Marosvásárhely fekete márciusa és máig ható következményei

Nem a koronavírus terjedése miatt támadt általános pánik, hanem az évfordulós visszaemlékezések, értékelések hirtelen támadt árja volt az oka annak, hogy mindeddig tartózkodtam attól, hogy kifejtsem a magamét. Pedig az események közvetlen tanújaként, némileg aktív résztvevőjeként természetesen megvan a magam – elismerem: szubjektív – véleménye. Az 199o. március 19-21-ei magyarellenes pogrom titkosszolgálati háttérrel alaposan előkészített akció volt, melynek egyetlen célja lehetett: a Trianon óta változatos eszközökkel, megszakítás nélkül folytatott etnikai homogenizáció során betelepített román lakosság kiváltságainak megőrzése, s egyben a magyar jogérvényesítés megakadályozása. Ami, ismerjük el, sikerült. A hirtelen nyakunkba szakadt szabadság eufóriája – legalábbis itt, Vásárhelyen – az 199o. február 1o-ei gyertyás-könyves tüntetéskor hágott a tetőpontra. A város utcáin méltóságteljesen végigvonuló százezres tömeg a magyar identitás védelmét, oktatási jogaink kiterjesztését követelte. Miközben a kiváltságaikat féltő, az előző húsz esztendő alatt betelepített románok a háttérben fondorlatos módszerekkel szították a magyargyűlöletet, szervezték az ellencsapást. A márciusi magyarellenes pogrom történései ma már közismertek. Amiként a következményei is. Mindenesetre az, ami akkor és azután történt, ahogyan az RMDSZ szó nélkül belement a Vatra-barát Iliescu által felkínált megoldásba – az igazi felelősöknek, a felbujtóknak a hajuk szála sem görbült, pusztán magyar és cigány embereket ítéltek el – csak megerősíti a feltételezést, hogy bizony a magyar pártban ott voltak – gyaníthatóan ma is ott vannak – azok a titkosszolgálati bekötöttségű elemek, akik a „gazdáik” által kívánt irányba terelték a párt politikáját. Ott, akkor azonnal elszállt az eufória, az események kijózanítólag hatottak, végleg megbicsaklott a lendület, a hit, ami a kezdeti időszakban az erdélyi magyar politikát jellemezte. Az események közvetlen következményeként legalább 15 ezer megriadt, kiábrándult vásárhelyi magyar hagyta el a várost, telepedett át többnyire az anyaországba. Ezzel végleg megpecsételődött az egykori Székelyvásárhely sorsa, hisz nehezen hihető, hogy valaha betöltheti még Székelyföld fővárosa szerepét, amire akkoriban még megvolt minden esélye. 199o fekete márciusától egyenes út vezetett az 1993-as Neptun-gate-ig, amikortól is az RMDSZ önfeladó, nemzetáruló politikája gyakorlatilag visszafordíthatatlanná vált. Azóta az RMDSZ nem az erdélyi magyarság követeléseit közvetíti a mindenkori hatalom felé, hanem Bukarest elvárásait az erdélyi magyarság felé. Ami a legszomorúbb: ebben a nemtelen igyekezetében ma már maga mögött tudhatja nemcsak a mindenkori román hatalmat, hanem a magyar kormánypártot is...