Nagypéntek és a keresztény Magyarország
Nagypéntek van, Jézus Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának napja, amely immáron öt éve piros betűs ünnep Magyarországon. Szükség is van erre, mert bizony húsvét misztériuma Mária országában is erősen kiveszőben van. Meg kell próbálni visszaállítani mindazt, amit az ünnep valójában jelent, mert a vágyott cél elérése – egy keresztényi értékeken nyugvó társadalom felépítése – nem sikerülhet, ha a legszentebb ünnepeink jelentőségével sem vagyunk tisztában.
Tanárként látom, hogy sok-sok gyermekhez, és felnőtthöz képest nagyon szerencsés gyermekkorom volt. Szüleimnek, nagyszüleimnek hála, a legfontosabb dolgokkal egészen korán szembesülhettem. Nagypapám gyakorta elhangzó mondatát – római katolikusok vagyunk mink – sosem feledem, miként azt sem, hogy nagymamám az év egyetlen péntekjén sem volt hajlandó húsos ételt fogyasztani. Krisztus urunkat pénteki napon feszítették keresztre, márpedig az ő kínszenvedésének és kereszthalálának napján szigorúan tilos húst enni – hangzott a lakonikus magyarázat.
Nem tudom, milyen eredményt kapnánk, ha ma készítenénk egy felmérést arról, hogy ki mit tud keresztény ünnepköreinkkel, és azon belül a húsvéttal kapcsolatban, de félő, hogy lesújtót, ami persze nem meglepő. Negyven év kommunizmusra rátelepült húsz év szélsőséges liberalizmus, ami kellően kifejtette a hatását. Ünnepeink kiüresedtek, kilúgozódtak, és a társadalom elsöprő többsége, mint fogyasztó tekint csupán rájuk. Pontosan ez figyelhető meg húsvét kapcsán is.
Elsősorban az ajándékvásárlás, a nyuszi érkezése, valamint a pénzszerzés és alkoholfogyasztás céljából végzett locsolkodás képezi manapság húsvét „misztériumát”. Ami természetesen hamis érték, talmi öröm csupán. Az iskolai tanórákon karácsony és húsvét apropóján évről-évre rendszeresen előhozakodom a gyermekeknek Jézus életével, és ebből kiindulva aztán a két ünnep valódi tartalmával, jelentőségével. Általános tapasztalat, hogy még a hittanra beíratott gyermekek is tágra nyílt szemekkel néznek, ha a nagypénteki szigorú böjtről, és annak okáról beszélgetünk. Azok pedig, akik nem hívő környezetben nőnek fel, gyakran viccnek gondolják az egészet.
Mindez a legkevésbé az ő hibájuk, sőt, még csak nem is a szüleiké. Ez annak a bennünket minden értéktől megfosztani igyekvő társadalmi berendezkedésnek a hibája, amely kiiktatta az istenkapcsolatot a mindennapjainkból, és szimpla ajándékozási-, pénzszerzési-, zabálási alkalommá silányította legmisztikusabb, legmélyebben megélhető ünnepeinket. Így aztán fel sem vetődik, hogy akár karácsonykor, akár húsvétkor Krisztus Urunkról meséljünk gyermekeinknek. A nagyböjtről, vagy pláne a szigorú böjtről és annak keresztényi jelentőségéről már ne is beszéljünk.
Hétköznapjaink és ünnepeink egyaránt teljesen Isten nélkülivé váltak, pedig ami Európa kapcsán gyakran és joggal elhangzik, az ránk, magyarokra is igaz: megmaradásunkat elsősorban és mindenekelőtt kereszténységünknek, mélyen és tartalommal megélt hitünknek köszönhetjük. Nagyrészt a Jézus Krisztusba vetett hitnek, na meg égi édesanyánk, Szűz Mária oltalmának köszönhető, hogy túléltük a történelem minden eddigi viharát, a sors összes ránk mért csapását. Azért is maradhattunk meg, mert hibáink ellenére odafent is méltónak találtattunk a további életre. Egy hirtelen ránk törő apokalipszis esetén nem biztos, hogy manapság is kijelenthető volna ugyanez.
Éppen ezért volt szívmelengető az a kormánydöntés, amely 2016 őszén született, és amely munkaszüneti nappá nyilvánította Nagypénteket. Ez a döntés messze túlmutat egy szimpla kormánydöntésen, és azon, hogy akkor így most eggyel több piros betűs ünnepünk van a naptárban. Ez a döntés része, méghozzá komoly, szimbolikus értékkel is rendelkező része annak a tudatos és jól megfigyelhető kormányzati törekvésnek, amely igyekszik visszaemelni a keresztény értékeket a megfelelő helyükre. Robert Schumann, a XX. század nagy kereszténydemokrata politikusa volt, akinek örökbecsű figyelmeztetése így hangzott:
Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
Ennek igazságtartalmát ma már nem vitathatja senki, aki nem csak nézi, de látja is a keresztény örökségét megtagadó Nyugat alkonyát, ami a szemünk előtt zajlik.
Miután Magyarország ezeregyszáz éve a keresztény Európa szerves része, annak többszöri védelmezője, így ránk is igaz ugyanez: nekünk is csak a keresztény múltunkra alapozva lehet jövőnk. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy Nagypéntek állami ünnep lett. Örömmel juthat eszünkbe a II. János Pál pápa által szentté avatott világhírű olasz szerzetes, Francesco Forgione, ismertebb nevén Pio atya több évtizeddel ezelőtti, Magyarországra vonatkozó próféciája:
Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.
Hogy ez a bizonyos madár mikor repül majd ki, nem tudni, de az biztos, hogy Nagypéntek jelentőségének állami szintre emelésével a kalitka képzeletbeli ajtaját résnyire megnyitottuk. Ezt a rést pedig tovább is lehetne növelni. Van ugyanis még egy ünnep, amelyet szintén állami ünneppé lehetne tenni. Ez pedig Nagyboldogasszony ünnepe, augusztus 15-e. A legenda szerint Szent István király 1038-ban ezen a napon ajánlotta Szűz Mária oltalmába hazánkat. Ha valahol, hát a Regnum Marianumban, azaz Mária országában illene hivatalosan, az állam által is elismerten megünnepelnünk égi édesanyánkat, vagy ahogyan Pio atya nevezte: nagy hatalmú őrangyalunkat.
Már csak azért is, mert jól érzékelhető, hogy olyan idők jönnek, amikor ismét nagy szükségünk lesz az oltalmára.
Vezető kép: katolikus.hu
