Pesti Srácok

Emmi: Nem lesz hosszabb a tanév, elhalasztják a minősítéseket

Emmi: Nem lesz hosszabb a tanév, elhalasztják a minősítéseket

Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította volna a tanévet – írja az Emmi csütörtöki közleményében.

Kiemelik: kezdeményezték a rémhír terjesztőivel szemben a nyomozás megindítását. Mint hozzátették, nem módosul a tavaszi szünet időpontja sem, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden pedagógusnak köszöni az elmúlt hetek áldozatkész munkáját, amely a tantermen kívüli, digitális munkarendre való sikeres átállást lehetővé tette – írja a közlemény. Az emberi erőforrások minisztere a veszélyhelyzetre való tekintettel úgy határozott, hogy a minősítéssel és tanfelügyelettel kapcsolatos folyamatban lévő eljárásokat a 2020/2021-es tanévre halasztják; az Oktatási Hivatal valamennyi érintett pedagógust közvetlenül értesíti majd az átütemezésről. A halasztás érinti a gyakornokok májusban esedékes minősítését is, amelyre ugyancsak az ősszel kerül sor, így semmiféle joghátrányuk nem keletkezik – áll a közleményben.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?