Pesti Srácok

Erdogan: menekültek ezrei keltek át a határon Európába tartva

Erdogan: menekültek ezrei keltek át a határon Európába tartva

Legkevesebb tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy a török hatóságok pénteken megnyitották előttük a határt - közölte szombaton Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török államfő.

- mondta Erdogan képviselők előtt tartott beszédében. Leszögezte, hogy az Európai Uniónak tartania kell magát a menekültekkel kapcsolatos, Törökországnak tett ígéretéhez. Szombaton Szteliosz Petszasz görög kormányszóvivő azt közölte, hogy a görög hatóságok az elmúlt 24 órában több, mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől. Petszasz leszögezte, hogy a tömeges határsértési kísérletnek semmi köze az elmúlt napokban, 33 török katona eleste miatt súlyosbodott idlíbi válsághoz. A kormány minden tőle telhetőt megtesz a határok védelmében - tette hozzá a görög szóvivő. Ankarában pénteken közölték, hogy az ország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket. A döntést a CNN Türk hírtelevízió élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be.

Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. Az összecsapások szombatra virradóra, majd reggel is folytatódtak: a határ török oldaláról tudósító Szkai görög hírtelevízió szerint az emberek kövekkel dobálták a görög rohamrendőröket, akik könnygázzal, villanó- és hanggránátokkal próbálták őket feltartóztatni. Egy görög rádió híradása szerint a török katonák közben időnként lövéseket adnak le a levegőbe, hogy a határátkelő felé tereljék a migránsokat.

PestiSracok facebook image

A görög sajtó helyszíni jelentései szerint mintegy hétezer migráns gyűlt össze a kasztanieszi határátkelő törökországi oldalán, és kísérleteket tesznek arra, hogy átjussanak görög területre a görög katonák által lezárt hídon át, illetve megpróbálnak átkelni a szárazföldi határ mentén húzódó Évrosz (Marica) folyón is. Kasztaniesz lakói keveslik a helyszínre vezényelt rendőrök és katonák számát, és követelik létszámuk növelést, és a haditechnikai eszközök bevetését is, megakadályozandó a migránsok áttörését a határon. Helyszíni beszámolók szerint pénteken folyamatosan nőtt a görög határhoz közeli törökországi Edirne városába érkezők száma. A Demirören török hírügynökség úgy tudja, hogy szíriaiak, irániak, irakiak, marokkóiak és pakisztániak is vannak közöttük.

Közben Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök közölte szombaton szófiai sajtótájékoztatóján, hogy hétfőn megvitatja Erdogannal a szíriai menekültek okozta problémát.

- mondta Boriszov. Szerinte az elmúlt napban a bolgár-török határon nem voltak incidensek, a határőrök és matrózok az állomáshelyükön vannak, de egymagában a határ fokozott védelmével nem lehet megoldani a problémát.

- mondta sajtótájékoztatóján Boriszov. Bulgária pénteken jelentette be, hogy megerősíti Törökországgal közös határának védelmét, miután Törökország közölte, hogy már nem tudja feltartóztatni a menekülteket.

Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió szíriai migráns él, és sokan menekültek ide Ázsia más részeiből, valamint Afrikából is. A menekültválság tetőpontján, 2015-ben a migránsok nagy része Görögországon keresztül igyekezett Európa más országai felé eljutni. Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalat 2016-ban lezárták, az ekkor megkötött EU-Törökország menekültügyi egyezménnyel. Ennek értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az unió tagországai felé, cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.