Jelentem: szavaztam
A húsvéti ünnep előtti és utáni napok főtémájaként természetesen a magyarországi választás szolgált szerte a Kárpát-medencében. Magam is úgy vélem, hogy az április 8-ai voksolás mindenképpen létfontosságúnak tekinthető. Ezért kutyakötelességünk elmenni szavazni. Jelentem: én voksoltam. Továbbá: arra biztatok mindenkit, akinek szavazati joga van, maga is tegye meg. A többit meg bízza a Jóistenre. Számomra nem volt kérdés, kire szavazzak... Amiként az elszakított területeken élő magyarok döntő többsége számára sem lehet az. Vegyük sorra: támpontként néhány dátum, gondolom, elég érv annak eldöntéséhez, kire szavazzon a határon túli magyar. Elég, ha 2004. december 5-ét, illetve 2010. május 26-át említem. Az első időpont bőven elegendő ok arra, hogy eldöntsük, kire ne szavazzunk, a második pedig arrra, hogy kire adjuk a voksunkat. Ez ilyen egyszerű. Megjegyzem: a magyar politikusok tették azzá. Azok, akik anno 23 millió román munkavállalóval riogattak, s azok is, akik a teljes jogú állampolgársággal járó szavazati jogot nekünk biztosították. Ha e két dátumra gondol, határon túli magyar számára nem lehet kétséges, hova ikszeljen. Ha az előbbi érzelmi megközelítése volt a választás jelentőségének, akkor a következő már kifejezetten logikai: vasárnap arról dönthetünk, maradjon-e meg Magyarország kereszténynek és magyarnak? Önkéntelenül Csurka István jut eszembe, akinek lapja, a Magyar Fórum címoldalán sokáig a következő jelmondattal jelent meg: se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar. Anyaországi választáson idén voksoltam először. Nemzeti, jobboldali, konzervatív elkötelezettségű, de pártsemleges állampolgárként nem volt sok választásom: ez idő szerint egyetlen párt, illetve pártszövetség felel meg az általam támasztott követelményeknek, az pedig a Fidesz-KDNP. Annak dacára, hogy sok esetben nem bizonyultak eléggé következetesnek, eléggé határozottnak, eléggé nemzetinek, jobboldalinak, konzervatívnak, eléggé stb-nek. Viszont ők az egyetlenek, akik feltételezhetően képesek lehetnek megtartani magyarnak Magyarországot. Innen, a székelyföldi „frontvárosból” tekintve ez a legfontosabb. Reményeim szerint vasárnap az anyaországban is elegen lesznek azok, akik hasonlóképpen vélekednek.
