Pesti Srácok

„Erős igazsággal az erőszak ellen” – így búcsúzott dr. Völgyesi Miklóstól a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

„Erős igazsággal az erőszak ellen” – így búcsúzott dr. Völgyesi Miklóstól a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

Mint korábban beszámoltunk róla, életének 89. évében elhunyt dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája. A kiváló jogász a Szeviép-ügy, illetve a 2006-os atrocitások feltárásában is fontos szerepet vállalt. Temetése 2024. május 10-én 13.45 órától lesz Budapesten, a Farkasréti Temetőben.

– írta a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Mint emlékeztettek rá, Völgyesi Miklós a Civil Jogász Bizottság társelnökeként végzett misszióját követően, a 2010-es kormányváltást követően Orbán Viktor miniszterelnök által a 2006 őszi hatalmi erőszak kivizsgálásával megbízott néhai dr. Balsai István 2011-es jelentésének (Balsai-jelentés) elkészítésében meghatározó szerepet játszott. Ez a jelentés az ő szakmai álláspontját megjelenítve nemcsak 15 különböző bűncselekmény elkövetését állapította meg a tüntetők és megemlékezők elleni erőszakos karhatalmi támadások kapcsán, de ezek között kiemelten utalt arra, hogy a bizonyítékok értékelése alapján „a motivációra és a felsorolt események láncolatára tekintettel felvetődhet a Btk. 261 .§-a (1) bekezdés b) pontjában megfogalmazott terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is”.

Az NJSZ közleményében kiemelték, hogy 2011-ben saját maga is feljelentést tett Gyurcsány Ferenc és az akkor rendőri vezetők ellen terrorcselekmény bűntette miatt, amely feljelentést az ügyészség befogadta, de tájékoztatása szerint mai napig nem bírált el. „Aki följelentett egy miniszterelnököt” című, vele készült interjúkötetében erről így nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

Vallotta, hogy a 2006. szeptember 19–21. és október 23–24. közötti időszak a rendszerszintű rendőri erőszakcselekmény-sorozat mozzanatai kimerítették az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett terrorcselekmény bűntettét, amelynek lényeges tartalmi eleme, hogy lakosság megfélemlítése érdekében súlyos személy elleni erőszakcselekményeket hajtsanak végre. Ezt maradéktalanul teljesítették is a Gyurcsányék hatalmát védő rendvédelmi szervek 2006 őszén, amelyek tagjai törvényellenesen azonosító számok és jelvények nélkül, maszkban támadtak tüntetőkre, megemlékezőkre, kirívó kegyetlenséggel, a törvényes előírásokat súlyosan megszegve, törvénytelen eszközökkel és módszerekkel.

Hozzátették:

Mint írták, Völgyesi Miklós mindig hadra fogható volt az igazságtételi küzdelemben, ha ki kellett állni a meggyalázottak mellett és az elkövetők felelősségre vonásáért. Jelentős szerepet játszott a 2006 őszi állami terror 15. évfordulója évében, 2021-ben tartott emlékeztető rendezvényekben is. Kiállt a magyar szuverenitásért is, hangot adott markáns véleményének olyan közérdeklődésre számot tartó olyan jogi ügyekben is, ahol a bírók részéről a jog visszaélésszerű alkalmazását észlelte, mint a SZEVIÉP-ügy és a Hunnia-ügy.

Forrás: NJSZ; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?