bánáti jános
Elhasaltak a régi balos ügyvédek a Budapesti Ügyvédi Kamarai választáson
A Budapesti Ügyvédi Kamara november 11-én, pénteken megismételt választói közgyűlésen döntött az új tisztségviselőkről, köztük az elnök személyéről, illetve arról, hogy a négy éve hivatalban lévő Tóth M. Gábornak kihívói akadtak, mégpedig a baloldalhoz köthető ügyvédek köréből. Ám egyikük sem aratott sikert a választáson, úgy tűnik tehát, hogy a gyurcsányi politikai múlt nem segít.Közösen álltak ki a magyar jogászok az alaptörvény mellett
A Magyar Jogászgyűlés hitet tesz a jogállamiság mellett azzal, hogy jogállamot csak jogállami módon – az alaptörvény és a jogszabályok maradéktalan betartásával – lehet építeni – közölte Bánáti János, a Magyar Jogászgyűlés elnöke és Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közös közleményében.Sistergős öngólt rúgott az ellenzék a Pegasus-ügyben (Videó!)
Mi már csak egy kávét kérünk – mondhatnánk, hiszen az ellenzék újabb sistergős öngólt rúgott, mégpedig az éppen általuk „kirobbantott”, aztán bohózattá habosított Pegasus-balhéban. Történt ugyanis, hogy vizsgálóbizottságot akartak összehívni a kémszoftver kapcsán, azonban mivel feljelentést is tettek, ezt maguk akadályozták meg.Bár "megfigyelhették" Bánátit, az ügyvédi kamara elnöke szerint nincs konkrét bizonyíték a Pegasus-ügyben
Az ügyvédi kamara elnöke szerint nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat.Bánáti János az állítólagos megfigyeléséről: ez egyelőre csak ködös feltételezés
Ködös feltételezés – így reagált Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a PestiSrácok.hu-nak arra a sajtóban megjelent hírre, hogy több közszereplővel és ügyvéddel együtt őt is megfigyelhették.Felfüggesztette az ügyvédi kamara Czeglédy tagságát
Felfüggesztette a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát a Vas Megyei Ügyvédi Kamara – értesült a PestiSrácok.hu. A Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságánál Budai Gyula már 2018 márciusában kezdeményezte a lépést, miután az ügyvéd politikust olyan köztörvényes bűncselekményekkel vádolják, amelyek sok évi börtönnel fenyegetettek, és amelyek mellett szerinte abszurd, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi munkát lát el, önkormányzatokat képvisel és költségvetési iratanyagokhoz fér hozzá, miközben költségvetési csalás ellene a vád. Czeglédy a közösségi oldalán kelt ki magából: nekiesett az országos kamarai elnöknek, Bánáti Jánosnak, aki szerinte állampárti megrendelést teljesített. Azt is megüzente, hogy megtámadja a határozatot, és párjával közös irodája addig is folytatja a munkát, továbbra is teljesítik a megbízásaikat, csak majd ő személyesen nem állhat ott védenceik, ügyfeleik mellett a bírósági tárgyalásokon.Magyarország élőben – Bánáti: A kormány véget vet a börtönbiznisznek
Az Igazságügyi Minisztérium felülvizsgálja a börtönkártérítések szabályozását, szigorítanák a feltételes szabadlábra bocsátás szabályozását, a kormány véget vet a börtönbiznisznek – főként ezek a gondolatok kerültek szóba a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.Bánáti nem védi tovább Gyárfást a Fenyő-ügyben
Hétfőtől nem Bánáti János a védője a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása kapcsán felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak, ugyanis a felek közös megegyezéssel felbontották az erről szóló megállapodást – értesült a Magyar Nemzet.Fenyő-gyilkosság – A Kúria szerint Gyárfás Tamás védőjét, Bánáti Jánost ki kellett volna zárni a büntetőeljárásból
Ki kellett volna zárni a Gy. Tamás ellen minősített emberölés miatt folyó büntetőeljárásból a védőt a Kúria csütörtökön kihirdetett döntése szerint – tudatta csütörtökön kiadott közleményében a Legfőbb Ügyészség. Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, médiavállalkozó ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés gyanújával folyik nyomozás Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt megölése ügyében. Gyárfás Tamás tagadja a terhére rótt bűncselekményt; védője, Bánáti János, illetve néhány napja Zamecsnik Péter is részt vesz az eljárásban.Ajánljuk még