A kormány köszönetét és megbecsülését fejezi ki az egészségügyi dolgozóknak, akik egész évben és az ünnepek alatt is áldozatosan dolgoznak a koronavírusos és minden más beteg ellátásában – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy a járvány mindennél nagyobb terhet ró a betegek ellátását végző orvosokra, ápolókra és mentőkre. “A köszönet mellett fontos az is, hogy életpályájukat kiszámíthatóbbnak érezzék, és anyagilag is érezzék a megbecsülést. Ezért indítottuk minden idők legnagyobb ápolói béremelési programját és januártól jelentős orvosi béremelési program is kezdődik” – hangzik a közleményben.
A tárca szerint az elmúlt években a legnagyobb arányú bérnövekedés az egészségügyben ment végbe, és a béremelés ezután is folytatódik. 2021-ben elindul az orvosok átfogó béremelési programja, 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő. Felhívták figyelmet, hogy az elmúlt évek béremeléseinek és egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően ma hatezerrel több orvos dolgozik itthon, mint 2010-ben, és számuk várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a 2021-ben bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt majd az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozóknak. A közleményben a jogállási törvény egyik kiemelendő előnyének nevezték, hogy az orvosok bértáblába sorolásakor már nemcsak a közszférában, hanem minden olyan egészségügyi jogviszonyban eltöltött időt figyelembe vesz, amely az orvosok szakmai tapasztalatát gazdagította. Így a külföldön töltött évek is beszámíthatók lesznek a közalkalmazotti jogviszony időtartamába.
Emellett folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése is: 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Idén kétszer is volt ápolói béremelés: 2020 januárjától tizennégy százalékkal, novembertől pedig újabb húsz százalékkal emelkedett az ápolók bére. A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további harminc százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése. Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány. Ezen felül az egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forint juttatást is kaptak a veszélyhelyzet alatti helytállásukért. A kormány arról is döntött, hogy jövőre másfélszeresére, 71,5 milliárd forinttal emeli meg a háziorvosi praxisok finanszírozását. A 2021-es költségvetés összesen közel 140 milliárd forintot biztosít erre a célra – olvasható az Emmi közleményében.
Forrás: MTI; Fotó: PestiTV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS