Pesti Srácok

Évente 140 ezer tonna mikroműanyag is belekerülhet a vizekbe

Évente 140 ezer tonna mikroműanyag is belekerülhet a vizekbe

Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Communications című tudományos folyóiratban mutatta be eredményeit. Az utakon zajló közlekedés a műanyagrészecskék egyik igen jelentős forrása. A gumiabroncsok kopása révén globálisan átlagosan 0,8 kilogramm kerül be fejenként évente a környezetbe, tehát összességében 6,1 millió tonna, vagyis a világszintű műanyagtermelés két százaléka. Számításaik szerint ehhez jön még további 500 ezer tonna a fékbetétek kopása miatt.

A szárazföldi közlekedésből származó legkisebb műanyagrészecskék jelentik a teljes globális mikroműanyag-terheltség egyharmadát a Nature című lap szerint. A nagy része az Egyesült Államok és Észak-Európa sűrűn lakott régióiból, valamint Délkelet-Ázsia erősen városiasodott területeiről származik. Andreas Stohl, a Bécsi Egyetem meteorológiai és geofizikai részlegének kutatója és a Norvég Légkutató Intézet (Norwegian Institute for Air Research – NILU) és a Bécs közelében lévő Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemző Intézet (IIASA) munkatársai végezték az első modellszámítást a szárazföldi közlekedésből származó mikroműanyag szél általi globális terjedéséről. Eszerint mintegy 100 ezer tonnányi, 10 mikrométernél kisebb részecske kerül a világtengerekbe a gumiabroncsok kopása miatt és további 40 ezer tonnányi a fékbetétek kopása miatt. Főként az igazán apró, kevesebb, mint 2,5 mikrométernyi részecskék tudnak nagyon távol jutni a szél segítségével. Ilyen méretű mikrorészecskékből 52 ezer tonna származik az abroncskopásból, további 16 ezer tonna a fékkopásból – ez összességében 68 ezer tonna 2,5 mikrométernél kisebb részecske.

– mondta Stohl. Különösen érintett az Északi-sarkvidék és főképpen a tengeri jég. Ezek a lerakódások a régió eleve érzékeny ökoszisztémáira és valószínűleg az ott élő emberek egészségére is nagy hatással lehetnek a szakértő szerint. A sötét részecskék hatására ráadásul a hó- és jégtömegek gyorsabban olvadnak, mivel általuk csökken a felszín által visszavert napfény mennyisége. Hasonló hatása van az Arktisz környékén lerakódó koromnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.