Pesti Srácok

Elon Musk TruthGPT néven akar mesterséges intelligenciát létrehozni

Elon Musk TruthGPT néven akar mesterséges intelligenciát létrehozni

Elon Musk amerikai nagyvállalkozó a mesterséges intelligenciának (MI) az emberiségre gyakorolt veszélyeire hívta fel a figyelmet, és bejelentette, hogy a szerinte baloldali-liberális irányban elfogult ChatGPT nevű online program alternatívájaként létrehozza saját MI-platformját.

A Twitter és a Tesla milliárdos tulajdonosa és vezetője Tucker Carlson, a Fox News műsorvezetőjének hétfő esti műsorában kifejtette: a TruthGPT névre keresztelt alternatív mesterséges intelligencia "minden eszközével az igazság megismerésére és a világegyetem természetének megértésére törekszik majd". Musk kiinduló gondolata szerint az emberiség megértésre törekvő MI kevésbé valószínű, hogy az emberek elpusztítására törekedne. A milliárdos hangsúlyozta, hogy aggódik amiatt, hogy a ChatGPT-t "arra tanítják, hogy politikailag korrekt legyen". Az interjúban Musk aláhúzta a mesterséges intelligencia szabályozásának fontosságát, hozzátéve, hogy "nagy rajongója" az MI-platformoknak, de szerinte veszélyesebbek, mint az autók vagy a rakéták, mert megvan bennük a képesség az emberiség elpusztítására.

Mindeközben egy nevadai cégbírósági bejegyzés szerint Musk X.AI néven új vállalatot alapított. Az illetékes nevadai hatóság hivatali honlapja szerint az X.AI-t március 9-én alapították, a vállalat igazgatói posztját Musk tölti be, a cég titkára pedig Jared Birchall, aki Musk egyik legközelebbi tanácsadója. Elon Musk évek óta markáns véleményt fogalmaz meg a mesterséges intelligencia fejlődésével kapcsolatban, és véleménye szerint más technológiai nagyvállalatok vezetői, mint Mark Zuckerberg és Bill Gates csak "korlátozott" tudással rendelkeznek ezen a területen. Musk már a megalapításakor befektetett a ChatGPT-t üzemeltető OpenAI nevű start-up vállalkozásba, és a nonprofit MI kutatólaboratórium 2015-ös megalapításakor a vállalat igazgatótanácsának társelnöke lett. Három év múlva, 2018 elején azonban lemondott a posztjáról.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Musk az interjúban, hozzátéve, hogy az OpenAI ma már a Microsofttal szoros együttműködésben végzi tevékenységét, de már nem nonprofit, hanem piaci alapon. A milliárdos az interjúban röviden kitért az OpenAI cégtől történt 2019-es távozására is. Szerinte a Teslánál zajló mérnöki fejlesztési problémákra kellett összpontosítania, de elismerte, hogy a távozásában szerepe volt az OpenAI vezetői és a közte lévő véleménykülönbségeknek is.

– írta Musk egy korábbi Twitter-üzenetében, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alexander Becher

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.