Pesti Srácok

Elrabolták a WHO egyik orvosát Maliban

Elrabolták a WHO egyik orvosát Maliban

Ismeretlen fegyveresek elrabolták az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik orvosát Mali keleti részén - közölte az ENSZ sajtóirodája kedden. Mahamadou Diawarát hétfőn hurcolták el úgy, hogy az autójából rángatták ki Menakában. A város az ország keleti részén fekszik, ahol jelenleg aktívak az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportok.

Az ENSZ közleménye szerint a támadók csak az orvost vitték magukkal, a férfi sofőrjét nem. Diawara a WHO megbízásából 2020 eleje óta irányította az erőszak által fenyegetett távoli közösségek orvosi ellátását. Malit az országban 2012-ben kitört felkelés óta politikai, gazdasági és humanitárius válság sújtja, amely elősegítette a dzsihadisták térnyerését. Az Iszlám Állam és az Al-Kaida szövetségesei rendszeresen támadnak meg civileket, katonákat és az ENSZ békefenntartó erőit is. Az ország középső része az erőszak melegágya, és a konfliktus a szomszédos Burkina Fasóra és Nigerre is átterjedt. A dzsihadisták jelentős területeket foglaltak el, emberek ezreit ölték meg, és csaknem kétmillió embert elhurcoltak el.

Forrás: MTI/ kép: who.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.