
A kedves olvasók elhihetik, mennyire szívemen viselem, hogy éppen mi történik a dollármédia propagandistáival, úgy szakmailag, mint emberileg. Mindenekelőtt pár distinkciót érdemes leszögezni. Nem azért, mintha ne lennének mindezzel tisztában, de mégis. Akik ezen médiumokban dolgoznak, azok kivétel nélkül, minden egyes munkásuk egyetértésével és beleegyezésével külföldi érdekeket segítenek, vagy éppenséggel – ha mi jól végezzük a munkánkat – segítenének elő.
Lehet ezt csűrni-csavarni, kifogásokat meg itt-ott jobb arcokat keresni, de egy dolgot mondok erre: ők szabályosan gyűlölnek minket. Azt gondolhatják, hogy ezek nagy szavak, de minket személy szerint is gyűlölnek, és ami ennél is fontosabb: mélységesen gyűlölik azokat az értékeket, amelyek számunkra fontosak.
Százszor beszéltünk már arról, ezért itt bővebben bele sem megyek, hogy gyűlölködésük veleje és alapja a sikertelenségük, még inkább a mi sikerességünk. Hiszen egészen addig, amíg a jobboldal nem lett korszakalkotóan sikeres idehaza, addig ezt a nagy gyűlöletet egyáltalán nem volt szükséges ennyire szenvedélyesen kiélni. Nyilvánvalóan ekkora gyűlölet nem is volt bennük. Mitől lett volna? Mindig nyertek, minden téren a saját politikájuk és elgondolásuk érvényesült, az egyszeri jobboldali meg nagy általánosságban pontosan tudta, hol a helye, meddig mehet el, nem kellett különösebben ütni.
De higgyék el, azért olyan kvázi jobbos is volt, aki igencsak szerette, ha ütötték, ettől érezte, hogy ő valaki. Őket mostanság úgy lehet ismerni, mint az Igazi Konzervatívok. Úgy európai, mint gyurcsányi értelemben vett konzervativizmus ez. Ha szűkíteni akarom a kört, a Válasz Online-tól a Hangon át egyenesen Bod Péter Ákosig és társaságáig találhatjuk meg őket. Szomorú, kihalásra ítélt csoport ez, mint 65 millió évvel ezelőtt az utolsó, szórványokban még megmaradt dinoszauruszok. Az áruló kenyere nehéz, keserű kenyér, és ők sokkal utálatosabbak, mint egy megveszekedett baloldali valaha is lesz. Ennek okát sem szükséges szerintem különösebben latolgatni. A balos, az olyan, amilyen, hát nyilván úgy gondolkozik, ahogy, ilyen a természete, politikai neveltetése, ezt tudja.
Az áruló, az más tészta. Az lefalcolt, vamzerré vált. Vele szemben még annyira sem lehet meg a legkisebb bocsánat sem.
No, de vissza a dollármédiához! Tudják, ökölbe szorult fejjel nehéz szellemesnek lenni. Nekem legalábbis mindig ez jut eszembe, amikor a 444-től a Telexig még mindig megpróbálják hozni a régi, matulás stílust, az egész gonzóság hazai keltetőjét – ha emlékeznek még erre, akkor Önök is rendkívül régóta olvasnak közéleti sajtót –, de gyűlölködve ez nem megy. Olyan hamar kibukik a lóláb, hogy az valami hihetetlen. Mert akár parodizálni, akár kifigurázni csak úgy lehet valamit vagy valakit, hogy a kiparodizálandót vagy kifigurázandót valójában minimum is tiszteled. Ha nem így van, az egész olcsóvá, híggá, szagossá válik. Valami ilyesmi a lelkülete ezeknek a srácoknak és lányoknak. Ettől még persze nem volna kötelező zsoldosokká is válniuk az amcsi baloldal érdekeit megjelenítve Magyarországon, de a sors különös, perverz fintora miatt ez a két szomorú szélsőség összeér.
Nézzék csak meg, mi zajlik a 444-nél! Először toxikus munkahelyi hangulatról kell tudomást szereznünk, ahol a dolgozók élhetetlen körülményekről panaszkodnak – vesd össze ezt még ezzel, hogy ők azok, akik a leginkább élére állnak minden olyan cselekedetnek és felvetésnek, amely a toxikusság ellen irányul, hát még, ha az a toxikusság maszkulin –, majd sorra mondanak fel a munkatársaik, miközben saját bevallásuk szerint is átszervezésre került sor.
Mi több, a Telexnél is egy alapító, korábbi főszerkesztő hagyta ott a hajót. Mi jöhet itt még? Ács Dani nem ferencvárosi propagandista lesz, hanem elmegy Gulyás Marxihoz szerkesztőnek? Uj Péter nem Váncsa-lightként ad gasztronómiai tanácsokat, hanem ír egy jó cikket? Esetleg Bede újra elmegy a világvégére, hogy sajátos szórakozást nyújtson azzal, ahogy valójában mindenki mást lenéz, aki nem privilegizált, felső-középosztálybéli, a Vasfüggöny innenső oldaláról is már gyerekként, szüleivel hogy, hogy nem világot látó, fehér férfi?
Mit kell még elviselniük ezeknek az embereknek?!
Nincs rajtuk mit sajnálni. Mert a mindenszarizmus hazai fellegváraiban fizethetnek a megbízóik akármennyit is, egy idő után az idült gyűlölködés és sikertelenség szabályszerűen toxikus hangulatot eredményez. Nem lehet így normális életet élni, na. Úgyhogy srácok, élvezzétek még ki azokat a dollárokat, aztán irány a süllyesztő.
angelblind652
2023-05-16 at 09:44
Ungarn über alles !
Elárultad magadat! Te is abba az iskolába jártál, ahol a gallyat – gaj-nak írják!!!
angelblind652
2023-05-16 at 09:42
Ezt megint benézted Kristóf! NEM BAJ VAN A LIBERÓS SAJTÓBAN, CSAK ÁTRENDEZŐDÉS, ELŐRE KERÜLNEK A VÁLASZTÁSBAN A ZSÍROS FIZETÉST, POLITIKAI TOVÁBBKÉPZÉST, ESETLEG KÜLFÖLDI UTAKAT KÍNÁLÓ ÚJSÁGOK! Nincs itt semmi látnivaló. Ennyi.
Orientál
2023-05-05 at 15:20
Ez a 444 elindult egy olyan úton mint a kommunista Sztálin elvtársuk ahogy elintéztette Trockij elvtársát Mexikóban ,ez ám a balliberális zöld hagyomány szokás.
Mackósajt
2023-05-05 at 12:44
Vánnyadt bácsi
Ez a matula nem az a Matula : https://hu.wikipedia.org/wiki/Matula_Magazin
Tudományos libsizmus
2023-05-04 at 22:46
Egymást ölik a kommunisták. Ahogy szokták. Nekem tetszik.
Solaris
2023-05-04 at 22:27
Ha nincs nőd élvezz anégynégy4re…
bl
2023-05-04 at 19:53
Azért lettek 444, mert 666 szor, 0,666.. az egyenlő 444. Számmisztika: ördög x ördög a négyzeten. Igazi qubitos tudomány. Hehehe.
Ungarn über alles !
2023-05-04 at 19:37
mit se mondikáljak: feltűnően undort keltő, amikor a jobbos média le-fikázza ezt a csürhét, másnap meg a olvasottságról és hatásukról zengedeznek, hogy milyen jó is hogy gajra mentek…
Pórász Ármin
2023-05-04 at 18:05
Csak nem a 444 napig tartó iráni túszdráma és a látványos amerikai katonai fiaskó miatt lettek 444?
Grimmbusz
2023-05-04 at 13:47
Nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy ebből is az lesz mint anno az Indexszel…osztódással fog szaporodni…előbb 555, aztán hetedhetvenhét (a 666 durva lenne… :-X )
Aztán mire a következő szerkesztőség szépen összeáll, Gulyás is hazatér a kiképzésről, Ámerikából…
(hm…csak nem pont Pressman bácsi gründol össze épp egy amerikai szócsövet? Nomen est omen…lehet nem présember, hanem sajtós?)
Orientál
2023-05-04 at 12:59
Amely 444 a korrupt hazug hazaáruló országunkat kifosztó balliberális komcsi fasiszta Gyurcsányékat szolgálja ,na nnál a 444-nél megmutatkozik hogy mint a kommunista Sztálinék a saját kommunista elvtársaik egy része – Trockijék – ellen fordulta.
Vánnyadt bácsi
2023-05-04 at 10:31
Kristóf, sok az idegen szó, sok a féltudás, pl “matulás” mit jelent? Matula pozitív, tudásával, helytállásával és életbölcsességével példamutató férfikép. Tudod melyik könyvben? Rájuk negatívumként hozod fel, miért? Vágom, hogy tetszik a sok publikálás,de felesleges, muci-ízű idegen szavaid helyére keress magyart, szívből kívánom, a Modoros blogba nem erdemes bekerülni ilyen fiatalon (se).
Khrr!
2023-05-04 at 09:50
Szerintem sok értelmes cikk is van a 444-en. A Qubit csapat által jegyzett írások mind nagyon jók, de vannak olyan közéleti és politikai írásaik is, amiket érdemes elolvasni. Vegyük például a szudáni fejleményeket és a konfliktus eredetetét! Szívesen olvasnék erről elemzéseket a joboldali médiában is, például a Pesti Srácokon, de eddig csak a Telex és a 444 vette a fáradságot, hogy bővebben is írjon róla.
A cinikus hangnemet a 444-en egyáltalán nem szeretem, de ebből a Pesti Srácokon is akad bőven. Így megy ez.
Puncius Pinatus
2023-05-04 at 09:39
Nekem nagyon teszik élvezem, már ejakuáltam is!
Minden nap szerezzetek hasonló örömet.
Uncle Ment
2023-05-04 at 09:13
Gratulálok Kristóf a cikkhez.
Sugárzik belőle az az attitűd,
amivel “vádolod” őket.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-05-04 at 09:05
Csak óvatosan az örömködéssel. A végén a 444 feloszlik, szétrohad belülről, és jönnek az ENSz kéksisakosok, hogy a Zorbán megszüntette az egyetlen ellenzéki platformot, a bőgatyás magyarok xaros csizmával tiporják a sajtószabadságot (a tiprás tetszés szerint bővíthető: jogállamiságot, emberi jogokat, szólásszabadságot, haladást és az aberrációk terjesztéséhez való jogot).
hivő
2023-05-04 at 08:14
Több mint tiz éve
a választok eltolták
Őket a zsiros vályutol.
Őket.., akik magukat
minden az emberiség zenitjének
tartják.
Revy
2023-05-04 at 07:39
Akiket a gyűlölet vezérel, azok minden időben, mindig megbuknak. Pláne, ha állandóan hazudoznak.
khm
2023-05-04 at 07:26
Alighanem új szaporodási helyet találtak ezek az élősködők.
Mi fooyik itt?
2023-05-04 at 07:15
444? Ugyan! Átcsoportosítás.
Inkább kezdjétek el a főváros kanpányát úgy, hogy ne mantrázzátok azt szertefele, hogy “úgyis megszavazzák Kamugerit, lemondhatunk tóla”.
.
Egyre erősebb a gyanúm, hogy a kormánypártok szándékosan engedték át a fővárost, és most sem akarják visszaszerezni.