Mérgezett ajándék
A szeptemberi helyhatósági választásokon – hogyan is lehetne ez másként? – ismét mindenki nyert: legalábbis ezt a látszatot próbálják kelteni az érintettek, elsősorban a pártvezetők. A román pártok magatartását, viszonyulását még megértem, tőlük mást – esetleg egyenes beszédet – nem is várok, mert nem várhatok… A magyaroktól viszont némi őszinteséget, a tények tiszteletét azért elvártam volna. Mégiscsak igaza lehet annak a barátomnak, aki gyakran veti a szememre, hogy képtelen vagyok a politikai logika szerint gondolkodni, szellemi, lelki, erkölcsi értékeket, emberi tartást kérek számon ott, ahol legfennebb sanda taktikázásról, ízléstelen szemforgatásról, egyéni és csoportérdekek elvtelen kiszolgálásáról van, lehet szó. Vegyük sorra: az RMDSZ tehát nyert. Legalábbis ezt harsogják a pártsajtóban, de megfeledkeznek arról, hogy a néhány valóban örvendetes választási siker – mint például Marosvásárhely és Szatmárnémeti polgármesteri székének visszaszerzése, illetve megtartása – ellenére, a szavazásra jogosult erdélyi magyarok alig kétharmada, egynegyede voksolt a tulipánra. Ami a jövőre nézvést nem sok jót ígér. Ennek ellenére az RMDSZ parlamenti jelenlétét semmi sem veszélyezteti, mert ha nem is jön össze a bűvös 5 százalék, még mindig ott van az alternatív küszöb, a négymegyés lehetőség, amit már rég kialkudtak a tulipánosok a román féltől. Kérdés: mi volt ennek az ára? Mert holtbiztos, hogy ingyen nem adták. És még valami, amiről mélyen hallgatnak a tulipánosok: a kiábrándultak bizalmának visszanyerésétől olyan távol állnak, mint Makó Jeruzsálemtől. A tomboló sikerpropaganda valamely szünetében Kelemenéknek volt idejük odáig leereszkedni, hogy némi mérgezett koncot vessenek – másként nem értelmezhető a két – a választási eredmények alapján akár három is járt volna – törvényhozói mandátum – a szerintük vesztes ellenzéküknek, az Erdélyi Magyar Szövetségnek. Mely hivatalosan még nem is létező alakulat ezzel talán önként hajtotta fel a méregpoharat. Mindenesetre nem nagy dicsőség a Budapest és Bukarest, illetve a nem túlzottan tájékozott – hogy ne írjam: tudatosan sötétségben tartott – erdélyi szavazópolgárok támogatását egyaránt élvező RMDSZ részéről leradírozni a kellemetlen külső körülmények, valamint saját maga alkalmatlansága miatt hátrányos helyzetben politizáló ellenfelét a pályáról. Ami által megvalósulni látszik az erdélyi magyar politikai egypártrendszer, amelynek visszaállítását maga a Fidesz is szorgalmazza. Másként nem értelmezhető azok nemzetárulóként való megbélyegzése, akik az RMDSZ jelöltjei mellett magyar jelöltet indítanak. Miközben a maga során az EMSZ is azt próbálja kommunikálni kifelé, hogy szintén nyertes. Mit is tettek tulajdonképpen a „nemzetárulók”? A szigorú önvizsgálat, a vereség beismerése helyett besétáltak a felállított kelepcébe – az is lehet, hogy másra nem is törekedtek, mint erre –, ami által csak igazolták a feltevést, hogy ők sem többek, mint pitiáner megélhetési politikusok. Legalábbis ez az olvasata a történetnek abban a gyér, de elszánt jobboldali táborban, amely soha, semmilyen körülmények között nem hajlandó az RMDSZ-re szavazni. Viszont azt sem tudja elfogadni, hogy az EMSZ-es politikusok a tulipános párt színeiben üldögéljenek a parlamentben. Mert arra, hogy nem az RMDSZ szája íze, hanem esetleg jobboldali, keresztény, konzervatív értékeket követve politizálhatnának – a most záruló ciklusban ezt már Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József is bizonyította – nem lehet számítani.
