Az ’56-os emlékévvel kapcsolatban indult vitát minél nagyobb területre próbálja kiterjeszteni a korszakkal foglalkozó történészek egy része, illetve az erre ráakaszkodó balliberális média, és a cél jól láthatóan az állami megemlékezések által képviselt narratíva teljes bedöntése. Tudatosan felépített támadás rajzolódik ki, amely a plakátügytől elrugaszkodva mostanra odáig jutott, hogy a lehető legtöbb dolgot történelemhamisításnak minősíti. A balliberális sajtó az egykori 1956-os Intézet korábbi munkatársa, Eörsi László megnyilvánulásait kapta fel, de kiállt mellette kollégája, Rainer M. János történész is. A PestiSrácok.hu többeket – köztük történészeket – megszólaltatott, akik egyrészt igazolják Dózsa László szabadságharcos múltját, másrészt erősen megkérdőjelezik a botrányt kirobbantó Eörsi László történészi hitelességét.
A témával foglalkozó korábbi cikkünk megjelenése után reagált a PestiSrácok.hu megkeresésére Rainer M. János, a négy éve az Országos Széchenyi Könyvtár égisze alá sorolt 1956-os Intézet vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Szavai szerint az Intézet véleményét nem kérték ki Dózsa László kitüntetésével kapcsolatban, ahogy az 1990-es évek vége óta az 1956-os Emlékérem előterjesztéseit véleményező társadalmi bizottságba sem hívták meg az Intézetet. Rainer csatlakozott tudományos munkatársa, Eörsi László véleményéhez, aki Dózsa László történetének több elemét megkérdőjelezi, például forráshiányra hivatkozva. Azzal kapcsolatban viszont, hogy a kérdéses plakáton állítólag szereplő, a kádári propaganda által is felhasznált “rosszfiú” Pruck Pál miként úszhatta meg a megtorlást, nem adott választ, csak arra hivatkozott, hogy Pruck szerepét ugyanúgy nem igazolják források, ahogy Dózsáét sem.
A megtorlás példátlanul széles körű volt, de nem csapott le minden résztvevőre. Nincs még egy esemény a 20. századi magyar történelemben, ami ennyi ember sarkallt volna aktivitásra, mint 1956 forradalma. Több százezer embert nem lehetett lecsukni – és beszervezni sem, amire a sanda célzás, gondolom, vonatkozik. Pruck megúszta – ahogy Dózsa is. Pruck Pál forradalmi tevékenységéről a volt titkosrendőrség archívumában egyetlen irat sem maradt. Ahogy Dózsáéról se. Úgyhogy ez eddig x
– fogalmazott sportnyelven a történész, egyúttal elismerve, hogy a Pruck Pál-sztori sem áll igazán erős lábakon.
A történetben kulcsszerepet játszik Eörsi László, az 1956-os Intézet munkatársa, aki Dózsa László 2005-ben megjelent Bohóc vérben és vasban című életrajzi könyvét annak idején messzemenően hitelesnek nevezte, az elmúlt napokban viszont Dózsa’56-os történetének elemeit próbálta szakmai érveléssel cáfolni, és ezzel hitelteleníteni őt. Eörsiről ugyanakkor tudni kell, hogy szakvégzettség nélküli hobbitörténész, aki eredetileg tanító volt, majd rögtön a tanárképző főiskola elvégzése után vették fel az 1956-os Intézetbe. Rainer M. János, aki az Országos Széchenyi Könyvtár égisze alatt továbbra is irányítója az 1956-os Intézetnek, szokatlan módon több médiumnak is megküldte a PestiSrácok.hu kérdéseire írt válaszát. Ezért itt hosszabban nem is idézzük, aki kíváncsi rá, megtekintheti a Mandiner.hu-n.
A PestiSrácok.hu ott volt az Újpest Színházban tartott, Bohóc vérben és vasban című színpadi visszaemlékezés bemutatóján, ahol Baranyi László, Dózsa László színésztársa és egyúttal ’56-os harcostársa idézte fel első találkozásukat a harcok közepette:
Megszólaltattuk Szilágyi Andor író-filmrendezőt, a Vidnyánszky Attila által rendezett Tóth Ilonka c. színházi darab és a Mansfeld c. film íróját. Felelevenítette Eörsi László korábbi véleménynyilvánításait Dózsa Lászlóval és más ’56-os szereplőkkel kapcsolatban is, és mindez ugyancsak azt látszik alátámasztani, hogy végső soron nem személyek, hanem 1956 tisztelete és kultusza áll a célkeresztben, ezt akarják szétzúzni egyesek:
Az ’56-os eseményekkel kapcsolatban Vincze Gábor történész elmondta portálunknak, hogy a forradalomnak és szabadságharcnak van egy konzervatív és egy liberális értelmezése, és az egykori 1956-os Intézet, illetve volt munkatársai az utóbbit képviselik.
Az 1956-os Intézet a 80-as évek második felétől, volt 56-osokkal készített interjúkból és az így összeállt oral history archívumból nőtt ki. A hivatalos megalakulása után olyan, korábban sztálinista, majd reformkommunista, végül a rendszerváltás után közismerten SZDSZ-es elköteleződésű, azóta elhunyt tagjai voltak, mint Litván György vagy Hegedűs B. András. Amikor megalakult, egyértelmű volt, hogy az SZDSZ értelmiségi holdudvarába tartozik. Összességében azt lehet mondani, hogy a jelenkor-történészek balliberális történelemértelmezést magáénak valló része tömörült ott.
„Biztosan tudom mondani, hogy Dózsa László hiteles személy, a kezében van egy olyan dokumentum, amely azt igazolja, hogy meghalt és eltemették” – ezt már Jobbágyi Gábor, az ’56 utáni megtorlások és perek jogtörténetét kutató jogász nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak, aki szót ejtett Eörsiről is:
Eörsi László népművelő és tanítói diplomával rendelkezik, nyilvánvalóan nem történész. Ennek ellenére ő olyan hitelesnek tartotta magát az elmúlt két és fél évtizedben, hogy megdönthetetlen érvényességű véleményeket fogalmazzon meg. A Tóth Ilona-ügy az egyik központi témája, és hiába az ma már a túlnyomó többség közmegegyezése, hogy Tóth Ilonát ártatlanul végezték ki, még a közelmúltban is teljesen valósnak és hitelesnek mondta az őt elítélő koncepciós pert. Eörsi Lászlót tudomásom szerint most már történész körökben sem veszik komolyan, elhatárolódnak tőle.
Az 1956-os Intézet közelmúltbeli megszüntetése, illetve állományának betagozása az Országos Széchenyi Könyvtárba „nem tekinthető véletlenszerűnek” – fogalmazott Jobbágyi.
Az Intézet számos tényt nem derített fel ’56-ról, amiket fel lehetett volna deríteni, illetve elhallgatott dolgokat. A helyette létrehozott három kutatóintézet sokkal bátrabban nyúl hozzá olyan témákhoz, amelyekben az ’56-os Intézet nem tudott komoly eredményt letenni az asztalra. Ismerni kell ennek a balliberális oldalnak a taktikáját. Dózsa László most, a 60. évfordulón emelkedett ki a széles nyilvánosság előtt ebből az el nem ismert státuszból, és az ilyennek szeretnek nekimenni, ha közfelkiáltással elismerik valaki kiválóságát, hősiességét és tragikus életútját.
A Szabadságharcosokért Közalapítványt is felháborította a támadás
A Boross Péter által elnökölt Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriuma közben közleményben tudatta: döbbenten és felháborodva kíséri figyelemmel azt a nemtelen és velejéig rosszindulatú hajszát, amelyet egyes sajtóorgánumok folytatnak Dózsa László ’56-os hős ellen. Írásaikkal az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségét is relativizálják, és ezzel a legrosszabb kádári időszakot idézik fel.
A Kuratórium üdvözli az ’56-os Emlékbizottságnak Dózsa Lászlót megvédő nyilatkozatát, amellyel teljes mértékben egyetért. A kuratórium egyidejűleg kinyilvánítja, hogy:
– elutasít minden olyan kezdeményezést és törekvést, amely szembe megy mindazzal, amit az ’56-os forradalom és szabadságharc példamutató nagyszerűsége jelent a magyar nemzet számára.
– álláspontja azon a szilárd meggyőződésen alapul, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc a kommunista diktatúra által megalázott, vérig sértett magyar nép forradalma és szabadságharca volt. Nem pedig egy olyan az un. reformkommunisták által irányított folyamat, amely az egyébként csak szavakban létező szocializmust, ténylegesen a szovjetek és őket kiszolgáló hazaárulók által működtetett szélsőséges terrorrendszert kívánta volta megreformálni;
– most először fordult elő, hogy a magyar nemzet méltó módon emlékezett meg 1956 hősi történetéről.
Emlékezetes, Dózsa Lászlóról Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója rendezett játékfilmes elemekkel izgalmassá tett portréfilmet, amelyet a Corvin moziban, majd a Pesti Srácok Emlékparkban több alkalommal is nagy közönség előtt mutattak be. A rendező most azt reméli, az MTVA jóvoltából a nagyközönség is megnézheti az filmet, amely alapján minden néző eldöntheti, hisz-e Dózsa Lászlónak, vagy Eörsi vádjait osztja-e inkább. A filmről itt láthatnak összeállítást.
A vezető képet az Indafotón találtuk Eörsi Lászlóról.
Tango47
2016-11-07 at 22:28
Matyas Nagy!
Az meg sem fordult a fejében, hogy a Life magazin ezzel a közléssel feljelentette a képen szereplőt? Ezért már kötelet lehetett kapni Kádáréktól.
Tangonak
2016-11-08 at 00:04
Tango47! Akkor épp kivonulóban voltak a szovjetek. Mindenki azt hitte, hogy ennyi volt. Tehát semmiféle megtorlásra nem lehetett számítani. Úgyhogy nyugodtan leírhatták a kölyök nevét. Amúgy meg iszonyú sokan benne voltak a forradalomba, ehhez képest elenyésző számú embert csuktak le. Nem kell csodálkozni, ha Pruck kimaradt a megtorlásból. Pláne, hogy nem csinált semmit.
alergo
2016-11-08 at 21:06
Nem csinált semmit ? Már aki ott volt,és fotózva lett,vagy sajtóban szerepelt ,már a kötelet kockáztatta. Tölünk a Dél-Dunántúlon egy teherautónyi embert vittek el a 2000 lakósú faluból.7-14 hónap/ fő
kuckó
2016-11-09 at 06:43
A sajtó “hitelességéről” csak egyetlen adalék. Volt egy újság, az Esti Hírlap. Abban az időben a Margitszigeten évente rendeztek tűzoltónapot, a már nagyon régen megszűnt lovaspóló pályán. Egy ilyen alkalommal estefelé néztem, hogyan szedik össze az éghető anyagokat, vágják ki a bokrokat, hogy a tűzoltónapon ne legyen probléma. Közben arra sétált egy férfi és egy nő, egy kis tacskó kutyával. Megkérdezték, mit csinálok. Mondom, csak nézem, hogy tisztítják a területet a másnapi tűzoltónapra. Megkérdezték,, hogy apukámnak mi a foglalkozása, mondom, hogy kertész. Aztán elmentek. Másnap az Esti Hírlapban, a Pesti Anzix rovatban megjelent egy sztori, hogy én ott segítettem a tűzoltóknak, (ez nem igaz) és arra a kérdésükre, hogy nem félek-e a tűztől, az volt a válaszom, hogy – “nem, mert egész nyáron rózsát oltottam az apámmal”.
Jó nagy baromság, de írtak egy sztorit. Ennyit az újságok, az újságírók, a média hitelességéről. Az idei október 23.-i kormányinfón egy “hiteles újságíró” kislány váltig állította, hogy nem volt fütyülés a Kossuth téren. Pedig a TV közvetítésben is jól hallható volt, még a szirénázás is. Ez is bizonyítja a tollnokok “hitelességét”, akik ha az érdekük kívánja,még a Napot is lehazudják az égről.