Pesti Srácok

Emberre veszélyesebb, genetikailag módosított koronavírusokat teszteltek volna denevéreken Vuhanban

Emberre veszélyesebb, genetikailag módosított koronavírusokat teszteltek volna denevéreken Vuhanban

Emberre sokkal veszélyesebb, genetikailag módosított koronavírusokat akartak élő denevéreken tesztelni a Vuhani Virológiai Intézet tudósai, mintegy másfél évvel azelőtt, hogy az első Covid-19-es esetet regisztrálták volna. A vuhani intézet támogatást kért a projektre az Egyesült Államokban, de a DARPA, a Pentagon titkos, fejlett, hadászati (vagy védelmi) kutatási részlege visszautasította az ajánlatot - derül ki az Index cikkéből.

A cél jó szándékú volt: azért akartak „kiméra fehérjetüskéket” teregetni denevérbarlangokba, majd embereket is megfertőzni, hogy kielemezzék a koronavírus jelentette veszélyt, a járványkitörés lehetőségének elébe menjenek, és akár még a megfertőzött denevéreket is beoltsák. A 14 millió dolláros támogatástól azonban azért esett el a vuhani intézet, mert a DARPA attól tartott, a vuhani funkciónyereség-kutatással – amelynek célja genetikailag megváltoztatni a szervezetet oly módon, hogy fokozza annak biológiai funkcióit – a vírus még fertőzőbb és még veszélyesebbé válna.

Beszteroidozott laborszökevény

Mindez abban a dokumentumban olvasható, melyet a DRASTIC online nyomozócsoport hozott nyilvánosságra. Ez a csoport kutatta fel azt, hogy a koronavírus nagy valószínűséggel egy beszteroidozott laborszökevény. A nyomozócsoport állítása szerint a Trump-kormányzat egy tisztségviselője is megerősítette a szóban forgó dokumentum hitelességét. Ez pedig a DRASTIC szerint megalapozza azt a teóriáját, mely szerint a világjárványt okozó új típusú koronavírus mesterséges eredetű. A New York Post megjegyzi: a kutatók vizsgálódásainak legfrissebb eredménye egy héttel azután látott napvilágot, hogy republikánus törvényhozók felszólítottak Anthony Fauci elnöki egészségügyi tanácsadó beidézésére. Felmerült ugyanis a gyanú: Fauci hazudott arról, hogy az ő vezetése alatt álló Nemzeti Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézete (NIAID) finanszírozta volna a vuhani koronavírus-kutatásokat. Fauci szerint nem helytálló az az állítás hogy a NIAID funkciónyereség-kutatásokat finanszírozott volna Vuhanban. azt nem tagadta, hogy az intézet pénzt adott volna a vuhani labornak, csak nem éppen génmanipulációra.

PestiSracok facebook image

Több dokumentum is arra utal viszont, hogy bizony jött onnan pénz dögivel, mely a laborszökevény-teóriát az elejétől fogva cáfoló Peter Daszak brit biológus nevével fémjelzett EcoHealth Alliance nevű szervezeten jutott el a vuhani intézetbe. Az említett denevér és emberi kísérleteket az EcoHealth Alliance-szel együttműködésben fundálta ki a kínai labor. A Fauci vezette intézet 3,1 millió dollárt ítélt meg a Vuhani Virológiai Intézetnek 2014 és 2019 között, majd ezt megújították, amit a Trump-kormányzat 2020-ban leállított. Ebből az összegből 599 ezer dollár jutott denevér eredetű koronavírusok kutatására.

Forrás: Index; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?