Pesti Srácok

Évente már mintegy kétszázezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg a fővárosi távhőrendszer a Kormány beruházásainak köszönhetően

Évente már mintegy kétszázezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg a fővárosi távhőrendszer a Kormány beruházásainak köszönhetően

A kormányzati támogatással sikerre vitt pályázattal tovább zöldült Budapest, a fővárosi távhőrendszer évente már mintegy kétszázezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg – írta a Magyar Nemzet, kiemelve, a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium és a Budapesti Közművek konzorciuma 3,15 milliárd forint összegű, ötvenszázalékos mértékű vissza nem térítendő európai uniós pályázatot vitt sikerre, jelentősen korszerűsítve a budapesti távhőszolgáltatást.

A portál kifejti, a beruházások igazolják, hogy a kormány – az ellenzéki kritikát sok esetben megcáfolva – minden értelmes fővárosi cél elérésében partner.

– idézi a Magyar Nemzet Orbán Tibort, a Budapesti Közművek távhőszolgáltatási és energetikai vezérigazgató-helyettesét.

PestiSracok facebook image

A projekt részeként az új Puskás Ferenc Stadion, a BOK csarnok és a Körcsarnok, a Magyar Telekom Székház, a BGYH Csillaghegyi Fürdő, valamint több irodaház és lakóépület választotta az új távhőszolgáltatást. A Főtáv, amely a Budapesti Közművek része, az energiahatékonysági pályázat részeként huszonhárom budapesti kerület közül tizenháromban nem kevesebb mint 201 hőközpontot újított fel, valamint 531 méter új távhővezetékpár is kiépült.

Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?