Lehet vagy nem lehet?
Makkai Sándor születésnapjára
130 esztendeje, 1890. május 13-án Nagyenyeden, ebben a tragikus sorsában is szimbolikus jelentőségű iskolavárosban született Makkai Sándor, a későbbi erdélyi református püspök, író, a
Holttenger(1923),
Ördögszekér
(1925),
Táltoskirály(1934),
Sárga vihar. Tatárjárás
(1934) című regények, nagyhatású tanulmányok –
Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete(1927),
Magunk revíziója(1931) – szerzője. Makkai 1936-ban lemondott püspöki tisztségéről, amelyet 1926-tól kezdődően töltött be, s Magyarországra telepedett át, ahol Debrecenben lett egyetemi tanár. 1937-ben megírja a
Nem lehet
c. vitairatot, amely a
Láthatár
c. budapesti folyóirat 1937/2 számában jelent meg. Az írás, amelyben az első világháború utáni erdélyi kisebbségi életről fejti ki sokaknak nem tetsző véleményét, élénk vitát kavart az erdélyi magyar sajtóban. Makkai Sándor kendőzetlenül kimondja:
a kisebbségi sors elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi lehetetlenség
. „A kisebbség létjogát tehát sajátos kultúrája igazolja. De azt megint reálisan kell látnunk, hogy egyetlen kultúra sem fejlődhetik és gyarapodhatik, ha elvágják azoktól a feltételektől, amelyek éltetik. Amelyik kultúra pedig megszűnik fejlődni, az már csak visszafejlődhetik” – fogalmazta meg máig érvényes módon. A vele vitába szállók amellett próbáltak érvelni – igaz, nem nagyon meggyőzően –, hogy a kisebbségi létforma nem lehetetlen. Mindenesetre úgy tűnik, a helyzettel való őszinte szembenezés akkor elmaradt. Hogy ennek mi lehetett az oka: a bátorság hiánya, netán az önáltatás – egyelőre eldöntetlen. Ami biztos: a valóság – pontosabban az azóta eltelt évtizedek – Makkai megállapításait igazolják. Sajnos. „Sohase felejtsük el, hogy van a kisebbségi magyarságnak a külső nyomásnál egy sokkal veszedelmesebb ellensége is: a saját élősdi férgei, amelyek vakmerően és szemérmetlenül használják ki azt a helyzetét, hogy a külső impérium nem akadályozza meg, nem töri le, sőt sokszor a maga céljai érdekében elnézi, csöndes aszszisztenciával támogatja azt a nemzetgyilkos mérgezést, mellyel ezek a paraziták szétrágalmazzák a kisebbségi társadalmat, a gyanúsítások, bizalmatlanságok, kalózkodások állandó termelésével.” Nézzük bárhonnan is, most, a trianoni országrablás százéves fordulóján Makkai Sándor megállapításai igencsak érvényesek. Függetlenül attól, hogy elfogadjuk őket vagy sem.
