Pesti Srácok

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a PS-nek: az otthonhoz közeli ellátást fogjuk erősíteni

null

Azt a konzekvens, higgadt, megfontolt vezetést, ami a belügyminisztert jellemzi, fogják továbbvinni az egészségügyi ágazatban is – mondta a PestiSrácok.hu-nak az egészségügyért felelős államtitkár. Portálunknak Takács Péter arról beszélt, hogy az örökölt egészségügyi struktúra a szocializmus utolsó nagy hazugsága és egy megfelelő irányítási rendszerrel, a feladatok a lakosság számához optimalizálásával az ellátás hatékonyabbá tehető. Mint mondta, a következő időszakban ezen elvek alapján az alap- és az otthonhoz közeli végleges ellátás erősítése lesz a elsődleges. Takács Péter az Ajkai Magyar Imre Kórház Semmelweis napi ünnepségen vett részt, egészségügyi államtitkárként ez volt az első látogatása egészségügyi intézményben. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy nem szabad hinni a szirénhangoknak, mert a kormányból senki nem akar kórházat bezárni, éppen ellenkezőleg a kisebb kórházak egyes feladatait is megerősítik az ésszerűség és a betegbiztonság szem előtt tartásával.

– mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár Ajkán, a Magyar Imre Kórházban, a Semmelweis-napi rendezvényen.

Jönnek a Járási Egészségügyi Központok

PestiSracok facebook image

Takács Péter kifejtette, hogy hármas célkitűzés mentén képzelik el a jövőt, ebből az első a prevenció és utógondozás hangsúlyosabbá tétele, a második az otthonhoz közeli ellátás fejlesztése, a harmadik pedig a reagálóképesség megőrzése, illetve továbbfejlesztése. A szakmai szervezetekkel folyamatosan konzultáltak, a hármas célkitűzésben egyetértés van.

Több ellátási forma is beköltözik a kórházakba

Takács Péter arról is beszélt, hogy több ellátási formát, feladatot is beköltöztetnek a kórházakba és más módon is szeretnék leegyszerűsíteni a betegutak szervezését. Többek között beköltözik a kórházakba a prevenciós ellátás és az alapellátási funkciók és a háziorvosi ügyelet is. Szintén a kórházakban kapnak helyet az egészségfejlesztési irodák, amelyeknek komoly szerepet szán a jövőben az egészségügyi államtitkár. A háziorvosi ügyelet átszervezése kapcsán a Hajdú Bihar megyei modellt terjesztik ki országosan. A háziorvosi ügyeleti ellátás szervezése megyénként az Országos Mentőszolgálat feladata lesz.

További cél, hogy a betegutak és egy-egy beteg ellátásának szervezése sokkal személyesebb módon történjen. Az államtitkár példaként említette, hogy amikor a János Kórház igazgatója volt, összesen két háziorvost ismert, Beneda Attilát és Komáromi Zoltánt, és őket is csak azért mert politikusok.

– fogalmazott Takács Péter, aki a részletekről elmondta: úgynevezett praxisközösségeket hoztak létre. Az az elvárás, hogy a járási praxisközösségek vezetője legalább havonta egyszer részt vegyen a városi kórházak és szakrendelők vezetőivel közösen a vezetőségi ülésen.

Meg kell őrizni a járvány idején kifejlesztett reagáló képességet

Az államtitkár rámutatott, hogy a Covid-járvány idején a magyar egészségügy egy magas szintű reagálóképességet ért el, amit meg kell őrizni, sőt, tovább kell fejleszteni. Mint mondta, a globalizáció miatt arra kell felkészülnünk, hogy a koronavírus-járványt újabb világjárványok követhetik, ráadásul a szomszédunkban háború dúl, ami akár hosszabb ideig is elhúzódhat.

Senki sem akar kórházakat bezárni

Takács Péter szerint a józan paraszti ész logikája, hogy ahol az ember építkezik, fejleszt, azt nem akarja eladni.

– utalt az államtitkár a lassan négy éve tartó folyamatos ellenzéki hecckampányra. Ajkán is több területet tovább fognak fejleszteni, ilyen az egynapos sebészet, vagy a tartós ápolás, aminek a megerősítésére országosan szükség van.

– hangsúlyozta az államtitkár. Ajkán egyébként egy külön épületben egy infektológiai osztály épül és egyébként országosan folytatódik a kórház felújítási program.

Pintér Sándor személye és vezetési stílusa lehet a garancia az egészségügy fejlődésére

Takács Péter portálunknak az ünnepséget követően rövid interjút adott. Az államtitkárt arról kérdeztük, mi a véleménye arról az ellenzéki kritikáról, miszerint kevésbé hangsúlyos a kormány célkitűzéseiben az egészségügy és annak fejlesztése, ezért nem kapott az ágazat önálló minisztériumot.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Takács Péter, aki hozzátette, abban a szerencsés helyzetben van, hogy időnként olyan vezetők mellé sodorja az élet, akik nemcsak a főnökei, hanem mentorai is lettek. Így tekint Pintér Sándor belügyminiszterre, akitől igyekszik tanulni.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az egészségügyi ágazat új politikai vezetője milyen megoldást lát az egészségügyben tapasztalható létszámhiány orvoslására.

Takács Péter azt mondta az ellátórendszer struktúráján kell elsősorban változtatni.

– hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: úgy gondolja, hogy ha a feladatokat az ellátandók számához optimalizálják és a betegbiztonság kifejezést tűzik a zászlójukra, és mindent a betegbiztonsági szempontoknak rendelnek alá, lehet még hatékonyabbá tenni az ellátó rendszerünket.

– jelentette ki Takács Péter. Az államtitkár megjegyezte, hogy most egy kicsit „fejnehéz” a magyar egészségügyi ellátó rendszer. A kórházak szintjéről ezért lejjebb vinnék a kompetenciákat, és azon vannak, hogy mindenki az otthonához legközelebb tudja a definitív ellátást megkapni.

Vezető kép: a szerző felvétele

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.