Pesti Srácok

Elon Musk komoly pozíciót kap Donald Trump kormányában

Elon Musk komoly pozíciót kap Donald Trump kormányában

Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump. Valószínűleg ennek most nagyon nem örülnek a szivárványos progresszívek, a baloldal nyilvánvalóan attól retteg, hogy Elon Musk nagytakarításba kezd.

Trump közleménye szerint a két jelölt közösen dolgozik majd a kormányzati bürokrácia csökkentésén, a túlterjeszkedő törvényi szabályozás egyszerűsítésén, valamint a pazarló kiadások visszavágásán és szövetségi ügynökségek átalakításán.

Donald Trump célként fogalmazta meg az évente 6500 milliárd dollárt kitevő felesleges kormányzati kiadás megszüntetését.

A baloldal nyilvánvalóan retteg, hogy Elon Musk nagytakarításba kezd, ahogy annak idején a Twitter megvásárlásakor is megtette, és sorra rúgta ki a lábukat lógató woke haladókat a frissen megvásárolt cégétől.

Elon Musk milliárdos vállalkozó a választási kampány során csatlakozott Donald Trump munkatársi köréhez, Vivek Ramaswamy indiai származású vállalkozó Trump vetélytársa volt az elnökjelöltségért zajló előválasztáson, de visszalépett a javára.

Kedden keleti parti idő szerint a késő esti órákban Donald Trump közölte leendő belbiztonsági miniszterének nevét, aki Kristi Noem, Dél-Dakota állam kormányzója lesz.

Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.