Pesti Srácok

Közpénzből futtatják Ungár önfényező propagandalapját Vas megyében

null

Nyomtatott formában is megjelent a minap és minden postaládába bekerült Ungár Péter általában kampányokra élesített propagandalapja Szombathelyen és tizenegy környező településen. Mivel az országgyűlési választásokig még több mint egy év van hátra, a kiadvány idő előtti terjesztése vélhetően az ellenzéki jelöltek versengésének terméke: kvázi még mindig megy a harc, ki legyen 2022-ben az összellenzéki jelölt, Czeglédy, Ungár vagy netán valaki más. Az LMP-s aranyifjút fényező, kormánypártok ellen uszító postaláda-töltelék nem is ezért érdekes, hanem azért mert ezúttal nem csak Ungár örökségét, hanem szombathelyi közpénzt is belecsorgattak. Az újság hátlapján önkormányzati tulajdonú cégek két méretes hirdetése is szerepel, ami már csak azért is nettó pofátlanság, mert az ugytudjuk.hu társtulajdonosa és főszerkesztője havi ötszázezret már eddig is bezsebelt a városi büdzséből, mint a szintén önkormányzati tulajdonú Szombathelyi Médiaközpont tanácsadója. Úgy látszik kevés volt az eklézsia, ezért az önkormányzati cégeken keresztül már Ungárral közös médiavállalkozást is támogatja a Nemény András-féle szoci városvezetés.

Az ugytudjuk.hu nevű balliberális portált talán senkinek sem kell bemutatni. Azt már érdemesebb felidézni, hogy a Kő a mezőn Kft. médiaterméke kampányok idején nyomtatott formában is megjelenik itt-ott az országban. A szombathelyieknek is volt már hozzá szerencséje a tavalyi önkormányzati választási kampány idején, de a győri időközi polgármester-választásnál is bevetették. Az ingyenes időszakos kiadványt a Fidesz jelöltjének karaktergyilkos lejáratására használták. Ungár Péter köztudottan azt a választókerületet keresi, ahol egyéniben jelöltséget szerezhet magának – némi kampánytámogatásért, apanázsért, médiamegjelenésért cserébe. Bár semmi kötődése a vasi megyeszékhelyhez, Szombathelyt nézte ki magának, ahol időközönként személyesen is megjelenik és amely településnek különös figyelmet szentel. Megmosolyogtató, hogy a fővárosi politikus, médiamogul, megmondóember hír és véleményportálja címlapján vidéken is megpróbál beleszólni a közügyekbe, Szombathelytől Győrig.

Az utóbbi megszólalásaik arra engednek következtetni, hogy Czeglédy és Ungár még mindig összeméregetik egymással azt a bizonyost, és nyilvános fórumokon üzengetnek egymásnak: miért lenne ő alkalmasabb jelölt a másiknál. Czeglédy például nemrég a hozzá köthető Nyugat nem reprezentatív közvélemény-kutatásával bizonygatta, mennyivel ismertebb, támogatottabb mint Ungár. A portál szavazásán Czeglédy harminchét százalékkal az első, míg Ungár tizennégy százalékkal az utolsó lett a négy lehetséges jelölt közül. Persze nem reprezentatív a nyugat.hu szavazása, de azért sokat elárul arról, kit, kiket támogatnak a szombathelyiek – írta akkor Gyurcsány ügyvédje.

A Nyugat felmérése szerint Czeglédy a legerősebb kutya. Fotó: nyugat.hu
PestiSracok facebook image

Legutóbb pedig a helyi városi lapban, a tévében és a Savaria Fórumon üzent, hogy jelöltségre készül: Nem vagyok az az ijedős fajta. Annyira szeretem ezt a várost, hogy hatalmas megtiszteltetésnek venném, ha magasabb szinteken is képviselhetném – írták róla, megjegyezve, az biztos, hogy Czeglédy megméretteti magát az ellenzéki előválasztáson.

Czeglédy a Savaria Fórumnak beszélt arról, hogy szeretne országgyűlési képviselő lenni, majd a cikket a közösségi oldalán is terjesztette.

Ezt Ungár Péter sem hagyhatta annyiban. Jól telibe szórták az egész választókerületet az ugytudjuk.hu nyomtatott verziójával, amelynek címlapján Ungár pózol, „Szombathelyért, őszintén”, és a kormánypártokat gyalázó cikkek között virító kétoldalas nagy interjúban kimondja: ő kíván lenni az a bizonyos egy ellenzéki jelölt.

Ez a lap landolt a minap Szombathely és az egész választókerület lakóinak postaládájában

A Czeglédy-Ungár csata néha már-már az óvodások kedvenc játékukért folytatott civódására hajaz, ami rendkívül szórakoztató lenne, ha nem közpénzből fegyverkeznének fel a mindent eldöntő harcra.

Czeglédy több szempontból is helyzeti előnyben van: megválasztott önkormányzati képviselőként dukál neki felület a városi médiában, szombathelyiként amúgy is többen ismerik. Ezeken kívül ott van neki a régi barátok csapata, az általa alapított, ma már állítólag tőle független Nyugat Média, ahol azért máig nem telik el hét, hogy ne segítenének neki. Ungárnak meg van pénze saját portálra, nyomtatott újságra, kampányra, és nincs ellene köztörvényes bűncselekmények miatt büntetőeljárás. Nincs könnyű helyzetben Gyurcsány – mert kétség ne férjen hozzá, hogy ő hozza majd meg a döntést –, ki legyen a befutó: a saját, sőt akár mások kampányát is lelkesen finanszírozó Ungár, vagy a régi jó barát, harcostárs, a vád szerint bűnszervezetet vezető, hatmilliárdos csalás vádlottja, akiből minden lehető módon igyekeznek mártírt, politikai üldözöttet faragni. Ki tudja, tán még az is megeshet, hogy a kakasviadal végén egy nevető harmadik kerül majd fel a szavazólapra.

Félmilliós havi megbízási díj Ungár főszerkesztőjének a szombathelyi önkormányzati tulajdonú Médiaközpontban

Visszatérve Ungár pofátlanságára, lássuk, miből és hogyan építi magát az LMP-s fővárosi politikus a szombathelyi választókerületben. Először is, a tavalyi önkormányzati választás után a baloldali városvezetésnél jól fizető önkormányzat közeli posztot lobbizott ki médiagurujának, az Átlátszónak dolgozó Farkas Balázsnak. Több cikk is megjelent a helyi sajtóban arról, hogy Farkas a Szombathelyi Médiaközpont tanácsadója lett. Czeglédy egykori haverja, ma már főellensége közérdekű adatigénylésből azt is megtudta, hogy havi ötszázezer forintos megbízási díjért cserébe.

Farkas Balázs főszerkesztő, médiatanácsadó. Fotó: Facebook

Farkas Balázs emellett a főként Szombathelyre fókuszáló ugytudjuk.hu-nak illetve nyomtatott Úgytudjuk időszakos kampánykiadványnak is főszerkesztője. Ehhez képest pikáns, hogy éppen ebben az Úgytudjukban hirdet a Szombathelyi Távhőszolgáltató és a város művelődési háza, a Savaria is. Információink szerint a távhőszolgáltató, amely részben önkormányzati tulajdonú, vélhetően milliós keretszerződést kötött az Úgytudjukot kiadó Kő a mezőn Kft-vel. Azt, hogy mennyi időre szól a szerződés és mit tartalmaz, nem tudjuk, de az tény, hogy a nyomtatott újságban és az internetes változatban is a kényelmes, gyors és modern ügyintézést hirdetik. Felvetődik a kérdés, hogy mi szüksége egy a piacon egyeduralkodó cégnek hirdetésre, és ha már hirdetnek, részben önkormányzati tulajdonú cégként miért nem az amúgy rossz anyagi helyzetben lévő városi médiában teszik.

A nyomtatott, postaládákba beszórt Úgytudjuk hátoldala

Hasonló a helyzet az Agora Szombathelyi Kulturális Központtal is. Ők is hirdetnek mind a lapban, mind az internetes portál címoldalán. A kultúrház ráadásul több fronton is együttműködik Ungárral, talán nem véletlenül. Az igazgató, Horváth Zoltán ugyanis Ungár Péter párttársa, az LMP színeiben önkormányzati képviselő is volt korábban. Kérdés, hogy a Savaria által működtetett moziban, a filmvetítést megelőző Úgytudjuk reklámért mennyi folyik be az önkormányzati cég kasszájába.

Ez a kép fogadja, aki megnyitja az ugytudjuk.hu oldalt – mindkét hirdetés mögött önkormányzati tulajdonú cégek állnak.

Megkerestük a Szombathelyi Távhőszolgáltatót, az Agorát is. Többek közt arra voltunk kíváncsiak, hogyha hirdetnek, önkormányzati tulajdonú cégként miért nem az önkormányzati médiában teszik. Arra is kíváncsiak voltunk, mennyit költenek el Ungár lapjánál. Közérdekű adatigénylést küldtünk Szombathely jegyzőjének: kikértük Farkas Balázs médiaközpontos szerződését, ahogy a Médiaközpont legutóbbi mérlegkimutatását, illetve önkormányzat számára átadott, elküldött gazdasági helyzetértékelést, kimutatást is a bevételekről és kiadásokról.

Megkereséseinkre ezidáig csak az Agora igazgatója válaszolt. Azt írta, a moziban a filmvetítések előtti reklámoknak havi díja van, ami ötvenezer forint, de az Úgytudjuk kiadójával egy kvázi bartermegállapodásuk van: a lap havi négy alkalommal tudósít az Agora kulturális rendezvényeiről, ezért adják cserébe a mozireklámot. A nyomtatott lapban megjelent hirdetésért állításuk szerint nem fizettek, hanem azt ingyen kapták a kiadótól. Az ugytudjuk.hu címoldalán beugró óriás bannerről már nem szól a válaszközlemény, holott azt elég nehéz kulturális eseményről szóló tudósításnak tekinteni.

Közérdekű adatigénylésünkre Szombathely jegyzője azt felelte, hogy a kért adatokat közvetlenül az intézményektől és cégektől kérjük – még szerencse, hogy eredetileg a jegyzőnek küldött adatigényléssel egyszerre megküldtük.

Az önkormányzati forrásból finanszírozott kampányújságról hétfőn Illés Károly, a Fidesz frakcióvezetője is megszólalt. Sajtótájékoztatóján Illés azt kérdezte, vajon mennyibe kerül a szombathelyi adófizetőknek egy budai milliárdos önfényezése, és ki adott utasítást a közpénz ilyen módon való szórására.

Vezető kép: Facebook/Ungár Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.