Pesti Srácok

Felfüggesztette az ügyvédi kamara Czeglédy tagságát

null

Felfüggesztette a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara – értesült a PestiSrácok.hu. A Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságánál Budai Gyula már 2018 márciusában kezdeményezte a lépést, miután az ügyvéd politikust olyan köztörvényes bűncselekményekkel vádolják, amelyek sok évi börtönnel fenyegetettek, és amelyek mellett szerinte abszurd, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi munkát lát el, önkormányzatokat képvisel és költségvetési iratanyagokhoz fér hozzá, miközben költségvetési csalás ellene a vád. Czeglédy a közösségi oldalán kelt ki magából: nekiesett az országos kamarai elnöknek, Bánáti Jánosnak, aki szerinte állampárti megrendelést teljesített. Azt is megüzente, hogy megtámadja a határozatot, és párjával közös irodája addig is folytatja a munkát, továbbra is teljesítik a megbízásaikat, csak majd ő személyesen nem állhat ott védenceik, ügyfeleik mellett a bírósági tárgyalásokon.

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője több ízben is a Vas Megyei és a Magyar Ügyvédi Kamara etikai bizottságához fordult Czeglédy Csaba miatt. Először 2018 márciusában, azután, hogy vádat emeltek bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt Gyurcsány Ferenc ügyvédje, a baloldali politikus ellen. Legutóbb Budai akkor írt a kamarának, amikor kiderült, hogy a Czeglédy-ügyben több terhelt képviseletét is ellátó ügyvéd, bizonyos Binszki József úgy vállalta el három vádlott védelmét, hogy előtte velük érdekellentétben álló, beismerő vallomást tett és az ügyészséggel egyezséget kötött vádlottat képviselt. Budai Gyula szerint ugyanis Binszki József, aki mellesleg a DK politikusa, trükkel, szándékosan akasztotta meg, húzza a Czeglédy elleni büntetőeljárást.

Két év után lépett csak az ügyvédi kamara

A fideszes képviselő akkor azt nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak: a Magyar Ügyvédi Kamarának szerinte nemcsak a DK-s Binszki Józseffel szemben kellene eljárnia, hanem Czeglédy kamarai tagságát is fel kellene függesztenie; ehhez törvényi lehetősége és módja is van, mégsem tesznek semmit. Egy alsó hangon tíz-tizenöt évnyi börtönbüntetéssel fenyegetett vádlott önkormányzatokat képviselhet, bizalmas információkhoz és adatokhoz juthat, ami nonszensz.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg akkor Budai Gyula, hozzátéve, hogy a kamara az ügy minden fázisában tájékoztatást kapott a hatóságoktól. Értesítették őket, amikor Czeglédyt őrizetbe vették, amikor meggyanúsították, majd amikor vádat emeltek ellene és társai ellen, mégsem történt azóta sem semmi. Ezért csak arra tud gondolni, hogy Czeglédy a Vas Megyei Ügyvédi Kamarát kilóra megvette – fogalmazott akkor Budai Gyula.

A Vas Megyei Kamara talán ezt a kifakadást hallotta meg, vette magára, mert amíg az ügyben két évig semmi sem történt, most, Budai megszólalása után három héttel az etikai bizottság lefolytatta az eljárást és a minap úgy döntött: felfüggeszti Czeglédy Csaba kamarai tagságát. Ez pedig azt jelenti, hogy bár mint minden eljárás esetében, ebben is van lehetőség jogorvoslatra, viszont ha a felfüggesztés érvénybe lép, onnantól fogva Czeglédy Csaba nem folytathat ügyvédi munkát.

A költségvetési csalással vádolt Czeglédy és társa irodáját közben közpénzből tartják el baloldali polgármesterek

Ez komoly kellemetlenséget jelenthet majd az ügyvéd-politikusnak, aki a mai napig több vezető ellenzéki politikust, sőt, önkormányzatot képvisel. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy az önkormányzati választások után baloldali vezetésű önkormányzatok adtak feladatokat Czeglédy társával közös ügyvédi irodájának. Niedermüller Péter és László Imre DK-s fővárosi polgármesterek rögtön többet is, nemcsak a peres ügyekben való képviseletre, hanem átvilágításra is. A Czeglédy és Társa Ügyvédi Irodát ezen megbízások után évi több millió forint megbízási díj illeti, közpénzből. Közérdekű adatigénylésre kaptuk meg a szerződéseket, amelyekből kiderül, hogy csak Erzsébetváros négy szerződéssel összesen ötvenmilliót fizet ki egy költségvetési csalással vádolt ügyvéd irodájának. Újbuda is három szerződést kötött az irodával, amelyek alapján tavaly októbertől 2021. január végéig legkevesebb húszmillió forintot fizetnek ki Czeglédyéknek.

Újra megkerestük Budai Gyulát, aki azt mondta, elégedett a döntéssel. Szerinte a kamara most járt el helyesen, ha késve is.

– jelentette ki Budai.

Czeglédy hajlékony gerincű Fidesz-kollaboránsnak nevezte Bánátit és belengette, hogy zugügyvédkedni fog

Czeglédy Csaba már a közösségi oldalán tombol. Egészen elképesztő, vádaskodó bejegyzésében személyesen Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, a magyar ügyvédi társadalom hetvenhat éves, mindenki által elismert és tisztelt doyenjét támadja és fenyegeti, akit alpári módon hajlékony gerincű Fidesz-kollaboránsnak nevezett. Szerinte a kamara vezetői gyáva módon asszisztálnak ahhoz, hogy az ország fura urai a hivatását is el akarják tőle venni, és még az sem zavarja őket, hogy ezzel az egzisztenciáját is veszélyeztetik. Bánáti János neve egyébként igazságügyi miniszterként a 2002-es választások után merült fel, de egy későbbi interjúban úgy fogalmazott, hogy a politikát nem neki találták ki. Bánáti az ország legelismertebb és legfelkészültebb büntetőjogászai közé tartozik, aki nemcsak egyetemen tanít, hanem az 1970-es évek óta lát el védelmet kiemelt figyelmet kapott büntetőügyekben, amelyek nemegyszer politikai érintettségűek. Az ügyvéd többször látta már el a bal- és jobboldalhoz köthető vádlottak védelmét is.

Háromszor veri ezt is Ludas Matyi vissza – így fenyegetőzik a vádlott politikus-ügyvéd

Czeglédy újra elővette a régi lemezt, miszerint az ötvenes évekbeli koncepciós per áldozata, ráadásul, amire még nem volt példa, hogy vádirat nélkül folytatnak ellene eljárást. Azt is megjegyezte, hogy ezen álláspontjával egyetértett eddig a kamara is, és tavaly nyár óta akként foglalt állást, hogy mivel nem emeltek ellene újra vádat, és az az eljárás, amiben korábban vádat emeltek, megszűnt, nincsen törvényes ok ügyvédi tevékenysége gyakorlásának felfüggesztésére. Czeglédy úgy gondolja, most az történt, hogy – miként fogalmazott – a kormánypárt vagy állampárt, amelynek ő nap, mint nap okoz fejfájást, rászólt az ügyvédi kamarára, hogy ő dolgozni se tudjon.

És most jön a hab a tortán. Czeglédy annyira kiakadt, hogy talán végig sem gondolta szavai súlyát, a következőkben ugyanis nem kevesebbet lengetett be, minthogy ezután is dolgozni fog, kvázi zugírászként.

– írta Czeglédy Csaba. Csakhogy egy kamarai felfüggesztés azzal jár, hogy az érintett ügyvéd nemcsak tárgyalásokra nem járhat el, semmilyen ügyvédi tevékenységet nem folytathat. Az ügyvédi irodában a vezetői vagy más feladatokat át kell adnia valakinek, akár az alapszabály módosításával. Aki ezt nem teszi meg, az jogszerűtlenül jár el és felhatalmazás nélkül végez jogi tevékenységet.

Megkérdeztük Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét a határozatról, de kiderült: ő még nem is értesült róla, ugyanis azt nagyon frissen hozta a Vas Megyei Kamara, az országos kamara még nem kapott erről tájékoztatást. A Czeglédy személyét érintő kijelentéseire nem kívánt reagálni. Mint mondta, bizonyos szint alá nem hajlandó lemenni. A Magyar Ügyvédi Kamara – ha szükségesnek látja – megteszi a szükséges lépéseket – fogalmazott Bánáti János.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.