Pesti Srácok

Enyhébb büntetéseket javasol a Soros-szervezet

Enyhébb büntetéseket javasol a Soros-szervezet

A Magyar Helsinki Bizottság elengedne rabokat, enyhébb büntetéseket javasol, eközben Brüsszel fizette a Soros-szervezet börtönmonitoring kampányát – áll a Tűzfalcsoport legújabb cikkében.

A Soros-hálózathoz tartozó Magyar Helsinki Bizottság 2015. decemberi közleményében arról számolt be büszkén, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 231 millió forintos kártérítést ítélt meg 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt. Az összesen négy döntésből származó kártérítések általában 2,5 millió és 9 millió forint között változtak, illetve a Soros-szervezet arra is rámutatott, hogy több ezer eljárás van folyamatban az „Európa legzsúfoltabb börtönrendszerével bíró” Magyarországgal szemben a rossz körülmények és a hazai jogorvoslat hiánya miatt – olvasható a Tűzfalcsoport legújabb bejegyzésében.

Enyhébb ítéletek, kevesebb fogvatartott

A Helsinki Bizottság szerint az lenne helyes, hogy

  • alakítsanak ki egy mechanizmust, amely alapján bírósági döntéssel lehetőség nyílik egyes („csekély súlyú bűncselekmények miatt elítélt”) fogvatartottak szabadon bocsátására, ha a börtönök telítettsége meghaladja a 100%-ot – jelenleg több, mint 120% ez az arányszám;
  • képezzék, érzékenyítsék a bírákat és ügyészeket, hogy a szabadságelvonást valóban csak végső eszközként alkalmazzák;
  • csökkentsék az elzárással fenyegetett szabálysértések számát;
  • illetve szerintük szabadságelvonás helyett házi őrizet kellene.

A Soros-szervezet hivatkozik arra is, hogy az ENSZ egy munkacsoportja szerint a jogszabályi rendelkezések ellenére például az előzetes letartóztatás alkalmazása inkább „mindent megelőző”, mint végső eszköz. Talán ez inspirálta a Soros-szervezetet, amikor 2013-ban azért aggódott, hogy lesz-e merülőforralója a raboknak, vagy tudnak-e megfelelően tv-t nézni.

Akik megbánták „bestiális bűnüket”, ne üljenek életük végéig a hűvösön

A hazai börtönviszonyok iránti élénk érdeklődés mellett a Magyar Helsinki Bizottság „szemet vetett” a bírósági ítélkezési gyakorlatra is – 2009 márciusában az Alkotmánybírósághoz fordult és indítványozta, hogy mondja ki az akkor hatályban levő Btk. tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre vonatkozó szabályainak alkotmányellenességét a taláros testület, azok egyidejű megsemmisítése mellett.

A Magyar Helsinki Bizottság a tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel szemben pedig úgy érvel, hogy esélyt kell adni annak a szabadulásra, aki valóban megbánta és megbűnhődte saját korábbi bestiális bűneit, aki megváltozott, aki más ember lett.

Brüsszel fizette

Azzal már korábban tisztában voltunk, hogy a Magyar Helsinki Bizottság – az eddig megismerhető legutóbbi adat szerint, 2018-ban – mérleg szerinti bevétele 457 417 709 forint volt. Összehasonlításképpen például a Magyar Szocialista Párt 2017. évi normatív párttámogatása 423 944 336 forintot tett ki. Ezen túlmenően köztudottan jó üzlet a strasbourgi pereskedés.

Forrás: Tűzfalcsoport

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?