Pesti Srácok

Elhervasztottuk a holland tulipánt, ott vagyunk a vb-döntőben! - Női póló: Magyarország-Hollandia 13-12

null

Elképesztő izgalmakat hozó, rendkívül magas színvonalú mérkőzésen 13-12-re legyőzte Hollandiát a magyar női vízilabda-válogatott, így bejutott a döntőbe a hazai rendezésű világbajnokságon! Bíró Attila tanítványai csodálatos küzdeni akarással, a fergeteges hangulat által is megtámogatva megérdemelt győzelmet arattak, és szombaton az Egyesült Államok ellen mérkőzhetnek majd az aranyéremért!

Az első elődöntő brutális volt. Az előzetes erőviszonyok alapján várható volt, hogy az Egyesült Államok legyőzi majd Olaszországot, ám az amerikai győzelem aránya (14-6) mutatja, hogy a tengerentúliak semmit sem bíztak a véletlenre és továbbra is a világbajnokság esélyesei. Van azonban egy csapat, amely megállíthatja a feltartóztathatatlannak tűnő amerikai együttest: ez pedig a magyar válogatott. Bíró Attila lányai csodálatosan játszanak a világbajnokságon, formájuk pedig felfelé ívelt a torna eddigi részében. Ez alapján bízhattunk abban, hogy Hollandiát is sikerül legyőzni és Keszthelyi-Nagy Ritáék bejutnak a világbajnokság döntőjébe.

Mint az összes eddigi, magyar érdekeltségű meccsen, ezúttal is telt ház és káprázatos hangulat várta a lányokat. A tét azonban minden korábbinál nagyobb volt. Mindenképpen mellettünk szólt a hazai pálya csodálatos légköre mellett az is, hogy lányaink Tokióban bronzérmet nyertek az olimpián, vagyis csapatunk tagjainak van rutinjuk a nagy téttel bíró mérkőzések terén, s bár a hollandok még sosem veszítettek elődöntőt világbajnokságon, éppen itt volt az ideje, hogy ez a remek sorozat megszakadjon.

A mieink fehér, a hollandok kék sapkában szálltak medencébe, és az első ráúszásnál sikerült Vályi Vanda jóvoltából elhoznunk a labdát, így mi vezethettük az első támadást. Szilágyi mellé durrantott, ám a holland akciónál előbb Keszthelyi-Nagy Rita blokkolt, majd kontrát fújt a játékvezető. Emberelőnyös támadásban hibáztunk, amit nem tettek meg a kedvünkért a tulipánosok, megszerezték a vezetést (0-1). Az ellentámadásból Keszthelyi-Nagy Rita átlövésből szerencsére rögtön egyenlíteni tudott.

PestiSracok facebook image
Mint minden meccsünkön, Keszthelyi-Nagy Rita (fehér sapkában) ezúttal is csodálatosan játszott. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Mint minden meccsünkön, Keszthelyi-Nagy Rita (fehér sapkában) ezúttal is csodálatosan játszott. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyari Alda bravúrjai után Gurisatti Gréta ellen ítéltek kontrát, így ismét a hollandok jöhettek. Hiába kaptak azonban újabb fórt, Magyari újból hatalmasat védett, viszont eladtuk a labdát, amely után már nem hibáztak a hollandok (1-2). Az ellentámadásból Leimeter Dóra szélről, éles szögből a hosszú sarokba bombázott (2-2). Magyari Alda továbbra is fenomenális volt a kapuban, ám többször is a hollandokhoz került a kipattanó, illetve elől több labdát is eladtunk sajnos. Így egy támadásnyi idővel az első negyed vége előtt ismét a hollandoknál volt az előny (2-3). Mivel Keszthelyi lövése a kapufán csattant, így holland előnyből indult a második negyed.

Vályi Vanda ismét elhozta a labdát, így támadhattunk az egyenlítésért, ami sikerült is, Keszthelyi passzolt remekül Gurisattihoz, aki rövid lóbálás után a hosszú sarokba lőtt (3-3). Magyari Alda újabb szemfüles védése után ki más, mint Keszthelyi-Nagy Rita lőtt csodálatos gólt, így remek negyedbeli kezdéssel máris nálunk volt az előny (4-3). Egy perccel később, egy ellenünk befújt kontra és Gurisatti kiállítása után ismét egyenlő lett az állás. Egy helyzet kimaradt itt is, ott is, majd emberfórt kaptunk, igaz, ez még csak a harmadik magyar előny volt a mérkőzésen, Máté Zsuzsa kitűnő helyzetfelismerése gólt ért, ismét vezettünk (5-4). Máté a hatodik gólját szerezte a vb-n.

Gurisatti Gréta joggal ünnepelt: nagyon szép és fontos gólokat szerzett! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Gurisatti Gréta joggal ünnepelt: nagyon szép és fontos gólokat szerzett! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A forgatókönyv sajnos ugyanaz volt, ami korábban: kaptunk egy kiállítást, amelyet a hollandok gyorsan ki is használtak, így újra egálba kerültünk. Néhány percnyi gólcsend következett, egyik csapat sem tudott eredményes lenni, majd a negyed utolsó percének elején egy elkerülhető gólt kaptunk (5-6). Szerencsére a következő akciónk végén Gurisatti is megszerezte a második gólját, amelyért nagyon megharcolt a holland védők gyűrűjében. Miután a negyed végén Magyari Alda hárította a hollandok próbálkozását, így a félidei szünet után döntetlenről folytatódott a meccs.

A harmadik negyed első perce Vályi Vandáról szólt. Játékosunk előbb ismételten elhozta a labdát, majd a megítélt emberelőnyünk végén elemi erővel lőtt a holland kapuba (7-6). A holland akció végén Vályi és Magyari együttesen labdát szerzett, és az ellentámadásból Garda Krisztina betalált (8-6). A tulipánosok nem adták persze meg magukat, azonnal szépítettek, de még mindig vezettünk, sőt, Garda újabb találatával ismét kétgólos előnybe kerültünk (9-7). A hollandok kihasználták újabb fórjukat, ám Leimeter Dóra is megszerezte második találatát, így továbbra is tartottuk a közte kettőt. Igaz, nem sokáig, mert újabb emberelőnyből újabb gólt szereztek a kéksapkások (10-9). A gólok potyogtak továbbra is, mert egy nagyszerűen megjáratott labdát Leimeter kapott, aki ismét belőtte, harmadszor volt ma eredményes (11-9). A hollandok egy fórt, mi egy ziccert hagytunk ki, és a végén a hollandok feljöttek egy gólra, de még mindig nálunk volt az előny az utolsó negyed előtt (11-10).

Magyari Alda pompás kapusteljesítménnyel tette hozzá a magáét a magyar válogatott győzelméhez. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Magyari Alda pompás kapusteljesítménnyel tette hozzá a magáét a magyar válogatott győzelméhez. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A negyedik negyed elején ismét meglett a labda - Vályi Vandával szemben nem volt esélye a hollandoknak - és gólra is váltottuk a támadást, két gólosra növelve az előnyt (12-10). Sajnos ismét hamar jött a válasz, a németalföldiek nem hagyták magukat megtörni, igaz, az előny végig nálunk volt, egészen a negyed közepéig, amikor egy videóbírós góllal egyenlő lett újra az állás (12-12). Semmi nem dőlt tehát el, elképesztően izgalmas csatát láthattunk.

A hajrára fordulva Leimeter Dóra negyedik találatával ismét vezettünk, sőt, a hollandok elpuskázott akciója után újra támadhattunk. Gól nem született a támadásunk végén, de a hollandok sem tudtak betalálni. Az utolsó percen belülre érve mi jöttünk, de Gurisatti lövése sajnos a kapufán csattant. Nem volt mese: ki kellett védekezni a hollandok támadását, és akkor győzünk. Magyari Alda, aki az egész meccsen káprázatosan védett, ismét hárítani tudott, és a sarokdobás után a kiválóan védekező lányaink mellett már nem tudtak lőni a hollandok, így megnyertük az elődöntőt!

A gyönyörű siker azt jelenti, hogy 17 év után ismét vb-döntőt játszhat a magyar női vízilabda-válogatott, méghozzá szombaton este, az Egyesült Államok ellen!

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.