A magyar kérdés

A nemzeti kisebbségek helyzetének megoldásával kérkedett nemrég egy magát baloldalinak tartó román EP-képviselő. Nem elszigetelt esettel van dolgunk, hisz román politikus, felelős állami tisztségviselő mind ezt mantrázza, különösen a messziről jöttek, az itteni viszonyokat nem ismerők előtt. Igaz, előfordul az is, hogy ismerik a helyzetet ugyan, de aktuálpolitikai megfontolásból, pillanatnyi politikai érdekből átsiklanak felette. „Nekünk Romániában pozitív tapasztalataink vannak a nemzeti kisebbségek ügyének kezelését illetően” - jelentette ki Doru-Claudian Frunzulică (PSD) az EP november 30-i plenáris ülésén. Az idézett állítást nyílt levélben cáfolta Tőkés László EP-képviselő, aki a következőket írja: “Romániai magyarként ezúton vagyok kénytelen az erdélyi magyar közösség nevében cáfolni a posztkommunista román többségi hatalom ezen nemzetiségi doktrínáját és felhívni a nemzetközi figyelmet a romániai magyarok helyzetének megoldatlan voltára”. Tőkés egyebek mellett azzal érvel, hogy a romániai magyarok csak akkor tudnák méltányolni a december 1-jei román nemzeti ünnepet, ha Románia betartaná azt az 1918-ban, Gyulafehérváron vállalt kötelezettségét, hogy a területéhez csatolt Erdélyben garantálja a magyarság „teljes nemzeti szabadságát”. A trianoni békediktátum, az ország szétdarabolása óta hányszor hallottuk már felelősnek mondott román politikustól, hogy Romániában a magyar kérdés megoldottnak tekinthető. Miközben tudva tudjuk, hogy az állításnak éppen az ellenkezője igaz. Bár az tagadhatatlan, hogy a mindenkori román hatalom - a két világháboró közötti ugyanúgy, mint az azt követő nacionál-kommunista, s a jelenlegi “demokratikus” - folyamatosan arra törekszik, hogy végérvényesen megoldja. Csakhogy számukra akkor tekinthető végérvényesen megoldottnak a magyar kérdés, ha már egyáltalán nem létezik magyar Romániában. Nos, az ugyan még távol van, de köztudottan arra felé haladnak a dolgok. Hacsak valami - mondjuk: autonómia - közbe nem jön...