Pesti Srácok

Európa és a magyarok ellen tüntettek a kárpátaljai ukrán soviniszták

Európa és a magyarok ellen tüntettek a kárpátaljai ukrán soviniszták

A „nemzetek Európája” mellett és a liberalizmus ellen tartottak fekete ruhás felvonulást Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 78. évfordulója alkalmából kárpátaljai ukrán nacionalisták a Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat szervezésében szombaton Ungváron, ahol a magyaroknak is ellenségesen üzentek.

A fekete ruhát és az arcot takaró fekete álarcot viselő, ukrán nacionalista zászlókat lobogtató 150 főnyi „fekete menet”, amelynek résztvevői felerészben iskoláskorú fiatalok voltak, nacionalista jelszavakat harsogva vonult át – sötétedés után fáklyákat gyújtva – a városon. A Petőfi téren, a költő szobra mellett elhaladva, ahol egy évvel ezelőtt a „Késhegyre a magyarokkal!” mondatot kiáltozták, ezúttal – szabatos fordításban – az „Idegen, vésd az agyadba, itt ukrán a gazda!” jelszót skandálták, ami többször elhangzott a menet haladása során. A felvonulás fő jelszava a „Nemzetek Európáját, nemet az Európai Unióra!” volt.

A menet indulása előtt a dallamos nevű Tarasz Deak, a Karpatszka Szics vezetője a sajtónak elmondta, a nacionalisták 2011 óta emlékeznek meg fáklyás felvonulással Kárpát-Ukrajna 1939. március 14-i kikiáltásáról, és elsősorban azokról – a szavaival – „ukrán hősökről, akik fegyverrel a kezükben estek el a Horthy admirális több ezer fős csapataival vívott harcban”. Szerinte ez a küzdelem „élesztette újjá az ukrán lelkiséget a kárpátaljai emberekben”. Mint kifejtette, jelenleg hasonló időket élünk, mint 78 évvel ezelőtt, de most a nemzetek Európájáért és a liberális dekadencia ellen kell küzdeni, és „fel kell készülni a kontinensen várható vallásháborúra”, amely – mint vélekedett – az Európát elárasztó muzulmán menekültek miatt fog kitörni.

PestiSracok facebook image

Elukránosítaná a kárpátaljai magyarokat, de vannak magyar szövetségeseik is

A kárpátaljai ukrán nacionalista politikus kijelentette, az egyik fő feladatnak Kárpátalja „sima” ukránosítását tekinti, mert szerinte komoly gondot jelent, hogy a határ menti magyar falvak lakossága nem beszél ukránul, és nem is akar megtanulni, ezért „nem érzékeli, hogy Ukrajnában él”. Úgy vélte, növelni kell a magyar településeken a tanárok fizetését, hogy hatékonyabb legyen a magyarok tanítása ukrán nyelvre, amelynek az elsajátításával majd tudatosul bennük, hogy Ukrajnában élnek. Ennek kapcsán elmondta, veszélyesnek tartja a Jobbik szerinte revizionista, ukrán, román és szerb területek elcsatolását célul tűző ideológiáját annak tükrében, hogy Magyarországon ez a második számú politikai erő, és tartani kell a kormányra kerülésétől.

Deak hangsúlyozta: a Karpatszka Szics összefogásra törekszik a szomszédos országokban élő „bajtársakkal”, ezért – demonstrálandó, hogy a szervezet nem soviniszta – a mostani felvonulásra Magyarországról és Szerbiából is meghívtak „harcostársakat”. Az MTI érdeklődésére a nacionalista vezető elmondta, hogy a Jobbik ideológiáját elutasító két magyar van a menetben, de nem fedheti fel a kilétüket, sem a szervezeteket, amelyeket képviselnek, s az illetők ilyen megfontolásból nem viselnek jelképeket, nem visznek magyar zászlót.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?