A magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról
Sokan vagyunk, akik bizonyos értetlenséggel szemlélik a magyar-magyar kapcsolatok területén, különösen az erdélyi magyar politika viszonylatában az utóbbi években végbement változásokat. Tudom, bár ez eseményeket kívülről követőként el nem fogadhatom, hogy a politikában nem a barátság számít, hanem az érdek, a terület legfőbb rendezőelve pedig nem az elv, hanem a haszonelv. Kizárólag a szavazatokban kifejezett poltikai haszon számít, hiszen a voksok által nyílik meg az út a hatalomhoz. A politkai hatalom által pedig sok minden elérhető. Hogy ki mire használja azt, már egészen más kérdés... Ellenzékben bárki bármit mondhat, ígérhet, a számonkérés veszélye nélkül, ezzel szemben a hatalom gyakorlása közben dől el, ki az államférfi, s ki a saját, vagy legfennebb szűk csoportérdekeket követő figura. Mielőtt belebonyolódnék, hadd szögezzem le: szinte csodaként, az utóbbi évtizedek legkarakteresebb magyar kormányzati fellépéseként üdvözölhettük a külgazdasági és külügyminiszternek a bejelentését, hogy Magyarország addig nem támogatja Románia OECD-hez való csatlakozását, ameddig a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügye meg nem oldódik. Aztán meggyőződhettünk, hogy minden csoda mindössze három napig tart. A Kelemen Hunor közvetítésével létrejött Orbán-Dragnea telefonbeszélgetés után bejelentett álláspontváltozás - a bizonytalan jövőben teljesítendő ígéret fejében Magyarország mégiscsak hajlandó támogatni Románia felvételét az OECD-be - kijózanítólag hatott. Úgy tűnik, a román kormányzat újfent lóvá tett minket - nem először, s ha így folytatódik, nem utoljára... Ha így van, márpedig nincs másként, akkor sűrgősen tisztázandó, mekkora a Kelemen Hunor felelőssége ebben, akivel Orbán Viktor konzultált a döntés meghozatala előtt. Mert úgy fest, az RMDSZ nem az elvek, hanem pusztán a közös érdek mentén került közelebb a Fidesz-KDNP-hez, valójában továbbra is a magyarországi és romániai balliberálisokhoz vonzódik. A közös érdek emlegetésekor a szavazat-maximalizálásra gondoltam: ez az RMDSZ számára a legutóbb bejött, igaz, elsősorban Orbán Viktor nyílt támogatásának köszönhetően. Kérdés: bejönnek-e a Fidesz-KDNP számításai, a “szövetség” jövőre teljesíteni tudja-e vállalását az erdélyi szavazatok számát illetően? Úgy fest, az EU-val, különösen annak senki által meg nem választott, “felelőtlen” vezetőivel való folyamatos háborúban álló Orbán Viktornak már sem ideje, sem energiája az erdélyi magyar politikai perpatvarokkal foglalkozni. Úgy tűnik, elfogadta azt a helyzetet, amit az erdélyi magyar választók kínáltak. Erre utalnak a Krónika október 5-ei számában megjelent interjúban általa mondottak:
“(...)
az itt élő emberek rendszeresen hetven-nyolcvan százalékos arányban az RMDSZ-re szavaznak. Mellékes, hogy erről mit gondolnak Budapesten, az a fontos, hogy mit gondolnak erről Erdélyben a magyarok. Ha ők az RMDSZ-t támogatják, akkor nekem az a dolgom, hogy az RMDSZ és Magyarország, valamint a magyar kormány között stabil és gyümölcsöző kapcsolatot alakítsak ki.
”
Tiszta beszéd. A maradék vékonyka erdélyi polgári-nemzeti táborhoz tartozó fanyalgóknak - közéjük sorolom magamat is - pedig akár azt is üzenhetné: tetszettek volna pártot gründolni, alternatívát felmutatni. Megvolt hozzá a lehetőség, amiként a szükséges politikai hátszél is...
