A nagyközönség számára eddig elérhetetlen felvétel került birtokunkba a Radics Béla gitáros vezette Tűzkerék zenekarról. A szomorú apropót a kiváló dobos, Döme Dezső minapi halála adta, aki a hetvenes években kétszer is megfordult a zenekarban, s ezen a felvételen is látható. A három számot tartalmazó filmet a Radics Béla bíbor Gibson gitárját felkutató és birtokló zenész és ügyvéd, Kosik Kristóf bocsátotta rendelkezésünkre. Az exkluzív kordokumentumot csak nálunk tekinthetik meg. Ne hagyja ki!
Amióta Kosik Kristóf ügyvéd és zenész 2019-ben megtalálta és megvásárolta a legendás gitáros, Radics Béla bíbor Gibson gitárját, valósággal Radics-reneszánsz indult el Magyarországon. Könyvek, újságcikkek, filmek és hangzóanyagok jelentek meg a zenész hagyatékából, játékfilm készült az életéből, köztéri szobrot emeltek tiszteletére és ennek közel sincs vége. Hogy mi köze mindezeknek a néhány napja elhunyt legendás doboshoz, Döme Dezsőhöz? Nos, a Hobo Blues Bandben ismertté vált zenész a hetvenes években két alkalommal is tagja volt Radics Tűzkerék nevű formációjának. Az 1970-ben alakult együttes munkásságáról csak alig maradtak fenn zenei hangzóanyagok, jóformán csak amatőr felvételek jelentek meg, illetve egy „hivatalos” koncertanyag jött ki egyik 1978-as bulijukról. Ugyanennek az évnek az emléke a nálunk látható film, amely az egyetlen képfelvétel az akkor éppen trióban játszó formációról.
A felvétel a fiatalon elhunyt műsorvezető, Déri János Fiatalok órája című műsorához készült 1978. május 4-én a Magyar Televízióban. Három számot játszik a Radics Béla (gitár, ének), Póka Egon (basszusgitár) és Döme Dezső (dob) felállású zenekar, de csak a középsőnek van címe: ez a Királyi madár, ami Kosik Kristóf elmondása szerint playback, mivel az éneket nem tudták a televízióban rendesen rögzíteni, így az egész számot a törökbálinti stúdióban vették fel. A másik két, instrumentális darab élő felvétel.

Kosik Kristóf a bíbor Gibsonnal. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A tévéfelvételt rendelkezésünkre bocsátó Kosik Kristóf Döme Dezsőről szólva a portálunknak elmondta: csak futólag ismerte, nem zenélt együtt vele, de véleménye szerint zseniális dobos volt. Sok koncerten látta őt játszani, de nincs különösebb személyes emléke róla. Mint mondta, egyetlen sztori jut eszébe Döméről, amit Hobó is megírt a könyvében, miszerint a koncertek végén, amikor bemutatták a zenekart, és elhangzott, hogy „Döme Dezső, dobok”, mindig visszaszólt, hogy „Ne dobj!”
Kosik arra a kérdésünkre, miként került hozzá a felvétel, azt mondta: annak idején, amikor elkészült ez a felvétel a Magyar Televízióban, bár kötelező lett volna archiválni, ez nem történt meg. Radics Béla egyik rajongója, aki a tévénél dolgozott, kilopta onnan az eredeti szalagot és odaadta Bélának, aki ezt őrizgette. Tulajdonképpen a szalag évtizedekig dobozban állt. Radics halála után pedig az édesanyja megbízott egy férfit, hogy kezelje a gitáros teljes zenei hagyatékát, köztük ezt a felvételt is. Megjegyzendő: Radics bíbor Gibson gitárja is nála volt.
A felvételről sokáig nem tudtam, Póka Egon még a halála előtt kért meg, hogy kerítsem elő ezt a filmet, de sajnos a kérést már csak a halála után tudtam teljesíteni. Végül Póka Egon lánya kapta meg
– nyilatkozta Kosik Kristóf.

Radics Béla, Póka Egon és Döme Dezső, azaz a Tűzkerék zenekar. Fotó: részlet a tévéfelvételből.
Mivel nagyon rossz állapotban volt a szalag, Kosik a Nemzeti Filmintézet archívumát kereste meg, ahol restaurálták és digitalizálták. Ennek köszönhetően látható és hallható most itt, a PestiSrácok.hu-n.
Regős László
2023-10-20 at 21:43
horzsoltnak…még sosem hallottam a “Guitar Boogie”-t a Shadowstól. Melyik lemezükön van?
lesi
2023-06-20 at 08:28
10 szer megnéztem egymás után de lehet több szőr szuper
Gézabá
2023-06-16 at 10:36
Az utolsó szám inkább egy Chuck Berry mix. Johnny B. Goode-nak indul, a vége inkább Carol.
Rakamazi László
2023-06-15 at 10:55
Srácok. Nagyon jó!Szerintem nem kell viszonyítani, Bélának a vérében volt a dalok ritmizálása ez teljese lejön, és itt van a varázslat. Ez az érzet, a legnagyobbaknak a sajátossága.Köszi.
Ányos Almásy
2023-06-15 at 09:59
Nagy kincs ez,főleg azoknak akik sose látták Bélát élőben!Éljen RB kapitány!
Gery
2023-06-14 at 22:00
Végre hallhatjuk és láthatjuk Radics Bélát játszani! Hiánypótló felvétel, köszönjük a közzétételét!
Dave79
2023-06-14 at 21:18
Hihetetlen élmény volt. Azt hittem, már sosem fogom látni, hogy játszott. Az egész csapat nagyon jó.
horzsolt
2023-06-14 at 18:24
Az első szám: Shadows – Guitar Boogie
Jó volt látni/hallani, köszönöm!
Ergo
2023-06-14 at 17:20
Béla itt már leszálló ágban volt, de így is érezni, hogy mennyire a vérében volt ez a fajta zene. És legalább ez a felvétel megmaradt róla.
Vak Pali
2023-06-14 at 15:40
Radicsot sem a tehetősebb fiúkból álló bandák, sem a Hanglemezgyártó nem fogadta be.
Vitézy Dávid nagypapája( Hankiss Ági apukája ) a Evdős- Kuvapecév- Pétev jelentősen hozzájárult az üstökösként feltűnt gitáros zseni önpusztításához és korai halálához…
Beobachter
2023-06-14 at 15:12
bluesman! Nálad a pont!
bluesman
2023-06-14 at 11:22
A harmadik szám: Chuck Berry Johnny B. Good-ja. Szívesen…
Tudományos libsizmus
2023-06-14 at 11:06
Két gitár és dob felállással nagyon kell tudnia játszani mindenkinek. Ez csúcs.
Uncle Ment
2023-06-14 at 10:49
Tényleg király, köszi.
(Szerintem ezen a felvételen a Radics gyengébb
a Döme-Póka szekciónál.)
Tudományos libsizmus
2023-06-14 at 10:09
Srácok. Ez kibaszott kurva nagy.