Pesti Srácok

Elutasították a perújítást a Balla Irma-gyilkosság ügyében

Elutasították a perújítást a Balla Irma-gyilkosság ügyében

Elutasította a Balla Irma meggyilkolásáért elítélt férfi perújítási kérelmét a Debreceni Ítélőtábla – tájékoztatta a bíróság szóvivője szerdán az MTI-t. Fórizs Ildikó közölte: a táblabíróság D. L. elítélt beadványára perújítási nyomozást rendelt el a Balla Irma-ügyben 2020 novemberében. Az elítélt olyan körülményt, eddig nem ismert bizonyítékot prezentált, amelyet eddig nem vizsgált a bíróság.

Azt állította, ő nem bántotta a sértettet, viszont látta, amint az asszonyt a fia bántalmazta, és azt is észlelte, hogy a helyszín közelében rejtette el a bántalmazás eszközét és más dolgokat is. A perújítási nyomozás célja annak eldöntése volt, hogy az elítélt által szolgáltatott adatokra tekintettel van-e helye perújítási eljárás elrendelésének. Az ORFK bűnügyi főigazgatóságának a perújítási nyomozást két hónapon belül kellett lefolytatnia.

Elutasították az indítványt

A nyomozást – amelynek idejét többször meghosszabbította az ítélőtábla – a rendőrség érdekkörében felmerült kizárási ok miatt végül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le. A nyomozás alapján a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a perújítási indítvány elutasítását indítványozta, a vádlott azonban fenntartotta perújítási kérelmét. A szóvivő jelezte: a Debreceni Ítélőtábla szeptember 20-án a perújítási indítványt, megalapozottság hiányában elutasította. Az ítélőtábla indoklásában kiemelte: akkor van helye perújításnak, ha az adott ügyben olyan új bizonyíték merül fel, amelynek értékelésével olyan eltérő tényállás állapítható meg, amely valószínűsíti, hogy a büntetőjogi főkérdésekben az alapügyben hozott ítéletet ténylegesen meg kell változtatni.

PestiSracok facebook image

Új bizonyítékot nem hozott fel

Az ítélőtábla megállapította, hogy a terhelt a perújítás elrendelésére alkalmas új bizonyítékot nem hozott fel. A perújítási nyomozásban kihallgatták D. L.-t, helyszíni szemlét tartottak, kihallgatták a vádlott családtagjait is. A vallomások nem tartalmaztak új információkat és az indítványban megjelölt bűnjelek utáni kutatás sem vezetett eredményre. D. L. lényegében az alapügyben végzett okszerű és törvényes bizonyítékértékelést támadta, új bizonyíték megjelölése nélkül – áll a közleményben.

Balla Irma volt debreceni fideszes önkormányzati képviselő 2007. április 6-ai megölésével eredetileg az áldozat fiát vádolták meg, akit a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt el is ítélt 12 év fegyházra. A Debreceni Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el, és a Debreceni Törvényszék – bizonyítottság hiányában – első fokon felmentette a vádlottat, majd az ítélőtábla 2013 szeptemberében helybenhagyta a felmentő döntést. A gyanú már korábban D. L.-re terelődött, aki ellen végül 2015 decemberében emeltek vádat, és tavaly februárban ítélték el jogerősen tizenöt év fegyházra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.