“Kár volt pezsgőt bontani a HVG-ben, mások mellett ugyan ők is nagyon szeretnék, de nem állok le a Kinek a kulturális diktatúrája című cikksorozatommal” – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Szakács Árpád, a Magyar Idők újságírója, a MediaWorks központi szerkesztőségének főszerkesztője. Kiderült, Szakács nem tartja magát kultúrharcosnak. “Csupán anyagot akarok hordani a nemzeti politika épületéhez, mint szerény napszámos” – válaszolta kérdésünkre. Kiemelte, soha egy szóval sem mondta, vagy írta, hogy el kellene hallgattatni a balliberális művészeket, hogy ők nem érdemesek a támogatásokra, de a kiegyensúlyozottságot nagyon hiányolja. “A teljes balliberális holdudvart a Fidesz vezette kulturális igazgatás finanszírozza. Sőt, segíti a mindent elnyomó balliberális hegemónia fenntartását” – mondta Szakács Árpád, aki szerint a Nemzeti Kulturális Alap például politikai, ideológiai alapon részesíti támogatásban a balliberális művészeket. Az interjúból kiderül az is, Szakács véleménye szerint a jobboldal tud-e teret foglalni a kultúrában, és hogy kik az elhallgatott, elnyomott jobboldali, konzervatív művészek.
Mit üzent neked Orbán Viktor?
Nekem?
Igen. A HVG szerint a magyar miniszterelnöknek elege lett a kultúrharcoló Szakács Árpádból, ezért megszűnik a Kinek a kulturális diktatúrája című cikksorozatod a Magyar Időkben. Mint fogalmaznak: a megrendelő leállíttatta a sorozatot.
Miután nem volt megrendelés, így azt leállítani sem lehet. Gyanítom, a miniszterelnök ennél sokkal fontosabb dolgokkal van elfoglalva. Viszont kár volt pezsgőt bontani a HVG-ben. A cikksorozat nem állt le, senki nem üzent semmit, sőt, a Magyar Idők szombati számában jelenik meg a cikksorozat következő része, amelyet ráadásul pont azelőtt adtam le, mielőtt a HVG félretájékoztatta volna az olvasóit. Persze arra sem vették a fáradságot, hogy megkérdezzenek. Rontottam volna az esti mese színvonalát.
A cikksorozatod ugyanakkor a jobboldalon belül is megosztó. Benne volt, benne van a levegőben, hogy nyomásra, vagy önként, de mégis megszűnik a sorozat?
Néha én is éreztem úgy magam, mint Takaró Mihály tihanyi várkapitány 1558-ban, amikor azt írja egyik levelében: „énnekem előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben mind ellenség.” Komolyabbra fordítva a szót: nincs benne a levegőben a sorozat leállítása, és különben is, miért lenne rá szükség? Semmilyen különleges dolog nem történt, mint az, hogy a konzervatív, polgári oldalon belül is elkezdődött egy vita. Hogy miért lehet ez megosztó? Azért, mert sokan szándékosan félreértelmezik írásaim lényegét. Tizenegy hónapja jelent meg a sorozat első része. Kevesen tudják, de a kultúrharcot a balliberális oldal kezdte. Egy éve, szeptember 18-án jelent meg a Népszavában a Kollaboráció, vagy a művész erkölcsi tartása című egyoldalas írás. Nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ebben a kolumnás cikkben ugyanis a baloldal, a liberálisok nekiestek Stohl Andrásnak, amiért a színész elvállalt egy munkát a Vajna-féle TV2-nél. A polémia pedig azzal folytatódott, hogy el lehet-e egyáltalán fogadni a pénzt a jobboldaltól? Vágvölgyi B. András konkrétan meg is fenyegette a balliberális szereplőket, hogy ha pénzt fogadnak el a rendszertől, a NER-től, akkor annak következményei lesznek, jön majd részükről az elszámoltatás.
Ekkor döntöttem el, hogy feketén-fehéren bemutatom a kulturális világ finanszírozását, azt, hogy a teljes balliberális holdudvart a Fidesz vezette kulturális igazgatás finanszírozza. Sőt, segíti a mindent elnyomó balliberális hegemónia fenntartását. Nem az a baj, hogy pénzt kapnak. A probléma az, hogy ezek a kitömött figurák bel- és külföldön egyaránt azt hangoztatják, hogy őket itthon elnyomják, nem kapnak pénzt és lehetőséget, a Fidesz a legkeményebb diktatórikus eszközzel üldözi és lehetetleníti el őket. Nézzünk tükörbe, ez a helyzet nem jöhetett volna létre a kulturális igazgatásban dolgozók cinkossága nélkül. Bizony, sokaknak fontos felelőssége van ebben. Nem csoda, hogy nekik nem tetszik a helyzetkép bemutatása.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Szoktál következtetéseket levonni, ha ránézel egy fotóra? Bereményi Géza például azt mondta, hogy rápillantott a képedre és egy hülyét látott…
Engem ez egyáltalán nem érdekel. Mindenki azt gondol, amit akar. Mindenki vállaljon felelősséget a mondataiért.
Tóth Vera kifejezetten arra kért, hogy ne az ő nevét tűzd a zászlódra.
Nem is tűztem. Pont őt idéztem szó szerint, ő maga panaszkodott arról, hogy mellőzve van. Megjegyeztem, hogy ő aztán tényleg távol áll a Fidesztől, mégis ki van szorítva, pedig erre nincs magyarázat. Milyen érdekes, hogy a cikkem megjelenése után a Petőfi rádió elkezdett Tóth Vera-számokat játszani. Csoda történt?
Mindenesetre sokan és hangosan kikérték maguknak a cikkeid állításait. Még petíció is indult ellened, hogy ne írj többet, no meg azért, hogy sóval hintsék be a cikksorozatod helyét is.
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy egy befolyásos kör egy cikksorozat betiltását követelje. Úgy látszik, sokan még a kommunista diktatúrában képzelik magukat.
Rengeteg sajtótámadás érte a személyedet az elmúlt fél évben. Gyakorlatilag te lettél a fő gonosz. Hogyan éled meg ezeket a karaktergyilkossági próbálkozásokat?
Engem ezek soha nem érdekeltek. A konstruktív kritikára nyitott vagyok, de az ő értékítéletük egyáltalán nem foglalkoztat. Mindenkit arra bátorítok a konzervatív oldalon, hogy senki ne üljön fel a balliberális megmondóembereknek, ne az ő dicséretükre várjanak, ne azt lessék, mit mondanak, mert az ő teljes spektrumuk, a politikusaiktól a sajtójukig egy többszörösen bukott eszmerendszer hívei és szócsövei. Nehogy már a saját magunk értékrendszerét, kulturális világát úgy ítéljük meg, hogy az tetszik-e nekik, vagy sem. Ne azzal foglalkozzunk, hogy a másik tábornak milyen esztétikai szempontjai vannak a mi kulturális világunkkal kapcsolatban. Ők már megbuktak, elsodorta őket a szél, ott vannak a történelem szemétdombján. Mi pedig nem lehetünk örökké másodikok.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Az ugyanakkor mégis járhatatlan út, hogy őket elhallgattassák és az ő kulturális hegemóniájukat úgy törjék meg, hogy a baloldali után egy jobboldali kulturális diktatúra épül ki.
Ez valóban szörnyű lenne. Egy szóval sem mondtam, vagy írtam soha, hogy őket el kellene hallgattatni, vagy hogy ők nem érdemesek a támogatásra. A balliberális kultúrtábor értékes embereire, munkáira szükség van, legalább annyira, mint a kiegyensúlyozottságra.
Nem létezőre, más minőségűre lehet kiegyensúlyozottságot építeni? Erre mondta azt L. Simon László, hogy a jobboldalnak előbb ki kell termelnie a saját kútfőit, a saját Kertész Imréit, a saját Enyedi Ildikóit, és csak utána lehet kiegyensúlyozottságot követelni. Nincs igaza?
Nincs, mert a jobboldalnak megvannak a saját kútfői, amiket sajnos elfelejtettek észrevenni és felkarolni az arra illetékesek. Csontos János az egy évvel ezelőtt megjelent Írókorzó című munkájában sok olyan kortárs, kiemelten fontos írót mutat be, akiket helyzetbe lehetne hozni. A Magyar Írószövetség Nyitott műhely címmel két vaskos kötetet jelentetett meg, amelyben pedig rengeteg mellőzött, de értékes és tehetséges művész szerepel. Ez csak két példa, de ebben is van legalább száz fantasztikus alkotó, és még véletlenül se nevezzük őket jobboldalinak, mert ennél bonyolultabb a kép. L. Simon László nyilatkozott cifrábbakat is, csütörtökön az RTL Klubon azt mondta: “Nem mondhatja ma Magyarországon egyetlen konzervatív alkotó sem, hogy politikai okokból nem támogatják, mert az ő politikai nézetei miatt kirekesztik valamilyen pályázatból”. Próbálok diplomatikus lenni: ez vérlázító!
A cikkeidben hozott példákból mégis az látszik, hogy ágyúval lősz verébre, és íjjal vaddisznóra. Egyetértesz?
Nem, mert senki nincs az én célkeresztemben, én senkit nem akarok elhallgattatni, levetetni a repertoárról. Cikksorozatom lényege, hogy akik diktatúráznak, kritizálják a rendszert, és tulajdonképpen a rendszer ellenségei, azok közben mennyi támogatásban részesülnek. Ez több, mint immorális magatartás.
Nem hibás koncepció az, hogy Kiss Tiborokról, Geszti Péterekről, Tóth Verákról írsz, és nem arról, hogy a rendszer felépítésében, a támogatások kiosztásában hol a hiba és azért ki a felelős? Nem arra kellene felhívni a figyelmet, hogy hol kellene beavatkozni a struktúrába és hogyan? Hogy kik irányítják a kulturális finanszírozás rendszerét? Hogy osztanak-e politikai, ideológiai alapon támogatásokat? Találkoztál ilyennel? Van erre példád?
Az interjúra jövet az egyik antikváriumban megálltam és vettem egy 1895-ben megjelent könyvet. Jancsó Benedek előszavában pedig találtam egy idézetet, ami a cikksorozatomat is jellemzi: „Célom sokkal szerényebb. Feladatom elvégezni a kérdésben az igazságtól vezérelt kutatómunkát. Hogy aztán az általam nyert eredményeket miként fogja értékesíteni a gyakorlati politika, az nem az én dolgom. Csupán anyagot akarok hordani a nemzeti politika épületéhez, mint szerény napszámos”. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a kultúrpolitika irányításába véleményszinten sem akarok beleszólni, mint ahogy a rendszer felépítésébe se. Ez szereptévesztés lenne. Ki vagyok én? Hogy jövök ehhez? Ugyanakkor igazad van. Rengeteg igazságtalan helyzet van.
Rudán Joe Magyarország egyik legjobb hangú rockénekese. November 23-án, Pécsen lesz az életműkoncertje az 55. születésnapja alkalmából. Mindössze egymillió forintot kért támogatásként a nagy költségvetésű programhoz. Természetesen egy fillért sem kapott, mindeközben Palya Beának jutott 12 millió. De lemezt készíthetnek, koncertezhetnek állami pénzből olyan kiöregedett SZDSZ-esek, mint Koncz Zsuzsa, a Pa-Dö-Dő-s Falusi Mariann, Gerendás Péter, Müller Péter stb. Nagyon helyes, mondom még egyszer, nem ezzel van a baj, hanem hogy az miként lehet, hogy például a Kerecsen együttesnek 500 ezer forint sem jut semmire? Ezekről mind az NKA, a Nemzeti Kulturális Alap döntött, amelynek 25 éves évfordulóján Bródy János lesz az egyik sztárvendég. A Tanácsköztársaságot dicsőítő kiadvány megjelenését szintén az NKA támogatta. Az adófizetők pénzéből a magyarokat gyilkoló 1919-es Tanácsköztársaságról láthatott napvilágot történelemhamisító könyv. Jól van ez így?
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Esterházy Péter jó író?
Szerintem nem jó író, de ez a saját véleményem és a saját ízlésemet nem akarom ráerőltetni senkire. Mindenki olvasson Esterházyt, lehetőleg jó sokat, aztán majd eldöntheti, hogy jó író-e, vagy sem.
Ki a kedvenc kortárs magyar, jobboldali íród, aki mellőzött?
Ez nagyon nehéz kérdés. Talán Tárnok Zoltán. Az ő munkássága művészetileg, esztétikailag kimagasló. A fiatalok közül Pataki Tamást ajánlom mindenki figyelmébe, egy igazi őstehetség. A Bán Mór néven publikáló Bán Jánost pedig világklasszisnak tartom. Orbán János Dénes és Toót-Holló Tamás eredetisége utánozhatatlan. Most olvasom Jezsó Ákos Megyek túlra című könyvét. Hihetetlenül jó munka. Párhuzamosan olvasom Hanczár János Szerelem a Gulág árnyékában című munkáját. Több, mint figyelemreméltó. Álljunk meg itt, mert hosszú lenne a névsor. Még kiderülne, hogy van kulturális alternatíva.
Ki a kedvenc rendeződ, képzőművészed, zenészed?
Erre még nehezebb válaszolni. Szilágyi Andort csak azért emelném ki, mert az ő szakmai karrierjét szó szerint tönkretették a Mansfeld című film után. Párkányi Raab Péter munkái ugyancsak lenyűgöznek. Rockzenei vonalon Schuster Lóránt csodálója vagyok. Mindenki számára igazi példakép lehet. Ezen kívül kevésbé populáris zenekarokat hallgatok, mint például a Moby Dick, Archaic, Crowhill Tales, Bornholm, Sear Bliss, Nadir, Athame, Witchcraft, Ahriman, Turulvér. Mielőtt bárki lefideszesezné a fenti alkotókat, jelzem, fogalmam sincs róla, hogy ki, mit gondol politikailag, és nem is érdekel.
Kultúrharcos vagy?
Ugyan, miért lennék az?
Mit tippelsz, lesz változás? Véget ér a liberális kultúrdiktatúra? Tud a jobboldal teret foglalni a kulturális oldalon?
Bízom benne, hogy igen.
Meddig folytatod a cikksorozatot?
Kimeríthetetlen a forrás, korlátlan az adat és információ, ami rendelkezésre áll. Nem döntöttem el, hogy meddig folytatom. Az biztos, hogy sokkal tovább, mint ahogy például a HVG szeretné.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS