenc, melyikük rúgott nagyobbat, a vesztett forradalom után Timár Józsefbe. Gobbi és Major annyira összevesztek ezen, hogy egymásra kiabálva, újabb és újabb dermesztő adatot adtak ki önként s dalolva, elvesztvén önuralmukat. Talán valaki látta, ezt is..
A lényeg, a lényeg, teljesen megbízható jó elvtárs volt Sinkovits, s mindenkivel, kinek hatalma volt, mindig s mindenkor jó viszonyban, szolgai magatartásban volt. Nem véletlen, hogy a szintén áruló Németh és Illyés darabjainak vezéralakja, s legmegbízhatóbb szövetségese lesz, minden áruló magyar értelmiséginek.
Németh a szovjet-magyar baráti társaság szintén oszlopos tagja, jutalomutazást kap 1959-ben a Szovjetunióba, odaállásáért. Illyésről Márai elmondja az igazat. Kodály is hajlong a hatalom előtt, az összes utólagos szövegből, semmi, de semmi nem igaz. Bessenyei sosem mert volna például Rákosinak visszaszólni és poénkodni. Major úgy állt rögtön a hatalom mellé, hogy senki sem tudott annyira tapsolni. Láttam fényképeken, filmeken,még a jó Latabár is, úgy tapsol rákosipajtásmátyáselvtársnak, hogy még a feneke is beleremeg, a nagy igenlő, szerelmes érzelembe. Ez van.. Itt is vannak fokozatok persze, Gábor Miklós egészen undorító, Tolnai Klári alig..
Mensáros is színész, s odaállt ő is, de ahogy Faulkner mondja, nagyon nem mindegy, hogy egy sáros patakon hogyan megyünk által. Nyakig sarasak leszünk, vagy csak a cipőnk legalja lesz saras.
Gáspár Anett
2017-10-23 at 20:21
” Közben a Dunán adták az 1957es filmet, Herskó János? , ahol munkásőr pufajkában, amiben horngyuszi is veri a forradalmárokat, persze nem ötvenhatban, hanem hétben..nyolcban, kilencben. Sinkovits öntudatos mérnökember, aki beleőszül abba, hogy ellenforradalom törhetett ki e szép eszme ellen”
Az egész országot az MSZMP irányította, a művészeknek is mint az állami művészeti intézmények alkalmazottai azt kellett játszaniuk, amelyik szerepet rájuk osztották.
Például Latinovits Lenint is játszott egy darabban, Depardieu meg Sztálint. És akkor Latinovits és Depardieu kommunista tömeggyilkos lelkületűek?
Igen, Sinkovits Imre abban a filmben egy pufajkást játszott. Mert az volt A SZEREPE!
Micsoda genderproli szellemi szinten vegetálsz te, hogy a szerepet azonosítod magával a művésszel, a művész személyiségével?
Te zavaros agyú, szerencsétlen genderpubi!
Azzal, hogy ideollózol innen-onnan kiszakított idézeteket, és ellátod a magad ostoba, műveletlen megjegyzéseiddel, szakértesz itt szakmányban, nagyon fontosnak szeretnéd magad érezni.
Az olyan világ volt, amikor egy fél mondaton az életed múlott. Az alkalmazkodás nem megalkuvás. Ajánlok neked egy könyvet, 1951-ben készült a “A Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusának a magyar írók” alcímmel.
Olyan írók és költők Sztálinnak írt hozsannái jelentek meg benne, mint Juhász Ferenc, Rideg Sándor, Zelk Zoltán, Vészi, Sőtér, Simon István, Hajnal Anna, Devecseri Gábor, Aczél Tamás :-P, Kuczka Péter… Tehetséges emberek voltak.
De pl. Csoóri maga hozta nyilvánosságra a 901-es évek elején, hogy mint a “fényes szelek” nemzedéke, valamiben.
De Sinkovits Imre nem hitt. Játszott. Színész volt. Az az idézett állítólagos köszönő sor pedig kötelező volt, és a kor stílusának (stílustalanságának) jegyében íródott.
Nem tudom, hogy hány éves vagy, de olyan közegben szocializálódhattál, mint NadraGulyás Márton, a balliberálisok ügyeletes idiótája. Műveltséged nulla, de ítéletet mondasz élők, főleg a már védekezni képtelen holtak felett.
Hát majd vállald is a következményeit.
Gáspár Anett
2017-10-23 at 20:33
Javítás: “… pl. Csoóri maga hozta nyilvánosságra a 901-es évek elején, hogy mint a “fényes szelek” nemzedéke őszintén hittek valamiben, amiről később kiderült, hogy talmi volt. S ő is írt “Rákosi elvtárshoz” szöveget.
A tisztességes, egyenes gerincű ember nem is tagadja, hogy bizonyos történelmi helyzetekben milyen sorsa volt, s a rendszer milyen megpróbáltatásait kellett valahogy kibekkelnie.
Lehet, hogy a Sinkovits házaspár megírta az a köszönő lapot.
Egészen biztos, hogy a munkahelyén a színházban és a filmgyárban, a tévében, rádióban együtt kellett dolgoznia a rendszer hithű kegyeltjeivel, irányítóival (mint mindenkinek, egytől egyig az egész országban). De MINDIG TISZTESSÉGES VOLT, SENKIT SOHA NEM BÁNTOTT, NEM SÚGOTT BE, NEM TÖRTÉK MEG A GERINCÉT, TETTE A DOLGÁT BECSÜLETTEL.
Aki pedig Illyés Gyula és Németh László életművét a szájára meri venni, az előbb oldassa el az összest, és nézze meg felvételről Sinkovits Imre és Gombos Kati előadásait.
És igenis, úgy volt! Azok a nagy művek alkalmasak voltak arra, hogy a színművész, a főszereplő összekancsintson a nézőkkel: Kossuth, Görgey, Széchenyi, Galilei stb. által mondják ki azt, amit a rendszerről gondolnak.
Sorolhatnám még, pl. most olvasgatom Deák Attila- Bessenyei Ferenc című könyvét, sok-sok érvvel tudnék még szolgálni, hogy milyen kis hitvány tetű vagy, de kár beléd.
Artur
2017-10-23 at 20:59
Hát mért ne vállalnám? Mit is? A szégyen ölt volna meg, ha engem látnak május elsején felvonulni, szilveszterkor bazsalyogni ezeknek, nem is tudom nő-e,mert durva stílusa inkább teszi, ma már nagy divat, valami köztes neművé…
Amikor forgatjáka pufajkás filmjét, várta a halált Mansfeld Péter s naponta verték meg. a börtönök ajtaját naponta nyitva hagyták az őrök s horngyuszi öntudatos csapatai, gumibottal mentek be a rabokhoz, s verték össze őket, amikor kedvük volt ehhez. Öntudatos elvtársat lehet, odaállni lehet, de akkor jó, ha tudjuk amit Darvas Iván mondott, csak kurvák s szerepet játszanak. Igen, Darvas Iván is volt lenin, s akármennyire is nagy Latinovits, rá is emlékezem, amikor olyan jókat röhögött, az undorító Hofi undorító műsorán. Minket szapult magyarokat…Latinovits, Sóós Imre, vagy Sarkadi, öngyilkosok lettek, áldozatok.. Sinkovits pedig sinkovits. ez van. nem az én készülékemben van a hiba, maguk álltak oda, kádárhoz a gyilkoshoz, nem mi, magyarok..
Artur
2017-10-22 at 16:10
Sinkovits pedig, az önképfestő, ehhez hogyan jutott hozzá:
„Ez egy nyomtatott formula. Feltehetőleg egy évvel a halála előtt írhatta Somlay Artúr.
„Név: Somlay Artúr
Születési hely, idő: Budapest, 1883.
Anyja neve: Bokraczil Emília.
Életrajz. 1883. február 28-án jöttem erre a világra, és azóta majomi gőg, az embertelen gyűlölködés, a megrendítő butaság, a vérengzés, öldöklés szörnyű évtizedein át rémüldözve elképedten, megdöbbenve, megundorodva attól a szörnytől, amit embernek hívnak, a fajtámtól, és az átélt rémségektől haladva a sír felé, ahová nemsoká megérkezek. Ha nem remélném és nem hinném, hogy az ember mégiscsak észre tér, és a most felnövő nemzedéknek könnyebb lesz elviselni földi létét, kivégezném gyermekeimet, akiket én kényszerítettem erre a világra, és önkezemmel vetnék véget életemnek. (Amint tudjuk, megtörtént). Ezenkívül színész voltam. Mindig képességeim javát igyekeztem adni. Ezzel szemben munkámért szükségleteim szerint vettem el a pénzt. És azt a pénzt, amit munkámért elvettem, szétosztottam az utolsó fillérig azok között, akik erre igényt tartottak vagy rászorultak. Ötven évig dolgoztam, és egy percig sem dolgoztattak. Ötven éves munkám alatt volt néhány sikerült percem, ami kárpótol a sok szenvedésért, amiben részem volt. Szerettem a mesterségemet, de ami körülötte volt, abba belelépni sem szerettem. Szerettem Jézus Krisztus szavait és hittem, hogy a lélek a legnagyobb érték, hogy a lelket megmenteni többet ér, mint az egész világot megnyerni. Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem, de a gyermekeimre gondolok. Sírfeliratom ez legyen: Az emberek veszedelmes közelségében éltem meglehetősen hosszú ideig. Most talán biztonságban vagyok – Somlay Artúr.”
Ezek után még valamit szeretnék mondani. Ezt Katika fénymásolta ki a Demeter Imre könyvéből. Ha Somlay és a pénz viszonyát kéne ecsetelnem, aligha hívhatnék hitelesebb tanút, mint a színészt magát. A harmincas-negyvenes években előadói pódiumon gyakran lépett fel Somlay egy szavalattal, melyet így jelentett be:
Mulat az Isten – ismeretlen költő verse
Egyszer régen, már nagyon régen
nagy csoda történt.
Mulatott az Isten.
Gyerek voltam még,
fölöttem derűs volt az ég,
s játszadoztam a porban lenn,
mikor előttem egy különös alak megjelent.
„Az Isten küldött” – mondta,
szó nélkül üstököm megfogta.
„Gyere velem!”
Gyerek voltam még akkor és emlékezem.
Hogy, hogy nem, már magam sem tudom,
egyszer csak ott ültem Isten mellett a trónuson.
Mosolygott az öreg, cirógatta képem,
szólott hozzám, halljátok ekképpen:
„Csodát fogsz látni most” – még látom az arcát,
ahogy mosolyog, a térdére ültetett:
„Foglalj helyet itten, kicsi gyerek, figyelj!
Most játszik az Isten.”
Én nevettem.
Szörnyen tetszett nekem,
hogy így becézett, hogy így játszott velem.
Egyszer csak egy intésére pörögni kezdett az ég,
nem hallottam ilyen pokoli lármát soha még.
És ő kacagott. Jóízűn, nagyon.
Megijedtek az emberek, mondhatom,
Én láttam őket, a nagy embereket: mind imádkozott.
Sok asszony megállt, keresztet vetett.
Az öreg csak kacagott, csak nevetett,
Tetszett neki, hogy sírnak, hogy félnek az emberek.
„Megállj csak” – mondta,
„Kisgyerek, most lesz nagy ribillió,
elveszem a pénzük” és szavára
legurult a Földről a sok millió, millió,
hogy futottak ők, futottak utána mind,
és a sok arany gurult, soknak a könnye hullt,
hogy a mankókat kapkodta a szél,
néha az ég még most is attól feketébb,
annyi volt a mankó, s mennyi volt a jaj.
Az emberek, a gazdagok, szegények
Sírtak-ríttak, sírtak, a mankók meg repültek, borultak.
„Most elveszem tőlük a ruhát” s rögtön parancsot ád.
Egy perc alatt ruhátlan áll a nagy csapat embermilliárd,
mind egyformák, pedig tegnap még hajlongtak,
őrült nagy zavarban voltak,
nem tudták ki előtt kell hajlongani.
Az Isten nem győzte hanggal,
kacagni a meztelen embereket,
nevető arca csak vonaglott, könnyezett,
úgy nevetett akkor az Isten.
Akkor láttam én kisgyerek szemmel,
hogy milyen kicsi, hogy milyen senki,
milyen szegény az ember.
És erre felébredtem az ágyban meztelen,
és a kacagástól könnyes volt a szemem.”
A Sors akaratlan fintora volt, hogy egy időben adták le, az oroszlánkirály teátrális emlékezését egy riportfilmben, ahol elmondta, oly nagyon üldözték őket, hogy egy évet száműzték a Nemzetiből és a József Attilában kellett vegetálnia. Ezen közben, jó emberek, tál leveskét adtak nekik, az ajtajuk elé rakták oly szegények voltak. Közben a Dunán adták az 1957es filmet, Herskó János? , ahol munkásőr pufajkában, amiben horngyuszi is veri a forradalmárokat, persze nem ötvenhatban, hanem hétben..nyolcban, kilencben. Sinkovits öntudatos mérnökember, aki beleőszül abba, hogy ellenforradalom törhetett ki e szép eszme ellen, ahol láttuk, „felkötné magát, ha valaha is hűtlen lenne a szociálizmus nagy világrendező elvéhez.”Mondta egy másik Raszkolnyikov. A két film egymás mellett ment le, az évszámokat tessék nézni. Harmadik bizonyíték, Moldoványi Ákos könyvecskéje a Kertekről. Mikor veszik a végtelen szegények, a Gugger hegyi villához való, méregdrága telket s kezdenek építkezni? Nem találják ki? Bizonyára a könyöradományokból futotta. Erre is. VEGYÜK ÉSZRE, ez az az időszak, amikor odaállásukért, s aláírásukért, iszonyatos pénzeket markolnak fel, a későbbi Kossuth díjasok. Ma már nem pletyka, nyaraló is járt, vagy választható módon örök ellátás valamelyik szanatóriumban, az odaálló elvtársaknak. Nem tudom bizonyítani, de kényszerképzetem, az egyébként árulóvá vált Németh Lászlóhoz, azért tolakodik be mindenáron a hatvanas évek elején a Sinkovits házaspár, mert Sinkovits szerintem fogott ember, besúgó lett, s mindenáron jelenteni akart. Arról, hogy tényleg hülye lett Németh, vagy csak Széchenyit játszik. Németh ugyanis, a magas vérnyomását, francia divat szerint öngyógyítással akarta kezelni. Ez nem sikerült, ezért elég sokszor került abba a helyzetbe, hogy a balatoni nyaralójukból elkódorogva, olyan alapkérdésekre sem tudott önmagának választ adni, ki ő, hova megy, s honnan jött. Emlékező tévéműsorban Németh lányai elmondták, mennyire furcsállották, hogy Sinkovitsék váratlan mégis betoppantak, amikor többször is elmondták nyomatékosan, nem akarnak, nem tudnak vendégeket fogadni. Kezdetben minden rendben is volt, szokott sinkovitsos bazsalygás, a társalgás magasröptű, tiszta s logikus előadást tart Németh László, majd egyik leányához fordul, s feleségének nézi, nevezi, s nem veszi észre a különbséget.. Ekkor lettem bizonyos benne, miért is engedhették ki nyugatra, az USA-ba, s léphetett fel, találkozhatott gyanútlan emigráns magyarokkal. Szerintem nagyon rosszul járt az, aki után nyugaton Sinkovits-nál érdeklődtek naiv kinti magyarok..
Darvas Ivánt becsületesebbnek gondoltam, gyurcsánnyal való kézszorító eszdéeszes mivoltáig.. Ő azt mondta, ő egy kurva, s bármit megtett volna, aláírt, csak lehessen vezető sztár és színész. Ez az élete, akár ingyen is játszana.
Na, akkor csináltam majdnem egy hátraszaltót, amikor Agárdi Gábor, aki a szovjet-magyar baráti társaság vezéralakjaként olajba festette a szovjet nagykövetet, 89 után közvetlen, azt találta mondani, „mindenki tudja, ezek alatt milyen volt a világ, az elnyomás.” Na igen.
Agárdi s Sinkovits, embernek hitvány, forrásnak ingatag, de valóban nagy művészek. De az sem igaz, ha kérdeznek..
Gáspár Anett
2017-10-23 at 20:36
“Na, akkor csináltam majdnem egy hátraszaltót, amikor Agárdi Gábor, aki a szovjet-magyar baráti társaság vezéralakjaként olajba festette a szovjet nagykövetet, 89 után közvetlen”
Hogy te mekkora barom vagy, te Atya Isten!
AGÁRDI ORTODOX VALLÁSÚ VOLT, tudomásom szerint (kapaszkodj meg, genderkretén), még kiállítása is volt kint, és ezért is alakult ki jó kapcsolata a nagykövettel.
Olyan vagy te, mint a proli takarítóné, aki talál egy sörös kupakon az irodában, s azonnal arra következtet, hogy a főnök alkoholista, sőt, előző este az irodában biztos orgia volt. Barom!
Artur
2017-10-23 at 20:50
Jaj de kedves, most látom. Sajnos az a baj, hogy a szovjet nagykövetet olajba festő Agárdi, összes benyaló tévészerepléseire jól emlékezem, sajnos. Amikor már haldoklott, akkora stréber és végtelen öntelt volt, hogy azt találta mondani a hiradónak, “mindenki itt volt, aki számít.” na igen, a Halál nem igy gondolta, mert megérkezett hozzá, s annyit mondott neki. Igazán? Lásd a hetedik pecsét, ahol a színész felmászik a fára, a halál elől, s lekiabál, én színész vagyok, engem nem lehet.. A Halál némán elkezdi fürészelni a fát.. Tudja olyan ez, mint amikor majd Huszti Péter azt mondja 89 után, mindig is Márait akart játszani. Ezt elég jól elleplezték, amikor csak szapulták Márait, s megrendezték a meleg Othelló előadást, ahol csupa Jago ül a nézőtéren, írja Fejes Endre, s furcsa, hogy megkoszorúzzák a Jagot játszó fiatal színész kocsiját.. Jagoanett, kis kannibál! Okosabb lett volna, ha nem megy bele ebbe…nem tudja védeni agárdi elvtársat sem, a többit sem…
Gáspár Anett
2017-10-23 at 20:55
Valóban az az ember érzése, hogy egy olyan alakkal állunk szemben Artúr név alatt, aki nagyon szerette volna, ha valaha köze lehetne a színművészethez, de még csepűrágónak sem volt alkalmas.
És most “véletlenül” éppen a magyar nemzeti színjátszás 20-21. századi, utolérhetetlenül legnagyobb színművészeinek a bokájába szeretne mardosni.
Maradjatok ti csak a választott feladaitoknál: vadásszátok le egymást, mint ahogy Marton Lászlót a jelek szerint már sikerült is.
Artur
2017-10-23 at 21:04
Téved, kis iszony! Soha nem akartam ripacs lenni, s mélyen megvetem a balettost, a ferdét, az átlag színésznőcskéket. Utcalányokat nem ismerek, de távolról többre tartom őket, ők legalább őszinték. Abban a pillanatban, amikor valamit vállalni kell, amihez nem adhatjuk a nevünket, választani kell. a legtöbbnek ez nem sikerült, nagyon kevés olyan ember van, kinek volt erkölcsi ereje s nagysága, otthagyni ezeket…A bokájukig nem tudnék mardosni, nem hajlik a derekam, nem tudok lehajolni…
Artur
2017-10-22 at 16:08
Mező Gábort figyelmeztetem, forrásként csak távolról s megfontoltan kezelje Sinkovits Imrét. Ő ugyanis, önfestő és nagy hazug. Óriási színész, daliás, hatalmas termet, s törpe lélek. Bacsót nem nagyon hiszem el nekik, sajnos azonban, minden lehetséges. Bacsó maga is írt „forgatókönyveket”, s Marxot idézi a Tanúban. Nincs miért védenem. De akkor sem hiszem el elsőre a dolgot. Nincs értelme.
A Kurir nevű balújság közölte le, a kádár levelezés felszínre kerülésekor ezt, lelkembe égette magát, remélem pontosan idézem.
„Soha nem felejtjük el kádárjánoselvtárs meleg biztató tekintetét, mosolyát, üdvözlettel Gombos Kati s Sinkovits Imre.”
Pontosan: „Soha nem fogjuk elfelejteni Kádár János elvtárs meleg, biztató tekintetét, mosolyát.” – írta akkor egy nyelvcsapásos levélben Sinkovits Imre és Gombos Katalin, művészek, az odaállás és a mindenkori hatalommal való nagy nagy sex, művészei.”
S sajnos van ilyen ezer. Az is igaz, hogy a pletykák szerint az NDK-ból hazaérve, a Ferihegyen oly részeg volt Sinkovits, hogy mindennek elhordta kádárt s elvitték volna a zárt osztályra, de ez csak pletyka.
„
nem az a baj, hogy aláirt, hanem hogy erről mélyen hallgatott évtizedeken át, s rengeteg társával, kivel együtt ivott és kártyázott, jelentett. Mit csinált a lóverseny pálya vécéjében, saját bevallása szerint. S ő is csak lebukott. Késöbbi beirónak van igaza, mindig a kommonisták érdekét szolgálta. S hogy ki mit írt volna alá, az egy kérdés, de hogy utána hallgatott, mint szar a fűben, azért joggal mondta neki nyilt levélcikkben Végh Antal, a kurva anyádat Pista. Kutrucz és kónya mit erősit meg, vagy a borosspéter, az meg majdnem mindegy. Az mdf-ben ugyanis több volt antall idején a kommonista, mint az mszp-ben, ahogy ezt szóvá is tette Nagy Attila szinész, ki viszont akkor lépett be a komcsik közé. Kár utólag ezt úgy beállítani, mint a cserkész oroszlánkirály esetében is, hogy őket az asztal körül kergették volna, ha nem lesznek ünnepelt sztárjai a kádár rendszernek. Csurka 1984 körül: FÖLKÖTNÉM MAGAM, HA NEM LENNÉK HŰ A SZOCIÁLIZMUS VILÁGRENGETŐ ESZMÉJÉHEZ. Sinkovits Imre és Gombos Katalin. Kedves Kádár János elvtárs! Soha nem feledjük biztató mosolyát, meleg emberi tekintetét, stb. Mint csicsolina vagy a tölcsért csinálok a kezemből. Ugyan már! Minek hazudni? Csurka egész életfelfogása, materializmusa, nihilizmusa, ateizmusa, s bolsevik mivolta benne volt a darabjaiban is. Izlés kérdése, de én sose szerettem, első tévéparasztdrámája, vonalasabb volt, mint Urbán Ernő-é, vagy Darvas Józsefé. Miért nem lehetett kábelgörgető munkás, vagy könyvtáros, segédmunkás vagy darus, ha volt gerince CSurkának. Nem fogják megkapni a tollamat. Azt kapták meg elsőnek. Azért végezhette iskoláit, meglehetős nehézkes gondolkodásmódja és beszéde ellenére, azért lehetett stár, mint a vikidál is, aki úgy lehetett koppány, hogy annyira képzett a hangja, s annyi az iskolája, mint az állatkert gorillájának.”
Artur
2017-10-22 at 15:10
Wilder harmadik remekműve a Caesar. Németh László fordította. Ezt általában már senki nem szokta érteni.
Caesar:
„Ellenségeim szemében én a tőlük ellopott szabadságokba öltözködöm Zsarnok vagyok, s Kelet hatalmasságaihoz és satrapáihoz hasonlítanak. Nem mondhatják, hogy elloptam bárkinek a pénzét, földjét, foglalatosságát. A szabadságukat loptam el. Nem raboltam el tőlük sem hangjuk, sem véleményük. Nem vagyok keleti, nem tartom a népet tudatlanságban afelől, amit tudnia kell, és nem is hazudtam nekik. Róma élcelői szerint a nép unja a sok oktatást, mellyel elárasztom az országot. Cicero iskolamesternek hív, de azzal nem vádol, hogy meghamisítottam a leckét. Nincsenek a tudatlanság rabszolgaságában, sem az ámítás zsarnoksága alatt. A szabadságukat raboltam el.
De szabadság nincs, csak a felelősségben. Ezt nem rabolhatom el tőlük, mert nem szerezték meg. Új és új alkalmakat raktam elébük. hogy utánanyúljanak, de ők, ahogy már elődeim is megtanulták, nem tudják, hol kell megfogni. Örömmel látom, hogy galliai határőreim milyen mértékben veszik vállukra a súlyos szabadságot, amellyel megajándékoztam őket. Róma az, ami megromlott. A rómaiak ügyesedtek el a finom kibúvókban; ők kerülik ki a feladatot – ami a politikai szabadság ára. Élősködői lettek a szabadságnak, amellyel én élek – kész lévén rá, hogy döntéseket hozzak, s fönntartsam azokat -, és amelyet szívesen megosztok akárkivel, aki a terhét elvállalja. Figyelem praetoraimat. [Cassiust és Brutust.] Írnoki szorgalommal látják el hivatalukat; „szabadság, szabadság” dadogják, s egyetlenegyszer sem emelték fel szemüket és hangjukat egy nagyobb Róma felé. Épp fordítva, nyalábszám rakják elém a javaslatot, amely az ő csöpp méltóságukat erősítené, és csökkentené Róma nagyságát. Cassius azt akarja, hogy némítsam el a forrófejűeket, akik nyilvános helyeken rajtam és rendeleteinken gúnyolódnak. Brutus a polgárjog megszorításával védené a római vér tisztaságát. Castor ís Pollux lebukására – afrikai kapusa többet tud erről. Amit ők tesznek, a szabadság visszautasítása, hisz azt, hogy szabadok vagyunk, épp arról tudjuk meg, hogy meg merünk kockáztatni egy ugrást az ismeretlenbe. A LEGFÉLREÉRTHETETLENEBB JELE ANNAK, HOGY VALAKI A MAGA SZABADSÁGÁT VISSZAUTASÍTOTTA: AZ IRIGYSÉG. EZ A SZEMNEK AZ A SÁRGASÁGA, AMELY NEM NYUGODHAT, AMÍG ALACSONY INDOKOT NEM TALÁL AZOKNAK A TETTEIHEZ, AKIK SZABADSÁGUKAT NEM KAPJÁK, HANEM CSINÁLJÁK.
De lám, arra emlékeztettem magam, hogy az elme szabad, és dühöm elmúlt. A lélek gyorsan kifárad, és könnyen elijed, de végtelen a képek birodalma, amelyeket csinál. Ezek felé a képek felé támolygunk mindnyájan. Sokszor mondtam már, az emberek elismerik, hogy van egy határ, amelyen túl nem futhatnak és nem úszhatnak: nem emelhetnek tornyot, és nem áshatnak árkot; de azt sosem hallottam tőlük, hogy a bölcsességnek is határa van. Az út nyitva a Homerosnál jobb költők s a Caesarnál jobb uralkodók előtt. A BŰN ÉS ŐRÜLTSÉG SZÁMÁRA SEM GONDOLT KI MÉG SENKI KORLÁTOKAT. Ebben én örömöm találom, azt mondom róla, hogy titok. Ez a titok tart vissza engem is, hogy emberi állapotunkról valami véglegeset mondjak. Ahol ismeretlen van, ott remény is van.” Wilder.
Caesar levele barátjának és a Végtelennek.
„A kis dolgok gyakrabban vernek le, mint a nagyok. Épp most voltam kénytelen egy színjáték előadását betiltani. Mellékelem a szóban forgó darab egy példányát. Pactinus mimusa, a címe az Erénydíj. Biztosan tudsz róla, bár én elfelejtettem megírni, hogy új szokást vezettem be. Húsz különböző összegű díjat osztok ki munkáslányok közt, akiket szomszédaik jómodorukért, szüleik és mestereik körüli hűséges szolgálatukért leginkább ajánlanak. Azt hiszem, ennek megvolt a jó hatása, de mellesleg a szellemeskedés és gúny olyan járványát bocsátotta ránk. amilyet egyetlen vállalkozásom sem Hatalmasan hozzájárult Róma vígságához. Minden utcaseprő egy elménckedőt fedez föl magában. Elképzelheted, hogy nem kímélnek engem sem
Ennek volt az eredménye a mellékelt tréfa mindent elborító sikere. Észrevehetted, hogy a negyedik jelenet Clodiával és a bátyjával foglalkozik. A hallgatóság nem volt rest a célzások elértésében. Hírül hozták, hogy a negyedik jelenet végén a közönség minden alkalommal zajos tapsba, gúnykacajba s vad derültségbe tört ki. Idegenek kiabálva összeölelkeztek. föl-le ugráltak, és két alkalommal a korlátokat is leszakították.
Nyolc előadás után elrendeltem, hogy a darabot vonják vissza. A második után Clodius Pulcher megjelent hivatalomban, hogy tiltakozzék.
Kiüzentem neki, hogy afrikai ügyekben vagyok elfoglalva, s nem fogadhatom. Azt akartam, hogy a híres pár belekóstoljon a maguk főzte, keserű italba. Végül is újra eljött, elég alázatosan, s én teljesítettem kérését.
Bánt, hogy be kellett tiltanom Irodalmi értéke nincs, de idáig sosem korlátoztam a polgárok szólásszabadságát, s nem büntettem a véleményt, akármilyen sértő volt. KÉTRÉT HAJLOK A GONDOLATTÓL, HOGY SOKAN AZT HISZIK,
AZÉRT TILTOTTAM BE, MERT ELLENEM IRÁNYÍTOTT NYILAK VOLTAK BENNE.
Egy színház közönsége a lehető legerkölcsösebb testület. Attól, hogy ezek a rómaiak ott ülnek váll váll mellett, mintha emelkedettebb szellem csöpögne beléjük, amellyel sehol másutt nem volt alkalmuk élni. Nem haboznak eldönteni, hogy a darabban szereplők viselkedése jó vagy rossz, s olyan erkölcsi színvonalat követelnek meg tőlük, amilyet maguktól távolról sem. Pandarus a hallgatóságban erényes fölháborodástól remeg a színpadi kerítő ellen. Tizenkét örömlány egymás mellett a színházban rátartibb, mint egy Vesta-szűz. Gyakran figyeltem, hogy a színházi közönség erkölcsi magatartása legalább harminc évvel jár az idő mögött. Tömegben az emberek azokat a szempontokat kérődzik vissza, amelyeket mint gyermekek szüleiktől és nevelőiktől kaptak. Ez alatt a tréfa alatt a hallgatóság a vád önkívületébe korbácsolta föl magát a mi Clodiánk ellen. Minden néző úgy érezte, hogy ő maga makulátlanul erényes.
Ez az emelkedett indulat egy óra hosszat is eltarthatott. Ó, hogy nincsen egy Aristophanes közöttünk. Ő pellengérre köthetné Clodiát s Caesart is, aztán a közönség e nevetése ellen fordítaná a nevetést. Ó, Aristophanes!”
Artur
2017-10-22 at 15:07
Olvastam később Mensáros írásait, kádárt halálosan utálta, megvetette, egészen a hisztériáig undorodott tőle.. Ha november hetedikén szerepelt, utána taxiba ült, s ment meggyónni a dolgot. (Tolnai Klári nem véletlen lesz tényleg országos nagy barátja, egy az esetük is, hintót szervez neki, s a színészek viszik teátrálisan, húzzák a fogatot.)
A tévében, számomra nagyon érdekes volt, hogy elmondta, képtelen a harmadik felvonás elejét végigjátszani. Kiesik a szerepből, amikor azt mondja, rendezőként a nézőknek, az „emberben mégis van valami örökkévaló.” S ez a kis bolygó az egyetlen a Világmindenségben, mely küszködik. Benedek István elegánsan mondta, másnak bizonyára más tetszik a darabban. Mensáros és jómagam, teljesen hasonlóan gondolkodtunk az bizonyos. Cáfolhatatlan tény, hogy amikor gyermekeimnek olvastam, s ez elég sokszor megtörtént, én is, mindig pont itt akadtam el. Nem, nem lehet folytatni, a darab ismételhetetlen csoda! Kosztolányi, Mensáros és Én, s persze Isten, bizonyosan értettük Wildert. A többiekben nem vagyok oly biztos. (Csak remélni tudom, hogy hétgyermekes létemre, egyéb közös tulajdonságunk nem lesz Mensárossal. Azt azért nem bánnám, ha Aranyt úgy tudnék szavalni, mint ő. Ez a Juhász Gyula Testamentom is félelmetes erejű. Senki nem tud úgy verset mondani, mint Mensáros. Egészen káprázatosan szemérmes pali, milyen kár, hogy Márait nem játszhatott sohasem.)
A mi kis városunk, elmondja az igazat az emberiség ügyében. Minden nap, egy megismételhetlen csoda, ajándék Istentől, minden hajnal, egy béke oratórium és mise, ahol tényleg Isten lelke lebeg a táj fölött. Benedek Elek iránt vágyódik István, ezért érez nosztalgiát ösztönösen, ha nem is értheti ateizmusa a darabot. Apámnak igaza van, a hit kegyelmi állapot. Van, aki nem kap belőle, ha a feje tetejére áll, akkor sem.
Wilder halhatatlan zseni, a legnagyobb drámát írja, ugyanis. S olyan egyszerű eszközökkel, hogy a szívünk darabokra hullik, lényünk s létünk elemeire bomlik, a harmadik felvonásban, s a mítoszok mítoszai ott dübörögnek, ebben a sűrített, tömény Istentudásban, ami Wilder.
Próbáltam megszerezni a Mensáros féle rendezést, persze képtelenség. Papaságom éveiben, már csak kinyilatkoztatok, s gyermekeim cselekednek helyettem, nekem. S legnagyobb lányom, méregdrágán vásárolt egy példányt, ahol botrányos a minőség. Meghívott vendég Tolnai Klári, Őze Márton emlékezetes, s Mensáros, csak egy fényfolyam, ebben a másolatban. Ez jelkép már valahol. Majd egy újabb Karácsonyra, királyi fenségem megkapta, azaz megkaptuk… Paul Newman-nel, ez volt utolsó szereplése, angol nyelven. B.M. fordítása alapján leányom vette a fáradtságot, s sorról sorra magyar szövegezte a filmet.. DVD is, de rajta van a gépemen is, állandó darab.
Van egy háború előtti amcsi filmváltozat, az sem rossz. DE. Mensáros a legjobb, igaza van Benedek Istvánnak.
Artur
2017-10-22 at 15:05
Olvastam Benedek Istvántól, hogy a szomszéd szobában az asztalnál ültek, amikor apja Benedek Marcell, tollba, azaz írógépbe mondta, egyenesen a darabot, diktálta a házhoz jött gépírókisasszonynak. Előzőleg el sem olvasta a darabot.. S nagyon nem tetszett neki az eleje. Majd elhalkult, sőt további vidám megjegyzés sem történt, elkapta a fordítót is, a családot is, tán a titkárnőt is.. a gépszíj, a darab lelke.. Benedek Marcell mindig jót választ, a Karácsonyi Éneket is ő fordítja, a Mi Kis Városunkat is. Ez minden idők legnagyobb színpadi műve. Egyedi, utolérhetetlen csoda, egy Hubble teleszkóp bizonyosságával mutat Istenre. A Darab Istentudó, Isten létének egyértelmű és cáfolhatatlan bizonyítéka. Benedek Elek fia és unokája, bigott ateisták lettek, az utolsó szabadkőműves Benedek István, a vallás és egyházellenesség, a baloldaliság tölti ki életüket.. Ez a tudatuk, de nem a lelkük és a szívűk. Mert az Benedek Elekké, s magyarok maradnak. Akkor is, ha mamutként baloldali ugrómókusnak képzelik magukat.. Benedek Elek kapott egy képességet, van jelzőkészüléke, különbséget tud tenni, jó és rossz között, s szereti az igazságot. A két Benedek, Marcell és István szíve, halhatatlan lelke, sokkal többet tud, a tudatalattijuk, mint a marxizmus maszlagától elbódult elméjük. Ezért nem választ soha talmi, rossz alkotást, a B. M. címkéjű fordításaival Marcell. Nyugodtan elolvashatják, minden fordítása derék, s igaz rá, a másik nagy katolikus Steinbeck örök mondata, nem is nevezheti magát irodalomnak az,stb..
„„”Manapság az írókban, még magamban is, van valami hajlam a szellem lerombolására, s bizony éppen elég gyakran rombolják és pusztítják is. Az írónak azonban az a kötelessége, hogy felemeljen, hogy nagyobbá tegyen, hogy bátorítson. Ha az írott szó valamit is adott fejlődő fajunknak és félig kifejlett kultúránknak, akkor az abban áll, hogy a nagy irodalom olyan, mint a bot, amire támaszkodhatunk, mint az anya, akitől tanácsot kérhetünk, ez az a bölcsesség, ami a botladozó bátorságot felemeli, az erő az erőtlenségben és bátorság a gyenge gyávaság leküzdésére. Nem is értem, hogyan nevezheti magát irodalomnak a kétségbeesett vagy negatív szemlélet. Jól tudjuk magunkról és a fajunkról, hogy hogy gyengék vagyunk és betegesek, utálatosak és összeférhetetlenek, de ha csak ez volna minden, ami valaha is voltunk, akkor már évezredekkel ezelőtt eltűntünk volna a föld színéről és nem volna már fajunknak más nyoma a mészkőrétegek között, mint néhány megkövesedett zápfog és pár szilánk hajdani állkapcsokból.”
1962. „Steinbeck megkapta az irodalmi Nobel-díjat „…realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.” Steinbeck nem érezte jogosnak a megtiszteltetést. A díj átvevésénél ezt mondta: “… Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban.”
Kosztolányi miért érti meg azonnal Wildert? Mert ő írja, Isten létének másik három tökéletes s visszavonhatatlan bizonyítékát, ezt nem tudják neki megbocsátani sorosék. A szeptemberi áhítatot, a hajnali részegséget, és a Halotti beszédet. Miről van szó?
A nyolcvanas évek elején ment a studió83? Ott a ragyás belvárosi riporter, jé eszembe jutott mészárostamás,szuszogva mondja a riportalanynak, Mensárosnak. Akkor rendezte és játszotta a narrátort a Várszinházban, – ugye, idézőjelbe kell tenni a darabot.
Az öreg és már beteg Mensáros, szabályos dührohamot kapott, furcsa dolog ez! Görgey Gábor, nagy barátja és tisztelője, nem is tudja lefogni, majdnem neki megy a kis lator komcsi riporternek! – Mi az hogy, idézőjelbe tenni a darabot. EZ A DARAB ISTENHIVŐKNEK KÉSZÜLT, ISTENHÍVŐK JÁTSZÁK, ISTENHÍVŐ IRTA. S odafordult Görgeyhez, s neki mondja tovább, ez az ürge teljesen hülye, hát tényleg semmit nem értenek?
A lazulás egyik jele volt, ma már tudjuk, csak lerendezett módszerváltás valójában, hogy élő adásban ez lemehetett..
Artur
2017-10-22 at 15:00
Gyönyörű cikk.
Tisztelet a cikkírónak, s egy ajándék. Benedek Istvántól Az író lelke kötetben, A Mi Kis Városunk (Thornton Wilder darabjának felújításáról)
„Úgy hozta a sors, négyszer láttam Thornton Wilder darabját, négyféle szereposztásban, negyed századon belül. Először a Vígszínházban, Somlayval és Fényes Alizzal. Ez talán 1942-ben volt. A háború után a kolozsvári Magyar Színház meghívta Fényes Alizt (aki egyébként akkor már nemigen lépett fel), a rendezőt – ma narrátornak mondanók – Senkálszky alakította. Hosszú szünet után, most a Madách Színházban előbb Bessenyei és Pap Éva, aztán Mensáros és Szilvássy Annamária közreműködésével láttam az egyre rövidülő előadást (mert mind többet hagynak ki belőle): a két fiatal együtt sem ért fel Fényes Alizzal, Mensáros László ellenben fölülmúlta Somlayt is, ami nem csekélység.
De nem a színészi teljesítményről akarok szólni, hanem magáról a darabról.
Kéziratban olvastam, mielőtt előadták volna. Magyarul nem is olvashattam, csak kéziratban: máig sem jelent meg nyomtatásban, nem lehet tudni, miért. A kézirathoz úgy jutottam, hogy apám fordította a darabot: tág családi körben felolvasta, azaz csak felolvasta volna: abba kellett hagynia, mert nevetésbe fulladt. Elkértem, végigolvastam, de csak hümmögtem én is, nem nagyon tetszett. Erőltetettnek éreztem: minek beszélnek ennyit arról, hogy nem történik semmi? És modorosnak találtam az újítást: hogy a díszleteket csak imitálják, és hogy egy okos ember mindent szájába rág a közönségnek. Most viszont, huszonöt évvel később, mikor a kritikusok fitymálva írják, hogy a darab „poros”, elavult, unalmas, most egyre érdekesebbnek, egyre szebbnek, mélyebbnek, gazdagabbnak érzem. És firtatom a titkát: mitől?
Tudvalevően A mi kis városunk amolyan formabontó darab volt a maga idejében. Nem is könnyű ma már realizálni ezt, amikor a narrátor szokványos figurává lett, és a színpadon sokkal mutatványosabb trükkökhöz szoktunk, mint nemlétező málnaszörp és hasonlók. Mégis, ez a „modernkedés” zavarhatott hajdan: a trükk elfedte a lényeget. És a kritikusok alighanem azért érzik porosnak a művet, mert a hajdani trükk elveszítette hamvasságát. Csakhogy épp ezért tud előbújni a poros trükkök mögül a portalan lényeg.
A lényeg pedig: a békesség. Annak idején úgy ítéltem: nem történik semmi ebben a darabban. Csakugyan nem történik semmi különös, ha a történést a rendkívülivel mérjük.
A könyv, a színdarab általában rendkívüliről szól, csak a rendhagyó érdemes megörökítésére. Irodalomesztétikai törvény ez, mégsem bizonyos, hogy igaz.
Az esztétikai törvények gyakran szorulnak átértékelésre: nem a törvény szabályozza ízlésünket, hanem a tetszés okát-módját igyekszik az esztétika törvénybe foglalni, és ha kiderül, hogy tetszik, aminek szabály szerint nem kellene tetszeni, akkor gyanússá válik a szabály értéke.
Például így: ahol látszólag semmi sem történik, ott is nagyon fontos dolog történhetik, ha a művész észreveszi és művésziesen felmutatja.
Erről van szó Thornton Wilder esetében. Az A mi kis városunk eseménye az, hogy az emberek békességben felnőnek, békességben szeretnek, dolgoznak és meghalnak, sőt haláluk után is békességben elmélkednek múltról és jövőről.
Ez bizony nem sok: krimi-szagú világunk és irodalma ritkán éri be ennyivel. És mégis megfog. Hogy a közönséget mivel fogja meg, nem tudom (mert beszélhetnek a kritikusok, ósdinak és porosnak nevezhetik, a közönség mégis szereti),de hogy engem mivel fogott meg, habár negyedszázados késéssel, ma már tudom: a szépség nosztalgiájával.
Tudniillik a tiszta öröm meg a tiszta fájdalom, ami minden drámától mentesen kitölti a darabot, sóvárgást vált ki a nézőből: csöndes szépség és jóság utáni sóvárgást. Kétségtelen, hogy ezen a ponton a darab a giccs határát súrolja, minthogy pusztán az érzelmek húrján zongorázik: csak az egyszerűsége óvja meg attól, hogy ne váljék giccsessé, pejorative szentimentálissá. De kalaplengetés Thornton Wildernek: e veszéllyel dacolva sikerült mindvégig megőriznie azt a feszültséget s felajzottságot, amelyre a giccs sohasem képes.
Az utolsó jelenet miszticizmusát, a halottak beszélgetésének szimbolikáját az őskéziratban sem értettem, a mostani rövidített előadásban még kevésbé értem. Csak tompán sejtem, talán azt akarja érzékeltetni, hogy a halál az érzelmi kötelékek fokozatos elszakadásából áll, az élet pedig ennek az ellenkezője: siessünk tehát még jobban szeretni, még tudatosabban örülni, az öröm és a szépség perceit-óráit végtelenné tágítani.
Lehet, hogy másoknak másért tetszik. Azt hiszem, a jó embereknek tetszik. És minthogy jó ember kevés van, azoknak, akik szeretnének jók lenni, és akik örülnek a jónak. Egy színdarab, amelyben nincs rossz ember, nincs intrikus, intrika! Olyan, mint az élet? Nem, az életben általában van intrikus, és van intrika. Az élet ritkán ilyen egyszerű. Talán épp ez okozza a nosztalgiát, ezért tetszik. 1967.”
Kosztolányi Wildert így jellemzi:
“Embereket hoz elém, oly közel, hogy eláll a lélegzetem. Érzéseket közöl oly közvetlenül, hogy arcomon végigcsorog a könny.”
S pár hét alatt lefordítja a Szent Lajos király hídját, a katolikus Wilder regényét.
A mi kis városunk mindent tud. Mondják, azért tette be a városka statisztikáit, s adatait, mert támadói azt mondták Wilder legközelebb be fogja tenni darabjába. Hát betette, berakta. Vigyáznunk kell azonban sötét titkainkra.( Olvastam már Márairól liberális szerzőktől, fiatalon ő is kacérkodott a homosexualitással, de Wilderről is ezt pletykálták, s ahogy láttuk Mensárosról is Tolsztoj grófot újra nézem most Troyat-nál, pontosabban nem tudom letenni. Mit nem ír? 12 évesen vonzották a szép testek, akár fiú volt , akár lány. Majd egészen vénen, amikor már a sunyi Gorkijjal pusmog s sétálgat a féltékeny Szonja meg is vádolja ezzel. Lesz itt még darab arról, hogy tulajdonképpen mindenki bxzi s nem lenne ennyi családon belüli erőszak, ha őszinték lennének az emberek, s nem is lenne itt semmi, de semmi baj, csak nem kell többé szaporodni, ahogy Ádám akarta volt. Mensáros is kéri gyermekeitől, feledjék el!)
Még néhány szó Wilder ügyében. Miért nem érti meg, csak tükör által, homályosan Benedek István 1967-ben? Aki tud olvasni a sorok között, érzi s tudja Benedek nagyon védi a darabot, amennyire akkor és ott, abban a korban védeni lehetett. Bátor cikk volt.
Gabi
2017-10-22 at 13:43
Nagyszerű cikk ,örömmel olvasom!Örömmel olvasná drága édesapám is aki megtapasztalhatta emberi nagyságát több mint egy évig,hiszen a gyűjtőben együtt raboskodott vele ,a Darvassal egy időben!
Gáspár Anett
2017-10-22 at 13:26
Mácsai egy beszédhibás, pösze, tehetségtelen csepűrágó.
Hol van egy Latinovitshoz, Mensároshoz?!
Neki sem köszönne vissza Mensáros.
De Görbe Nórán csodálkozom. A megnyilvánulásai alapján erősen elrugaszkodott édesapja szellemiségétől.
Alex
2017-10-22 at 12:36
Egyszer láttam élőben. Rosszkedvűen álldogált a siófoki vasútállomáson. Nem volt magamutogató természet, inkább visszahúzódó töprengő ember.
tango47
2017-10-22 at 11:34
“…hiába került „polgári származásával” éppen Várkonyi segítségével a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, onnan 1949-ben politikai okokra hivatkozva eltávolították.”
Azt nem említi a szerző, hogy a későbbi sikeres rendező Bacsó Péter feljelentésével indult az eltávolítása.
Mező Gábor
2017-10-22 at 11:52
Bacsó Péter jelentette fel Mensáros Lászlót? Ezt nem tudtam, hol lehet erről olvasni?
Üdv.: MG
Gáspár Anett
2017-10-22 at 13:29
” A negyvenes évek végének főiskolájáról ma is alig tudunk valamit, Sinkovits Imre nyilvánosan éppúgy nem beszélt róla, mint Mensáros László és mások sem. Mert Bacsó Péter, Kovács András, Jancsó Miklós, Fehér Imre (öngyilkos lett) folytonos lélektaposó műproli maszkabáljai uralták az intézmény légkörét. ”
Bacsó nem csak Mensárost távolíttatta el a főiskoláról.
http://epa.oszk.hu/01300/01343/00057/pdf/20061025-07263.pdf
Sinkovits-Vitay András
2017-10-22 at 20:21
Úgy hívták őket, az “ötös fogat”, élet-halál urai voltak, Dobák Lajost is ők intézték el…Az ötödik B.András volt… Így igaz.
Gáspár Anett
2017-10-22 at 13:32
‘” Sinkovits
Imre beállt a felvonulók közé, naplójában nem rögzítette azt az emlékét, miszerint a Petőfi tér felé haladva, amikor a tömeg skandálta: „Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!” ismerős intonációra figyelt fel, hátranézett: főiskolás társa volt, aki nyolc évvel ezelőtt raccsolva mást követelt: „Nem állunk meg félúton, hehakció pusztuljon…” Ó, hát persze, Bacsó Péter viszi megint a szólamot.”
Névtelen
2017-10-22 at 14:20
Köszönöm!
Sinkovits-Vitay András
2017-10-22 at 19:39
Ez így történt !
tango47
2017-10-22 at 19:19
Pontos forrást nem tudok megadni, de szerintem hamar rá lehet találni. Akkor Bacsó volt a DISZ titkára a Főiskolán, ha jól tudom.
KARY
2017-10-22 at 11:18
Gennygóc balliberálisait mint az MSZP-t és az SZDSZ-t és azok kölykeit ,mint Momentumot ,LMP-t ,Kétfarkúakat ,Fodorékat ,………., stb. balliberálisokat kinevelte ,utódaikként az MSZMP és neveltjeik folytatják agresszívebben az amit a kádáristáik csinálta.
Ferenc
2017-10-22 at 10:36
Molnár efftárs, ott az MSZP élén! Íme egy újabb “nüansznyi” különbség, hogy hogy is mentek a dolgok Kádár muszkavézer nagypapid regnálása alatt és most!
Magd@
2017-10-22 at 10:17
Kíváló színész volt, feledhetetlen orgánummal, csak libabőrösen lehetett előadó estéit az Egyetemi Színpadon hallgatni.