Az egész katari foci-vb mintha egyetlen nagy balhé lenne. Halálos balesetek az építkezésen, ideológiai villongások a szervezeti háttérben, botrányos bírók a pályán… és még sört sem lehet kapni. A sajtó hisztériázik. De érdekel még bárkit is maga a játék??? A németeket láthatóan a legkevésbé; ők mindent a látványos jóemberkedésre tettek fel. És ha szivárványos karszalagot nem hordhatnak, hát akkor befogják a saját szájukat, és így készítenek egy csoportképet – megint csak a látványos jóemberkedés jegyében. Aztán jól kiszívnak Japántól.
Bárki, aki valaha részt vett bármilyen élsportban, akár játékosként, akár edzőként, vagy épp sportpszichológusként, azonnal el fogja mondani, hogy ezen a szinten a sikeres szereplés nagyrészt fejben dől el. Persze, elengedhetetlen a profizmus, a szakmai háttér, a felkészülés, a fizikai teljesítmény. De ezek csak a szükséges feltételek. Emellett – ahogy a matematikában, úgy itt is – teljesülnie kell az ún. elégséges feltételnek is.
Ez pedig a mentális koncentráció. Az, hogy a játékost a verseny ideje alatt az égvilágon semmi más nem érdekli, csak a győzelem. És ehhez megvan a kellő akarata, identitása, koncentrálása. A németek a japánok ellen nem a meccsre koncentráltak, hanem a politikai üzenetre, amit el akartak mondani. Spanyolországtól már nem kaptak ki. Mert valószínűleg a válogatott vezetői mégiscsak rájöttek, hogy ebből baj lesz, és mégsem kellene annyira erőltetni ezt a kudarcra ítélt szivárványos ideológiát. És nyilván a csapatot is ráállították – mentálisan is – a focira. Halleluja!
De szinte minden meccsre jutott botrány, főleg az elején, Térdelő angolok, nem térdelő amerikaiak. Koszovót Szerbia részeként ábrázoló zászló a szerb öltözőben. Megmásított iráni zászló az amerikai sajtóban… Minden a politikáról, a politikai üzenetekről szól. Mindenképp örömteli esemény volt (az argentin drukkereknek nyilván nem), amikor az okozta a botrányt, hogy az egykor Gyurcsány Ferenc által terroristáknak nevezett szaúdiak válogatottja legyőzte Argentínát. Ez is kellően kiakasztó volt, így átüthette a világsajtó és a közvélemény ingerküszöbét. De ez a botrány legalább arról szólt, amiről az egész vb-nek kéne: a sportról.
A sima meccseredmények már senkit sem érdekelnek. Hollandia győzött vagy Szenegál? Mit számít… Se így, se úgy nem lehet belőle hisztit, műbalhét, politikai üzenetet generálni. Nem tudnak rajta felháborodni a progresszív liberálisok, nem tudják telesírni a közösségi médiát a könnyeikkel az olvadó hópelyhek, sem letiltani a nekik nem szimpatikus játékosokat. De olajjal sem tudják leönteni őket az elmebeteg politikai aktivisták. És ha nincs balhé, akkor nincs sztori.
De van elég balhé a vb körül – vagy ha nem, akkor kreálnak. Hogy mennyire kizsákmányolták a katariak a vendégmunkásokat, és milyen sok meg is halt közülük az építkezések során… Nem vagyok azzal vádolható, hogy különösebben szimpatizálnék az arab világ társadalmi-politikai berendezkedésével, vagy hogy a katari emír (akár a mostani, akár a korábbi) egyszerre diktatórikus és messianisztikus küldetéstudatú vezetése ne keltene megütközést bennem is. Azt sem tudom, mi szüksége volt a FIFA-nak arra, hogy Katarnak adja a vb rendezési jogát. Illetve dehogynem tudom: pénz kellett. Katar meg adott. Akiket meg zavar, hogy Katarban van a vb (pl. az USA, akik elől elhappolták a rendezés jogát), megtehetik, hogy nem vesznek részt rajta. Nyilván óriási öngól lenne, meg végképp meghalna tőle a nemzetközi sportélet, ha teljesen átadná magát a politikai állásfoglalásoknak. De sajnos most sem vagyunk már messze ettől.
A balesetek nagyon sajnálatosak, különösen, ha halállal járnak – de a katari stadionok építése során történt halálos balesetek aránya nemhogy nem kiugró az építőiparban világszerte regisztrált áltaghoz képest, hanem alacsonyabb annál. Persze, ilyenkor jön az újabb érv, hogy eltitkolják a haléleseteket, nincsenek is regisztrálva a vendégmunkások, stb. És lehet, hogy tényleg így van. Mint ahogy azt sem tudjuk, mi történik valójában az emberi jogokra ilyenkor oly kényes nyugati cégek bangladesi ruha- és egyéb gyáraiban. De a botrányok közül is kiemelkedik napjaink két fő slágertémája: a térdeplés meg a szivárványos karszalag. Ezeken megy a legnagyobb derpegés. Az angolok térdepeltek – elég nevetségessé is tették magukat vele. A szivárványos karszalagot már nem vállalták be – a FIFA megtiltotta, mivel nem akar konfrontálódni a rendező országgal egy ilyen ideológiai kérdésben.
És ez tök rendben is van – de akkor máskor miért konfrontálódik olyan országokkal, akik nem kérnek az ideológiai nyomásból? És egyáltalán, miért hagyja máskor, hogy ideológiák lepjék el a sportpályákat? Azzal az ócska magyarázattal, hogy a térdeplés nem is politikai állásfoglalás, hanem emberi jogi… A szivárványos karszalag pedig személyes meggyőződés… Ugyanis nem az. Ha valaki meleg, az szexuális preferencia, nem pedig belső meggyőződés. Ha pedig szeretné megmutatni a világnak, hogy ő mennyire kedveli a melegeket, akkor mesélje el egy interjúban, járjon melegbuliba a haverjaival, még akár ki is posztolhatja (bár ezzel már rálép az erényfitogtatás álságos útjára), de ne ideológiák terjesztésére használja színpadként a sportpályát.
Miért nem lehet a sportot békén hagyni? Fizikai teljesítményeket csodálni, csapatoknak drukkolni? Amit a német televízió kommentátora művelt, az végképp a szánalmas, izzadságszagú, megfeleléskényszeres jóemberkedés csúcsa. Ha a csapatkapitány nem is hord szivárványos karszalagot Katarban (csak a magyar válogatott ellen volt nagyon bátor, a saría törvényektől már ő is beszart), a kommentátor csaj a közvetítőállás biztonságában akkor is telerakja magát szivárvánnyal, eljátszva a hőst a német közvéleménynek… utóbbi pedig már annyira agymosott, hogy tapsol neki. De ugyanezt tette a lelátón a német belügyminiszter asszony is. Persze a VIP-páholy kényelmében és biztonságában.
Tulajdonképpen a csapatoknak fölösleges is játszaniuk. Leülhetnének a füvön, összeölelkezhetnének („Love is love”), piknikezhetnének, kis kosárkákból kínálgathatnák egymást habcsókkal, cupp-cupp, egymás szájába is adhatnák, közben karonfogva szökdécselhetnének… nehogy már nekiessenek a másiknak egy ilyen materiális dolog miatt, mint a vb-győzelem és az azzal járó kupa! Meg a lóvé…
Ezzel az egész hisztériával, amit a médiában kreálnak, azt akarják elérni, hogy mindenki szarul érezze magát, aki nem áll be a jóemberkedők közé. Hallottakkal, elnyomással, homofóbiával kell szembesíteni mindenkit, azért, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, ha simán csak jól akarja érezni magát, élvezni szeretné a meccseket. De a meccsek tényleg nem is számítanak már. A focinak lassan vége. 4 év múlva már labdát sem visznek a pályára. Kivonulnak a csapatok, és az a válogatott nyer, amelyik különböző performanszokkal a legtöbb erénypontot gyűjti össze a nemzetközi médiában.
Kár a fociért, kár a sportért, kár a nemzetközi versenyekért. Tök jók voltak száz évig…
Vezető kép: A portugál Bruno Fernandes, miután kihagyott egy gólhelyzetet a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának második fordulójában játszott Portugália–Uruguay mérkőzésen a Loszail Stadionban 2022. november 28-án. Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
Facebook
Twitter
YouTube
RSS